Pörbölyi Titán - Magyarország legnagyobb fája
Az előrejelzések szerint úgy tűnt, hogy a nyár utolsó napja lesz ma. Ebben az évben az utolsó igazi meleg nyári nap... hmm... Gondoltam, hogy akkor elmehetnénk még egyet kirándulni, jobban mondva túrázni. Valamiért a pörbölyi 'nagy fa' jutott eszembe. Már korábban is szemeztem vele...s úgy tűnt, hogy talán most eljött az idő, hogy meg is nézzük.
Nagyon nagy túrát nem akartam, de valami érdekeset, különlegeset látni igen. Talán ezért is lett az a bizonyos fa a kirándulásunk úti-célja.
Már korábban is láttam, hogy Pörböly melletti erdős területen található Magyarország egyik legnagyobb fája. Pontosabban a legvastagabb törzsű fája. Ez a Pörbölyi Titán.
A Móricz-Duna partján álló csomoros fekete nyár 2013. szeptemberétől hivatalosan is Magyarország legnagyobb kerületű fája. A sarjakból összenőtt óriás kora kb. 100 év, mellmagasságban mért kerülete 21 méter.
A térképet nézegetve és a leírást szemlélve úgy tűnt, hogy nem csak egy módon lehet megközelíteni.
A Gemenc Zrt. oldala szerint : MEGKÖZELÍTÉSE: A fa legkönnyebben az 55-ös útról letérve, a bajai Duna-híd lábánál lévő Potyka csárdától indulva közelíthető meg. A zöld nyárfalevél jelzést követve kb. 4 km-es gyaloglással érünk a faóriáshoz.
Gondolkoztam is jó sokat, hogy eme jótanács szerint menjek-e. De így babával a pocakomon hosszúnak tűnt az út. Úgyhogy addig addig szuggeráltam az online turistatérképet, míg arra jutottam, hogy talán másképp is megközelíthetem. Végül is van ott másik piros sáv jelzés is... és még egyenes is.. és mintha rövidebb is lenne mint a csárdától indulva.
További segítséget találhatsz a Geocaching oldalán is, KLIKK IDE.
További segítséget találhatsz a Geocaching oldalán is, KLIKK IDE.
Szimpatikusnak tűnt az az út. Csak azt nem tudtam, hogy az autót hol fogom leállítani tudni. Ennek ellenére bíztam a jószerencsémben parkolás terén és úgy döntöttem, hogy a nyíl egyenes piros sáv jelzésű túraúton fogok menni.
A Pörböly és Baja közötti útszakaszra könnyen és gyorsan eljutottam... no de utána! Hát törtem a fejem, hogy hol tudnám az autót úgy leállítani, hogy biztonságban legyen, meg ne tilosban és ne is túl messze. Mert hogy azon az út szakaszon nem lehet csak úgy megállni...egyik oldalon a vasúti töltés... a másikon a korlát. Nem véletlenül ajánlja a weboldal a fent elírtakat, mert az a legtisztább és legegyszerűbb megoldás.
Nem mondom, azért hezitáltam erősen mire arra jutottam, hogy talán ide csak be lehet jönni. Bár szó mi szó fogalmam sem volt... se akkor... se most... Nem igazán tudom, hogy a sorompós földes utaknál mi a szabály, tábla híján meg pláne. És egyszerűen nem láttam, hogy hol máshol lehetne a közelben parkolni, s nem mertem máshol hagyni az autót.
No meg ha autóval bemegyek és lehet hogy majdnem hogy a végéig, akkor meg mi a lesz a túra mára?!? Úgyhogy a végén az a gondolat győzött, hogy mégis csak túrázni jöttem... egy kis mozgás... így az utolsó szép napon. Ha az út amúgy is ilyen jól járható, akkor legalább a túra nem lesz nehéz se, no meg hosszú se.
Az út... a széles, egyenes, jól járható, szépen letaposott földes-út sikított, hogy itt autóval simán lehet közlekedni. No de kinek?!?
Úgyhogy a túrázás örömében neki is indultunk. Gondoltam, hogy az a kb. 2,5 km oda és még egyszer vissza nem tarthat majd olyan sokáig.
A túrajel is hamar meglett. A piros sáv 
jelzést kellett követni.
jelzést kellett követni.
Ilyen egy csodálatos utat....
Ezen gyalogolni egyszerre volt örömteli és szomorú.
Szó mi szó... tényleg nem volt nehéz haladni. Viszont elég ingerszegény volt ez a fajta túrázás. Az erdő sem nyújtotta azt a látványt, mint amikor a kellős közepén egy keskeny kitaposott ösvényen túrázik az ember.
Viszont a madarak hangját lehetett hallani. Főleg hogy elég nagy csenden haladtam előre Emilimmel a pocakomon. Meg se mertem nyikkanni... csak figyeltem és szemléltem... hátha állatok is felbukkannak.
Egy mókust láttam átszaladni az úton, s mintha a bozótban egy őzet is láttam volna matatni. Ennyi volt a nagy élmény a befelé vezető úton.
Egy hidat láttam még a fák között sejleni, még azt is megnéztük.
De hát patak vagy ilyesmi nem volt.
Így elég gyorsan haladtam az úton a nagy fa irányába.
Csak mentem előre és mentem. Aztán mintha már messziről a farakások mögött egy autót láttam volna derengeni. Csak nem lehetett volna autóval mégis csak bejönni ?!?!
Úgy tűnt, hogy nem fakitermelőké volt az autó, bár a gazdáját nem láttam... tán épp a 'nagy fát' keresték ők is?!? Lehet hogy simán bemehettem volna a hosszú egyenes szakaszon autóval én is?, és megspóroltam volna legalább fél órát. Hmm... és grrr.... No mindegy... túráztam, hogy égjen a zsír. Még ha Emike nem is viselte azt a szakaszt olyan jól.
Viszont volt ott egy nagy elágazás...az út háromfelé ágazott.
Némi gondolkodás, a térkép újra csekkolása és már haladtunk is tovább a feltételezetten jó úton.
Viszont eddig nem igazán volt jelzés, hogy az a nagy fa tényleg itt lenne-e a közelben, no meg hogy merre. Lehet hogy mégis csak a másik túraúton kellett volna jönni, mert a leírást tekintve az biztosabbnak tűnt.
No de mentem.. a feltételezetten jó irányba.... mentem és reménykedtem. Aztán végre. Alig pár méter, és egy kisebb kereszteződésnél ott állt a segítő jelzés... "A nagy fa" arra. DE jó!
Jó helyen is járunk és végre segítség is van. Így már a jelzést is értettem... a fákon a furcsa zöld jel mutatja az utat. Az úton, amin én eddig jöttem ez nem volt látható. Úgyhogy tényleg a másik útvonal ajánlott!
Innen már azt követtem.
A kanyargós földes úton már valahogy gyorsabban is haladtunk. Tán a tudat, hogy most már ott kell lenni a a fának nemsokára. Mentem és mentem... az a kocsi - amelyik éppen akkor jött, amikor mi is - már visszafelé jött fával megrakva.
Pár méter és meglett a következő " A nagy fa" tábla is.
Örültem, hogy most már ilyen könnyen megy. Bár ezután már erdős részen haladtam egy keskeny ösvényen.
És mintha a jelzések sem lettek volna már... de hát nem lehetett más merre menni... úgyhogy csak előre.
Mentem és mentem, és úgy éreztem, hogy itt már bármelyik kanyarban ott lehet a 'nagy fa'.
De nem... és az erdő is elfogyott... s egy elkerített tisztás mellett vezetett tovább egy még keskenyebb ösvény.
Hm.. se jelzés.. se tábla... akkor most jó irányba megyünk?!? De hát más merre nem lehetett se menni... se lekanyarodni,... úgyhogy csak előre.
Itt már méteres útba lógó csalánokkal és gazzal kellett küzdeni. Reménykedtem, hogy értelme lesz és meglesz az a fa. Kezdem nagyon elbizonytalanodni, hogy jó helyen vagyunk-e.
S akkor ott... ahogy a tisztás melletti kerítés végéhez értünk, s újra egy erdős szakaszhoz,...
...akkor megláttam... ott volt a fa. A "nagy fa". A Pörbölyi Titán!
Végre meglett! És a már távolról is jól látható tábla mutatta, hogy jó helyen járunk.
Magyarország legnagyobb törzsű, pontosabba törzskerületű fája.
Az erdő számos faóriással dicsekedhet. A pörbölyi erdőtömbben, a Móric-Duna partján található mind közül a legnagyobb. A négy sarjból összenőtt, ám egy gyökérzettel és kb. négy méter magasságig egy törzzsel rendelkező fekete nyár lenyűgöző látvány.
Ez jelenleg Magyarország legnagyobb törzskerületű fája. A 1200 cm törzskörméretű, kb. 30 méter magas fa korát alig 100 évre becsülik. Egészséges, életerős fa, még sokat gyarapodhat, hisz a a fekete nyár 200-300 évig is élhet. Az óriásra 2013 szeptemberében egy szegedi természetfotós bukkant rá, erről bővebben itt itt tudtok olvasni.
Végre. Úgyhogy klikk klikk ezerrel, mert hogy ezt meg kell örökíteni.
A szép nagy táblát is kielemeztem és olvasnivalónak megörökítettem.
Bár nem volt egyszerű...de a modern technikának köszönhetően még egy ilyen emlék is született.
Egy kis emlék erről a híres neves fáról. Nagyon érdekes egy fa... egyáltalán nem hasonlít a megszokott átlagos fák megjelenésére.
A szép nagy táblát is kielemeztem és olvasnivalónak megörökítettem.
Egy kis emlék erről a híres neves fáról. Nagyon érdekes egy fa... egyáltalán nem hasonlít a megszokott átlagos fák megjelenésére.
Aztán még egy kínkeserves pelus-csere, meg tejcizés. És már lassan készültünk volna... amikor két férfi ember jött szintén a fát megnézni.
Egy kicsit beszélgettünk. Úgy tűnik, hogy már önmagában a babám jelenléte beszélgetésre sarkalja az embereket. Ők viszont sokáig nem maradtak.. s mivel mi is elég időt töltöttünk már ott, ezért együtt el is indultunk visszafelé.
S végre az út vége. Amennyire egyszerűnek, könnyűnek és élvezhetőnek gondoltam ezt a túraútvonalat, annyira nem volt az. De mégis, így is izgalmasra sikeredett a maga módján.
A hatalmas fa viszont így is csodás volt. Látni kell, amíg ily büszkén viseli ezt a címet ez az eldugott helyen megbújó Pörbölyi Titán.
Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése