Élménytérképem !!!

2017. május 1., hétfő

Visegrád - Főesperesi templomrom

Visegrád - Árpád-kori templomrom
Visegrádon jártunkkor megtekintettük a Salamon-tornyot. S mint kiderült a torony közelében másik két rom is található. Az egyik az Ispáni várrom, a másik a főesperesi templomrom. Ez utóbbi kettő szinte egymás szomszédságában voltak. Úgyhogy megnéztük azt is, meg ezt is.
Az Ispáni várromtól szinte átlátni a templomrom helyszínéig.
Alig pár méter, és már ott is voltunk. Az elején egy nagy kőkerítés takarta a látnivalót.
De gondoltam, majd a fakerítésnél többet látunk. Háááát... anynival többet nem láttunk. A kapu zárva volt. És bár a leírások szerint van nyitvatartás, éppen akkor a kutya sem tartozkódott ott. Úgyhogy a kerítésen belülre nem tudtunk menni.

Az államalapítás kezdetén István király a Visegrádnak nevezett várat a róla elnevezett megye székhelyévé tette. Visegrád első írásos említése is Szent István egyik 1009. évi oklevelében szerepel. A várhoz közeli hegyoldalban megépült a megye első plébániatemploma, melynek helyén, Salamon király idejében, 1063 után egy főesperesi templomot emeltek. A rangos kivitelű, belül hazánk legkorábbi freskóival díszített temploma a tatárjárás idején, 1242-ben pusztult el. A templomban egy kis kiállításon mutatjuk be Visegrád Árpád-kori történetét.

Annyit láttunk, hogy a fedett terület másik oldalán az épülethez lehetettmenni és az üvegablakon be tudtunk kukucskálni. 
Hááát... így nem sok mindent lehetett látni. És ha még van/volt is itt kiállítás, az sem tűnt ablakon keresztül valami izgalmasank. Úgyhogy annyira nem is bántuk, hogy nem tudtunk alaposabban körülnézni. 
Viszont ha érdekel, a következő oldalon KLIKK IDE, több és szebb képeket is láthatsz. Úgy tűnik, hogy nekik sikerült bejutniuk, s tán még a templomrom fénykorában, mert azokon a képeken sokkal szebben tűnik az egész, mint amilyennek mi láttuk.
Szóval ha érdekel és a Salamon-torony közelében járnál...

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése