Élménytérképem !!!

2016. augusztus 14., vasárnap

Orfű - Biciklivel a tó körül

Orfű - Biciklivel a tó körül
Egy szép nyári hétvégén, Orfű környékén úgy döntöttünk, hogy az lesz az egyik fő program, hogy körbebiciklizzük Orfűn a nagy tavat, vagyis a Pécsi tavat, egybekötve az Orfűi tóval. Izgalmas programnak tűnt, főleg, hogy egyéb látnivalók megtekintését is közbeiktattuk.
Orfűre mentünk, és kocsival a fürdő parkolójában álltunk meg. Az egy jó kiindulási és célállomásnak tűnt. Gondoltuk, hogy ha halálra tekerjük magunkat, akkor pont jó lesz a megérkezés után bemenni a fürdőbe és csobbanni egyet.
Úgyhogy a fürdő parkolójából indultunk.....
...a terv és térképünk szerint. Ez volt az útvonal, amit végül bejártunk.
Az út jó nagy részét bicikliúton terveztük megtenni, úgyhogy nem is gondoltam, hogy nehéz, vagy épp lehetetlen küldetés lenne. A tó mellett biciklizni nagyon jó és élvezetes volt. S bár a bicikliről való fényképezés még nemigazán megy, úgyhogy itt-ott egy kis 'pihenőt' kellett tartani hogy megörökítettem, hogy milyen volt a látvány... (hátha Te is kedvet kapsz :) )
No meg tök szép emlék... nekem :)
Elmentünk a fürdő előtt.
Majd az úton átjutva hamar elértük az Orfűi tavat is.
Szigorúan a bicikli úton tekerve... ahol volt....
Az Orfűi-tó mellett végig mentünk.
Egészen a Malom Múzeumig vezető bekötő útig.
Hamar ott is voltunk. Hogy biciklivel mennyire gyorsan megtettük az amúgy nagynak tűnt távolságot!
Ez volt a betervezett látnivaló, a Malom Múzeum. 
Úgyhogy ha már utunk erre hozott, akkor meg is néztük. No meg a Vízfő-forrást is! Mert hogy azt is innen lehet a legkönnyebben megközelíteni. És hogy milyen is volt?! KLIKK IDE, és láthatod a külön bejegyzést a múzeumról és a forrásról is!
Miután mindent megtekintettünk amit lehetett, illetve amit megérte megnézni.... a bekötött 'paripákat' kikötöttük, és már gurultunk is tovább a térképünk mutatta úton.
Eltekertünk az Orfűi-tó másik oldalán. Itt már nem bicikliút, hanem a rendes autós út volt megjelölve bicikliútként is.
Nagyon szép volt a tó....
Muszáj volt megállni pihenni egyet :) az alig pár perc tekerés után is :)
Nagyon szép! Horgászok álma-vágya... csak úgy ugrándoztak a halak a vízben.
Ezen a töltés szerű részen viszont mégse mentünk át, pont a Pécsi-tó elejére értünk volna vissza, kb. oda, ahol a kereszteződést átszeltük.

Inkább elmentünk tovább azon az úton, amin megindultunk és így láthattunk az orfűi nyaralóházak egész sorát. Az az út pedig egészen a központig vitt minket.

Itt megtanácskoztunk, hogy bizony lassan ebédelni is kellene. S mivel szendvicsekkel nem készültünk... meg amúgy is... 'ennyi' biciklizés után megérdemeltük.... vendéglátó hely, alias étterem után néztünk.
Úgyhogy megnéztük a híres Muskátli éttermet, ami mintha telt-házas lett volna. Emlékeink még élénken éltek bennünk, legalább is bennem, hogy milyen sokat kell várni egy telt-házas étteremben.... úgyhogy ezért is, meg idő híján is, odébb álltunk. 
S milyen jól tettük! Szinte mellette van a kemencés udvar és ott bent annak étterme, a Kemencés étterem!
Háááát, aki még nem járt erre medvehagyma szezon során, annak megsúgom, hogy ebben az udvarban szokott lenni a Medvehagymafesztivál!
Azok a fehér 'búbocskák' a kinti kemencék. Fesztivál idején abban is szokta pogácsákat sütni. No de most se fesztivál, se belépő, se sok ember... hanem egy működő és szinte üres étterem csak ránk várt! 
S nagy meglepetésünkre a néni a benti kemencében sütötte a friss kemencés pogácsákat!
Gyorsan kikötöttük a 'paripákat' és mentünk leadni a rendelést, hogy mi bizony finom főtt ételt szeretnénk enni... bárhol is süljön az meg. 
Közben egy kicsit körbenéztem, hogy milyen is ilyenkor ez a Kemencés udvar, amikor éppen nincs fesztivál.... se sátor... se padok és asztalok áradata... hanem egy teljesen normális udvar.
És az összkép így valóban egy kis mini skanzen érzetét keltette. Végül is... az is.. mert az épület melletti tornyos épület múzeumként funkcionál. Nézd csak meg egy korábbi bejegyzésem... akkor már jártunk ott bent, KLIKK IDE.
És ezt az élmény! ... itt ettünk nagyon finom ebédet! És közben rákészültünk a még hátralévő bicikliút megtételére.
Jól eltelve, elégedetten és kétszer nehezebben (legalább lesz mit ledolgozni :) ) elindultunk tovább az utunkon.
Újra közvetlen a tó melletti bicikliúton!

Hol közvetlen a tópart mellett... hol a nádasok takarásában bicikliztünk.

Egy szép nagy táblát is találtam, hogy mi látnivalók vannak a környéken.
Itt már elértünk a tó ezen oldalának végére....
Jobb híján... no meg ahogy minden más éppen bicikliző is... az utat használtuk mi is, hogy a tavat megkerülve átjussunk a tó túlsó oldalára.

Miután átértünk vagy nem volt bicikli út.. vagy csak nem találtuk... úgyhogy jobb híján egy jó darabon az autóúton mentünk... nem is mertem ám megállni képet csinálni. Hol lihegve tekertem domboldalnak felfelé, hol meg imádkoztam, hogy a lejtőn lefelé száguldva egyben maradjak.
De szerencsére félútnál megtaláltuk a bicikli utat, és onnan már azon gurultunk tovább.
Egészen a fürdő parkolójáig. 
Itt örömmel nyugtáztuk, hogy simán sikerült körbebicikliznünk a tavat, és még láttunk is ezt-azt, éhen sem maradtunk, és hogy milyen nagy élmény volt! Ennek örömére - miután összepakoltunk - irányt is vettünk az orfűi fürdő felé. Megérdemeltük... :) Erről pedig külön bejegyezést itt találsz, KLIKK IDE.
Szóval ha szereted a kényelmes, de mégis szép biciklizős élményeket.....

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Szia!
      Sajnos nem tudom, nem mértük se előtte, se utána, és nem is néztem a térképen sem a hosszt, ezért nem is került bele a leírásba. Goggle térkép és a távolságmérés funkció biztos tud ebben segíteni. De egyre emlékszem, hogy annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagyok a mai napig nagy rutinos bicikliző, emlékeim szerint nem volt vészes, nem volt túl hosszú és nehéz sem. A látnivalóknál való megállás miatt meg pláne nem. Azok nélkül meg szerintem még gyorsabban körbe lehet biciklizni a tavat és nem is megerőltető. Persze a látnivalók felfedezésével izgalmasabb, no meg a többszöri pihenővel könnyebb is.
      Kívánom, hogy nagyon kellemes élményben legyen részetek!
      Üdv. Kinga

      Törlés