Élménytérképem !!!

2015. augusztus 30., vasárnap

Kaposvár - Virágfürdő

Virágfürdő
Egy szép meleg nyári vasárnapon hova máshova vágyna az ember, mint a strandra! Kíváncsiságunk Kaposvárra hajtott minket, hogy megnézzük, milyen az a Virágfürdő.
Kaposvár relatíve közel van hozzánk, így egy laza vasárnapi kirándulásba bele is fért. És milyen jól tettük.. nem is gondoltam volna, hogy ilyen szuper fürdőhely van Dél-Dunántúl kellős közepén.
Ezen a hétvégén újra nagyon jó idő volt. Kellően meleg, hogy strandra menjünk. Az általunk már korábban emlegetett Kaposvári fürdőbe mentünk.
Kaposvárra még egyszerű eljutni, a fürdőbe már nem annyira. A fürdő eléggé el van dugva a város szélén. És az út ami odavezet... eléggé keskeny, szinte már egyirányúnak tűnt, de nem az. Szóval... eléggé oda kellett figyelni, hogy merre is kell menni. Viszont a fürdő nagyon szupi honlapján, ahogy minden más, úgy ez is megtekinthető KLIKK IDE és már láthatod is, hogy hol a fürdő, mi a pontos címe és hogy milyen úton módon lehet eljutni oda, akár busszal is.
Sajna a fürdő parkolója elég kicsi, de a másik oldalon hosszú sávban betonon és füvön keresd magad parkolók vannak. Mi is már csak a füvesen tudtunk megállni (megint elég későiek voltunk),de még utánunk is sorban jöttek az emberek.
Egy kis séta a fürdőig....
... s íme a bejárat. Eltéveszteni sem lehetett.
Talán csak ez az egy van, de ebben nem vagyok biztos.
Ebben a fürdőben is van egy fedett gyógy- és élményfürdő rész, és van a kinti strand. Aki esetleg nem tájékozódott előre, vagy az addig látott képek nem voltak egyértelműek (hogy hogyan is vannak a medencék) még a belépés előtt itt barátkozhat a fürdő nyújtotta lehetőségekkel.
Szép nagy tágas recepció fogadott minket. Sorban álláshoz ideális :)
No meg hogy az ember eldöntse, hogy melyik belépőjegyet szeretné kifizetni. Szép komplex táblázatocska várja a sorban állókat. Az aktuális árakat, ahogy egyéb fontos információkat szintén a fürdő honlapján KLIKK IDE bármikor megnézheted.
Lelkesen fizettünk be egy mindre jogosító belépőjegyre. Ha már itt vagyunk, akkor a legtöbb mindent szeretnénk már megnézni.
Kerestük is az öltözőt, hogy minél előbb átöltözhessünk és csobbanhassunk.
Itt is a hajszárítók már a legelején, az öltözők előtt megtalálhatóak.
De voltak másfélék is. Szó mi szó megpróbáltam ezek egyikét használni, de azért a jó öreg megszokott hajszárítási módszer mégis csak jobb.
A kabinok előtti szűk folyosó vezetett a szekrényekhez.
És a már megszokott órás módszer. Akkor csodálkoztam volna, ha egy ilyen új fürdőben nem ez lett volna.
Nekem még mindig furcsa, hogy az öltözőből a kijárat a medencékhez a mosdókon keresztül vezet és emiatt a férfi és nő eltérő úton juthat ki. Pedig úgy látom, hogy több fürdő is ezt a megoldást alkalmazta.
Végül is... ha a mosdó korrekt... és nem téved el félúton az ember, akkor nincs semmi baj.
A mindenes belépővel mi itt lyukadtunk ki. A strandosoknak meglehet, hogy van egy másik átjáró/kijárat is (tán ők nem is itt öltözködnek). Ez ugyanis már a belső fedett élményfürdőhöz vezetett.
Igyekeztünk is minél előbb felfedezni a fürdő nyújtotta lehetőségeket.
Ahogy beértünk mindjárt egy bugyborékos medence, alias jakuzzi vagy pezsgőfürdő.
A másik ennél kicsit nagyobb és érdekesebb volt. Bár nem volt nagy, de volt minden, bugyborékos, zuhanyzós, és még egy sodrony is!
És a vízben ki lehetett menni a kinti medencékbe. És kint is volt minden, kivéve a barlangocskát. Bizony, még sodrony is. Bent is és kint is!
A fedett részhez tartozó kinti medencék, melyek izgalmas formákban kanyarodtak az üvegfal előtt.
A másik oldalról... ahol mi az üde zöld füvesen letelepedtünk.

Az elején csodálkoztam,... ne lenne a fedett részen gyógyvizes medence?! Kerestük és meglett. A meleg-vizes medencék az emeleten voltak! Akárcsak Tamásiban itt is az emeletre kellett menni és ott várt 3 eltérően meleg gyógyvizes medence!

Bár sokat voltunk ott fent, a gépet nem vittem, úgyhogy arról nincs saját képem. :( Pedig nagyon jó volt! Csak hogy lásd, hogy milyen hangulatos, egy képet kölcsönvettem a netről.
Tágas, világos, napfényes, nyugodtabb és kellemesebb volt! És itt minden víz meleg! És szó mi szó itt valahogy nem volt annyi nyugdíjas ember. Feltűnően sok fiatal és középkorú volt. És a szaunavilágot is innen lehetett megközelíteni. 

Már az elején felmerült bennem az a kérdés, hogy a strandolókat hogyan különítik el a fedett élményfürdő használatára is jogosult vendégektől. Hát így... kerítéssel....
Érdekes érzés volt... te itt, ők ott. Azzal a különbséggel ugyebár, hogy a fedett fürdőrészt használók átmehettek a strand részre, csak fordítva nem működött.
Ennek örömére mi is megindultunk, hogy felfedezzük a strandot is, ahol szó mi szó sokkal nagyobb medencét és nagyobb vízfelületet láttunk. Így hát próbáltunk erről a belső területről kikeveredni.
Ez az órával működtethető fémkapu engedett ki és be.
Néha kicsit kevésnek bizonyult az az egy kapu, mivel nem lehet egyszerre befelé és kifelé is menni. Így hát mindenki várt a sorára.
A strand felé haladván láttunk a fedett úszó medence épületét.
És mellette a kinti úszómedencét.... de azt nem próbáltuk ki, valahogy hideg mélyvízhez - amikor annyi más érdekes medence is van - nem volt kedvünk.
A kerítés melletti széles sétány vezetett minket a másik bejárathoz.
Ez volt az... fémkapuk itt is. Legalább is az órásoknak.
Ami egy jó strandhoz kell, itt minden megtalálható volt. Kajáldák kiülőkkel.....
... mosdók, öltözők...
... kellemes hangulatú, padokkal dúsított sétányok...
.... és persze a medencék! Ez a gyerekmedence.

És egy hatalmas nagy egybefüggő medence, rengeteg élményelemmel.
Nagyon sok képet és információt lehet találni a fürdő honlapján, a www.virágfürdő.hu oldalon.
Ez a hatalmas nagy kinti medence nem semmi. A medence szélén egy hatalmas nagy vízsodrony működik. Félelmetes! Egy fürdőn belül 3 sodrony!!! Már csak ha ezt nézzük akkor különleges ez a fürdő. A közepén meg a vízágyúk, nem is egy.


És innen egy barlangon keresztül lehet átúszni a medence további részeibe.
És még a barlangban is van egy csúszda. Nem nagy, de teljesen zárt és a barlangátjáróban ér ki. Csak győzze kivárni az ember a sort. Ja! és akkor az ugrálós medencét (több méter mély henger alakú medence) még nem is említettem, ami a barlang fölött áthidaló hídon keresztül is megközelíthető, no meg a másik oldalról, a csúszdák felől.
A medence fölött átívelő hídról nézve....
Erre folytatódott a medence.
Persze gyalog is elsétálhatunk arra hátra, a medencék között, vagy a másik oldalon a füves placcon. De azért a vízben úszva, vagy lépegetve csak örömtelibb.
S bármerre is mennénk vagy sétálnánk, ott hátul találhatóak a kinti csúszdák. Nem is egy. Kapásból három eltérő lejtésű csúszda - 4 piros pálya a kevésbé félőknek (ilyen voltam én is), egy sárga a bátrabbaknak, és egy kanyargós zöld a merészeknek.
Miután nyugtáztuk, hogy itt találhatóak a csúszdák elmentünk még hátrébb is, hogy arra vajon mi van.Találtunk még kajáldát.
És kicsivel odébb, valahol hátul a csúszdák árnyékában megtaláltuk a kinti gyógyvizes medencét. Persze ki is próbáltuk, hogy biztosan elegendően meleg-e a vize. És hát igen.... kint a melegben és a tűző napon... még nekem is majdhogynem túl melegnek tűnt a víz. Viszont a medence formája és az ülőkék kialakítása vonzóvá tette az ember számára, hogy legalább egyszer megmártózzon benne.
Visszamentünk a csúszdákhoz. Amiket persze később ki is próbáltunk, nem is egyszer. A csúszdák előtti részen szép nagy zöld placc várta a barnulni és égni vágyókat, mert hogy itt egy deka árnyék nem volt.
Később a nagy medence mellett egyéb étkezési lehetőségeket is találtunk, ...
....és mivel az éhséget csillapítani kell.... mi is kivártuk a sorunkat.
Bár vannak furcsa dolgok a fürdőben. Mint pl. a fedett részen órával lehet csak mozogni még a fedett rész különböző szintjei között is. Túl sokat kapuztunk, ahhoz hogy hol itt, hol ott lehessünk. A strandra való átjutás is felért egy kisebb gyógysétával. De ezektől az igazából jelentéktelen dolgoktól eltekintve egész jó fürdő! Sőőőt! Nem is gondoltam volna, hogy Somogy megye közepén ilyen jó fürdő van. No ezért kell nyitott szemmel és füllel járni, hogy az ember meghallja, hogy hova érdemes elmenni személyes tapasztalatokat szerezni.
Nagyon jól és kellemesen telt el a délután. Fürödtünk is - jó sokat! Kint is, bent is, itt is ott is. Csúszdáztunk is, ettünk is! 
Nagyon jól éreztük magunkat a kaposvári Virágfürdőben! Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Utána meg még bementünk a városba, mert Szabolcs szeretett volna fagyizni egyet. Bár már elég késő volt, de azért bementünk a városba, sétáltunk is, fagyiztunk is, és még azt a templomot is megcsodáltuk az esti kivilágításban. 
Már sötét lett mire elindultunk haza. Jó kis nap volt, a fürdő is tetszett. El lehetne viselni ezt egész nyáron.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése