Élménytérképem !!!

2016. november 19., szombat

Rom, vár, kastély és az Annafürdő

Rom, vár, kastély és az Annafürdő
Olyannyira jó időjárás volt ezen az őszi szombaton, hogy szívesen kirándultunk volna egyet. S mivel Szabolcsnak volt egyéb 'hátsószándéka' is, hogy miért Nagymányok irányába menjünk, ezért nekem is volt egyéb ötletem, hogy mi mindent nézhetnénk meg a kis utazós kirándulásunk során.

Úgyhogy útnak is indultunk. Először Nagymányokon elintéztük dolgunkat. Majd a következő faluban, Mázában márt várt is az első látnivaló.
Egy rom volt ott, amit gondoltam, hogy megkereshetnénk. Amilyen egyszerűnek tűnt neten és térképen a lehetséges oda vezető út, annyira nem találtuk meg könnyen. Egyáltalán nem arra kellett menni, mint gondoltam. És már majdnem feladtuk a keresgélést, de csak meglett az a fránya rom. Csak hát nem az a látvány fogadott minket, mint amit vártam. Nézd csak meg, KLIKK IDE és többet is láthatsz.
A romnak olyan formában, mint ahogy azt a képen láttam, nyoma se volt. Mint ha csak most ásnák elő a falak nyomait. Hm?!? ... meglepett, hogy voltak emberek. S a kettő közül az egyik a rom feltárásáért felelős volt. Úgyhogy csak kérdezni kellett és már mesélte is a rom történetét, s szomorú múltját is. Nézd csak meg a bejegyzést a fenti linken, érdemes elolvasni, hogy többet tudj a romról.
Miután elszakadtunk a romtól és lelkes 'gondozójától', mentünk is tovább. Alig pár kilométer és már Szászváron voltunk.  Itt a központban a templom melletti területen vártam volna, hogy egy szép romot találunk.
De nem romok vártak... hanem egy szinte teljesen újjáépített épületegyüttes! Meg is lepődtem, mert azt hittem, hogy a felújítás majd csak egy nagyon távoli jövő lesz. Erre meg... ott volt. És szerencsére az udvarba ingyen be lehetett menni és körbe lehetett az épültet járni. Néz csak meg, KLIKK IDE! Az épület belsejébe viszont csak belépővel lehetett volna bemenni, úgyhogy nem is mentünk be. De így is jó volt. És most már ezt is láttam.
Ezután irány Lengyel és az Annafürdő, hogy legyen egy kis kirándulás is. De ha már ott vagyunk Lengyelen, akkor a kastély megtekintését sem szabadott kihagyni. Úgyhogy előbb megnéztük a kastélyt.
Az udvarba szerencsére be lehetett menni a nyitott kiskapun. Úgyhogy körbe is sétáltuk a kastélyt. S most már ez is megvan a gyűjteményembe. :) Nézd csak meg Te is, KLIKK IDE!
Sajna az időjárás ekkor már nem volt kedvezőnek mondható. A meglepően meleg és napfényes déli órák után délutánra az esőfelhők megérkeztek és itt-ott már csöpörgött az eső is. De még nem annyira, hogy ne mehessünk el Annafürdőre. Szinte ott volt a kastély mellett és Szabolcs még nem járt ott. Úgy gondoltam, hogy legalább egy pillantást vessünk a környékre.
Így hát enyhén csöpörgő esőben megkerestük és megnéztük Annafürdőt. Az egyre kellemetlenebb időjárás mellett rövidre fogtuk a látogatást.
Látogatásunk leginkább a vadaspark és a kilátó megtekintésére korlátozódott. KLIKK IDE és még többet láthatsz. A kilátó vadi-új fantasztikus interaktív pompájában várt minket még esőben is. Onnan még elsétáltunk a tavat megnézni, csak hogy Szabolcs is lássa, hogy hova lenne jó majd piknikezni visszatérni. Tettünk egy gyors kört, mert már egyre jobban csöpögött az eső. A nap is ment már lefelé, úgyhogy ennyi fért a késő őszi kirándulásba.

Jó volt, hogy ennyi mindent láttunk és még kirándultunk is egy kicsit. Élményekkel és meglepetésekkel teli, jó kis nap volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése