2016. március 23., szerda

Mánfa - Mecsek-túrakörút

Mecsek-túrakörút
Melegmányi lépcsős vízesés, Ágnes-vízesés,
a barlang, a Kánya-forrás és a kőlyuk 
Egy kis kora tavaszi kirándulás a szép Mecsekünkben. S ismét a kellemest a hasznossal. Mánfa közelében  akadt dolgunk. S ha már utazni kell, és utána rengeteg szabad időnk van, és még a nap is simogatóan süt.... ilyen jó időt kár lett volna kihagyni, így hát miután elvégeztük dolgunk már indultunk is kirándulni.
Az elmúlt jó pár hét pont elég esős volt ahhoz, hogy a patakok és vízesések látványosabbak legyenek mint máskor. Így esett a választás a Melegmányi-völgy patakjainak és vízeséseinek megtekintésére.
Már dél körül lehetett mire megérkeztünk a túrautunk kiinduló pontjához. Korábban egyszer már volt szerencsém látni a lépcsős vízesést, akkor anyukámmal kirándultam erre. Ha még nem láttad és olvastad volna, akkor KLIKK IDE és megnézheted azt a bejegyzést is.
Akkor egy másik irányból közelítettük meg, s az emlékek elég élénken éltek még bennem, hogy inkább egy másik útvonalat keressek. Kerestem és találtam is! Most a teljesen másik irányból közelítettük meg. Úgy láttam, hogy a Melegmányi úton kocsival elég közel el lehet jutni, le lehet parkolni, és onnan már közel van a vízesés is. Így is lett... kocsival elmentünk egészen a Gilice Panzió és Étteremig.
Csak hogy jobban lássuk... ezt az utat jártuk be! Lásd térképkép. Viszont most nem 0.0-ás térképet használtam (tudod... nyomtatott)... nem is 1.0-at (csudaszép színes bolti papírtérkép)... hanem az okoska és net révén hatalmas upgrade után immáron 3.0-ás szinten! lévő segítséggel, az online turista térképpel róttuk az erdőket! Persze biztos ami biztos... ha Mecsek mélyén nem lenne net... a fényképezővel csináltam pár képet az okoska térképéről (2.0-ás verzió :) . S így utólag nem mondom, hogy a nyomtatott 0.0-ás papír hajtogatós térkép nem jött volna jól... talán mégis csak jobb, ha egy olyan is van az ember zsebében (az mégse merül le, meg ilyesmi).
Miután megittuk az étteremben az életmentő és erőt adó kávénkat, már indult is a túra.
Kérdésünkre megengedték, hogy a Panzióhoz tartozó külső parkolóban hagyhassuk az autót. Szó mi szó itt ezen a kanyargós útszakaszon elég kevés olyan út menti hely van, ahol a kocsit biztonságban le lehetne állítani. Úgyhogy megörültünk, hogy az autó maradhatott, és reménykedtünk, hogy az étterem bezárta előtt még pont visszaérünk egy kávéra.
Az elején egy kicsit bizonytalanul és nehezen indultunk. Láttam, tudtam, hogy jelöletlen utat kell keresnünk, ami az első jelölt túraúthoz visz majd. No de ezzel a fakitermeléses állapottal nem számoltunk.
 Csak tippeltünk és ráérzéssel mentünk előrefelé a már kitaposott úton.
A kivágott fák mellett elhaladva már egy zöldebb és gazosabb ösvényt találtunk. Ugyebár itt jelek még nem voltak, csak nagyjából tudtuk, hogy merre kell haladnunk. És hát csak járnak mások is errefelé, úgyhogy reméltük, hogy nem tévedünk el.
És akkor ott a messzi távolban... félelmetesen jó sas szemmel... megláttam. Az egyik fán mintha valami fehér folt lett volna. Zoom-zoom.... fényképezőm csak úgy füstölt és zakatolt a zoomolástól...már a digitális zoom sokszorosánál jártunk.... és akkor ezt a képet dobta a gép!
Jól láttam!!! A jel! Az első turistajel, amit kerestünk. Úgyhogy a fát szem előtt tartva haladtunk is az irányába. Közben azért nem tudtuk nem észrevenni, hogy csak új rikít neonzöld színben az erdő aljnövényzete. A hát persze! Medvehagyma!!!
A fa! amin az első jelet megtaláltuk. Jó hír... sikerült rátérnünk a jelölt útra. Innen a kék kör (a térképen és a fán is teli kék színes... de ez ne zavarjon) mutatta utunk.
A dombtető tetején mindjárt ilyen szép látvány fogadott. A zöld lombozat nélkül ilyen a téli álmot alvó Mecsek.
 Utunk itt a jármű szélességű földútról az igazi turista ösvényre kanyarodott.
Innentől már igazi túra-fílingje volt. Csak mi, meg a természet.
Kopasz fák hada magasodik az égnek. S bár a képen nem látszik... de már javában ébredeztek a fák is. A kicsi zöld levélképződmények itt-ott már elég jól láthatóak voltak.
Laza séta volt... mentünk lefelé, és lefelé.... Könnyűnek tűnt, és eszembe se jutott, hogy hoppá ezt még visszafelé meg kell mászni felfelé is. No de egyelőre csak lefelé sétáltunk.....
 ... amíg el nem értük az első kereszteződést. A Mecsekben szeretik a turistákat és kellő segítséget nyújtanak, hogy mindenki eltaláljon oda, ahova el szeretne jutni. Az irányt mutató táblák nagyon hasznosak. Mutatom is, hogy merre megyünk tovább.
 Innentől a piros keresztetkövettük.
 Medvehagyma áradat!
Hamar el is értünk az leső látnivalóig... az Anyák-kútjához. Innen ered az a sok víz, ami a patakot és a lépcsős vízesést táplálja.
 Innentől a víz mentén mentünk végig.
És milyen jó volt a hol kevésbé, hol jobban csordogáló patak vizében gyönyörködni.
Amúgy is nagyon jó idő volt! Sütött a nap, meleg volt, és időnk is volt rengeteg. Kényelmesen sétáltunk a kitaposott ösvényen. Élveztük a napsugarak kellemesen melegítő hatását. És bármerre néztünk a látvány gyönyörű volt.

S bár tényleg elég csupaszok voltak a fák, viszont annál több víz volt a patakokban, és a zöldellő medvehagyma talajpaplan érdekes kontrasztot alkotott a fakó erdővel.


Hamar el is jutottunk a vízesésig. Most felülről és nem alulról közelítettük meg.
És aki még nem járt itt most gondolja... ennyi? ennyi az egész?
Végül is van erdő, ahol már egy ilyen vízeséske is áldás lenne. No de ez nem csak ennyi! Mi itt csak a legfelső szintjén álltunk. Íme! Az egész lépcsős vízesés lentről nézve! A fenti rész még ama nagy fa (aminek a gyökérzetét lehet látni a képen) mögött található.
A fa mellett állva lefelé nézve.... azért van ám szintkülönbség.
Bizony... onnan fentről le is kellett jutni. De szerencsére erre számos lehetőség van...meredek ösvény, lankásabb ösvény... bátrabbaknak, akik nem félnek a víztől, vagy ha mondjuk épp alig van víz... akár a patak mederben is megmászható (lásd első kirándulásunk KLIKK IDE, ha feljebb nem klikkeltél volna rá)
A mederben most túl sok víz volt ahhoz, hogy kockáztassuk cipőnk száraz állapotát, így a túra első harmadánál. Az egyik kis oldalsó ösvényen jöttünk le.
Megcsodálhattunk, hogy milyen szép és különleges ez a vízesés.
 
A Középső-Mecsek egyik legszebb szurdoka a Melegmányi-völgy. Öreg tölgyesek, bükkösök, ritka, értékes növények találhatók itt. A fátyolvízesések a Melegmányi-patakot tagoló mésztufa lépcsőkön jönnek létre. Csapadékos időszak után közel 6 méter magas mésztufa lépcsősoron csobog le a víz. A mésztufagátakat a víz magának építi: a patakban levő nagy mennyiségű oldott mésztartalom a patakba dőlő faágakra, gallyakra kicsapódik, lassan összefüggő tömböket alkotva.
Gyönyörű! Ez olyan, hogy mindenkinek a saját szemével kell látnia. 
Előtte egy nagyobb sík terep, padokkal, farönkökkel... úgyhogy aki megéhezne, vagy csak a szép természetben szeretne enni, sütögetni, több időt eltölteni, annak ez itt kiváló lehet.
Mi most nem időztünk, még eléggé az elején jártunk az utunknak.

Úgyhogy az egyenesen előre felé vezető ösvényen mentünk is tovább.
Mindenhol medvehagyma volt! Mindenhol! Úgyhogy aki szeretné főzésben is kipróbálni.... ne a piacra menjen! Hanem jöjjön el egyet kirándulni és ingyen szedjen magának egy kis mennyiséget egy főzés erejéig.
A természet érdekességeiben és a fákban gyönyörködve szépen lassan el is jutottunk a következő elágazóig.
Innentől a zöld sáv jelzésután mentünk. No meg a patakot követtük.

Hol a meder mentén, hol távolabb... követtük a zöld sávot, ami a másik vízeséshez vezetett minket.
Persze útközben számos igazi kalandparkot is felülmúló akadállyal kellett megküzdeni. Átkelés a patakon... faágakon, vagy ami épp adott volt. A lényeg, hogy mindig száraz lábbal ússza meg az ember. :)

A patak hol itt, hol ott folyt....
...nem egyszer átkeltünk rajta, hogy utunk folytatni tudjuk. Persze aki gumicsizmában jönne... (egyszer láttam már valahol ilyet) annak nagyon könnyű lenne.

Mentünk és kanyarogtunk. Elvileg száz-méterekben mérhető a távolság az elágazástól a vízesésig. De ahogy első alkalommal, valahogy most is többnek tűnt.
S el is értünk... az Ágnes vízeséshez.
Állítólag az Ágnes-vízesés a Mecsek legmagasabb szabad vízesésű vízesése. Úgyhogy már csak ezért is megéri egyszer megnézni és eltúrázni ide.
Meg hát... gyönyörű, nem? Testközelből látni... szinte érinteni... felemelő élmény.

Miután megcsodáltuk a vízesést, és annak bőséges vízhozamát, indultunk is tovább, hiszen még csak a túrautunk felénél jártunk.
A patak medre mellett vitt végig az ösvény.

Mi egyre magasabban voltunk...


.... a patak meg egyre mélyebben.

Én a patakot csodáltam... 
... útitársam pedig a virágokat.

Bár csak hébe-hóba... ahol teret hagyott a medvehagyma.... de voltak virágok. És nem is csak egyféle.


Egyik szebb mint a másik.... a kedvencünk ez a vízparti kompozíció... Majdnem el is mentünk mellette... pedig a parton végig jelen voltak... szebbnél szebbek.


Mire elértünk az újabb kereszteződésig, addig a patak mély völgye is eltűnt, és találkozott a másik patakocskával. A zöld sáv és a piros sáv  jelzés találkozása. Itt már nehezebb volt átkelni a vízfolyáson. S bár segítség volt, de víz még annál is több. Szerencsére száraz lábbal megúsztuk. 
Itt tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük a barlangot is.
Ezt az utat mindkét szín jelölte . Bár nagyon másfelé nem lehetett menni. Egyik oldalon a víz, a másik oldalon az egyre jobban magasodó domboldal.
A természet és a patak is legalább olyan szép volt, mint eddig.

A fahídnál már közel voltunk a barlanghoz.

Elsőre hosszúnak tűnt ez az út, kezdett a patak medre is szabályosabb formát felvenni.

És ott a kanyar után meg is érkeztünk.A szikla-rés a barlanghoz.
A fejünk felett elég bizonytalanul 'lógtak' azok a sziklák.
És a barlang! Legalább is a rácsok mögött az van.
De ide sajnos nem lehet bemenni... csak nézelődni. De a tudat.... tudjuk, hogy ott bent barlangszerű járatok vannak.

Gyorsan néztük a amit nézni lehetett és távoztunk is a veszély-zónából. Soha nem lehet tudni, hogy mikor akar az a sziklarés nagyobbodni :)
Visszafelé már nem is tűnt annyira hosszúnak a kitérőnk.
Elég hamar visszaértünk a két patakocska kereszteződéséhez. Ahol a zöld és piros sáv jelzés találkozott.

Utunkat innen már csak a piros sáv mutatta. 
Másodszorra viszont már egy másik átkelő helyet választottunk. Itt szinte gond nélkül ment az átkelés.
Ez az útvonal lehet, hogy még szebb volt mint a másik.


Az út a patak medréhez képest hol távolabb és magasabban vitt, hol egészen közel, szinte a patak medrében mentünk.

Virágok itt is voltak...


Hát nem gyönyörű?!?!Ezért megérte ennyit gyalogolni, hogy ilyen csodálatos környezetben lehessünk.
Sok képet felraktam....
... hogy lásd milyen csodálatos volt amit láttunk.
no meg hogy lásd, hogy a Mecseknek ez egy olyan szép környéke, hogy ide megéri eljönni kirándulni.... bármikor. 




Meglepően hosszúnak tűnt az ösvény. Persze gyönyörű volt, ahogy mentünk a patak mellett




És akkor megláttuk a másik jelet. A kereszteződés, ahol a piros sávés a kék körtalálkozik.
Innen a kék kör visz majd vissza minket a kiindulási ponthoz. De ajánlottam, hogy előbb nézzük meg a Kánya forrást. Van ott pihenő, és kellene már enni is egy kicsi. No meg a kőlyuk is ott található.
Úgyhogy mentünk is a Kánya-forráshoz.
Hát ja... mentünk volna.. ha lett volna út!
Mert hogy itt annyi víz volt... hogy mindenhol folyt! Még a jól kitaposott ösvényen is.
A Kánya-forrás! 
És a meder, amiben folyik. Csak hogy itt olyan sok forrás és vízfeltörő hely volt... hogy a víz minden irányból összefolyt és mindent elárasztott.
Itt a Kánya-forrásnál pihentünk egy kicsit.
Itt van egy nagyobb tér... de a padokat és az asztalnak szánt farönköket tönkretették. Szörnyű, hogy az emberek még itt sem tudnak semmire se vigyázni.
Így hát állva, vagy ahogy éppen puttyant... séta közben falatoztunk.
Így néztük meg a kőfülkét is. Ez csak egy mélyedés a sziklában, afféle esőbeálló szerű... Viszont a szikla réteges és színes kőzetszerkezete az valami csudaszép.
Az egyéb lyukszerű képződmények arra mernek következtetni, hogy talán a szikla mélyén itt húzódnak barlangok. Ki tudja....



Itt pihentünk ettük, ittunk... és akkor valami váratlan történt! Megszólalt az egyik telefon! Hát jé! Van térerő a Mecsek legmélyén is! Szabolcsot keresték, hogy egy ügyben találkoznának vele... még ma.... világosban... Hm... Végül is volt még időnk hogy kiérjünk az erdőből, mert elég jó, sőt meglepően jó időt futottunk. Csak hát időre visszaérni....úgy hogy ki tudja, hogy egy óra alatt megtehető-e a még előttünk álló táv. Sejtettem, hogy egyéb szép látnivaló már úgyse lesz, úgyhogy talán nem lehetetlen. Energiával feltankolva indultunk is.
Átküzdöttük magunkat a mocsaras részen.
A kereszteződésnél felvettük a kék körjelzés fonalát.
És már mentünk is az egyre jobban meredek domboldalon felfelé.
Látszódott, hogy itt már több az élet... az erdei élet...
Gondolom a sok forrás.... a sok víz... csak úgy vonzza az állatokat, mint legyet a légypapír.
Szerencsére napközben az állatok valahol alszanak... vagy elbújnak. De hogy még ebben a kopasz csupasz erdőben sem lehet egyet sem látni, az is biztos. Csak a nyomokat láttuk, semmi mást.
Lelkesen mentünk a kék kör után, egészen addig, amíg az el nem tűnt. Hm... nem voltak jelzések!! Ismerős volt a helyzet múltkorról. Nehogy már azóta sem tudták a jelzések visszafestését megoldani, hiszen azóta évek teltek el!
Az lett gyanús, hogy sok fán ott volt valami kék nyíl szerű jelzés. Azt rájöttünk, hogy az a kék kör pótló jelzés! Úgyhogy aki arra az útszakaszra tévedne.... a kék nyilak a fákon nem a kivágást hivatottak jelezni, hanem az a kék kör útvonalát mutatja.
Volt ahol a fákon volt a jelzés... volt ahol karókat vertek le és annak a végén volt a jelzés. Csak legyen jó szeme az embernek, hogy észre is vegye. Hát mérgelődtünk egy kicsit... mert idő híján és egyre jobban fájó láb mellett úgy tűnt, hogy hosszabb lesz az út, mint gondolnánk.

Egy kicsit megpihentünk itt a vadászles tövében.
És úgy döntöttünk, hogy az a biztosabb ha mégis csak a jelzést követjük, vezessen az bárhova is.
Itt már nem volt se patak, se vízesés, semmi se.... csak erdő... kopasz fák... ééééés emelkedők! Emelkedő... lejtő... gyilkos emelkedő... keskeny ösvény... lábgyilkos keskeny ösvény... emelkedő... és még több emelkedő...
S lám... a nyilak elvezettek a kék kör járható szakaszához.
És tudtam, hogy én ismerem ezt a hülye helyet és helyzetet. Hát ugyanilyen volt akkor is amikor először jártunk erre. Csak hát így visszafelé megjárva elsőre nem tűnt fel.
De a kiírás! Az ismerős! Ugyanezt láttuk múltkor is,... így már összeállt a kép, az egész útvonal meg az elkerülő.
Hát... aki először járna itt... tegyen mindenki saját belátása szerint... a terep így is, úgy is nehéz. A lényeg, hogy lihegve, de megtaláltuk a helyes utat. Elől még a kék nyíl, a háttérben mér a kék kör.
Eléggé nehéz volt itt a terep. Kidőlt fa-akadályok az úton.
Nem egy, nem kettő.... Átlépni, átmászni, faágakban el nem akadni... domboldalon nem legurulni...  a felettébb keskeny kis ösvényen lépegetni.... fáradtan és sietősen... nem volt semmi.

A jelzés visszavitt egészen a Melegmányi-vízesésig. Fölötte, a meredek domboldalon mentünk végig. Egy szakaszon lent a mélyben lehetett is látni a lépcsős vízesést. 
A út viszont nem lett jobb és könnyebb. Szinte egy lábnyi szélességű kitaposott ösvény vitt a medvehagyma domboldalon.
Alig vártuk, hogy a végére érjünk.
A kereszteződésnél, ahol az első táblák is voltak egy kicsit fellélegeztünk. Még hagymaszedésre is volt pár percünk. Viszont bele se gondoltam... hogy még mindig fölfelé kell majd menni, hiszen még csak most jönnek azok az emelkedők, amiket az elején lefelé tettünk meg laza sétával.
Hát fölfelé minden volt csak nem séta és nem laza. Alig vártam, hogy felérjünk. Az izmaim dolgoztak mint még tán soha.... Nem volt semmi megmászni a domboldalt, hogy visszajuthassunk a kiindulási ponthoz.
Nem gondoltam, hogy az utolsó etap ilyen megerőltető lesz.
A kilátásnál szusszantunk egyet,...
.... és utána irány a kocsi.
Eléggé lihegve és még annál is fáradtabban értünk vissza a kocsihoz. Ha nem kellett volna sietni, akkor lehet hogy többet megálltunk volna pihenni. De az emelkedők akkor is emelkedők.

Mindent összevetve jó kis kirándulás volt! Nem is gondoltam volna, hogy ma ilyen jó lesz, hogy ilyen szép időnk lesz, és hogy ilyen szépek lesznek a vízfolyások is.  De hát itt Mánfa mellett a három völgy mélyén és a három patak mentén mindig szép, élvezetes és izgalmas a kirándulás!


Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése