Élménytérképem !!!

2016. július 1., péntek

Sárvár - Városnézés dottóval

Sárvár - Városnézés dottóval
A sárvári kirándulásunk során egy kis városnéző túrát is tartottunk. No de nem ám lábbal.. meg kocsival... hanem az egy új kedvenc városfelfedező módszerrel... a dottóval!
Mivel korábban már jártam Sárváron, ezért tudtam, hogy nem egy félelmetesen nagy a város, és egy kis dottózás a még nem látott részek felfedezésére pont jó volt.
Ki is néztük, hogy mikor megy. Bár nem a legsűrűbb a menetrend, viszont annál jobb, hogy a megváltott jegyet egész nap lehet használni. Bármikor és bármelyik megállónál fel lehetett szállni, ha már egyszer megváltotta az ember a jegyet.
Ez még nagyobb kedvet csinált, hogy akkor mi is kipróbáljuk.
A menetrendről és a jegyárakról célszerű mindig a helyszínen érdeklődni, mert a panziótól kapott előző évi prospektus sem volt már aktuális. Ettől függetlenül elértünk egy járatot és már mentünk is.
 Mivel a fürdő melletti megállóban szálltunk fel, ezért első utunk mindjárt a fürdő főbejáratához vezetett.
A fürdő mellett a szállodasor.

Van szállásból bőven... csak választani kell tudni...
Majd tettünk egy kis kitérőt a Rábán keresztül...
... a helyi Park Centerig. Azt hittem, hogy talán itt egy kis vásárlás kedvéért álltunk meg, de sajna nem. 
Úgyhogy hamar mentünk is tovább vissza a hídon....
... a Rába felett.
S a fürdő mellett be is kanyarodtunk.
Közvetlen a fürdő mellett mentünk el.
Így láthattuk, hogy tényleg van egy másik bejárat, ami közvetlenül a strandra vezet.
S a szuper-mega csúszdaparkot is lehetett látni a dottóról. Mindezt ugyebár belülről is volt szerencsénk látni, ha érdekel, hogy milyen a fürdő, akkor KLIKK IDE és megnézheted.
Majd bekanyarodtunk eddig még nem látott helyre.
Amolyan pihenőpark lehet.... étteremmel...
...szórakozási lehetőségekkel... állatokkal... lovaglási lehetőséggel.... 
Egész jól nézett ki. De sajnos később már nem volt időnk ide visszatérni és alaposabban körülnézni.
A fürdő után keresendő a Kalandpark... egy jó nagy tábla mutatja is, hogy hol kell bemenni.
Majd következett Sárvár legelitebb épülete... a 4 csillagos szálloda, a Spirit hotel. Bár nincs közvetlen kapcsolata a fürdővel, de Sárváron ennél drágábbat szerintem keresve se lehetne találni.
A szálloda után egy erdősebb rész jött. Elvileg a fák mögött tavak is vannak... de erre se volt időnk, hogy kiderítsük, hogy csak úgy meg lehet-e nézni vagy sem.
Az a tó amit utána már a dottóról láttunk, az egy halastó volt a horgászok nagy örömére.
Ezután hamar vissza is értünk a városba.
Voltak érdekes épületek...
... említésre méltó éttermek...
...de egészében nézve a város külső része nem volt se szép, se izgalmas... sőőőt... néhol inkább lehangoló!  
 A vasúti pályaudvar...
S hamar a belvárosban voltunk újra. Itt már újra szebb épületeket lehetett látni. Hébe-hóba...
... mert zömében azért mégis csak egy átlagos városka ez a Sárvár.



A városközpont az, ami igazán szép. Talán a város központjában álló várnak köszönhetik. Itt vannak a régi épületek,....

... a szép nagy sárga templom. Korában ezt már láttam, úgyhogy ha érdekel, hogy milyen belülről, akkor KLIKK IDE.
S ha már itt voltunk a központban.... akkor itt a következő állomásnál le is szálltunk.
Méghozzá itt.
Gondoltuk, hogy egy kicsit körülnézünk gyalog is a belvárosban.
Ezt teret - Posta tér - még úgyse láttam. Itt egy nagyon modern szökőkút rendszer van.
Innen elsétáltunk egészen az Arborétumig. 
S persze, hogy ezt is megnéztük, ha már ott voltunk. KLIKK IDE és láthatod, hogy milyen szép arborétum van Sárvár szívében.
Majd a várat néztük meg. Az arborétumtól sétáltunk át... szinte már ott is volt az út túloldalán.

Jó nagy ez a Sárvári vár, más nevén a Nádasdy-vár. 
Most nem mentünk be, de korábban már volt szerencsém. Úgyhogy ha érdekel, hogy milyen látnivalók várnak odabent, akkor KLIKK IDE és megnézheted a korábbi bejegyzésemben.
S mivel nem mentünk be, ezért inkább tovább sétáltunk a városban.
A városházát és az előtt található érdekes szökőkutat is megnéztük.


Majd a szép nagy sárga templom előtt elmentünk.
Tudod feljebb már írtam, hogy korábban ezt már megnéztük. Úgyhogy ha akkor nem klikkeltél volna, KLIKK IDE és nézd meg hogy mit kell tudni róla.
Hát persze, hogy az utunk a fagyizó felé vitt! megtaláltuk a legkedveltebb fagyizót, legalább is itt állt a legnagyobb sor.
S fagyival a kezünkben újra a vár felé vettünk utunkat.
Bár be nem mentünk, de körülötte tettünk egy sétát.



Még engem is meglepett, hogy milyen nagy parkosított terület van a vár körül.

Az impozáns várfalak nagyon szép állapotban voltak. Látszik hogy óvják és gondozzák a várat... ha másért nem, hát a sok turista kedvéért :)



Szóval tettünk egy sétát a vár körül, amíg vártunk a dottó megérkezésére a városközpontba.



Alaposan körbejártuk.... mint a kutyák a számukra kedves villanyoszlopot.
Akit még több információ érdekel... és nem is nézte meg az előbb ajánlott korábbi beszámolót, akkor ezeken a képeken is találhat érdekes olvasnivalót.
Tudod... zoom-zoom és olvasható.

Sikerült is elcsípni az egyik dottót, és már mentünk is visszafelé.
Még egy utolsó kanyar a vár körül dottóval is.
Majd irány a főutca... 

.. s már meg is érkeztünk.
Jó kis városnéző 'túra' volt. Főleg, hogy a dottózást a rugalmas jegyfelhasználásnak köszönhetően gyalogos városnézéssel is tudtuk kombinálni.
S bár a város nem egy szépség... de ha szeretné az ember egy kicsit jobban felfedezni, megismerni, akkor a dottó erre kiválóan megfelelő, kár lenne kihagyni. 

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

2 megjegyzés:

  1. Ez a kisvonat nekünk is a szívünkbe lopta magát, főleg, hogy akárhányszor használható a napijeggyel. Jó, hogy arról a városrészről is tettél fel képeket, ahol mi nem jártunk, pl. azt a Vadkert Majort megnéztem volna. Na, majd legközelebb. :)
    A belvárosi rész csinos, és gondozott, bár a 8-as főút forgalma kicsit zajos. Különösen tetszett a sok virág és a szökőkutak. Az egyiket naponta láthattuk, mert a te képeiden is látható Posta téren volt a szállásunk. Mi onnan vonatoztunk a fürdőig, visszafelé pedig gyalog sétáltunk a fő utcán ami tele van szállásokkal és éttermekkel.
    Mivel ezekből nagy választék van, mindenki megtalálhatja az igényeinek és pénztárcájának megfelelőt.
    Az egyik fotódon látható Matróz korrekt nevű "műintézményt" ajánlom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ivy!
      Nem értem, hogy miként történhetett, de mintha most láttam volna csak meg, hogy mennyi bejegyzésemhez hozzászóltál! Nem jöttek értesítő emailek, és a babázás miatt sokkal kevesebb figyelmet tudok a blogomra fordítani. De nagyon-nagyon szépen köszönök minden egyes véleményt, megjegyzés és hozzászólást! Ahogy ezt is itt a városnézés esetében! Remélem, hogy a jövőben is sok-sok véleményed olvashatom majd! Majd másképp fogom figyelni, hogy érkeztek-e, és résen leszek!!!
      Köszönettel és üdvözlettel: Kinga

      Törlés