Kirándulok, túrázok, élményekkel gazdagodok - S mind megírom, hogy lásd ,Magyarország mennyi látnivalóval és élménnyel Téged is vár.

2017. május 1., hétfő

Visegrád - Pálffy-kastély

Visegrád - Pálfy-kastély

Visegrádi kirándulásunk során a kastélyokat sem hagytuk ki. A Pálffy-kastélyt is hamar megleltük. Szinte a főútról lehetett látni, hogy ott magasodik a Görgey lépcső legtetején.
Ahogy Visegrádon sétáltunk végig sorra megtaláltuk a látnivalókat, ahogy a Pálffy-kastélyt is. Nem is kellett nagyon keresni. Tudtam, hogy kb. hol van, és ahogy mentünk végig a járdán a kérdéses pontnál, a Görgey lépcsőnél meg is pillantottunk.
Errefelé még a kastélyok is szó szerint egymás hegyén hátán vannak. Mert hogy a lépcső mindjárt a Görgey-vadászkastély mellett vezet fölfelé. Erről külön bejegyzés KLIKK IDE és megnézheted. 
Szóval ha a főúton megvan az aranyos sárga kis kastély, ami ma már Vár Hotelként működik, akkor mellette szinte már ott is van a másik kastély, a lépcső legtetején.
Ahogy felfelé tart az ember a lépcső, már akkor is lehet látni a kastélyt, ahogy fenséges pompájában néz a Duna felé. Egyébként, ha a Salamon-tornyot ebből az irányból is meg lehet közelíteni.
Az itáliai villák hangulatát idézi a romantikus stílusú épület, mely az 1890-es években épült nyaraló céljára. Az ország egyik legtekintélyesebb és leggazdagabb főnemesi családjának, az erdődi Pállfy-Nagy egyik ága, a Pálffy-Daun família emeltette a kastélyt. Az épület 1945 után szakszervezeti üdülő, majd 1990 után a Fővárosi Önkormányzat nyaralója volt.
A késő romantikus nyaraló, egykor a Pálffy-család tulajdona, jelenleg használaton kívül áll.
Sajnos látszik is rajta, hogy elhanyagolták és hogy nem használják semmire. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen szép környezetben, egy ilyen szép kastélyépület nem vált be hotelnek, és a turizmus nem tartotta fent.
Kár érte. Bár nincs nagy kertje, de maga az épület különleges. Ha jól láttam így utólag, akkor az épület most is az ingatlanpiacon várja új gazdáját.

Ha igazi kastély, ha nem... szép épület és kár lenne, ha az enyészeté lenne.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése