Élménytérképem !!!

2015. július 5., vasárnap

Tamási - Tamási fürdő

Tamási fürdő
Nyáron a nagy melegben hova máshova kívánkozna az ember, mint a strandra. Tamási elég közel van lakóhelyemhez, hogy oda többször is el-el járjunk egy-egy hétvégén. Épp itt az ideje, hogy erről is legyen egy bejegyzés.

Tamási könnyen és gyorsan megközelíthető számunkra, de talán más számára is. A 65-ös főút mentén kell keresni. A fürdő könnyen megtalálható a Tamási, Hársfa u. 3. címen, és a fürdő mellett található méretes parkoló nagyon sok autó számára biztosít parkolási lehetőséget - ingyen!. Leginkább a Tolna megyeieknek nyújt sok-sok örömet a megújult fürdő, de szerintem távolabbról is szívesen látogatnak el Tamásiba csak a fürdő végett.
Ez az új fürdőépület bejárata.
Korábban csak strand volt, de annyi év után elkészült az új fedett épület, ami télen is kiváló kikapcsolódást nyújthat.
A bejárat felé haladva lehet ezt látni jobb oldalon. Ez a rész a strandhoz tartozik. Kicsit furcsának tűnik a terület elosztása és elkertelése. De az új épületrésszel azért mégiscsak sokkal jobb, mint az a strand, ahova még kiskoromban jártunk.

Bejárat és recepció az új épületrészen. Az elején ugyebár úgy választották szét a fürdőterületet, hogy az új épületen és a régi strandbejáraton keresztül is be lehetett menni,  persze eltérő jegyekkel. Feltételezték, hogy aki a strandra vesz jegyet nem lóg be majd az új részre. Úgy vettem le, hogy ez nem igazán jött be, mivel a két területet nem választották el teljes egészében kerítéssel (ahogy más fürdőknél azt látni lehet), csupán a blokkoló kapuk voltak az akadályok - persze csak a becsületes embernek. Így hát ha jól tudom, akkor ma már csak egy fajta jegyet lehet venni, amivel bent is és kint is lehet strandolni. És hogy akkor mennyi is az annyi? Azt a fürdő honlapján KLIKK IDE meg lehet nézni, ahogy az árakat is KLIKK IDE. Szerintem nem vészes, legalább is egyes másik fürdőkhöz képest.
A recepció nagyon korrekt..... tágas, kényelmesen sorba lehet állni, és nem lehet rálátni, se az öltözőre, se a hajat szárítókra, de még a medencékre sem. Recepció ok, pont olyan amilyennek lennie kell, hogy a már bejutott vendégek nyugodtan tudják élvezni a fürdést.
És a beléptető rendszer, ahogy az öltözőszekrény nyitó-záró rendszer is rendben van. Csak úgy sugárzik a kényelmes modern megoldástól. Aki járt már fürdőkben és látott már ezt azt, ahogy én is - kulcsot, plasztikkártyát, stb... - az tudja, hogy ez a legkényelmesebb módja az öltözőszekrény, no meg a kapuk nyitásának. Vízálló is, kényelmes is, és könnyen kezelhető. Mi kell még?!?
És a szekrények, ahova a fürdés idejére féltve őrzött kincseinket - legtöbbször ugyebár a ruhánkat, (hiszen kell majd, hogy haza tudjunk majd menni :) - zárhatjuk be.
Az öltöző után pedig el is lehet indulni felfedezni a fürdő nyújtotta lehetőségeket.
Az új Tamási fürdő ékessége a kétemeletes teljesen fedett és zárt fürdő a beltéri csúszdával. Mivel nem szívesen viszem be a gépet a medencék közelébe (tudod víz... és egyszer már megjártam), ezért egy-két netes kölcsönképpel mutatom meg, hogy milyen is egy-egy része a fürdőnek.
Kicsit más szögből a bugyborékos körmedencével a főépület beltere. Ezekben a medencékben a kellemes langyos vízben ázhatunk. A buborékolós, sprickelős, eltérő vízmagasságokkal ázni is és pancsolni is lehet. De ez leginkább a gyerekeknek és a családoknak kedvező hely.
És akkor hogy hol fürdenek az idős, stresszes, pihenésre vágyó felnőttek?!? Hát egy másik szinten! A második szinten megtaláljuk az igazi jó meleg vizes medencéket. Akárcsak a régi kinti medencékben itt is gyógyvíz várja az érdeklődőket. A szinte már a főzésre is alkalmas meleg, nagyon meleg és  még melegebb gyógyvízben mi is megfürödtünk a lényegesen kisebb gyerekzsibaj mellett.
És itt fent még egy napozó terasz is található. A lenti strandolóktól egy kicsit elkülönítettebben és nyugodtabban lehet pihenni és pirosra sülni. Én most már azért vigyázok és vigyáztam is! Megfelelő mennyiségű naptej használata mellett néha már én is kifekszek a napra irulni-pirulni.
Kényelmesen, zavartalanul lehet napozni a napozóágyakon (ingyen bérmentve!). És a napozás közben akár nézni is lehet a pázsitot előnyben részesítő napozókat és fürdőzőket.

Persze ezt is kipróbáltuk. Bár nem olyan nagy móka csak úgy nézelődni, amikor annyi medence van és fürödni is lehet - mindenféle és fajta medencében.
Az épületben számos wellness szolgáltatást is nyújtanak. És akkor a szauna világot még nem is említettem! Sajna nincs kép róla, de nem is baj. Nem kell mindent látnod, hogy maradjon benned egy kis kíváncsiság is, hogy személyesen is meg akard majd egyszer nézni, hogy milyen egyszerű, nagyszerű és nem is olyan kicsi ez a Tamási fürdő.

A kinti, avagy a strand medencéit is megnéztük közelebbről. Mindjárt az épület mellett van egy bugyborékos, felfekvős és hátmasszírozós, sőt még napozós medence is. És! Egy vízi-bár! Bizony! Vannak ám itt is extrák. Nem is mutatok erről képet, tessék egyszer személyesen elmenni és megnézni!

Van ezen kívül még mély-vizes medence, pancsoló medence, gyerekmedence....

De nekem a kedvencem egyelőre még a melegvizes, főleg ha az még gyógy is! Tamásiban kint kettő is van ebből. Egy félig fedett és egy nyitott.
Tudom, hogy nem mindig élvezetes a mamikkal és papikkal együtt ázni, de ha csak így lehet a meleg gyógyvíz jótékony és ellazító hatását élvezni.... akkor nem válogat az ember. És különben is.... sokszor jobb ez, mint a pancsoló és sikítozó kisgyerekektől lefröcskölve lenni. :)

Számos étkezést és elegendő folyadékpótlást biztosító kiszolgáló egység is van. Egy kis séta közben el lehet dönteni, hogy mit szeretne enni az ember, ha már nem készült fel elég alaposan a strandolásra.

Szerintem tök jól el lehet tölteni egy egész napot. Pihentető és élvezetes is tud lenni, csak hozzáállás kérdése.... ki mit szeretne megélni. Én mindig jól érzem magam, ha erre járunk, úgyhogy csak ajánlani tudom minden fürdőzést és strandolást kedvelőnek!

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése