2012. szeptember 30., vasárnap

Máré vára


Máré vára

Egy hétvégi napon a kirándulási vágy a Máré vára felé sodort minket. Úgyhogy irány Magyaregregy, mert hogy a Máré várát onnan lehet a legkönnyebben és a leggyorsabban megközelíteni. Nagyjából tudtam, hogy merre van a község, meg a vár is, mert egyszer már volt szerencsém ott járni.
Csak arra nem emlékeztem pontosan, hogy hol kell bekanyarodni. Még szerencse, hogy a községbe érve az út mellett lehet találni egy térképet. Ezt kell keresni, ha Te is bizonytalan lennél, hogy merre az arra. Mi is megálltunk és alaposan kielemeztük. Az út pedig annyira egyszerű, hogy most nem csináltam külön térképet, hanem nagyíts csak rá erre a képre és Te is látni fogod, hogy hol a vár, és hogy hol kell majd lekanyarodni.
Amúgy ahogy haladsz Pécs felé a kérdéses kereszteződésnél lesz egy táblácska is, ami utal arra, hogy ott kell bekanyarodni.
S miután megtaláltuk a bekötő utat, és eljutottunk a vár felé vezető kereszteződésig, ott a többi autót meglátva mi is leraktuk autónkat és gyalog folytattuk az utunk a meredek emelkedőnk.
Visszatekintve igazából nem tudom, hogy miért nem mertem fel menni autóval egészen a várig, mert hogy nagyon jó minőségi beton út visz fel egészen a vár lábáig. Végül is egy kis séta nem árt.
 Így még azt a félúton látható várkutat is láthattuk.
 Persze víz vagy ilyesmi... nulla.
No és alig pár méterrel odébb megszólalt a kisördög.... hogy van rövidebb út. Hát útnak nehéz nevezni, de még csapásnak sem, de tény és való, hogy sokkal rövidebbnek tűnt, hogy ha egyenesen a domboldalon felmászunk, mint hogy a betonúton egy nagy kanyarban kerüljünk. De mondhatnám úgy is, hogy valami furcsa okból kifolyólag könnyebbnek tűnt a meredek hegyoldal csúszós avaros lejtőjét megmászni, mint kényelmes sétát tenni a hosszabb, de járhatóbb betonúton. Ki az aki ilyenre mer gondolni?... hát mi!
És hogy logikusnak tűnt? Igen... És hogy annak is bizonyult? NEM! Nagyon nehéz és fárasztó volt felmászni az iszonyat meredek hegyoldalon. És fáradtabbak voltunk, de meglehet hogy legalább olyan sokáig el is tartott, mint ha a betonúton mentünk volna fel. Úgyhogy ha valaki gyalogosan tenné meg a távot a várig, akkor nem ajánlom az ösvénynek tűnő, de mászásra mégis alkalmatlan hegyoldalt. Csak és kizárólag a kihívásokra és kalandokra éhes kirándulóknak ajánlott! (Persze vannak más túraútvonalak is, ahol az erdővel megküzdve jut el a ember a várig, akár egy teljesen más irányból.)
Szerencsésen felértünk a várhoz. Ehhez a furcsa várhoz... mert hogy várhoz képest elég furcsa a formája, ahogy azt a légi-fotón is láthatod (legelső kép). Nem túl nagy és a bejárat is nagyon érdekes helyen/ oldalon van.  De legalább megfelelő méretekkel rendelkezik, értem ez alatt, hogy még állnak a falak, van formája és van mit rajta nézni-látni.

A hely katonai jelentőségét már a dunántúli területekből Pannónia tartományát kialakító rómaiak is felismerték, mert ide építtettek egy őrtornyot, ami a népvándorlás viharaiban pusztult el. Az eddig végzett régészeti feltárások és az egykori oklevelek alapján a tatárjárás utáni nagy várépítések korszakába tehetjük Márévár erősségének keletkezését. Első írásos említése 1316-ból maradt fenn, ekkor adományozta Károly Róbert Bogár Istvánnak a várat. A magát „Máréinak” nevező nemesi família utolsó tagjától örökösödési szerződéssel 1468-ban a Várday família tulajdonába jutott át a vár. A Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd királyok hívei között kitört áldatlan belháborúban ez utóbbi pártján lévő szerb származású Bakics Pál szerezte meg, aki az 1530-as években a reneszánsz ízlésvilágnak megfelelően alakíttatta át lakóépületeit. A hadászati elveknek megfelelő átépítésére nem volt elegendő pénze urának, így csak egy kisebb méretű rondellával bővítették ki védőműveit, az itt elhelyezett ágyúkkal pusztító tűz alá tudták venni a helyőrség tagjai a meredek hegyoldalon rohamra készülő ellenséget. A közeli Pécsvárosának 1543-as török kézre jutása után azonban kardcsapás nélkül került a vár is az ő fennhatóságuk alá, ezt követően csak kis létszámú katonaságot (72 fő) helyeztek el benne. Mivel a hódoltság határa egyre északabbra tolódott, katonai jelentőségét lassan elvesztette, bár még a megszállók egy nagyobb palánkvárral is megerődítették, amit három toronnyal tagoltak.
A 17. század elején a romos állapotra jutott vár a pécsi püspök birtoka volt. A 19. században Rómer Flóris és Haas Mihály szintén romként említik. 1960-1966 között történt a vár régészeti feltárása illetve a maradványok helyreállítása.

Úgyhogy ezen a váron van mit nézni. Még a kapuja is megvan... legalább is a formája adott.
No de ha már van mit nézni, akkor van is mit cserébe elkérni. Bizony-bizony, hogy belépős a vár, és a szerény belső tér megtekintéséhez belépőjegyet kell váltani. Pontosan már nem emlékszem, de egyáltalán nem vészes, pár száz forintról van szó, úgyhogy ez ne tartson vissza attól, hogy egyszer Te is megtekintsd.

Egy kis pihenő és táplálék bevitel közben elolvastuk a történelmi vonatkozásokat is. Milyen jó, hogy helyben is lehet informálódni és nem a már nemlétező iskolás történelmi tanulmányokon múlik, hogy mit fogunk tudni a várról. Persze én most sem figyeltem eléggé.... el voltam foglalva.... a kúttal ami előttem volt....
 .... a falak magasságának szemlélésével...
 ...a belső udvar kicsiny méretével....
.... és azzal, hogy az a lépcső vajon hova visz.
No meg, hogy egy ilyen kicsi várban vajon hányan és hogyan éltek. Lehet látni a udvarban, hogy több zárt helyiség is volt, a falak vonulata mutatja. De hogy azok milyen picik voltak! Az egész vár pöti. De a látogatókat szívesen látják...
 ... és a lépcsőn még a tetőszintig is fel lehet menni.
Innen pedig sokkal jobb kilátás adódik a várra és udvarára.
No meg a csodálatos Mecsekre, a végtelennek tűnő zöld erdőáradatra. Sajnos akkor ott ilyen kép pont nem készült, vagy csak már nyoma veszett, de ott mögöttem látszik, hogy mi is jelentette a kilátást a vár magaslati szintjén. 
Meg egy kicsit talán a következő képen is látod.... a zöld dombok amerre csak a szem ellát. Érdekes egy vár, nem a legmagasabb hegyoldal tetején áll, ahonnan mindent belátni, hanem a dombok között. 
Egy pillantás a magasból lefelé az udvarra.
És most mondhatnám, hogy a vár igazából ennyi.... De nem. Mert az erre kirándulókat és a belépőjeggyel rendelkezőket még egy kisebb kiállítás is várja a ház épületén belül.
Egy kis olvasnivaló és néznivaló is! A helyi erdő  élővilágáról és állatairól láthattunk mi kiállítást, és nem csak leírásokat, hanem preparált állatokat is. Itt-ott elég furcsát....


Méretes testtel és gülü szemecskével megáldott furcsa formájú hörcsög különösen érdekes volt számomra. Nem akartam elhinni, hogy ilyen van/volt és hogy ez a példány is pont ilyen volt a valóságban. Megmosolyogtam az biztos.
Egy szinttel feljebb rovar témában lehetett pinnelt állatkákat látni. Tudod... gombostűvel kitűzdelt lepkék, bogarak, rovarok, kúszó, mászó , szárnyaló... szegények... De legalább tudunk okosodni.
Viszont az élő mégis csak jobb, nem? Ahogy mentünk ki a házból, le a lépcsőn, a kis gyíkocskák csak úgy futkostak megzavart napozásukból rejtekhelyre jutni.
És ez még mindig nem minden, amit ez a pöti vár nyújtani tud. Készültek a gyerekek megörömöztetésére is, vagy legalább is hogy lefoglalják őket. S bár nem minden eredeti, hát még korhű.... s meglehet hogy inkább a bolhapiacra emlékeztetett a kihelyezett felszerelések tárháza, de nekem nagy örömet okozott :) Díjazom, hogy egyáltalán ilyenre gondoltak, és meg is valósították úgy ahogy tudták. Szuper, nem?
Ja és akkor a makett-féleséget még nem is említettem. Azt hiszem, hogy ahhoz képest, hogy elég jól rejtőzik a vár és talán nem is olyan nagyon ismert,elég sok mindent nyújt az ide látogatók számára.
Ezzel majdnem végére is értünk a vár megtekintésének. De emlékszel, hogy még az elején említettem, hogy volt ott egy mély kút, és hogy néztem, hogy az vajon mire is volt jó? Ott elől a kapu melletti részen található. Nos a bácsi elmondta, hogy az várbörtön volt, és hogy meg lehet nézni, hogy mi van legalul, de azt már a vár külső oldaláról lehet megközelíteni.

És hát milyen a kíváncsi ember... elhagytuk a várat és már kerestük is a bejáratot a várbörtönhöz.
Ez volt az járat... vakuval... No de képzeld el ezt vak-sötétségben! És a bácsi még a frászt is ránk hozta, mert valami láncot csörgetett. Enyhén megijedtem, de gondoltam csak nem tartanak tényleg valami vadállatot itt lent, szegény már éhen halt volna.
Úgyhogy csak eljutottunk a nagy sötétségben a kút/várbörtön aljáig. Ami talán inkább valami titkos járatra hasonlított, főleg ezzel a lépcsővel, amin keresztül fel lehetett mászni a várba. Másztam is volna, ha nem lett volna lezárva a tetején a rács.
Úgyhogy jobb híján visszabotorkáltunk a vaskerítésig, amin nagy nehezen sikerült visszamászni. Egyébként ezt nem nagyon ajánlom senkinek sem, mert amennyire izgalmas volt, annyira veszélyesnek is mondható, főleg azon a kerítésen átmászni.
 Ez volt a Máré vára. Kicsi vár, izgalmakkal vár.
Mentünk még egy kört a vár tövében a kitaposott ösvényen, ahol is ezt a fa-jószágot találtuk. Amolyan természetes játszótérnek tűnt. Még én is örömömet leltem benne... bár nem mozgott, és nem hintázott, és szegénynek még az egyik szarva se volt már meg.
Visszafelé már a beton úton mentünk. Már csak kíváncsiságból is, hogy mit nem akartunk megtenni a várig fölfelé, és hogy valóban hosszabb lett-e volna. Meg hát... meredek domboldalon lefelé... seggen-csúszva?... mikor van betonút is!....
Aranyos kis vár, felfedezőknek látnivalókat és akár izgalmakat is rejt. Kirándulóknak, vártúrázóknak és arra járóknak mindenképp ajánlom, hogy szánjanak rá egy kis időt.


Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése