2015. november 14., szombat

Somolyi templomrom

Somolyi templomrom
Szombat délután a pihenés helyett inkább valami izgalom hiányzott. Sok választás nem volt, hogy mit lehet egy késő őszi délutánon csinálni, amikor 4 után már szürkül és 5-kor már sötét van. Egy gyors kirándulási úti cél kellett volna. Jött is egy ötlet, hogy akkor most nézhetnénk meg azt a templomromot, amit a Tamási felé vezető 65-ös főútról lehet látni. Ehhez viszont autókázni is kellett egy kicsit. És ha ez belefér, akkor hajrá. Gyorsan összekaptam magam, és már mentünk is, hogy sötétedésig azért vissza is érjünk. Csak meg lehet nézni röpke másfél óra alatt. Hiszen olyan közel van az úthoz....vagy mégse?!?

Tamási és Hőgyész közötti 65-ös úton kb. a 35-36 km közt már látszik a Somolyi templomrom. Valahogy ilyen messziről, kocsiból, de vannak pontok, ahonnan még közelebbinek és az emberi szem számára még nagyobbnak tűnik. Gyorsnak, könnyűnek tűnt a templomrom felfedező hadművelet. 
Már évek óta figyeltem, hogy vajon hol lehet megállni, hogy az ember gyorsan odagyalogolhasson. A főúton haladva lehet is látni egy aszfaltos bekötő utat. No ott álltunk meg mi is (mégse az út szélén álljon meg az ember, hogy aztán egy kamion véletlenül lesöpörje az autót). A bekötő útnál leállítottuk a kocsit, onnan pedig már csak a romot kellett követni. Közelinek és egyszerűnek tűnt a megközelítése.( Az út jobb oldalán látszik az aszfaltozott bekötőút, ezt kell keresni.)
Miután kiszálltunk az autóból már szeltük is át az alig pár méter széles, erdősávnak aligha nevezhető fasort. Egy erdészeti út is pont ott ment be a szántósra, úgyhogy azon mi is kényelmesen begyalogoltunk. És bizony akkor szembesültünk a valósággal. Ami olyan közelinek tűnt a főútról, az így már nem is volt olyan közeli. Én a kép bal szélén, és a kép jobb szélén - egy kicsi maszat - a romot mutatja.
Reménykedni kezdtem, hogy azért egy óra alatt csak megjárjuk, mert aztán a végén tényleg a macikkal, illetve az őzekkel alszunk. Egy kis zoommal.... nem is tűnik olyan távolinak.
Pedig elég távolinak tűnt.
Ahogy elkezdtünk a szántóson gyalogolni, lehetett érezni, hogy lejt a domboldal. Gyors léptékben haladtunk az egyre meredekebb domboldalon. Még a mezőn bóklászó őzikéket is megcsodáltuk. No meg a szép magyar földet, ami a különböző módon megművelt földcsíkok színeiben pompázik még ilyenkor is.
A távoli domboldalon pedig nem hogy egy, vagy két őz, óóóóóh nem..... Egy egész csorda szaladt a dombtető tetején, mint valami távoli 2D-s bábjáték. 
Utána viszont egyre kevésbé tűnt biztatónak a helyzetünk. Az még hagyján hogy lejtett a domboldal, de ahogy haladtunk lefelé egyre jobban lehetett látni, hogy a szántó és a templomrom között egy nem is kicsi akadály húzódik. S csak néztük, hogy mi ez itt. Hát igen... .mi ez itt? Nádas? Dzsindzsás? Mocsár? Jesszusom! Talán nem is tudunk átmenni?!? Nádas-gazos-bokros tán még mocsaras is... és ez végig elhúzódott, amerre csak elnéztünk... balra is, jobbra is. Ilyenkor most mi van? Talán nem tudunk átkelni? hogy megnézzük a romot?
Pedig ott a rom, szinte már csak egy köpésre. És akkor egy ilyen akadály! Úgy tűnt, hogy át se lehet szelni! Gaz, bokor, csalán, és még ki tudja, hogy mi minden veszélyes lakozott abban a sűrűn benőtt sávban, ami se jobbra, se balra nem ért véget.
Lehet hogy tényleg nem erre kellet volna jönni, hanem a másik úton. Mert hogy a romot Regöly határából egy földes-úton keresztül is meg lehet közelíteni. Lehet hogy azért azt írták és ajánlottak, mert hogy az a biztos és járható? Csak reménykedtem, hogy legalább sok víz ne legyen a nádas-bokros résznél - egyértelmű volt hogy valami vízfolyás húzódik ott. Próba-szerencse - legalább győződjünk meg arról, hogy tényleg indokolt lenne-e megfutamodni. Úgyhogy ahogy leértünk a gazos-bokros részhez afféle ösvényt, kijárt, kitaposott utat kerestünk. Vicces mi? Kitaposott út... ki taposná már itt ki... a kutya se jár erre. Vagy mégis? Tán az állatok?!? Mert hogy észrevettem egy csapást, mintha valaki, vagy valami járt volna erre. És már mentünk is felfedezni.
Mint a dzsungelhősök követtük a kitaposott ösvényt és küzdöttünk az ágakkal. Már csak a macséta hiányzott, itt biztos, hogy hasznát vettük volna. És ahogy elkezdtünk mocorogni a gazban, egy állat már menekült is. A frászt hozta rám! Hát persze... az állatok és az őzek. Egy el is szaladt ott  előttünk a dzsindzsásban. És akkor még ott voltak a fácánok is. Félelmetes és ijesztő volt, ahogy felszálltak a bokrokból nagy hanghatások mellett. De ez nem tartott vissza, hogy megnézzük, hogy mekkora az a víz és mocsár, amin nem lehet átkelni. Követtük az állatok által kitaposott részt. Küzdöttünk az ágakkal, a csalánnal és a furcsa hangokkal. Reméltük, hogy újabb állat már nem akar kitörni a rejtekéből és hagyják hogy megnézzük, hogy van -e átkelő.
És volt! Pont egy olyan részhez vitt az utunk, ahol a vizes-mocsaras rész szinte csak egy lépésnyi széles volt. Mutatom is... ott....
Sikeresen át is keltünk rajta. Csak egy jó nagy lépést kellett tenni. Majd a túloldalon is megküzdöttünk a bokrokkal, száraz faágakkal és a méteres csalánnal. És kiértünk! Átértünk a túloldalra! Sikerült! Szuper, nem kellett visszamennünk, hogy másik irányból közelítsük meg (főleg hogy már időnk sem lett volna rá... gyorsan közeledett a kora-esti szürkület)
A túloldalon segítő botunk leszúrtuk, hogy tudjuk hol jöttünk ki, és hogy hol kell majd visszamenni. És már mentünk is a rom irányába. 
Bár még mindig messzinek tűnt, de a nehezén túl voltunk, és hamar oda is értünk.
És íme... a rom. A Somolyi templomrom. Oly sok éven keresztűl néztem a távolból, és most végre közelebbről is megtekinthettem.
És ennyi..... bizony ennyi az egész. Nem nagy, nem hatalmas, de még áll!
Regöly határában, a településtől Ny-ra, mezőgazdasági terület közepén, kisebb emelkedőn álló, egykor körítőfallal övezett, keletelt, feltehetően poligonális szentélyzáródású templom rommaradványa: három szint magasságig megmaradt, két lépcsős támpillérrel megtámasztott Ny-i torony, a hajó Ny-i falának maradványaival. Az É-i és D-i oldalakon csúcsíves nyílásokkal megnyitott torony Ny-i homlokzatán háromszögben záródó bejárati nyílás, felette résablak, a toronyaljból a bejárathoz hasonló nyílás vezet az egykori hajóba. Az elpusztult Somogy falu egykori plébániatemploma, amely esetleg már a 15. században, de inkább a 16. században pusztult el. Feltárás és állagmegóvás: 1963-tól tötént.
Az egykori Somoly falu templomának megmaradt tornya Regöly határában áll. A falu egykori birtokosa Kont Miklós nádor volt, majd Ozorai Pipo szerezte meg, aki a fehérvári káptalannak adta tovább. A falu a hódoltság után már nem népesedett újra. Mészáros Gyula az 1960-as években kisebb ásatásokat végzett a torony körül amit a torony statikai megerõsítése követett. Újabban a Wosinsky Mór Múzeum munkatársai is végeztek ásatásokat a helyszínen. Így tudjuk, hogy 17 méter hosszú hajójával a jelesebb templomok közé tartozhatott. Az ásatási eredményeket közzétevõ K.Németh András szerint a XV.század végéről származik a templom.
Ahogy a templomromhoz felértünk a szántóson egyre nagyobb volt a sanda gyanúm, hogy a másik irányból akár autóval is el lehetett volna jönni egészen a templomromig. És mily igazam volt. Szinte látni lehetett a kocsinyomokat.
Hm.... majd legközelebb, most már legalább tudjuk. Mi meg itt küzdünk a természeti elemekkel és a vadakkal. S úgy tűnt, hogy a könnyebbik és gyorsabb út egyáltalán nem volt az, sőt... még veszélyesebb is. 
Nem baj... a lényeg hogy eljutottunk a romig, úgyhogy meg  is néztük, jobbról,... balról,.... elölről,.... hátulról.....

Már az őskor óta lakott, később a kelták földvárat emeltek itt, amely egyik legjelentősebb településük központja lett Regöly aLa Tène kultúra leggazdagabb magyarországi lelőhelye. A késő kelta pénzek egy csoportját regölyi típusúnak nevezi a szakirodalom. A sírok tekintetében kiemelkedő az „aranysírként” emlegetett lelőhely. Ez egy alán hercegnőtől származik. Több mint 120 fátyoldíszt (flittert) és különböző arany tárgyakat találtak itt a régészek.
A másik kiemelkedő régészeti lelet a földváron belül került elő: egy Árpád-kori templomot és a hozzá tartozó temetőt tártak fel. Bár idő és pénz hiányában nem tárták fel teljesen a templom környékét, előkerült itt néhány, csak szórványként értelmezhető pénz és bronztárgy: 3 Zsigmond-denár, 1 bécsi fillér (Albert 1330-40 között vert pénze), 1 S és 1 bronz végű hajkarika, pártaövek övveretei, bronzkapcsok, bronzgombok, könyvsarok-veret, valamint néhány bizonytalan funkciójú töredék (egyik talán egykori harang letörött fülrésze lehetett). A tárgyak zömét a 18-19. századra datálják. Kovách Aladár feltételezte, hogy itt avar temető is volt késői avar sírokkal, de ez az építkezések és földmunkák során elpusztult.
Bár nem nagy rom, de 'mutatós' és sok romhoz képest elég nagynak mondható. Az állagmegőrző munkálatoknak köszönhetően még mindig áll, és remélhetőleg még sokáig állni is fog.
Miután alaposan körbejártuk, és begyűjtöttem pár szuvenyír darabot is :) , mentünk is vissza, mert már érezhetően szürkült.
Elbúcsúztunk a romtól és sietve szedtük a lábunk a szántóson.
Lehetett látni, hogy az állatok egy másik csapást is használtak, még a túloldalon is látszott a nyomuk. De számunkra túl szélesnek és még veszélyesebbnek tűnt. Úgyhogy ahogy mondani szokták... járt utat járatlanért... Arra mentünk vissza, amerre jöttünk.
Bizony.... állatnyomok... látszott, hogy melyik utat használták. És tudják ám, hogy hol kell menni.... mi is ott mentünk. És hát... rengeteg nyom volt.
Vissza is találtunk a segítő botunkhoz, ami mutatta, hogy hol jöttünk át. És ahogy írtam... járt utat járatlanért..... Szürkületben, meg amúgy is... ez volt a legbiztosabb.
Mentünk is vissza a bozótoson keresztül.
Úgy tűnt, hogy mocsár és víz tekintetében tényleg csak az az egy csapás volt amin jöttünk.
Szerencsénk volt! Visszafelé is! Megküzdöttünk a faágakkal, gazzal, dzsindzsással. Újra nyugtáztuk, hogy nem tudtunk volna máshol átkelni, és milyen jól tettük hogy az állatok nyomait követtük.
Úgyhogy kiértünk a szántósra és már mentünk is vissza egyenesen a főúthoz a kocsihoz. Az emelkedőn nem is volt olyan egyszerű felcaftatni, de a sötéttől való félelem gyors léptekre sarkallt és hamar fel is értünk.
A kocsi még megvolt... kitartóan várt ránk.
Mentünk is haza, elég is olt ennyi izgalom egy őszi délutánra. Sötét lett mire hazaértünk. Pedig fél hatra már otthon is voltunk. Gyors és kalandos kis kiruccanás volt Regöly környékén.
Ha esetleg egyszer kedvet kapnál Te is.... az útról úgyis látni fogod, hogy hol áll a rom. És hogy hogyan hódítod meg... az már csak rajtad áll!

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése