Kirándulok, túrázok, élményekkel gazdagodok - S mind megírom, hogy lásd ,Magyarország mennyi látnivalóval és élménnyel Téged is vár.

S kérlek ne felejtsd, ez egy NAPLÓ, amiben SZEMÉLYES élményeim és érzéseim írom meg. Lehet hogy nem mindig tökéletes, de remélem hogy pont emiatt Neked majd jobb lesz!

2013. június 8., szombat

Mánfa - Mecsek-túra


Mecsek-túra Mánfa környékén
Egy izgalmas túra a Mecsekben

Nem túl derűs hétköznapok után kikapcsolódásra vágytunk. Úgyhogy mondtam is, hogy elmehetnénk kirándulni, erdőset kirándulni. Mivel Óbányán már voltunk, és még annyi minden más látnivaló van, ezért úgy gondoltam, hogy megnézhetnénk, hogy milyen az a mánfai túraútvonal. A leírás alapján, amit a neten találtam nemcsak hogy majdnem olyan szép mint Óbánya, de legalább annyira izgalmas is. Úgyhogy felkerekedtünk és indultunk is Mánfára.
Kinyomtattam a leírást, gondoltam nem lesz olyan nagy falat ez a kirándulás, hiszen olyan jó volt a leírás és olyan egyszerűnek tűnt. Megint kicsit későn elindulva, de útra fel. Mánfára Komlónak mentünk. 
Odaérve rá kellett jönnöm, hogy talán a legfontosabbat megint elfelejtettem. Nincs térképünk, és nem igazán tudom, hogy hogyan kell eljutni a templomhoz, a túraútvonal kiinduló pontjához. De nem baj, nem vagyunk elveszettek, van szánk és kérdezünk :) Vissza is fordultunk és Mánfán találtunk egy férfit, aki nagyon készségesen útba igazított . Irány hát az Árpád-kori templomrom, amit rövid időn belül meg is találtunk.
És hogy Neked a jövőben már könnyebb legyen, ezért itt egy kis segítség, hogy merre is van a templom, és hogy honnan is indult a túránk.
Nem is vészes, ugye? Csak jó ha az ember még elindulás előtt alaposan tanulmányozza. Ez nálam most valahogy elmaradt. De a segítség kérés után gyorsan meg is érkeztünk, és táblák hada (szám szerint kettő) mutatta, hogy jó helyen járunk.
S ha már sikeresen célba értünk, akkor a templomot is megnéztük. Még több kép és leírás, KLIKK IDE !
Egy kis templom nézegetés, fényképezgetés, előkészület a nagy túrára és indulhattunk is. Irány a jelek és az útbaigazítás után.
Egyszerűnek hangzott és tűnt..... De felénk valahogy soha nem ilyen egyszerű.... mindig tartozunk egy úttal az ördögnek.
Elindultunk a jelek után. Még egy diákcsoport is épp akkor ért vissza, akik mondták is (úgyszintén) hogy latyakos és dagonyázós lesz a terep, vigyázni kell.
Hát ja.... a jelek és azok egyértelműsége. Mutatott erre is meg arra is. Mi meg értelmeztük így is, meg úgy is.
Gondoltuk elindulunk egy irányba. Emelkedőnek...... hiszen a bácsi is ezt mondta, hogy az elején elég nagy emelkedő lesz. S bár gyanús volt, hogy hol vannak a jelek.... de azért mentünk és mentünk... hegynek fölfele. 
Mentünk és mentünk.... csodáltuk a tájat, de leginkább a furcsa formájú gombákat.

Nem unatkoztunk, csak a lábunk már alig bírta. Azt amikor már nagyon gyanús volt, hogy jel és egyéb sehol... akkor döntöttünk úgy, hogy rohadtul eltévedtünk! Nem kicsit, nagyon! Elég sokáig a semmibe gyalogoltunk. Ebből a nem túl kellemes esetből tanulva össze is gyűjtöttem a szükséges tudásanyagot, amit minden túrázónak illik tudni, ha nem akar a macikkal aludni. Ajánlom figyelmedbe a túrajelek értelmezésének leírását amit KLIKK IDE meg is tekinthetsz. Kár, hogy nem jutott előbb eszembe ilyen téren a Google segítségét kérni. De remélem, hogy neked segíteni fog, és nem gyalogolsz majd fölösleges köröket ha túrázni mész.
Úgyhogy hátra arc és dagonyázva ahogy föl úgy vissza (majdnem a kiindulási ponthoz). 
Csapó kettő! Második felvonás! Most már követjük a jelet... Nagy nehezen meg is találtuk a helyes irányt. Hallélujja.... irány a nyomok és a jelek után.
Egész jól haladtunk leírás szerint, ami olyan szinten nem volt részletes, hogy magam sem értettem, hogy hogyan gondolhattam, hogy ennyiből is kijövünk és tudni fogjuk hogy merre járunk (pedig kirándulós oldalamról szereztem). És nem készítettem hozzá térképet, semmilyent sem. Ez nagy hiba volt! Térkép mindig kell!! De mi most csak a leírást és az ott megnevezett jeleket követtük.
Utólag viszont készítettem egyet! Csak hogy lásd, hogy a túraútvonalunk és a látnivalók hol is voltak.
De legalább az első, a piros kereszt meglett és másodszorra már figyelmesen követtük. Először  a méteres füves-gazos tisztáson át, csakhogy a megfelelő mennyiségű kullancsot is összegyűjtsük.
Legalább volt egy kis csapás, úgyhogy jónak tűnt az irány. 
Közben néztük az erdőt, illetve a fákat, mert hogy a jeleknek ott kell valahol lenniük. A fűre ugyebár nem lehet azokat ragasztani :)
Átgázoltunk a mezőn...
, és még a patakot is megtaláltuk. Az első biztató jel. Ha víz van, lesz majd valahol vízesés is.
És az a bizonyos emelkedő is meglett. Hát a másik sem volt kutya, no de ez! Kőkemény emelkedő a csúszós dagonyás terepen. Még jó hogy feljutottunk. Kemény küzdelem volt... mindenki csak a saját túléléséért felelt, de valami csoda folytán felértünk.
Olyan sokat mentünk megint, hogy már úgy éreztük, hogy megint eltévedtünk. Nem találtuk a helyes irányt. Főleg, amikor újra nyílt terepre értünk. Még jó hogy épp ott volt egy vadászlak és benne főzőcskézős emberek. 
Végül is, ha nem jutnánk sehova se, akkor itt lett volna menedék és tán segítség is.
Kérdeztük is, hogy merre is van az ami a leírásban van. 
Nézte és nézte... hogy mi a fenét találtam, és nyomtattam ki.
Nos.... egy vadász kezdte el magyarázni (aki a turistajelekről valahogy még nem is hallott, hát még tudott)... hogy szerinte merre is van az, amit keresünk.... és erősen magyarázott egy útvonalat.

És mi megint bedőltünk, és letértünk a leírásban szereplő útról. Így jártunk....megint a nehéz kerülő utat sikerült kifognunk. És már az ég is dörgött (nesze jóidő). A jóisten valahogy nem akart a kedvünkben járni. Még sehol se vagyunk, de az ég mindjárt ránk szakad.
De azért mentünk. Lefelé a lejtőn.... Már előre láttam, hogy egyszer majd ezt visszafelé is meg kell mászni. Mondtam anyának, hogy én innen már haza nem megyek, amíg nem láttam azt a vízesést. Úgyhogy mentünk és mentünk. Kavarogtunk és mentünk. Az ég meg csak dörgött és morgott. Aztán egy nagyobb morajt lehetett hallani. Úgy tűnt, hogy nagyon közel az első cél. És valóban. Megtaláltuk az első biztos pontot, a jól kitáblázott kereszteződést.
Innen nézve elég egyszerűnek tűnt. És persze szomorúnak is, mert elég nagyot sikerült megint kerülnünk a semmibe, csak azért mert másra hallgattunk. Hmm.... Mindegy... innen már menni fog alapon elindultunk  a zöld sávjelzésen megnézni az első látványosságot, a Mecsek állítólag legnagyobb esésű vízesését. Megyünk és megyünk.
A patak és a víz már megvan, az biztos. És ha van víz, akkor itt kell legyen az a vízesés is.
Újra kezdett kétségünk támadni, hogy jó irányba jövünk-e. Mert alig pár száz métert emlegetett leírást, de hát már annyit mentünk.
Patak itt és patak ott, de a vízesés még sehol. Egyébként nagyon izgalmas volt itt-ott a patakmedren a faágakon keresztül átkelni.
De végül meglett! Az első látnivaló, a vízesés! A Petnyák-völgyi Ágnes-vízesés másfél méteres magasságával a legnagyobb vízesés a Mecsekben!  Ez volt az, amiért jöttünk, amiért ennyit gyalogoltunk, amiért ennyit kerültünk és tévelyegtünk. 
Ezért.... Hát hm.... Talán egy kicsit többet vártunk. De tudjuk, hogy a Mecsekben lehengerlő, nagy és impozáns vízeséseket nem kell váni. Ennek is örülni kell, hogy egyáltalán van ilyen a dimbes-dombos kishazánkban.
Innen fentről nem tűnik nagynak, no de egy szinttel lejjebbről! Egészen jól meg lehet közelíteni a vízesést.
Így már jobban látszik, hogy valóban nem is olyan kicsi, és az a másfél méteres magasság is megvan.
Talán a víz akkor éppen kevéske volt, de így lehetett igazi testközeli élményünk. :)
Gyönyörködtünk, ettünk, és mentünk is vissza a keresztezőséhez ugyanazon az úton. 
Utána pedig irány a következő látnivalók. Az anyák kútja és a lépcsős vízesés volt a soron következő a leírásban. Ügyesen okosan követtük a piros kereszt jelzést árkon-bokron-patakon át.
A patak mellett haladtunk az ösvényen.
Hamar meg is érkeztünk. Ez a Melegmányi-vízesés
Bár víz épp akkor nem nagyon volt. Messziről szinte nem is lehetett érzékelni. De azért csörgedezett valami. 
A Középső-Mecsek egyik legszebb szurdoka a Melegmányi-völgy. Öreg tölgyesek, bükkösök, ritka, értékes növények találhatók itt. A fátyolvízesések a Melegmányi-patakot tagoló mésztufa lépcsőkön jönnek létre. Csapadékos időszak után közel 6 méter magas mésztufa lépcsősoron csobog le a víz. A mésztufagátakat a víz magának építi: a patakban levő nagy mennyiségű oldott mésztartalom a patakba dőlő faágakra, gallyakra kicsapódik, lassan összefüggő tömböket alkotva.
Valami gyönyörűséges lehet több víz esetén. Ha érdekel, akkor keress csak rá a neten és sokkal szebb, 'vizesebb' képeket is találhatsz erről a lépcsős vízesésről.
Nem kétség, hogy ez valami nagyon szép! Ez a természeti képződmény nem hétköznapi, és ritka számba megy. Legalább is nem találni minden erdőben egy ilyet. Úgyhogy látni kell! Legalább egyszer!
A kevés víz mellett még meg is lehetett mászni! Fantasztikus élmény volt!
Fényképeztünk, ámultunk, bámultunk, megmásztunk, csodálkoztunk. Csudaszép!! 
A képek nem adják vissza azt az élményt, azt a szépet, azt az örömet, amit az ember a saját szemével láthat és személyesen megélhet.
Előtte soha nem láttam még ilyet. És nem hogy nem tudtam, hogy ilyen van a közelünkben, de még azt se, hogy ilyen létezik.
Örülök, hogy szemet szúrt ez a leírás, és még jobban, hogy eljöttünk, és megnéztük. Ezért megérte dagonyázni, szenvedni, kavarogni, eltévedni.
Körbejártuk. Lentről-fentről, jobbról-balról megnéztük.


Ahonnan a víz érkezik, és amerre nem mentünk tovább.
Amerre a víz folyik... le a lépcsőkön, és amerre visszamentünk.
De még előbb egy kép rólam is :)
A vízesés tövénél található egy forrás is.
Egy kis frissítő pont jól jött.
A dörgő és morgó felhők is tovaszálltak (szerencsénkre). Úgyhogy irány tovább, mert telik az idő és még sok a látnivaló!
Hamar meg is találtuk az Anyák kútját. Még egy forrás, és nem is volt olyan messze. 
Itt már nem kóstoltuk meg a vizet. Csak ugyanolyan mint pár száz méterrel előrébb :)
Haladtunk tovább.... mert hogy volt még hátra látnivaló a leírásban. 
Úgyhogy kerestük a kék kört . Mert hogy az vezetett a következő látnivalóhoz. Nem volt egyszerű megtalálni, mert nem egy jól kitaposott ösvény vezetett tovább. Meredek.... nagyon meredek és nehezen járható terep következett. 
Furcsa élőlények... feltehetően gomba, és nem egy eldobott rágó makróban.
És az akadályok. Ez szinte semmi...
... meg is másztam :)
De a természetet nem szabad lebecsülni, mert aztán megbosszulja. Ez a kis farönkös akadály már kifogott rajtam. Bizony... itt nem pihenek, hanem épp harci sérüléseimet mérem fel.
De túléltem, és a továbbiakban már az erdőt szelve, és a kék kört követve törtünk előre.
Bár állatot továbbra se láttunk, de gombát annál többet.
Mentünk, és mentünk, azt egyszer csak elfogyott a jelzés. Fakitermelés?!? És hogy elterelték az útvonalat? Hmmm....még egyszer nem dőltünk be a félrevezetésnek. Munkásoknak nyoma sincs... úgyhogy irány tovább az eredeti jel után.
És hát ilyen az élet....megint eltévedtünk. Csak elfogytak a kék körök. Ki gondolta volna, hogy ha kivágják a fát, amin a jelzés van, és akkor nem lesz jelzés amit követhetnénk?!?!? :) A természet zöld mámorában úgy tűnik, hogy ez az aprócska dolog nem jutott az eszünkbe. A kék nyíl után kellett volna mennünk. Most meg dagonya és dagonya ezerrel. Meg is bántam, hogy miért nem követtük a kisegítő nyilakat.
Mindegy....egy újabb kis kerülő, de legalább meglett a jel újra. Az égiek megsegítettek! Gondolom megsajnáltak, amikor látták, hogy nem tudjuk, hogy merre kellene mennünk, és az állatnyomoktól mintás dagonyásban már nyakig sárosak voltunk.
Aztán már nem is csak egy jel! Kettő is! Gondoltam, hogy a végén még elkényeztetnek minket az égiek, vagy még jobban eltévedünk a jelek zavarában.
De itt már tisztult a kép, hogy merre is kell menni, és mit kell keresnünk. Úgyhogy irány a forrás, meg a kőlyuk. 
Újra patak mellett haladtunk, ami jó jel. Ahol patak van, ott talán forrás is van.


Már fáradtak voltunk, és az idő is telt. Az erdőben ugyebár előbb sötétedik.
De megtaláltuk a forrást, a Kánya-forrást.
És a környező természetet elnézve úgy tűnt, hogy a kőlyuk is itt van valahol. 
Egy kis pihenés és mérlegelés után kerestük is az utat, ami a kőlyukhoz vezethet. Szikla volt, úgyhogy már csak egy ösvény kellett.
És  meg is lett! Legalább is egy mélyedés a sziklában, ami nem a kőlyuk volt.

A mélyedés fölött viszont a nem mondom, hogy mire emlékeztető kőlyukat is megtaláltuk. Nagyon érdekes volt, mert a lyuk ürege felfelé vezetett. Vagy másképp... olyan volt, mintha a valahonnan fentről lefelé vezető lefolyócső kivezető végén álltunk volna. ( A szürkület miatt itt már egyre kevesebb fény volt, úgyhogy nézd el kérlek, hogy ezek a képek már homályosak.)
Vakuval se sokkal jobb a helyzet, de talán látható a lyuk.
Gyors megtekintés után igyekeztünk is kijutni az erdőből. 
Már 6 óra, fájó lábak és ki tudja hogy még mennyi kilométer. Irány tovább, hogy azért sötétedésig visszaérjünk a kocsihoz. Úgyhogy mentünk és mentünk. Újra és továbbra is a patak mellett.
Találtunk még egy forrást!
Kár hogy már fáradtak voltunk, mert egy nagyon szép patak mellett, vagy épp a patakon keresztül kellett végigmenni. Nagyon szép volt! Képek nem nagyon készültek, mert mindkét kezem szükségeltetett a kapaszkodáshoz és a köveken való egyensúlyozáshoz, hogy száraz lábbal térhessünk haza. A patak és meder szépsége és a túra élménye az óbányaival vetekedett.
Az átkelés után már jól kitaposott ösvényen haladtunk. Fahidacska itt is volt!

Majd megjelentek a mesterséges ember-alkotta elemek. Ez jó jel,  mert akkor ezek szerint lassan kiérünk az erdőből. Másrészről kicsit rossz is, mert akkor a barlangról lemaradtunk.
Így már egyértelmű volt az erdőből kivezető út is, csak követni kellett a betont.
És akkor valami csoda folytán egy tábla jelezte, hogy itt a barlang! De jó!! Hát nem hagytuk el!
Már úgy voltam, hogy akkor azt felejthetjük is, illetve valahol máshol kellett volna keresni. És ahogy ezt végiggondolván próbáltam megemészteni a dolgot anya már kiáltott is. Megtalálta!
Egy szép nagy sziklarés! Beljebb pedig a barlang bejárata, de bemenni nem lehetett.
A nyílás... és a barlang bejárata... rácsozva... Úgyhogy csak innen lentről nyugtáztuk, hogy ez az.

Ezután irány ‘kifelé’ az erdőből. :) Kellemes, könnyen járható ösvény vezetett a patak mellett.
Gombák... azok mindenhol voltak :)
És kiértünk! Végre! Na de hova?!?!?
Mi ez az elkerített tó és rács? No és hol lehetünk?!?! No ezért nem szabad térkép nélkül kirándulni menni. Legyen az profi turistatérkép, GPS, vagy csak nyomtatott 0.0-ás verzió, de térkép kell! 

Átküzdöttük magunkat a kerítés mellett a sáros pocsolyás részen. De nem tudtuk, hogy hol is vagyunk a templomhoz képest. Térkép nélkül túrázás soha többet! Elég rossz érzés volt, hogy fogalmam sem volt, hogy merre lehetünk és merre kellene indulnunk.(Az útvonalrögzítésre szánt GPS-m is lemerült időközben.)
Úgyhogy akkor kérdeztünk (még szerencse, hogy volt kit). És a kapott információ szerint nagy örömünkre 1 km -re ha voltunk a kiinduló ponttól. Már csak a főúton kellett egyenest mennünk...
... és már ott is voltunk. Az ominózus kereszteződés, és a fahíd.
A templom is meglett újra, és a szuzi is kitartóan várt ránk.

Ahhoz képest hogy a leírás alapján könnyűnek tűnt a túraútvonal és nem túl hosszúnak.... Az eltévedésekkel és a bámészkodó természetünkkel azért volt legalább egy 6 óra, és legalább 10 km-t biztos hogy mentünk, ha nem többet. Megpihentünk és energiát gyűjtöttünk a hazajutáshoz. Közben még kullancs terén ellenőrzést tartottunk (mondhatom, hogy a gizes-gazos részen jó munkát végeztünk, mert néhány potyautas ránk telepedett... illetve anyára)

De nagyon szép volt! Örülök, hogy végigjártuk ezt a túraútvonalat a leírás szerint. Fárasztó volt, koszosak és mocskosak lettünk. De annál kalandosabb, élménydúsabb, és élvezetesebb volt a kirándulás!
Csak ajánlani tudom mindenkinek ezeket a látnivalókat és élményeket. Ha nem is így egyben mindent, de érdemes megnézni! Kalandoroknak és élményvadászoknak pedig ajánlom egyben ezt a szép nagy túraútvonalat. De aztán nem rohanni! Mindenre időt szánni, és élvezettel megnézni és átélni!

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése