Élménytérképem !!!

2016. június 19., vasárnap

Hétvége a Szelidi-tónál, majd Ráckevén

Hétvége a Szelidi-tónál, majd Ráckevén

A természetben szerettem volna lenni, ezért mondtam Szabolcsnak, hogy ha már megyünk, mert úgyse akar ilyen szép időben otthon ülni, akkor a Szelidi-tóhoz menjünk. Mégiscsak kellemesebb lehet ott eltölteni egy napot, vagy kettőt. És úgyse jártam még ott, úgyhogy jó ötletnek tűnt.
Már pénteken elmentünk az esti órákban, hogy akkor este ott alszunk, mert így szombaton még több mindent tudunk majd csinálni. Sátrazunk is (idén még úgyse volt), és így olcsó is, meg a egy kellemes környék is... természet is, meg pihenés is, de még strandolni is lehet majd. Jól hangzott a terv.

Amennyire jó ötletnek tűnt, annyira nem azt kaptuk, amit vártunk.
Pénteken mentünk is, ahogy tudtunk. És még világosban meg is érkezünk a tóparthoz. Hát... tudtam, hogy a kemping nem lesz nagy szám... de hogy ennyire nem.
Eléggé 0.0-ás volt.... nomád körülményekkel (bár a kemping ezzel jár, de azért ennyire nem kéne). Sajnos nem igazán volt mi közül választanunk. Még egy másik kemping lett volna (mit kiderül pár száz méterrel volt odébb), de ott sem kecsegtetett jobb körülmény (szombaton 60 fős rendőrbuli lett előre bejegyezve!). KLIKK IDE és láthatod, hogy milyen kempingben voltunk.
De ha ha előre tudtuk volna... sajna jutott zavaró tényező a pénteki estére is. Mindjárt a szomszédban az út túloldalán egy egész busznyi ember bulizott...Dj-vel! Mintha a sátrunk a diszkó közepén lett volna felállítva. Most valahogy nagyon nem jött be a sátrazás, és a kemping sem. Pihenni szerettünk volna, de ekkora zajban még a halottak se tudtak pihenni, nemhogy mi. S bár az altató segített, ha már a pia nem. De ettől függetlenül azért megszületett a döntés, hogy nem maradunk még egy estét. Ez nem lesz jobb, sőőőt szombat este még jobban rázendítenek majd. Már az első éjszakán eldöntöttük, hogy ennyi volt... és valamerre másfelé megyünk... messzire a diszkó-zenés-ünneplős bandáktól.
És ami még megerősítette döntésünket... A Szelidi-tó nem igazán olyan volt, mint amilyennek gondoltam.
Szép volt... mert a maga módján tényleg szép. Egy szép nagy halastó... aminek egy partszakasza szépen kiépített strand. S bár a strand tényleg nagyon jó volt. (még a természetes víz ellenére is.... egy Balatoni strand is megirigyelhetné). Szép zöld területek, padok, játszóterek, vendéglátó helyek, erre egy külön kis utcácska is van.... De a víz.... a víz mégiscsak egy halastó vize volt. Meg még hideg is! Így már nem volt túlzottan bizalomgerjesztő és a meleg ellenére fürdésre se nagyon csábított.
Ennek ellenére volt egy strandolós délelőttünk. És azért hősiesen megmártóztunk a vízben is, ha már ott voltunk. De azzal a szombat délelőttel ki is éltük magunkat a Szelidi-tói strandolásban. KLIKK IDE és láthatod, hogy milyen a strand.
Ja! És megnéztük a kastélyt, ha már ott voltunk. Gondoltam, hogy legalább ennyi jónk legyen az ott töltött időszakban... De pont olyan volt mint a Szelidi-tó nyújtotta élmények... nézd csak meg, KLIKK IDE.
Úgyhogy szombat délután tovább is álltunk északnak. Alternatív megoldást keresvén a vasárnapi és továbbra is kempingezős napra Ráckevére esett a választás. A Ráckevei fürdő és kemping jó megoldásnak tűnt.



Az oda vezető úton, ha már arra mentünk, akkor megálltunk Apostag községénél, és megnéztük a romot. A listámnak köszönhetően tudtam, hogy ott van (ha még nem láttad volna a listát, akkor KLIKK IDE). Úgyhogy meg is álltunk, hogy megnézzük. KLIKK IDE és Te is láthatod.
Majd mentünk Ráckevére, a kempingbe. Reméltük, hogy sokkal jobb lesz, mint a Szelidi-tónál.
És az is volt biza... sokkal szebb, sokkal jobb, sokkal komfortosabb. Úgyhogy örülök, hogy ezt is láthattam.
Egy kellemes és igényes kempingben szálltunk meg. Ahol volt rendes fürdő, rendes konyha, szép zöld placc, és még egy mini tavacska is, ahol horgászni is lehetett... no meg wifi is volt! És a recepció mellett a nagyképernyős TV és kiülő... a pár száz méterre lévő és kempingezőknek ingyenesen használható fürdőről nem is beszélve. KLIKK IDE és Te is megnézheted. Teljesen más volt mint a Szelidi-tó.
A fürdésről nem is beszélve. Nagyon szép kis fürdő van a kemping mellett. Nem nagy az az Aqualand, de pont elég volt, hogy jól érezzük magunkat és pancsizhassunk is egy kicsit.... főleg hogy meleg vizes medence is volt.
Arról nem is beszélve, hogy az foci eb-re való tekintettel itt is ott figyelt a kivetítő a medence szélén. Hát persze, hogy a meleg vizű medence mellett volt. Az esti meccset, mert hogy sonder nyitvatartás volt, a vízből lehetett nézni. S így, hogy csak pár 100 méterre kellett átsétálnunk... hát persze hogy éltünk a lehetőséggel. KLIKK IDE és megnézheted, hogy milyennek láttam a standot.
És hogy ne csak semmittevéssel és fürdéssel teljen az idő, ezért kinéztünk a városba is. Megnéztünk egy szabadstrandot, ahol hirtelen felindulás után csónakáztunk egyet. Amennyire a semmiből jött az ötlet, annyira jól sikerült. Nézd csak meg, KLIKK IDE! A dunai strand nem győzött meg... erőteljesen a Szelidi-tóra emlékeztetett a vízpartja. De csónakázáshoz nagyon jó volt!
És ha már nézelődtünk, akkor kár lett volna kihagyni a kastélyt. Mert hogy Ráckevén még egy kastély is van! Nem is akármilyen! Nézd csak meg Te is! KLIKK IDE!

Mozgalmas volt a hétvége. Nagyon jó volt!
Ahogy az egész hétvége.... a jó és a rossz élményekkel együtt is. A vasárnap délutánra megérkező rossz idő előtt, illetve arra, haza is érkeztünk.
Jól elment a hétvége. Maradtam volna még... egy kicsit olyan hangulata volt a két napnak, mintha már nyaraláson lettünk volna. Remélem, hogy lesznek még ilyen hétvégék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése