Kirándulok, túrázok, élményekkel gazdagodok - S mind megírom, hogy lásd ,Magyarország mennyi látnivalóval és élménnyel Téged is vár.

2014. október 26., vasárnap

Bóly és a kastély


Bóly község és a kastély

Bóly községén utaztunk át az egyik többnapos kirándulásunk alkalmával. Előtte informálódtam, hogy itt van egy kastély is. Úgy gondoltam, hogy akkor egy kicsit megállunk és körülnézünk. Így is tettünk.

Ahogy beértünk a község kereszteződéséhez, egy nagy templom már szembe is köszönt. Ez a római katolikus templom. Bár úgy tűnt, hogy nyitva volt, de nem mentünk be, errefelé már nem sétáltunk el. :(
A legfőbb küldetésünk az volt, hogy megnézzük a kastélyt. Nemcsak, hogy megtaláltuk, de még a magamódján meg is néztük. Hogyan is? KLIKK IDE és elolvashatod, hogy milyen élményekkel lettünk gazdagabbak.
S miután megnéztük a parkot is...
..... a faluban is jártunk egyet. Legalább is központban megnéztük, hogy milyen szép házak vannak.

No meg ezt az érdekes templomot is megnéztük. Ez a református templom. Több kép és egy kis történelem, lásd itt KLIKK IDE.

A központban modern buszpályaudvar áll. És még egy szép nagy tábla is kirándulásra inspirálja a járókelőket és turistákat. Hát igen... akikhez közel van a Mecsek...

Szimpatikus parkocska...
És ahogy megyünk ki a községből Mohács irányába további érdekes épületet láttunk...

A "Malom a város szélén" című projekt keretében a Bóly város főutcájának déli lezárásaként 1908-ban megépült "Első Németbólyi Műmalom Rt." épületén visszaállították az eredeti műemléki homlokzatot, valamint közösségi és közcélokra szolgáló feladatok ellátására alkalmas helyiségeket alakítottak ki. A malomépület földszintjén vállalkozásoknak biztosítanak működési lehetőséget. A közbeszerzési eljáráson nyertes CBA-üzletház most élelmiszerboltot üzemeltet ott, a raktárépületben pedig tűzoltószertárt alakítottak ki. A második szinten közösségi helyiségeket, egyesületi termeket hoztak létre (Kulturális Egyesület, Tűzoltó Egyesület, Polgárőrség, Méhész Egyesület). A harmadik szinten képzési központot létesítettek, melyet a bólyi szakközépiskola használ. A projekt fő célkitűzése Bóly déli városrészének vonzóvá tétele, az összkép javítása, a műemléki környezetben lévő épület környezethez illő felújítása, az épületbe új és hasznos funkciók telepítése volt.

... és mellette még egy kis templomot vagy kápolnát?... nem tudjuk pontosan. No majd ha legközelebb arra járok, több képet csinálok.. és infót is szerzek róla.
És nem is láttunk mindent Bólyból. Ugyanis már otthon utólag derült ki, hogy lett volna a község másik szélén a temetőnél egy nagyon szép mauzóleum. Sajnálom, hogy valamiért nem tudtam róla előbb, de úgy tűnik, hogy fogunk még arra járni, ha másért nem , hát azért hogy megnézzük azt az épületet is. 
Addig pedig Te is keresd a kisvárosok látnivalóit is. Tudod... a kevesebb néha több, és nem kell mindig csak a nagy népszerűségnek örvendő látnivalókat keresni.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése