2015. november 8., vasárnap

Sötét-völgyi túra a kilátóhoz

Sötét-völgyi túra a Bati-kereszt kilátóhoz
Nagyon kellemes őszi időszak volt, ami kedvező volt egy kis kiránduláshoz. És ha már az időjárás jó, és kedvünk is van, akkor miért ne. S immáron nem is anyával, nem is csak kettesben, egy teljesen újszerű élmény várt rám. És hogy ne legyen túl sok... ezért egy kisebb túrát néztünk ki.... A szekszárdi Bati-kereszt kilátóhoz kirándultunk el.
Mivel nem tűnt olyan nagyon hosszúnak az útnak, ezért vasárnap délután az ebéd után indultunk meg. A kilátóhoz több úton is el lehet jutni. Mi most ezt az utat választottuk:
Vagyis Sötét-völgyig kocsival mentünk. Szekszárdtól Pécs irányába a 6-on kell menni, egészen addig, amíg meg nem látjuk a halastavat (még Kakasd előtt), no meg a táblát is, és ott kell bekanyarodni. Egy szép nagy halastavat láttunk, horgászokkal!
De innen még nagyon messze lett volna a cél (pedig már a túrajelzések már itt is vannak), úgyhogy tovább mentünk az úton, egyenest vitt előre.
Az elágazás után a többi kocsinál le is parkoltunk.
Bár elsőre nem tudtuk biztosra, hogy akkor hol is vagyunk. De szerencsére a 0.0-ás térkép (tudod a nyomtatott, színezett és apróra hajtogatott térképecske, amit a túratérképes oldalról szoktam szedni - ha még nem jártál az oldalon KLIKK IDE, itt minden túrához segítséget lehet szerezni) segített utat mutatni. De ha nem is lett volna az nálunk, akkor is lett volna és volt is segítség. A kocsisor végén ez az útmutató térkép fogadta a pihenni és túrázni vágyókat. 
Túrautak, és hogy mit hol lehet találni... minden rajta volt, talán még szebben is mint egy túratérképen. Úgyhogy biztos ami biztos, csináltam fényképet róla, hogy kellő nagyítás mellett ez is segítségünkre lehessen.
Térkép is volt, Szabolcs is tudta, hogy hol van az a kilátó, amit keresünk, úgyhogy túrára fel.
Neki is vágtunk az útnak mi így hármasban.
Csak a jelek után. A  és jelek mutatták az utat.
Mentünk és mentünk. A nagy tér mellett el.
Egészen a táborig. Itt gyerektábor szokott működni. Emlékeim szerint még anno gyerekként én is voltam itt.
Itt az út ketté ágazott és mi a tábor mellett elhaladva a jelet követtük.

A tábor mögött egy szép nagy tisztás mellett a fákon keresendő jelet követtük. Eléggé kihalt volt a környék, és az út sem tűnt annyira túraútnak. De hát a jel az jel. És a jeleket mindig követni kell. Emlékszel még,  vagy olvastad már a túrázási segédletemet? KLIKK IDE és felfrissítheted tudásod.
És a legfontosabb... jeleket és járt utat járatlanért nem hagyunk el!
A tisztás után egy erdészeti úton mentünk tovább.
S bár az egyik oldalon nem túl esztétikus kerítés rondította a látvány, a másik oldalon azért az erdő teljes őszi pompájában virított.
Mentünk is előre, habár a jeleket itt nem igazán láttuk. Gondoltam, ha vége az útnak és a kerítéssornak, akkor csak kiderül, hogy hol is vagyunk.
Az útszakasz végén el kezdtük keresni a jelet. A térkép szerint jó irányba jöttünk, de a jelek nélkül nem tudtuk a pontos irányt. Biztos voltam benne, hogy nem az erdészeti úton kell menni. Hiszen a kilátó hol máshol lenne mint a legmagasabb ponton, és hát oda fel kell mászni valahogy. És még kicsit se mentünk emelkedőn fölfelé. S no lám....a jelünk, a kék kereszt, amit még egy jó darabig követnünk kellett.
Nemcsak hogy ezt az erdő mélyén találtuk meg,  de jöttek az emelkedők is!
Az elején még könnyűnek tűnt.
De aztán küzdöttünk a levelekkel, a csúszós domboldallal. És kerestük az ösvénynek és kitaposott útnak nem mondható utat. Hát igen... azok a fránya levelek, ahelyett hogy a fákon maradtak volna, lehullottak és eltakarták az utat. És akkor még a falevelek alatt megbúvó életveszélyes makkokról nem is beszélve.
Itt-ott láthatóbb volt az ösvény és járhatóbb is a terep.
Szépen lassan haladtunk felfelé a szűk kis ösvényen.
Majd kiértünk az erdőből! Láthatóan az emelkedő nem tűnt el. Sőőőt, elég hosszúnak tűnt. De az erdőt szőlős váltotta fel! Legalább nem a gazzal és a levelekkel kell küzdeni.
A szőlősön keresztül folytattuk az utunk.


Vidámabb, naposabb és szebb kilátást nyújtó, de annál fárasztóbb útszakasz volt.
Utunk egy földes-útba torkollott, de nem arra kellett mennünk. Az teljesen más irányba vezetett, no meg túl szép lett volna, ha ilyen könnyen, kitaposott földes úton gyalogolhattunk volna.
Ránk sokkal nehezebb terep várt. Újra be a dzsindzsásba, legalább is jel, az új jel amit követnünk kellett, a kék sáv  erre vezetett.
Az eddig látott tereptől teljesen eltérő környezetbe értünk.
Először... volt egy jól látható ösvény.
És lösz falak! Másfelé nem is lehetett menni, csak előre.
Mint egy kisebb szurdok. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jellegű képződmények is vannak itt a szekszárdi dombok között. Futókkal és más túrázókkal is találkoztunk.
Mentünk és mentünk... így elsőre elég hosszúnak tűnt.
Mint meseországban.
Miután kiértünk már nem volt hosszú az út a keresztig. Újra szőlősök mellett mentünk a vékony úton. És ahogy egyenesedett ki az út már nem is volt meredek.
Úgy tűnt, hogy lassan odaérünk. Itt már több turistával, biciklissel is találkoztunk.
És akkor ott megláttam..... vége az útnak, már mint a túrázós útnak. És mi az ott?!?! Talán aszfalt?!? Talán még kocsival is fel lehet jönni?!?
Igen! Valóban! Egy jó állapotú aszfaltozott út vezet egészen a kilátó lábáig. Mi meg itt gyalogoltunk!, küzdöttünk az erdővel !, a gazzal !, a levelekkel !, az emelkedőkkel !!
De nem panaszkodom, mert tök jó volt! Kimozdultunk a természetbe! És nem ám úgy mint a városiak, hogy utcai cipőben, kocsiba be és kipattanva, feljönnek ide egy órácskára körülnézni. Mi rendesen megdolgoztunk azért, hogy láthassuk a Bati-keresztet, ami pont itt volt az aszfaltos út és a túraút találkozásánál.
No meg hát a kilátót! Végül is azért jöttünk ám! Kis kereszt nem kereszt, nagy kilátó már kilátó! :) Ott a háttérben már látszik is! A maradék távot innentől mi is aszfaltozott úton tettünk (máshogy nem is lehetett volna a kilátóhoz eljutni).
És az autóparkoló..... Hm.... így könnyű. Ej a lusta turisták....
Gyanús volt, hogy kevés a kiránduló turista, pedig ilyen szép időben biztos hogy többen is kint vannak egy ilyen helyen, mint a kilátó és környezete.
És valóban, voltak is, nem is kevesen. Elég sokan voltak a kilátónál, de a zöme autóval érkezett, vagy meglehet hogy inkább az aszfalt kényelmét választották gyaloglásul.
És íme! Itt a szekszárdi Bati-kereszt kilátó!
Ahogy megérkeztünk és már mentünk is fel a kilátóba. És hogy milyen volt maga a kilátó ?!?
KLIKK IDE és megtekintheted, hogy milyen is volt a kilátás a tetejéről.

Miután megtekintettük a kilátót mentünk is vissza. Búcsút intettünk a kilátónak, ...
...s szedtük is a lábunkat, mert hogy lemenőben a nap, és az erdőben bizony hamar sötétedik.
Elég késő volt már ahhoz, hogy másik úton menjünk vissza. Ilyenkor már nem célszerű se másik, se hosszabb utat választani. És mivel az volt az egyik legrövidebb amin jöttünk. No meg ugyebár járt utat járatlanért.... Pont azon az úton igyekeztünk visszajutni a kocsihoz, amin jöttünk.

Vadállat-riogató sámán botommal akkor értünk a szőlős részhez, mikor épp lemenőben volt a nap.

Sietnünk kellett....
Még szerencse, hogy visszafelé, és lejtőn lefelé valahogy mindig könnyebb és gyorsabb.
Hamar el is jutottunk a tábor melletti tisztásig.
Onnan meg már egy laza séta volt a kocsiig.
Jó kis túra volt! Kár, hogy idő és hely hiányában nem tudtunk sehol se tüzet rakni és egy kicsit sütögetni. Visszafelé a halastónál megálltunk és ott pótoltuk, de a gyorsan lehűlő levegő sötétedés után már nem volt kellemes, így nem sokat időztünk..... irány haza felmelegedni.
Örülök, hogy végre láthattam ezt az új szekszárdi kilátót is. A túra jó volt. Legközelebb majd a város felől közelítjük meg, de nem kocsival, hanem azt is gyalog.  Így nagyobb a kaland, az izgalom, és az öröm.  

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése