Élménytérképem !!!

2016. január 24., vasárnap

Harkány - Strand és Gyógyfürdő télen

Harkány - Strand és Gyógyfürdő télen
A fürdők és gyógyfürdők téli szezonban is szeretettel várják az érdeklődőket. Uncsi hétvégéken, vagy csak ha szeretne az ember egy kicsit feltöltődni, vagy csak úgy. Újfent kellemest a hasznossal vasárnap megnéztük, hogy milyen a harkányi gyógyfürdőben élvezni a meleg gyógyvíz áldásos hatásait a téli hidegben.
Lakhelyemhez képest elérhető távolságban van Harkány, úgyhogy már nem egyszer jártam ott. Viszont zömében meleg időszakban. Így nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehet télen ott fürödni. Főként, hogy milyen lehet a kinti nyitott meleg gyógyvizes medencékben úszkálni, miközben dermesztő mínusz fokokat mutat a hőmérő.
Reménykedtünk, hogy a kinti medencék fel lesznek töltve. Ebben a reményben érkeztünk dolgunk végeztével Harkányba és kerestük fel a fürdőt. A fürdőt a strandfürdői főbejárat felől közelítettük meg, amit a következő címen kell keresni: Harkány 7815 Bajcsy-Zsilinszky utca 2. Sajnos az itt található parkoló fizetős, ahogy a város többi részén is. Max. a mellékutcák nem fizetősek, de ki akar olyan messziről cipekedni, ha csak egy napra jött. Úgyhogy inkább csak az a kérdés, hogy ki melyik bejáratnál akar bemenni, és akkor ott kell a közelben leparkolni.
A strandfürdő főbejárata.... télen. Kicsit barátságtalanabb, kicsit kies, de attól még nyitva a fürdőhöz visz.
A fürdőnek van ezen kívül még két bejárata. Legjobban a fürdő honlapján található képen lehet ezt látni és kielemezni. KLIKK IDE és megnézheted. Továbbá itt megtalálható minden szükséges információ, mint az árak, nyitvatartás, leírások a medencékről, stb.
A fürdő madártávlatból. Újfent köszönöm a készítőjének és a Google-nak hogy kölcsönvehettem a képet és így is megmutathatom, hogy milyen a fürdő (majdnem) egészében. 
Télen viszont nem ilyen, a kinti medencéket nem lehet használni (hiszen ki akarna mínuszokban strandolni). Kivétel azonban az a baloldali osztott medence, mert hogy az a meleg gyógyvizes medence, ami még télen is használható! - no ott voltunk most mi is.

Télen a strandrészen nincs mit nézni. Havas, kies, rideg és barátságtalan.
Pedig pár hónap múlva ez a terület már a fürdőzőket fogja várni.
A medencék ilyenkor üresek, pedig mintha lett volna víz a medencékben.
Ahogy a standok is téli álmukat alusszák.
Egyedül a fedett rész működik a téli időszakban.
Mi is ide siettünk.
Téli időszakban a nyitva tartás is más. Úgyhogy nem árt erről a fent megadott elérhetőségen mindig időben informálódni. Látod.... csak 6-ig voltak nyitva, amin még én is meglepődtem.
A szép nagy tágas recepció.
Itt azért kellemesen, kényelmesen lehet sorba állni. Persze most nem volt sor, télen nincs olyan nagy érdeklődés, mint nyáron.
Hát ha nem nézted volna a fenti linken, hogy belépőjegy terén mennyi az annyi, akkor itt is vethetsz rá egy pillantást. Szerintem nem vészes a harkányi fürdőbelépők ára. Ennél sokkal meredekebbek is vannak. De ha mégis sok pénzzel érkezne az ember, akkor sincs gond, mert mindjárt a pénztár mellett nagyon korrekt értékmegőrző van.
De miért kéne az értékmegőrző, ha van kabin, amit zárni lehet? Hát mert az nincs! Ahogy mondom, nincs! Harkány sajnos még azon kevés fürdőhelyek közé tartozik, ahol nincs zárható kabinrendszer. Látod ott a képen a háttérben az öltözőfülkéket?!? No hát azok az öltözők, amik mögött egy még érdekesebb dolog van.
Nem túl csábító, hogy itt is szinte a recepción öltözik át az ember (legalább is aki ezt választja, mert hogy máshol is vannak öltözők - mégis mindenki itt szeretne átöltözni, mivel ez van közel a medencékhez). Ez a szép hosszú kabinsor szolgál arra, hogy átöltözhessen az, aki a fedett részen szeretne fürdőzni. Télen nem kérdés, hogy mindenki erre vár. Mintha kevéske lenne a kabinok száma a fürdőzőkre. 
Az egyik végében a toalett és a hajszárítós rész található. Míg a másik oldalon lehet bemenni a fürdőterületre.
No de ahhoz előbb át kell öltözni. A kabin kicsi és nyilvánvaló, hogy itt nincs semmilyen zárható szekrényke. No de akkor a levetett ruhát hova? Először is mindenki kap egy vállfát a ruháknak.És utána? Hova?
Hát oda! Az öltözőkabinok mögött egy hatalmas 'ruhatár' van. Ahonnan ezen az ablakon keresztül szorgos nénik kiadják a fogast, majd átöltözés után mi beadjuk a fogast a ruhákkal együtt a néniknek. Kapunk hozzá bilétát is, hogy pár óra múlva vissza is a tudják majd adni a ruháinkat. Így is nagy még a kockázat, hogy esetleg más ruhájában megyünk haza, de ha vigyázunk a bilétára és bízunk a jószerencsébe, akkor nem történik semmi baj. Nagyobb értékekhez meg tudod, ott az értékmegőrző. Így már érthető annak jelentősége is....
Átöltözés után már mentünk is a medencék felé. A medence bejárata mellett igazi narancsokból préselt igazi 100%-os narancslét lehet inni.
És az első szinten a beltéri gyógymedence.
Nem tűnik nagynak, de a víz nagyon jó meleg.
És most nem is voltak olyan sokan.
Innen a belső medencéből ki is lehet menni a kinti medencékbe - úszva is és sétálva is.
Az első kinti medencefél a melegebb vizű. Itt a hideg ellenére elég sokan voltak. A másik fele már pár sokkal hidegebb vízzel rendelkezik, úgyhogy ott nem nagyon úszkált senki. Szerintem bőven elég volt, hogy alig pár fokos volt a levegő, nem kellett senki sem még a hideg víz is (ezalatt a 32 fokos vizet értem, ami a 36-38 fokoshoz képest elég hűvöske, főleg téli hidegben).
Sajnos nem nagyon látszik, de azért gőzölgött a víz rendesen.
Főleg amikor már szürkülni kezdett. Sajnos erről nincs saját képem, de úgy gondoltam, hogy meg kell mutatnom, mert nem hétköznapi látvány és élmény. Valami ehhez hasonló élményben volt részünk, és hasonló 'ködfelhőben' úszkáltunk mi is.
Két fürdés közt felnéztünk a második emeletre. Itt egy nagy pihenőrész van sok-sok nyugággyal.

Innen lehet rálátni a kinti medencékre, és én is itt készítettem a felülnézeti fotókat.
Tök jó, nem?
Harkánynak ez a kettős medencéje a legismertebb és legkedveltebb - szerintem.
Amúgy ott a háttérben a másik főbejárat. Aki a gyógyvizet szereti nyáron is, annak talán azon a bejáraton éri meg bejönnie.
Az emeleten pihentünk egy kicsit. Nagyon el lehet fáradni ám a meleg vízben való semmittevéstől. 
Pihenés után megnéztük a harmadik szintet is. Lépcsőn és lifttel is fel lehet menni.
Ez a látvány fogad a legfelső szinten.... a látványfürdő, alias élményfürdő.
Nem túl nagy, de talán pont elég.
Az egyik oldalon a medencesor : feltörő bugyborékos  - jakuzzi - pihenő - jakuzzi - fekvős és hátmasszírozós bugyborékos.  Fő a szimmetria :)

A legvégén pedig a szaunák.
Bár nem látszik, de eléggé tele voltak a medencék és jakuzzik. És valahogy az infra szaunát sem találtuk, úgyhogy egy gyors kanyar után távoztunk is.
Biztos sokak fejében megfordult, ahogy az enyémben  is, hogy ha valaki gyerekkel érkezik, akkor azok ilyenkor télen hogyan foglalják le magukat. Hát így.... van gyereksarok (és nem csak a felső szinten), ahol a gyerekkel el lehet lenni. És itt még a vízbe is be lehet vinni őket. Mindenki tudja, hogy a gyógyvízbe fiatalkorúak, főleg gyerekek nem mehetnek be. Úgyhogy ha a szülők mégis gyerekkel érkeznének a téli szezonban (nem sokat láttunk), akkor itt a harmadik szinten ellehetnek. Tény és való, hogy Harkány ebből a szempontból, főleg a téli időszakot tekintve nem kifejezetten egy családbarát fürdő. Talán azért is tud megélni és van is igény a Siklósi fürdőre. Ha azt a bejegyzést még nem olvastad volna (mert hogy már ott is jártam), akkor KLIKK IDE és megteheted. Talán segít, hogy eldöntsd, hogy a környéken mikor melyik fürdőbe látogass el.
Felmerült bennem az a kérdés is, hogy ha éhes az ember, akkor hova lehet menni, mert hogy szemet szúróan nem látni étel és ital osztót. Kint a strandon jó helyen vannak. De itt bent?!? Nos Szabolcsom kérésemre megmutatta, hogy hol lehet keresni.
A recepciós aulában az öltözőkkel szemközti irányba kell megindulni.
Itt egy másik gyereksarok is.
És nicsak... egy nagyobb tér, asztalok és székek.... és ott a háttérben egy 'ételbár'!
No de van ennél nagyobb, rendes étterem is. Szabolcs mutatja is az utat. Át egy másik öltözőszekrényekkel teli részen. Nocsak.... ezek szerint csak van több öltöző is. A módszer viszont itt is ugyanaz. És ott az átjáró végén... ott van elrejtve egy étterem.
Ételbárnak hívják,.....
..... és szó mi szó, most elég kies volt.
Ennek örömére, hogy a télen használható helységek zömét felfedeztük, visszamentünk a meleg vizes medencébe. A kellemesen gőzölgő vízben úszkáltunk meg egyet.

Majd késő délután,  vagy tán már kora este.... a meleg víztől bágyadtan, megtisztulva, de annál büdösebben (mert hogy a harkányi kénes víztől kicsit büdi lesz az ember bőre- dehát ha ettől gyógy az a gyógyvíz, akkor legyen, az esti alapos fürdés úgyis megoldja a problémát) elindultunk haza.
Bár még korom/unk és tán egészségünk sem indokolja, de szeretek a harkányi meleg vízben fürödni. Jó érzés a medencék vizében elmerülni, olyan akárcsak otthon egy kád forró fürdőt venni. Csak itt nincs egyedül az ember. De akit nem zavar, és szereti a meleg vizet....

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése