Élménytérképem !!!

2013. augusztus 22., csütörtök

Sárospataki Bazilika

Sárospataki Bazilika
Sárospatakon a Rákóczi-várat néztük meg az észak-magyarországi kirándulásunk során. S onnan tettünk egy sétát a templomig. S amikor megtudtuk, hogy ezt Magyarország legkisebb bazilikájának tartják, jobban is szemügyre vettük.
A rákóczi-vár irányából sétáltunk a széles sétalóutcán a templom felé. Nem lehet nm észrevenni a templomot, úgyhogy még eltéveszteni sem lehet.
Amint megláttuk mi is oda tartottunk.
Útközben egy két szobor...

S már ott is voltunk.
Szokásunkhoz híven csak bekukucskáltunk, hogy meg lehet-e egyáltalán belülről tekinteni.
És most lehetett! Tárt kapukkal várták a látogatókat.
Így hát be is néztünk egy kicsit...
Az ottani hölgy mondta, hogy ez a templom nem csak templom, hanem bazilika is, méghozzá Magyarország legkisebb bazilikája. Mindjárt akart is beszélgetni és nézni való... hogy mitől is bazilika ez a templom.
De végül is... volt benne ráció... és ha a helyiek így tudják... legyen.
Belső tér és magasság az volt, ahogy hatalmas oszlopok is.
Történelméről a templom honlapján nagyon sok mindent lehet olvasni - KLIKK IDE és láthatod.
Ízelítőnek:
Sárospatak első temploma az Árpád-házi királyok idejéből való. 1038-ban halt meg Szent István, 1047-ben Patak már királyi szállásbirtok volt, erdőispánság központja. I. Endre királyunk a királyi szálláshely közelében kis kör alakú kápolnát (rotundát) építtetett a királyi család és az udvartartás részére. Alapjai a templom alatt láthatóak. Egy méter vastag fal vette körül, kb. 7 méter volt a belső átmérője. Hamar kicsinek bizonyult, már a következő században jóval nagyobb román stílusú templomot építettek, ennek alapjai a későbbi átépítések során eltűntek. A kis királyi kápolnából a temető osszáriuma (csontháza) lett. Ez a mai háromhajós, gótikus csarnoktemplom 1492-re készült el. Története szorosan összefügg a vár történetével, mert a vár gazdái a templom kegyurai is voltak, és szinte mindegyik alakított, bővített, módosított rajta valamit. .... a többit olvasd el az említett honlapon.
S hát így lett bazilika...

2007. november 18-án a vatikáni pápai nuncius, Juliusz Janus Basilica Minor rangra emelte a vár templomát, a Sárospataki római katolikus templomot.

S ha már bazilika, s hazánkban a legkisebb... s ott van a Rákóczi-vár közelében.. akkor egy látogatást talán ez is megér.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése