Élménytérképem !!!

2014. április 13., vasárnap

Orfű - Medvehagymafesztivál 2014

Medvehagymafesztivál
Egyre népszerűbb a minden évben tavasz elején Orfűn megtartandó Medvehagymafesztivál. Immáron harmadszorra mentünk el. Bár már nem hajtott nagyon a kíváncsiság, de azért a medvehagyma szedés miatt arrafelé húzott a szívem.


Így vasárnap délelőtt hármasban indultunk meg, annak ellenére is, hogy hugi előtte nap elmondta, hogy idén szinte semmi sincs, és hogy nem érdemes lemenni, főleg, hogy már a medvehagyma is virágzik és nem lehet szedni. No de ez nem tartott vissza. Némi megállóval, mint a tankolás, és biztonsági étel vásárlása után mentünk is egyenest Orfűnek.
Délre oda is értünk. És hát hugi elmondásához képest azért több ember volt.
A rendezvény minden évben a faluház udvarán van. Érdekes mód ott oldalt kell bemenni, ahol a tömeg is. Ha ott vagy, akkor szinte csak azt kell keresni, és már lehet is tudni, hogy hol lehet bemenni. Főként, hogy félreismerhetetlen beléptető rendszert működtetnek, hogy még véletlenül se tudjon senki se bemenni a borsós jegyár megfizetése nélkül. És még karszalagot is adnak! Bizony... megbélyegzik azt, aki pénzt szán arra, hogy belülről is megnézze, hogy milyen látnivaló és program van.

Annak ellenére, hogy nem olyan hű de nagy dolog, feltűnően sok külföldi és városi volt jelen, úgyhogy emberben nem volt hiány, no meg gyerekben sem. És láthatóan elég sok foglalkozást gyerekek számára terveztek. Úgyhogy a családosok jól elvoltak.

No meg egy kicsit én is... Én mint nagy állatszerető és állatbarát, nem tudtam kihagyni, hogy ne teszteljem le az állatsimogatót. Nagyon ötletes és jó móka. És bár egyes állatok nem voltak valami együttműködőek (érts ez alatt, hogy állandóan elszaladtak... lehet hogy kellet volna valami kenőkaját vinni?!?), de azért nekem is sikerült egyet-kettőt megcirógatnom.
Sajnos kirakodó árusból nem volt idén még annyi sem. Se kívül, se belül. Nem is értettem, hiszen pont attól volt jó, hogy még bent az udvarban is lehetett nézelődni, vásárolgatni, és az ember feltalálta magát, még akkor is, ha a pusztán piálás és evés nem kötötte le. Viszont az az egy-kettő, akik bebocsátást nyertek (vagy protkó vagy telt nekik rá) azok azért nagyon szép portékát árultak. 
És újra lecsekkoltuk a tájházat, hátha változott valami.
De nem... lényegében minden ugyanolyan volt, egy-két szoba berendezve, amit megnézhetsz... hol közelről, hol távolról.

 Talán ami új volt, ez a nénike itt.... no meg idén a spájzot is meg tudtuk nézni.
Végül is, miért ne nézné meg az ember, ha már a drága jegyet kifizette. Amúgy meg... jó móka ám a tájházakban nézelődni, mert vagy olyan dolgokat látsz, amiket lehet hogy még Te is használtál esetleg láttál a felmenőknél (értem ezalatt a mamákat és papákat), vagy olyanokat, amiknek a létezéséről nem is tudtál. Szóval érdekes lehet. Főleg városiaknak ajánlom!

Ami viszont nagyon nem tetszett ebben az évben, hogy a kinti kemencék nem mentek, vagyis nem voltak beizzítva, és egyetlen egy pogácsa se sült bennük. :( Pedig milyen jó volt már csak az, hogy láttad, hogy tényleg működnek ezek a kemencék és tényleg ezek sütik a finom péksütiket.
Hát idén nem.... mert ahogy látod, ahogy én is látom, hogy nincs ott senki sem a hátam mögött,  .... se kemencés fiú,.... se asztal... se pogácsa.
Miután tavaly kevésnek bizonyult a pékárú, ezért úgy tűnt, hogy idén előrelátóan nagyon sokat előre lesütöttek. És így most nem kellett sorban állni a medvehagymás péksütikért, csakhogy így nem is voltak olyan frissek és finomak. Legalább is medvehagymásak, azok idén valahogy nem sikerültek olyan jóra. Egyébként bent a házban, ahol nem csak egyéb meleg ételt osztottak, hanem egy kemence is volt, ott sütötték ezerrel a péksütiket. De azok mind édesek voltak. Szóval idén nem voltunk elájulva a medvehagymás pogácsáktól. Végül is nem azért mentünk, mert otthon mi is csinálunk medvehagymás pogácsát,.... no de nem kemencében... az sajna nincs. És annak az íze azért tényleg más....azért már megérné bemenni a rendezvényre, amit idén viszont nem mondhattam el.
És a programok, már ha az, ami ott volt, annak nevezhető, sem volt különösebben érdekes, vagy lefoglaló. Mintha idén csak az evésre koncentráltak volna. Egyél ezt, egyél azt. Az ehhez szükséges helyet ki is alakították. Sátor itt, sátor ott. 

És az idei főzőversenyen sem a Laci-bácsi volt. Megtartották... de kicsit lehangoló volt.
A helyszín a töredéke, sztárvendég nemigazán, és komolyság....hm... A főzőverseny egyik csapata visszamondta a meghívást, és így nem is volt kivel versenyezzenek, s így nem igazán volt megnyerő ez a program sem. Nem is követtük figyelemmel, hogy mi fog történni. 

Háziállatok terén sem volt idén annyira változatos a 'kínálat'. A tyúkokat kirakták és újra megcsodáltam az EU-konfortos tyúk-lakot.
És még nyuszikat is találtam. Szegények abban a nagy tömegben... zöld nélkül... hát persze hogy meg kellett etetnem őket. De ezek sem voltak túlzottan készségesek. Biztos nekik sem tetszett annyira az idei medvehagymafesztivál.

Bandó bácsi idén is kitartóan árulta a könyveit. Lassan olyan mintha ő lenne az egyetlen biztos és fix ebben a fesztiválban :), no meg hasznos....
Nem úgy mint ez itt.... Látod? Medvehagymás fagyi!?!?! Mondom mi? Ez valahogy nem normális... de nagyon nem... Azért mindent nem kellene...  Nem is kóstoltam meg. De ha valaki egyszer pont akkor jár arra és pont akkor ilyet árulnak... hát hajrá.
Körbejártuk, ami volt megnéztük.
Mindenki csak úgy lézengett ott, úgyhogy miután nyugtáztuk, hogy idén ennyi az annyi, mi is továbbálltunk.
Majdnem ennyi is volt az idei medvehagyma-fesztivál. De azért még megnéztük a kirakodókat, már mint akik a község központjában voltak.

De az is oly annyira szörnyű volt, hogy nem lehetett egyetlen egy apró kis kerámia köcsögöt kapni. Alig voltak páran... már mint árusok, ...és a tömeg is hiányzott. Valamit idén nagyon nem jól csináltak. Talán az volt a baj, hogy olyan sokáig vártak az időponttal, mert hogy korábban, még márciusban szokott lenni, még a medvehagyma virágzás előtt. Szóval ettől sem voltunk elájulva. Ha esetleg Te is pont ebben az évben voltál először, akkor viszont azt mondom, hogy ne vonj le messzemenő következtetéseket az ideiből. Volt ez sokkal jobb, és talán lesz még jobb a jövőben.
Számomra elszomorító volt. Az még inkább, hogy a helyi kis ABC-ből sikerült szuvenyírt szerezni!Amikor már a kocsihoz mentünk vissza, akkor valami isteni sugallatra gyorsan beszaladtam a boltba, mondom biztos, ami biztos meggyőződünk, hogy nincs ott se (mert hogy volt olyan hely a korábbi kirándulások alkalmával, amikor a helyi kis boltban is voltak ilyenek). Szóval valami azt súgta, hogy legalább nézzem meg, én meg hallgattam rá, és hál istennek, hogy hallgattam rá! Mert hogy volt! Igyekeztem alaposan körülnézni, és a szemem meg is találta!
Ezután sétáltunk még egy kicsit a tó mellett. Mert hogy maga Orfű szép kis község, főleg a kisebb-nagyobb tavak miatt.
Egy sétát megér. Mi is sétáltunk még egyet a tópart felé és megnéztük a felnőtt játszóteret. Az tényleg mókás volt, ahogy ott próbálgattuk a tornázó eszközöket.
Ha erre jársz egyszer, akkor mindenképp ajánlom! Próbáld ki! Azon túl, hogy az eszközök valóban alkalmasak arra, hogy tornázz velük, nagyon vicces és mókás is egyben.

De ha máshol látsz ilyet, akkor se legyél szégyenlős! Tényleg felszabadító érzés.. jót tesz testnek és léleknek egyaránt!
Mi már nem sétáltunk tovább, pedig az egész tavat meg lehet kerülni. Úgyhogy ha csak ez a napi program, már mint Orfű, Medvehagymafesztivállal vagy anélkül, akkor itt bőven el lehet tölteni az időt, pihenéssel, sétálással.
Vagy csak kicsit jobban körülnézel a községben,  hogy mi egyéb látnivaló van, mint pl. a központban ez a szobor és körülötte a mini-park. 
Orfűi látogatásunk idén eddig tartott. illetve majdnem, mert hogy még megnéztük a kilátót is... 
De erről bővebben egy külön kis bejegyzésben, KLIKK IDE és elolvashatod.

Ja és hát a lényeg! Amiért jöttünk! A medvehagyma! Hazafelé úton szoktuk szedni. Tulajdonképpen a Mecsekben bárhol találhatsz, mert ilyenkor mindenhol az van. Egy helyen mi is leparkoltunk és szatyrokkal felvértezve nekivágtunk, hogy a még ehető és leszedhető medvehagymát megkeressük.
Ahogy írtam a virágzó már nem jó, mert állítólag rossz íze van. Nem volt könnyű és egyszerű a még friss, zsenge levélkék keresgetése, de azért találtunk eleget erre az évre.
Ha érdekel, vagy csak a közelben laksz, akkor ajánlom, hogy legalább egyszer nézd meg, hogy milyen is ez a Medvehagyma-fesztivál! Túl sokat ezért viszont ne utazz. Ha jól tudom, akkor más hasonló erdős vidékeken is van... medvehagyma is,... meg már ehhez kötött rendezvények is. 


Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése