Élménytérképem !!!

2015. július 12., vasárnap

Fenékpuszta - Kastély

Fenékpuszta - Festetics-major és kiskastély
Hévíz környékén jártunk, és hazafelé úgy tűnt, hogy van idő egy kis kitérőre, úgyhogy akkor megnéztük Fenékpusztán a kastélyt. Nem olyan nagy szám, de ha már a romok is ott vannak, és azokat is megnézzük, akkor a kastélyt miért hagytuk volna ki.
Így, hogy tudtam, hogy hol kell keresni a látnivalókat, nem volt nehéz megtalálni. Nagyon hasznosnak bizonyul a szupertérképem, amin Magyarország történelmi látnivalóit gyűjtöttem össze (ha még nem láttad volna, akkor KLIKK IDE, hátha neked is segít és kedvet csinál egy-két kiránduláshoz)
Erről a térképről való a segítség is, hogy hol is van ez a Fenékpuszta és látnivalói. Persze akinek egyéb leírás is kell, akkor így lehet megtalálni: Keszthelyt Balatonszentgyörgy felé elhagyva (kb. 4km), a 71-es számú főútról jobbra, a Fenékpuszta vasúti megállóval szemben található, tábla is jelzi.
A sárga jelölőnél van a kastély, a narancsnál pedig a rom, legalább is az egyik része.
Mint látható nem volt nehéz megtalálni, a főútról lekanyarodva szinte már ott is van. Ez a széles, jól járható út vezetett egészen a kastélyig.
Ahogy az út végére értünk már ott is volt a kastély.
Fenékpuszta gazdasági épületeit, s később a kiskastélyt 1820-ban kezdte el építtetni a Festetics család. Fénykorát az itt tartott és tenyésztett versenylovakból álló híres fenékpusztai ménesnek köszönhette.
A kiskastély adott otthont Európa híres versenyistállóinak tulajdonosainak és vezetőinek, akik mind-mind a Festetics család vendégei voltak. A lótenyésztés egészen 1938-ig folyt az egykori birtokon.

Láthatóan elég rossz állapotban van. Sajnos sok kastély van ma így. De tudván, hogy ha meg felújítják akkor meg már csak pénzért, vagy egyáltalán nem lehet megnézni.... nem is tudom, hogy melyik a jobb. De így biztos az enyészeté lesz, és már csak a romturizmus kategóriában indulhat majd.
Amúgy meg, ma már vicces, hogy pont ez a szó virít a kastélyon, hogy "fenék". Ej ha régen tudták volna, hogy ez a szó a jövőben mi mást is fog jelenteni. :)
A rossz állapotára való tekintettel most tényleg csak kívülről tekintettük meg. A sárga szalag jelentőségét figyelembe vettük.

A fenékpusztai Festetics kastély.
Fenékpuszta Keszthely város városrésze. A Zala torkolatától északra fekszik. Fenékpuszta területén találhatóak a római kori Valcum erődítmény romjai. Részben a római romok fölé épült a felújításra szánt Festetics-major. A korábbi régészeti feltárások szerint az a hely, amelyet ma Fenékpusztaként ismerünk, már a rézkorban is lakott volt. A Zala folyó közeli torkolata vonzotta az embereket a Balaton közelségébe, amely akkor még tovább terpeszkedett dél felé.
A tizennyolcadik század elején az antik romoktól alig néhány száz méterre a bécsi udvar spanyol lovasiskolát létesített, ezt vásárolták meg 1739-ben a Festeticsek, akik hamarosan Európa-hírű ménest telepítettek Fenékpusztára. A folyamatos építkezéseknek hála egyre fejlődött a terület: istállók, major, cselédlakások épültek, 1820-ban pedig elkészült a ma is álló kiskastély. 1880 körül kiépítették a Fenyves allét, azt a mintegy hét kilométeres utat, amely a keszthelyi Helikon kastély udvarát összekötötte a fenékpusztai uradalommal. A grófi birtok egészen a második világháború kezdetéig virágzott, azután azonban elérte a magyar kastélyok és uradalmak Magyarországon szokásos huszadik századi végzete.

Ha még többet szeretnél olvasni a kastélyról és történelméről, akkor a következő www.fenekpusztacastrum.com honlapon KLIKK IDE megteheted. 

A kastély egyéb épületszárnyai sincsenek jobb állapotban.
Sőőőt, a kastély mellett bevezető útra benézve úgy tűnt, hogy élnek is ott bizonyos emberek... és nem épp fényűző körülmények közt. Így meg aztán pláne nem mer az ember még körülnézni sem.
A kastélytól egy kicsit odébb pár 10 méterre egy másik, különálló kastély-szerű épületet is találtunk.
Ez is elég elhagyatottnak tűnt, és nem épp megtekinthetőnek.

Ráadásul itt még kerítés is volt. 
Az üzenet egyértelmű, meg se próbálkoztunk. Egy két klikk és mentünk inkább a romokat megnézni.
És hogy milyen romokat találtunk a kastély közelében? KLIKK IDE és megnézheted.

Nem azt mondom, hogy ez egy mindenáron megtekintendő kastély. De ha a közelben járnál, és érdekel is, akkor....

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése