Élménytérképem !!!

2016. október 1., szombat

Tapolca - Pisztráng fesztivál

 Tapolca - Pisztráng fesztivál
Bár nem kifejezetten a fesztivál miatt jártunk Tapolca környékén, de ha már ott voltunk, akkor egy kicsit mi is megnéztük, hogy milyen is az a tapolcai Pisztráng fesztivál.
Utunk két nap is átvezetett Tapolca városán. S tudván, hogy épp akkor volt a Pisztráng fesztivál meg is álltunk megnézni, hogy milyen. A Malom-tó körül és a Tapolcai patak mentén rendezkedett be a fesztivál. Mi először ebből az irányból közelítettük meg.


Mondanom sem kell, hogy ember ember hátán. Legalább is az időjárás ellenére sokan kíváncsiak voltak.

Szombaton még egész jó időjárási viszonyok mellett volt szerencsénk körbe nézni. Szerintem az emberek zöme is örült ennek.
A tó körül főként enni-inni lehetett.
Meg nézelődni, malom kereket csodálni. :)
Sajnos pisztrángot nem ettünk, elég ijesztőnek tűnt az ára. S mivel a bőséges vacsorától nem akartunk elesni, ami a hotelban várt, ezért a pisztráng-kóstolást áttettük vasárnapra.
Inkább sétáltunk egy nagyot és megnéztük, hogy mi mindent lehet látni és kapni.

Hamar meg is találtuk az egyik színpadot. Látványosan a patak fölé építették. Nagyon jól nézett ki! Mindenhonnan lehetett látni és még a helyet sem vette el az árusoktól.
Így a patak egyik oldalán végig az árusok helyezkedhettek el. Volt mit nézni, az biztos. S még jó hogy nem volt nálam a pénztárcám :)


Gyönyörűszép Tapolca városának ez a része. A malom is... meg a patak is... hát még a színes halak!
És hogy itt még fesztivált is tudnak és szoktak rendezni!
A patak bal oldali részén - legalább is a képen bal oldal - pedig afféle borudvar volt. Egymást érték a borokat kínáló standok.

Bár első nap csak ennyire volt időnk.
De mivel éreztük, hogy nem sikerült mindent megnéznünk, ezért vasárnap is benéztünk a fesztiválra.
Sajnos az időjárás ekkor már egyáltalán nem volt kedvező. Esett az eső! És már csak esernyővel lehetett nyugodtan sétálni.
A standok előtt is nagy űr tátongott, már csak nagyon kevesen nézelődtek. Ej ez az eső, a fesztivál halála!
Bár a színpadon ment a műsor..... de már nagyon kevés érdeklődő volt.
Mi azért még mentünk egy kört, hogy a tegnap nem látott helyeket is megnézzük. Még ha esernyővel is. A patak mellett a vadi új pallókon még tovább lehetett menni a patak folyási irányába.
Nagyon szépen megcsinálták a patak melletti sétányt!
S lám.... itt félúton találtunk még egy színpadot és egy kisebb téren ételt italt szolgáló standokat. Bár mint látszik, nem akart már senki se fogyasztani.
Ahogy tovább mentünk a patak mellett még egy sokkal nagyobb teret találtunk.
Ha nem lett volna eső, akkor biztos, hogy itt is nyüzsögtek volna az emberek. Mert itt újra voltak kirakodó árusok is...
.... a játszó tér is itt volt a gyerekeknek...

.... enni inni itt is lehetett volna bőségesen...
... és még színpad is volt itt! Megtaláltuk a harmadik színpadot.
Szegények próbáltak lelkesen műsort adni, de érdeklődő szinte senki nem volt.
Úgy láttuk, hogy így már sikerült a fesztivál teljes helyszínét bejárni. Kár, hogy esett az eső és az elmosta a jó hangulatot.
Még a halak is bebújtak a híd alá az eső elől.
Sajnáltam, hogy így vasárnapra nem élvezetesebbre, hanem még laposabbra sikerült a fesztivál látogatásunk.
Szó mi szó a pisztráng megkóstolásától is elment a kedvünk. Olyan jó lett volna beülni egy teraszos éttermi részhez. De az eső miatt azok eláztak. Úgyhogy a pisztráng-varázs tovaszállt, s inkább egy finom lángossal vigasztaltuk magunkat.

S bár nem kifejezetten a fesztivál miatt jöttünk erre a vidékre, de olyan jó lett volna, ha egy kicsit jobban tudjuk élvezni.
Nekem tetszett ez a Pisztráng fesztivál. Tapolcának ezt a részét kifejezetten szeretem. És így hogy ekkora területen, és a patak mentén végig igyekeztek fesztivál hangulatot teremteni, így még jobban. De hát időanyónak nem lehet parancsolni, úgyhogy talán láttuk amit látnunk kellett, és így legközelebb már tudjuk, hogy milyen is egy fesztivál Tapolcán.
Talán majd legközelebb jobb lesz... De ez ne vegye el a kedved, remélem legközelebb mindenkinek jobb lesz. S ha arra járnál, s épp fesztivál időben....

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése