Kirándulok, túrázok, élményekkel gazdagodok - S mind megírom, hogy lásd ,Magyarország mennyi látnivalóval és élménnyel Téged is vár.

S kérlek ne felejtsd, ez egy NAPLÓ, amiben SZEMÉLYES élményeim és érzéseim írom meg. Lehet hogy nem mindig tökéletes, de remélem hogy pont emiatt Neked majd jobb lesz!

2013. április 29., hétfő

Dobogókő - Túranap

Dobogókő - Túranap

2013-ban volt szerencsénk megismeri Dobogókő és a Pilis gyönyörűséges természeti szépségét. És ha már éltünk az ajándékba kapott lehetőséggel (a szálláskupon), akkor mi mást is tettünk volna Dobogókőn, mint hogy túráztunk egy nagyot!
Még otthon próbáltam ismerkedni Dobogókő és környéke látnivalóival. De felettébb csekély túrázós élményünk, tapasztalatunk és tudásunk híján nem igazán tudtam, hogy mire is kellene figyelnem, hogy mit is kellene néznem. Azt tudtam, hogy egy túratérkép kell, anélkül nem lehet túrázni. No pont az nem volt! Úgyhogy nagyon készülni se tudtam. És hogy ennek ellenére hogy alakult az egész-napos túra?!?! 
Nem volt egyszerű a kezdet. Nem volt térképünk, a boltban nem találtam megfelelőt vagy épp nem volt. És még a lapos kocsikerék is... Így elindulni túrázni!

De az utolsó pillanatban szerencsénk lett. Egy egyszerű térképet kaptunk a gondnoktól - pont amilyenre gondoltam -  és még a kocsikerékről is gondoskodott. Rendes bácsi volt! Így már bátran vágtunk neki a túranapnak.
A Walden hoteltól indultunk. Egyenest a dobogókői kilátóba mentünk.
Ezt neveztük ki túránk kiindulópontjának.
Az egyik legmagasabb pontról indultunk. Csak hát innen ha lemegyünk... utána majd még vissza is kell jönni.

Jól megnéztük, hogy milyen szép, milyen gyönyörű... no meg hogy hova is fogunk menni.
A kedves bácsitól kapott térképpel már bátrabban meg is indultunk utunkon.
S bár előre még nem tudtuk, hogy merre megyünk (bíztam térképolvasói képességeimben), de így utólag már én is látom és meg tudom mutatni, hogy milyen utat jártunk be. Egy biztos volt, hogy a Rám-szakadékot szeretnénk megnézni. S ennek ez lett az eredménye.
Elmentünk a Táltos-kapu mellett. Ez egy másik túraútvonalra visz, de mi most nem erre mentünk.
Tovább mentünk a Rezső-kilátóig. 
Tirts Rezső (1866. június 6-án született Szélaknán, és 1945. december 3-án halt meg Budapesten). A hazai turistamozgalom egyik fő alakja, erdőtanácsos és szakíró, ő készítette az első turistaútjelzést a Dobogókőre. A hegyre vezető Téry út mentén az ő emlékét őrzi a kilátó.
A kilátás továbbra is csodálatos és szinte páratlan Magyarországon.
Térképpel a kezünkben bátran indultunk tovább, hogy eljussunk a Rám-szakadékig.
Hogy túrautunk azért ne legyen túl rövid, ezért a piros sáv  jelzésű úton mentünk. Szó mi szó a kérdéses kereszteződésnél ez könnyebb útnak is tűnt.
Keskeny kis kitaposott ösvényen mentünk....
....és mentünk.....
... nézelődtünk...
.... és  mentünk....
Pihenőhelyet is találtunk....
... emlékoszloppal! Ez a Tost Gyula obeliszk.
Az eddig könnyű utunk kezdett nehezedni.... lejtő!
Meredek lejtő..... még jó hogy afféle lépcsőt alakítottak ki. Így könnyebben járható volt.
S meg is érkeztünk az Ilona pihenőhelyhez.
S valóban ott volt a tábla..... a Hegyi Szent Bernát emléktábla.
Nem mintha olyan sokat mentünk volna. De egy kis tízórai épp esedékes volt.
Elég hamar el is értünk a kereszteződésig. Még jó, hogy ilyen szupi táblák segítik a turisták útját. Így biztos, hogy a helyes irányt választja az ember. Innen a zöld sáv  jelzést követtük.
Mentünk is egy darabig a jó úton... eléggé kényelmesen... könnyedén.
Míg nem aztán egy későbbi kereszteződésnél csak eltévedtünk - a rossz utat választottuk. Nem volt tábla... és a tábla sokat segített volna. S azt sem tudtuk akkor még, hogy a jelek rendszerességét figyelve a helyes úton lehet maradni. Így esett, hogy megesett, hogy rossz irányt választottunk. Bár a széles, jól járható, már-már műút gyanús lehetett volna.
De hát nem az lett gyanús... hanem az állattetemek! Veszélyes környékre tévedtünk. A sűrűn látogaott turistautak mellett ilyet nem látni. Mindjárt el is kezdtünk figyelni a túrajelekre, és elég gyorsan vissza is siettünk az ominózus elágazói, ahol rossz döntést hoztunk. Biztos ami biztos... nehogy mi is így végezzük.
Kerestük is a jeleket ezerrel... és onnantól kezdve hűen követtük is.
Így jutottunk el egy újabb pihenő helyig.
Ahol a Júlia-forrás is található.
Térkép szerint nem iható..... de azért kipróbáltam.. főleg, hogy vizünk vészesen fogyott a nagy túrában.
Megpihentünk, és megebédeltünk... és csekkoltam az utat, hogy hol vagyunk és még mennyi van vissza a Rám-szakadékig.
Mentünk is tovább... egyre szebb utakon.
A dombok egyre lejtősebbek...., a völgyek egyre mélyebbek....
... a terep egyre nehezebb. Úgyhogy a segédbot itt már nagyon elkélt.
Kúsztunk, másztunk... volt hogy szinte négykézláb.
De szerencsére megérkeztünk!
A Rám-szakadék bejárata!
S a zöld sáv  jelzésen tovább haladva mentünk is a szakadék felé.
Már nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen is lehet az a híres nevezetes Rám-szakadék. Mintha ott lent a mélyben az már az lenne.
A szakadék... az a V formájú rés... a szakadék, ami bár nem látszik, de egyre mélyül.
És mik azok a kapaszkodók?!? Nem tudtam elképzelni, hogy mire kellhetnek.
Egészen addig, amíg meg nem indultunk.
Hát erre kellettek... hogy legyen mibe kapaszkodni a meredek és alig járható patakmederben.
Bár nem sok víz volt... a felső szinten szinte semmi.
Néhol kapaszkodó nélkül is vígan lehetett a mederben menni, olyannyira nem volt semmi vízfolyás.
De azért a kövekre, sziklákra és a tényleg nehéz terepre figyelni kellett.
Kúsztunk, másztuk, hol bot segítségével, hol még a kövek, ágak, gyökerek is jól jöttek....
Izgalmas volt, és igazi kalandpark a javából.
Csak épp természetesebb, olcsóbb... és változatosabb.
Az elején még nem tudtuk, hogy igazából nem fentről lefelé, hanem lentről felfelé kell a Rám-szakadékot megmászni. A velünk szembe jövő túrázók kezdtek gyanúsak lenni. Nem volt egyszerű a szűk és nehéz terepen helyet cserélni. Az egyik kedves túrázó itt még képet is csinált rólunk.
A szakadék  elég szűk lett.... és szinte a vízfolyás fölött, vagy azon keresztül haladtunk.
Hát ez fantasztikus, hogy itt vezet az út, és hogy ezt másztuk meg.
Mélyen a szurdok belsejében jártunk. Hatalmas, óriási sziklák, sziklafalak vettek körbe.
Könnyebb...
...és nehezebb terepek váltakoztak.
....de az élmény...
...és a természet csodálatos volt!
Bár úgy tűnik a sok korláttal, hogy nem a legszebb látvány... és hogy milyen már.... De élőben... az egészet látván.... csodálatos!
És utána jött a következő! volt még lejjebb is!
Nem tűnik olyan nagy számnak, de mégis! Csodálatos! Ott kell lenni és személyesen kell megélni.
És amikor már azt hittük, hogy nincs tovább.... és már csak a patak mentén fogunk menni... akkor még volt lejjebb! és volt még egy vízesés!
Hát ez még jobb volt mint az előző!!!
Csudaszép! Ilyen gyönyörű környezetben korábban talán még soha nem jártunk! Legalább is én nem emlékszem.

Nagyon nagy élmény volt a patak mentén menni!
Ezután már nem várt se vízesés, se létra... de még kapaszkodó sem... kiértünk a szakadékból.
A patak mentén lejutottunk a....
... pihenőhelyig.
Egy kicsit megpihentünk... és eldöntöttük, hogy merre is megyünk vissza.
Mivel ismeretlen volt a terep és környék, ezért nem tudhattuk, hogy milyen az a Lukács-árok, legalább is én nem tudtam és elég lelkesen választottam ezt az utat visszafele. Persze gondolhattam volna, hogy ha végig lefelé jöttünk akkor valahogy vissza is kell mászni. 
Az elején lelkesen követtük az új jelzést, a sárga sávot .
Patakon, s völgyön át....
... de leginkább egyre meredekebb emelkedőnek fölfelé.
És csak mentünk fölfelé és mentünk.... a hatalmas és nagyon mély patakmeder mellett.
Hát a combom éreztem, de rendesen.... Úgy örültem amikor felértünk.
A sikerélmény után meg is pihentünk. Megjártuk a Rám-szakadékot! Le is... meg a másik úton fel is.
S mondhatnám.. volt le is út , fel is út... de innen merre visz vissza az út?!?
Osztottunk szoroztunk, lábunk állapotát felmértük, és arra jutottunk, hogy talán még a Rám-hegyig el tudunk menni, és ott megnézzük a Ferency-sziklát. Az is híres!
A műúton elég hamar el is értünk a szent kapuig. Ez a Rám-hegy kapuja, s az útvonal a hegy tetejére ezen keresztül visz fel.
Itt jelöletlen, de annál jobban kitaposott út vezetett a hegytetőre.
Nem volt semmi az utolsó pár méter... szinte négykézláb másztunk fel.
S mindjárt ott is volt... a Ferency-szikla!
Szép nagy szikla-darab. Szinte úgy érzed, hogy akár le is lehetne lökni. 
Persze annál azért stabilabban áll.
És hát a kilátás sem volt elhanyagolható. Fantasztikus volt látni Dobogókőt így a távolból. Ott a zöld domboldalban van valahol a kilátó rész. Azt hittem, hogy feltűnő lesz és azonnal szemet szúr, de érdekes mód mégse lehetett látni, hogy hol is nézelődtünk még a túrautunk elején. Ennyire erdő az erdő.
Innentől kezdve már csak egy célunk volt... visszajutni oda föl, a Dobogókői kilátóhoz. Láthatóan messze volt még, mert hogy fel kellett valahogy mászni arra hegyre.  No de merre?, hogy a fáradt lábunkkal minél hamarabb visszaérjünk. Gondoltam, hogy talán a leggyorsabb és legrövidebb utat kellene választani. És az addigi tapasztaltakból gondoltam, hogy a jelöletlen utak is eléggé járhatóak. Így hát választottam egyet, ami egyenest Dobogókőre vitt fel. Hát igen... csakhogy hegynek menet.... jelöletlen út... és különben is.. hol az ösvény?!?!? 
Újfent kemény hegymászás vége felé úgy éreztem - és nem csak én - hogy eltévedtünk!! Már megint! Valahogy nem ott lyukadtunk ki, ahol kellett volna.
A képen sajnos kevésbé látszik... de az afféle vaddisznó dagonyázó hely volt! Jesszusom! És szinte már az ébredező állatok hangját is hallottuk.
Szó mi szó kezdtem kétségbe esni. Nagyon néztem a térképet... nagyon szugeráltam. Anya meg csak ment előre, és fülelt ezerrel hátha ember hangokat hallunk és akkor a helyes irány is meglesz. Szerencsénk volt! Nagyon nagy szerencsénk! Sikerült rátalálni egy túraútvonalra. A Thirring-körút sárga körút   jelzését találtuk meg.
Végre! Újra járt és ismert utakon, amit a térképen is lehet tudni, hogy hol van. :)
És persze még messze nem értünk fel teljesen... csak mentünk és kapaszkodunk felfelé a meredek hegyoldalon az egyre furcsább kinézetű sziklák társaságában.
Ahogy felfelé haladtunk a kilátás is egyre szebb lett.
A túraút meg egyre gyilkosabb.... szegény amúgy is fáradt lábunk.
De legalább a jel megvolt!

És ezek a látványos sziklák!
Olyanok voltak mintha valami ragyás betegséget kaptak volna el.
Egyre kínzóbban meredek út vezetett felfelé.
Így jutottunk el a Siketek Mária Kegyhelyéig.
Hogy én milyen boldog voltam... mert tudtam, hogy szinte már itt vagyunk az utunk végénél!

Már csak pár lépcső és pár száz méter és a legtetején újra 'egyenesben' leszünk!
Még egy-két pihentető és gyönyörködtető látvány....
És végre! A kijárat! Legalább is innen szemlélve. :)
A Fény-kapu! Hogy milyen jó volt itt állni és tudni, hogy végre visszaértünk!
Bár lábunk majd leszakadt, de azért még elvonszoltuk magunkat a Dobogókői kilátórészhez.
Csak hogy megtekinthessük, hogy milyen félelmetesen hosszú utat, hány hegyet és völgyet jártunk be.
Az ott található térkép is segített beazonosítani, hogy merre is járhattunk.
Fantasztikus kirándulás volt! A természet gyönyörű volt, az útvonal izgalmas és kalandos,.... az élmény pedig örök!
Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül a túránk, és hogy ilyen nagy hatással lesz rám. Ez egy jelentős fordulópont volt az életemben... olyan energiát, löketet, motivációt, erőt és bátorságot adott... hogy innentől kezdve úgy éreztem, hogy semmi sem elérhetetlen, és egész Magyarországot meg tudom 'hódítani'. Hát.... azóta is azon vagyok :)  De legalább is Dobogókő belopta magát a szívembe! És Neked?!?

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése