Élménytérképem !!!

2014. október 25., szombat

Máriagyűd - Kegytemplom


Máriagyűd - Kegytemplom

Sokat hallottam már erről a helyről és a templomról. Persze nem korábban, amikor már jártunk errefelé, hanem mostanság. Úgy tűnik, hogy most jött el az ideje, úgyhogy úgy gondoltam, hogy mi is megnézzük, hogy mi az a szent hely és temploma.

Máriagyűd Siklós város településrésze Baranya megyében, korábban önálló község. Neve 1934-ig Gyűd volt, 1977-ben csatolták Siklóshoz. A 2001-ben mintegy 1500 lelket számláló Máriagyűd híres Mária-kegyhely, búcsújáróhely.
A kegytemplomtól keletre található a Szentkút. Ennek vizét a „gyűdi korsókban” vitték haza az idelátogató zarándokok. Máriagyűdön minden Márianapkor és jelesebb katolikus ünnep alkalmával búcsút tartanak, évente 25-27 alkalommal. Az évente idelátogató zarándokok számát ötszázezerre becsülik.

Nem nehéz megtalálni, oly annyira nem, hogy különösebben térképes segítséget sem mutatok. Egyszerűen ha Máriagyűdön jár az ember, akkor a község központjában található kereszteződésben a táblának megfelelően, a hegy irányába kell lekanyarodni a kis utcába, aminek a végén ott áll a templom.
Parkolási lehetőség az utca szélén rendes parkolóhely formájában, vagy akár az út szélén való leállás formájában adott. Ahogy a templom felé veszed az irányt, már bele is botlasz az első szuvenyír árusba. Szóval itt nem kell félni attól, hogy nem lesz emléktárgyat venni. 
Még mielőtt a templomhoz érnél találkozhatsz ezzel a táblával, ami elég jól felvilágosít, hogy mit hol találhatsz itt a templom környékén. A gyors kielemzés után mentünk is a templomot megnézni.
Ahogy elindulsz a lépcsőn felfelé a templom hatalmas tornyai magasodnak föléd. Nagyon nagy ez a templom, és ez a két torony! Ritka, hogy egy templomnak két tornya, főleg egymás mellett álló két tornya legyen. Ahogy a lépcsőn előtte áll az ember hatalmasnak tűnik. Sajnos a fáktól a teljes mérete ebből az irányból nem is látszik.
És amikor a bejárathoz érsz..... jóóó magasról szólnak azok a harangok. Már csak azért is kíváncsi lettem, hogy vajon egy ilyen látványos külső milyen belsőt takar.
Mielőtt betértünk volna még alaposan megnéztük kívülről. Pl. azt a furcsa óra-szerű festményt a külső oldalsó falon.
De mielőtt betérnénk... egy kis történelem, hogy miért is zarándokolnak ide emberek és miért is lett olyan híres ez a templom.

A Mária-jelenés
A korabeli feljegyzések szerint Szűz Mária 1687-ben jelent meg fényözönben az akkor még apró templom ablakában egy Tamás nevű katolikus gazdának, abban az időben, amikor a templom a kálvinisták kezén volt, majd ezután újra Mátyás siklósi ispánnak, a vele lévő Huppi János kálvinista gazda azonban nem látta, csak miután Mátyás azért imádkozott, hogy a másik is láthassa. Ezután történt, hogy Kraljevics Tamás ferences gvárdián személyesen a szigetvári Vecchi gróf generálishoz fordult, aki megparancsolta, hogy a templomot adják vissza a katolikusoknak. 1757 december 4-én keltezett irat szerint egyházi nyomozás történt, mely elismeri csodatévő szent helynek a templomot. A kegyhelyhez kötődnek Mária következő népnyelvi nevei: Harsányhegy fehér asszonya, Forrásközi Boldogasszony.

A kegytemplom Máriagyűdöt hivatalosan VII. Pius pápa ismerte el zarándokhelynek 1805-ben. A ferencesek építette és a Sarlós Boldogasszonynak szentelt barokk kegytemplomot 1964-ben újították fel belülről, 1972-ben kívülről, az oltárok felújítása 1981-ben kezdődött. A kereszt alaprajzú mai templom 1742-ben épült, Batthyány Kázmér gróf, horvát bán adományából. 1995-1996-ban nagyarányú külső és belső műemléki felújításokat eszközöltek Pavlekovics Ferenc plébános ideje alatt. Ekkor készültek a templom belső falfestményei, melyek Szilágyi András és testvére Szilágyi Domokos művei.

A kegytemplomtól keletre található a Szentkút.
A mai kegytemplomhoz csatlakozó Szent Mihály kápolna jobb oldalán található csúcsíves bemélyedés a hagyomány szerint az eredeti kápolna beépített maradványa.
A kegytemplomi dombon Kálváriát építettek. A stációk domborművei a pécsi Zsolnay porcelángyárban készült kerámia kegyképek. A piéta Szitányi Gábor alkotása.

Külső szemlélődés után betértünk. Mert hogy nyitva volt :) ez esetben azon csodálkoztam volna, hogy ha egy ilyen szent és híres templom nincs nyitva. Szóval bementünk, és mindjárt meg is láttam a mindenféle tiltó táblát. Mert hogy volt abból bőven. Az egyik persze hogy az, hogy nem lehet fényképezni. De voltak olyanok is, hogy nem lehet gyertyát bevinni. Mondom mi? Nem lehet gyertyát gyújtani egy templomban? akkor hát hogy? Egyre kíváncsibb voltam, hogy milyen is ez ott belül, ha már ennyi tiltás köszönti az embert még a betérés előtt.
Amint belépsz és betérsz eléd tárul a hatalmas csarnok. Jóóó nagy templom, majdnem hogy bazilikákkal összemérhető impozáns belső tér. Ja hát mit is beszélek.... hiszen a leírások szerint, lásd a zöld tábla az elején, Máriagyűdi Bazilikának nevezi.
Rengeteg festmény, szobor, oltár és még annál is több látnivaló amerre a szem ellát. A falakon, szinte az összesen, freskó freskó hátán. Így már érthető is, hogy miért nem szabad gyertyát gyújtani és hogy miért nem szeretik a fényképezőgépet, legalább is a vakut, mert hogy ilyenkor az szokott a baj lenni. És Isten bocsátsa meg nekem, de nem bírtam ki, hogy ne csináljak legalább egy-két rossz minőségű képet, amivel más úgyse tud mit kezdeni, de nekem emlék, és neked legalább egy kis ízelítő, hogy milyen csodálatosan szép. (Nem mintha nem lenne tele az internet ilyen képekkel... főleg jobb minőségűekkel )
Egy két oltár... Az arany színűen virító a Szent Mária szent oltáruk, a főoltár.

A Mária-szobor 
Máriagyűd – Az oltár a Mária szoborral. Az eredeti Mária-szobor átvészelte a tatárjárást, a török hódoltság idején azonban eltűnt. Ma Eszéken látható. A Rákóczi-szabadságharc idején került oda és azért, hogy a várható harcok nehogy kárt tegyenek benne. A szatmári béke (1711) után a gyűdiek visszakérték, de nem akarták nekik visszaadni, és hiába fordultak a római egyházi törvényszékhez is. Igy Rudnay Mátyás más képet állítatott a gyűdi oltárra. 

És hogy hogy lehet mégiscsak gyertyát gyújtani elmúlt szeretteinknek ha tilos a láng? Hát így! 21. századi módon! Elektromos gyertya! De nem akármilyen! Nem ám csak úgy felkapcsolod mint otthon a villanyt, óh nem. Hanem bedobod a pénzt és egyszer csak valahol a gyertya-soron az egyik el kezd világítani. A modern világ egy falatkája a középkori vallás világában.
Az orgona....
És találtunk egy feljárót is az emeletre és onnan is megcsodálhattuk ezt a látványos belső teret.

És mint kiderült itt fent van egy kis kiállítás mindenféle régi történelmi tárgyakból, könyvekből, papi ruhákból és felszerelésekből. Volt is kamera ezerrel, úgyhogy ezt az egy képet is iszonyatos lelkiismeret furdalás közepette készítettem, csak hogy erről is legyen bizonyítékom.
Amúgy minden kedves betérőt adakozásra kértek, és a bejárat mellett található szép nagy asztalról az adott összegnek megfelelően lehetett elvenni képeslapot, vagy újságot, vagy amit szerettél volna - persze adomány arányosan. Anya adakozó kedvének köszönhetően 3 képeslappal lettünk gazdagabbak. Ezen legalább jó minőségűek a képek. :)
Még egy kis történelem... első kézből...ha érdekel. Ez a bejárat melletti információs táblán található.
Majd a templom melletti kertben is körülnéztünk, ahol megtaláltuk és megnéztük a Szabadtéri oltárt.

Megtaláltuk (alig pár lépésre) Szent Pál kútját.
Útközben a suvenyír boltosokat is! Itt legalább lehetett válogatni a rengeteg ajándéktárgy között. Nagy nehezen sikerült is egyet választanom, amit beállíthatok a gyűjteményembe. Úgyhogy ha nem szeretnél emlék nélkül hazatérni, akkor itt lehet nézelődni, akár a búcsúban.
És az Assisi Szent Ferenc szobor.
Egy utolsó kép, mielőtt elindultunk a túraútra, mert hogy a templom meglátogatása után elmentünk még túrázni is!
Erről bővebben a Csodabogyós tanösvény leírásban olvashatsz KLIKK IDE, melynek végén újra a templomnál kötöttünk ki. Így volt lehetőségünk megtekinteni a visszafelé úton a hegyoldalban található látványosságokat, mint a....
Fájdalmas Anya szobor
A Magyarok Nagyasszonya szobor
És a temető a stációkkal

Egészen a tetejéig felmásztunk, csak hogy meggyőződhessünk arról, hogy itt hány stációt számlálnak és persze hogy mi az utolsó.




S innen a templomhoz leérve vissza is tértünk a kocsihoz, hogy az este közeledte révén a mai nap fáradalmait kipihenhessük. A túrával egybekötve izgalmas kirándulás volt. De ha csak a templomot szeretnéd megnézni, akkor azt se hagyd ki, egy kis kerti sétával összekötve az is érdekes lehet. De ha esetleg még egy szent misét is elcsípsz, akkor meg pláne.


Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése