Élménytérképem !!!

2014. október 5., vasárnap

Kővágószőlős - Pálos kolostor


Kővágószőlős - Pálos kolostor
A Jakab-hegyi pálos kolostor egy pálos rendi kolostor volt Kővágószőlős határában, a Jakab-hegyen. A magyar–török háborúk során számos pálos kolostorral együtt lakatlanná vált, ám 1736-ban helyreállították. 1828-ra megint kiürült, azóta épülete összeomlott, falai jórészt már csak váll- vagy derékmagasságig állnak. Romjait az 1970-es évek végén, valamint 2006–2007-ben vetették alá állagmegóvásnak, illetve környezetét is rendezték, így ma könnyen látogatható.

Ahhoz viszont, hogy eljuss ide, előbb meg kell küzdened a természettel, az erdővel és sziklákkal, kövekkel. De nem túl vészes, sőőőt! inkább egy szép élmény végig menni a túraútvonalon, hogy eljuthass a kolostor romjaihoz. Több irányból is meg lehet közelíteni, de ha még nem jártál azon a környéken, akkor azt az útvonalat ajánlom, amit mi is először jártunk végig. Hidd el megéri, mert már a kolostorhoz vezető úton is számos szép élménnyel leszel gazdagabb. És ha nem hiszed, akkor itt elolvashatod az élménybeszámolómat KLIKK IDE. Remélem, hogy elég meggyőző :)

Szép, nagy, rendbe rakott kolostor romot találhatsz, ha feljutsz a hegytetőre. Csodálkoztunk is, hogy ez ott fent a hegytetőn, az erdőben ilyen szépen rendbe van rakva. Kicsit mászkáltunk a romok közt, ha már lehetett... Szinte csalogatóan hívott, hogy nézd meg közelebbről is.
Nagyon szép és hosszú leírást olvashatsz kedvenc tudástárunk oldalán, a Wikipédián, ezen az oldalon, KLIKK IDE. Ha érdekel, akkor ne hagyd ki! Ha már ilyen szépen látványosan megmaradt ez a rom, akkor talán megéri megtudni, hogy miért állnak a falak derék vagy akár teljes testmagasságban. Vagy épp pont azért, hogy miért nem áll az egész, és hol a teteje. No meg, hogy egyáltalán hogy került ide föl a hegy tetejére, amikor mi is alig tudtunk felmászni a sziklákon.

Tisztára labirintus fílingje van, ha elindulsz a 'folyósokon' és ajtónyílásokon keresztül. Egy kis nézelődést megér!







És ha meguntad a labirintusozást, akkor akár fel is mászhatsz a fal tetejére. Persze ezt ott tedd, ahol könnyen fel tudsz lépni, és csak addig menj, amíg biztonságos. Én is ezt tettem és pár perc erejéig megcsodáltam felülről is a romokat. Egészen más élményt nyújt.


Nem mondom, hogy Te is tedd majd ezt, de nem veszíthetsz semmit. Max. a lábad, nyakad töröd, ha nem vagy elég óvatos. De mi az ahhoz a látványhoz képest ami utána már a tiéd marad....
Különben is... annyi szép kép van fent a neten, ha már az enyémek nem elégítik ki kíváncsiságodat. De ha mégis egyszer eljutsz oda... 1. mindenképp keresd fel ezt a kolost-romot... 2. Emlékezz arra, amit a falra mászásról mondtam :)

Ui. (több év távlatában): Azért a romokra illik vigyázni! És ezért a romokra nem nagyon illik felmászni! Persze a gyerekeknek és a kíváncsiságnak nehéz parancsolni. A lényeg, hogy ottjártad a romok állapota ne bánja!


Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése