Élménytérképem !!!

2016. május 27., péntek

Zalakaros fürdő

Zalakaros fürdő
Hévízi hosszúhétvégénk első napján a Zalakarosi fürdőt keretük fel. Gondoltuk, hogy idén abból az irányból közelíthetnénk meg Hévízt, és akkor végre megnézhetnénk, hogy milyen az a zalakarosi fürdő. Magyarország-szerte jó hírneve van, úgyhogy itt volt az ideje, hogy azt is lássam.
Bár kiutakon érkeztünk, de még elég jó időben voltunk, hogy bőven tudjunk időt szánni a fürdő felfedezésére. A fürdő GPS vagy térkép segítségével ezen a címen érhető el: 8749 Zalakaros, Thermál u. 4. S ezt a szép nagy épületet kell keresni. Nagyon más a szuper-szállodákon és apartmanokon kívül nem is nagyon található a községben :)
A recepció itt is szép nagy. Ahogy a belépőjegyek árai is. Meg is lepődtem, hogy milyen drágaság honol errefelé, pedig még nem volt főszezon. Ezeket az információk, ahogy minden más is, megtekinthetőek a fürdő honlapján, KLIKK IDE
Szóval sokba került a jegy... egy kicsit talán túl sokba is.Nemcsoda hát, hogy onnantól kezdve árgus szemekkel néztem, hogy mi kerül ezen a fürdőn ennyibe. És még a rendszerük sem volt az az ultra modern. A kapu megvolt, de az egy napos jegy mellé már nem járt karóra. vonalkódos karszalagos megoldással kellett beérnünk.
S ez még hagyján. Meg is indultunk az öltözők felé.
De amit utána láttam.... Hmm.... külön női, külön férfi öltöző. Igazából ezzel nincs is baj, amíg az ember nem találkozik azzal a problémával, hogy egy táskával jött, mert abban a párjának a cucca is elfért. Vagy azzal a problémával, hogy az embernek családja van... mondjuk fiúk... akik anyával öltözködnek, mert mondjuk apa épp nem jött, vagy már nincs is. Szóval nagyon érdekes. Az ötlet jó.... de a fürdőkben erre nincs szükség, az emberek szerintem itt már rég megszokták a koedukált öltöző gondolatát... főleg hogy maga a tényleges átöltözés úgyis a saját kicsi fülkében történik. Szóval szép-szép, de modern fürdőhelyeknél szerintem nem a legideálisabb - nincs rá szükség... nagyobb gondot okoz, mint jót.... nesze családbarát fürdőhely....

A szekrényhez már adtak órát is.... Úgyhogy volt egy karszalagom... és volt egy órám is... Ej, hogy még mindig mennyire jónak látom a Tamásiban kiépített rendszert, nem is gondoltam volna, hogy egy kisváros fürdője a nagyokhoz képest ennyire fejlett lehet. 
És ami még az előbbieknél is bosszantóbb volt. Nos.... vagy nem tudtuk, hogy merre kell menni és a lehető legrosszabb utat választottuk... vagy nem tudom.. De úgy éreztem, mintha kimennénk a fürdő területéről, hogy megtalálhassuk a medencéket. Pedig nem nagyon volt másmerre út... vagy erre, vagy vissza a recepcióhoz, de hát arra meg minek mennénk.
De legalább láttuk, hogy van hol enni, ha éppen éhesek lennénk :)
De aztán jött a kellemesebb része is... végre megtaláltuk a strandot. 

És a medencék is meglettek... az igazán jó meleg-vizes medencék.

Hamar le is táboroztunk, hogy mindjárt mehessünk csobbanni egyet.
Hát persze, hogy mindjárt a legközelebbi meleg-vizű medencével kezdtük.
S miután kellően kiáztunk tettünk egy sétát a fürdőben, hogy mégiscsak lássuk, hogy milyen egyéb medencék vannak még...   ha már ilyen drága volt a belépő, akkor biztos, hogy kell még egyéb extrát is tartogasson a fürdő.
Meglett a gyerekmedence is...
Szép nagy zöld területek várják a strandozókat.
Itt-ott padokat is voltak, de gondolom az mindig az élelemesebbeké.

Már a távolból látszódott, hogy valami hatalmas csúszdarendszerük van.
Célba is vettük, hogy akkor megnézzük. De előtt még megtaláltuk a rendes, nem meleg-vizes pancsoló medencét.
Majd a kifejezetten gyerekeknek szóló pancsoló medencét mindenféle élményelemmel.

S egy étterem mellett elhaladva....
... már ott is voltunk a csúszdaparknál. A félelmetesen magas és kanyargó csúszdák viszont még felújítás alatt voltak, vagy olyasmi, meg még az egész terület el volt barikádozva.
Így hát megindultunk a másik irányba.
A gyerekeknek egy kis játszótér... 
S még több szép zöld terület.... s lám... ruhaszárító! Mér korábban is feltűnt, hogy bizonyos távolságokra ruhaszárítók vannak kihelyezve. Ez nagyon ötlete és dicséretes.
S lám i az ott... egy tó! Még térképen is láttam, hogy itt egy tó is van. Reménykedtem, hogy akkor ez biztos a fürdőhöz tartozik, és akkor körbe lehet sétálni.
De nem! Olyan kerítés van, hogy csak na....  a becsületes embert távol tartja, de igazából egy kis úszással, vagy egy nagyobb lépéssel - ahol a vizes láb nem probléma - az akadály leküzdhető.
De hát mi becsületesek is vagyunk, meg  minek akarnánk már a méregdrága karkötőnkkel kimenni erről a jó ki helyről. Egy tóséta nem ért annyit. Amúgy úgy láttam, hogy az a tó és a játszótér a túloldalon a helyieknek, illetve az itt nyaralóknak szól, akik épp nem fürdésere vágytak.

Úgyhogy irány vissza. Újabb éttermeket fedeztünk fel a strand ezen részén. Szóval itt nem kell félni, hogy az ember esetleg éhen hal.


Ahogy sétáltunk egyre jobban kezdett tetszeni a fürdő területe. nemcsak hogy elegendő zöld terület volt... de látványelemeket is lehetett látni.
Jól nézett ki (igaz, hogy nem volt így szezon előtt túl sok ember, és meglehet, hogy ez is sokat számított... )
s mintha a bazárosokat is megtaláltuk volna. Már hiányoltam is... hogy hol vannak a mindenféle szuvenyírt és kevésbé hasznos dolgot árul standok. 
Hát meglettek! Ahogy a szuvenyírom is :)
A strand másik végén ... ennél a térnél kell keresni...
Tovább haladva megtaláltuk az úszó medencét is.

És felfedeztük, hogy a furcsa barna kerítés mögött is a fürdőhöz tartozó terület van.
Szintén gyógyvizes, csak egy kicsit nyugodtabb. Talán ez az, amit szimpla strand jeggyel nem lehet megközelíteni.
A korán jött és nemvárt jó idő végett mi most főként a strandrészen tartózkodtunk.

És mivel büfé közelebb is volt... nem kellett a fürdő valamelyik végéig elmenni... 
... ezért egy kávé is belefért. :)
Úgy éreztem, hogy a strand nyújtotta örömöket, amennyire lehetett megéltük... 
...úgyhogy elmentünk megnézni, hogy mi vár ránk ott bent, a fedett épületben.
Szép nagy belső élménymedence!
Bugyborékokkal.. sodronnyal..  gombával....


Ahonnan a kinti medencerészbe is ki lehetett úszni!
Ráadásul jóóó nagy.. még a híd alatt is folytatódott....
....s egy nagy élmény-medence volt.
De nem is csak egy volt itt. Látod azt a csúszdát ott a háttérben? ami az épületből jön ki?
Hát ott van még egy medence... gyerekeknek.. a csúszdából érkezőknek. Bár ottlétünkkor pont nem működött.
Fantasztikus, hogy milyen jól ki tudták használ ezt a kis kinti teret a két épület között.
Persze itt is pancsoltunk egy kicsit.
Innen jól lehetett látni, hogy milyen nagy a strand is... hogy mekkora a csúszdapark...
... és hogy egy nagyon komoly gyerek-paradicsomot építettek ki... csúszda, mászóka, vízköpő, ami csak kell a gyerekboldogsághoz. Így nyári szünet előtt ez még szinte sehogy se működött...
Szóval nem rossz ez a benti jegy... de a gyerek-óázis mégiscsak odakint van a strandon.... vagy?!?
És akkor megtaláltuk... az igazi gyerek-paradicsomot! no ilyet ezelőtt még nem láttam. Nemcsak egy medence... hanem egy egész épületrészt úgy rendeztek be, hogy minden csak a gyerekeknek szól.

Vízköpők... medencék bokáig érő vízzel... 
Vízsugár itt, vízsugár ott,... hol fentről, hol oldalról...
.... pancsoló medence mindenféle élményelemmel...



... csúszda itt és csúszda ott...
...egy szint, két szint... Emelet, ahol pihenni, játszani, vagy akár rajzfilmet lehet nézni. Mászókötéllel és híddal a víz felett... ami csak a gyereknek, szem-szájnak és vizes gyerektestnek ingere....
Nem gondoltam volt, hogy itt ilyen is van. Így már értem, hogy miért olyan szaftos a belépő. Ennyi öröm s gyönyör gyereknek. A nagy felfedezések és kellő fürdés után indultunk is.
Visszafelé úton felfedeztük még, hogy az idősebbeknek pihenő zónájuk is van.
Utunk folyosókon és lépcsőkön keresztül... fel a benti élménymedence mellett.....
Át kapunkon és folyosókon... valahogy a recepcióhoz vitt minket. Egy pillanatra meg is ijedtünk, hogy hol lyukadtunk ki. De úgy tűnik, hogy ez a fürdő ilyen,.... furcsa tekergős járatok vezetnek egyik épületből a másikba. Talán egy kisebb térképet is adhatnának a belépőjegy mellé :) 
Szerencsére visszataláltunk az öltözőkhöz. És miután megküzdöttünk azzal, hogy egy táskánkkal két helyen kell átöltöznünk, búcsút is intettünk ennek a furcsa felépítésű, de annál jobb fürdési lehetőséget magába rejtő fürdő-komplexumnak.
Talán mindent fel sem tudtunk fedezni. Ez az a fürdő, ahova tényleg kevés egy nap, hogy az ember mindent kipróbáljon és megéljen. S bár így már érthető, hogy miért kerül olyan sokba, de azért azokat a jegyárakat nem kell túlzásba vinni... a csak strand, vagy a csak élménymedencék önmagukban nem érnek annyit. Az igazi örömöt ennek a sok lehetőségnek az egyidejű felfedezése okozza. Ahogy nekünk is. Szó mi szó maradtam volna még... de hát nem ez volt most a fő úti célunk, úgyhogy mennünk kellett. No de majd legközelebb... remélem, hogy lesz még rá lehetőségünk, hogy egyszer újra erre járjunk.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése