Élménytérképem !!!

2013. április 20., szombat

Székesfehérvár - Aranybulla emlékmű

Aranybulla emlékmű
Egy hétvégi kirándulásunk alkalmával volt lehetőségünk megtekinteni az emlékművet. A cím, ahol megtalálható: Székesfehérvár, Csúcsos-hegy. Mint láthatod ez nem igazán mondható címnek. A hegy a város keleti szélén, a Velencei-tó irányába vezető út 7-es úttal való kereszteződése közelében található. De ha megtekinted az élménytérképemet, azon pontosan bejelöltem, KLIKK IDE.

A térképen is látható, hogy egy út vezet föl a domb tetejére. Úgyhogy lustáknak és időhiányban szenvedőknek (ahogy mi is voltunk) jó hír, hogy autóval is fel lehet menni a tetejéig. Parkolót viszont nem kell várni, mindenki ott és úgy parkol, ahogy tud.
Az emlékmű felé vezető úton lehetett ezt a 'gravírozott' méretes sziklát látni. 

Kőbe vésve az alábbiak olvashatók még: A hagyomány szerint e dombon hirdették ki az 1222. évi Székesfehérvári országországgyűlésen elfogadott határozatot, amely a király és a nemzet jogait és kötelességeit rögzítette.

De nem ez az emlékmű, ahhoz azon a lépcsőn keresztül lehet feljutni, amit a háttérben is látsz.
Bizony, az Aranybulla emlékmű ott feljebb áll a szépen megmunkált formájával. Úgyhogy mi is felsétáltunk.
Az aranybulla eredeti jelentése: az az arany függőpecsét, mely a magyar királyok fontosabb okmányain volt III. Béla óta. Aranybulla néven azt az aranypecsétes szabadságlevelet értjük, amellyel II. András magyar király 1222-ben helyreállította és újabb intézkedésekkel bővíttette Szent István király alkotmányát. A hagyomány szerint ezen a helyen hirdette ki II. András király 1222-ben a nevezetes törvénygyűjteményt, a királyi birtokon lakó népesség jogait és a nemesi kiváltságokat évszázadokra rögzítő Aranybullát.
Ezt az eseményt idézi Rétfalvi Sándor alkotása, amit 1972-ben avattak fel, jelenlegi helyére azonban csak 1990-ben került, mivel a Csúcsos-hegy tetejét egy szovjet tank állt, amely az 1945-ben Székesfehérvárért folytatott harcokra figyelmeztetett. Mind az emlékműnek, mind a törvénygyűjtemény pecsétjének szimbolikus jelentősége van. A Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának tagjai talárjuk felett viselt láncukon az Aranybulla pecsétjének egy másolatát hordják ezzel szimbolizálva a jog hatalmát az állami akarat felett.

Az emlékmű talapzatán az alábbi felirat olvasható: "Méltó szolgálattal szerzett birtokából, soha senki meg ne fosztassék."
Kár, hogy ezt a mai kormányunk már elfelejtette...
És a kilátás. Ugye hogy nem olyan lenyűgöző, mint ahogy azt az ember várta volna.  A, nem voltunk elég magasan. B, Székesfehérvár a magasból nem egy mutatós város. Pedig mennyi szép régi épülete van! És mennyi mindent meg lehet nézni.
Úgyhogy inkább az A,-ra tippelnék. És ha még nem láttad volna a nem túl részletes városnézésről szóló bejegyzésem, akkor KLIKK IDE, és azt is megnézheted. Csak hogy lásd, hogy Székesfehérvár egy szép és élhető város. És ha egyszer megnéznéd, akkor ezt az Aranybulla emlékművet se hagyd ki. Lehet hogy Te más szemmel látod majd onnan a várost, mint én.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése