Máriagyűd - Csodabogyó tanösvény és a Kilátó
Máriagyűdön tett templom-látogatásunkkor kirándultunk egyet a Csodabogyó Tanösvényen. Ha arra jársz, akkor nem lehet nem észrevenni, vagy meglátni, hogy a templomtól indul a tanösvény. Ezen keresztül lehet feljutni a Tenkes-hegy tetejére, és a kilátóhoz is. No meg hát a csodabogyót is ezen az úton lehet megtalálni!
Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi is az a csodabogyó, milyen és hogy néz ki, no meg hogy egyáltalán lehet-e látni a túraútvonalon. Úgyhogy úgy gondoltam (persze előre kigondolva és megtervezve), hogy ha már ott vagyunk, akkor miért ne szánnánk egy kicsivel több időt Máriagyűdre, és egy kis kirándulásra.
Miután megnéztük a Kegytemplomot KLIKK IDE, el is indultunk a túraútvonalon.
A sárga sáv jelzésen kell menni. Ha a templom előtti részen vagy és a templommal szemben állsz, akkor bal kéz felé vezető úton kell elindulni. Gyorsan meg lehet találni az első jelzést, és onnantól kezdve csak követni kell. Ahogy a hasznos gondolatok 'Turistajelek' útmutatóban is írtam, a jelek legalább 200 méteren belül ismétlődnek, szóval csak kövesd a jeleket.
Egy kis segítség, hogy merre is kell menni, illetve hogy mi milyen utat jártunk be. A fekete pöttyös utat túráztuk meg, úgyhogy ezt fogom most Neked megmutatni.
Szóval mentünk a jelek után. Elhaladtunk ez a furcsa formájú tetőszerkezet előtt, ami feltehetően egy afféle esőbeálló.
Továbbra is még a műúton haladtunk, egy enyhe emelkedőn fölfelé. S az egyre szebb kilátás bambulászása mellett hamar el is értünk a másik templomhoz.
És hát persze hogy nem mentünk el csak úgy mellette. Mint a kutya a számára új és érdekes ismeretlen lényt körbejártuk, megnéztük és optikai mintát vettünk, azaz lefényképeztük, innen-onnan amonnan. Sajnos közelebbi barátság, mint a kutyák legtöbbjénél, nálunk sem alakult ki, ugyanis nem lehetett bemenni, hogy megnézzük. Ha több kép és egy kis történelem is érdekel, akkor ITT olvashatod KLIKK IDE.
Továbbra is a sárga sávot
kellett követni. S mint látod úgy gondoltuk, hogy még a neheze előtt feltankoljuk szervezetünket némi üzemanyaggal, mert aztán ki tudja, mi vár ránk odafent a hegyen.
kellett követni. S mint látod úgy gondoltuk, hogy még a neheze előtt feltankoljuk szervezetünket némi üzemanyaggal, mert aztán ki tudja, mi vár ránk odafent a hegyen.
Az utca amin haladtunk egészen a falu végéig vitt, ahol pedig egy tábla mutatta, hogy bizony még mindig jó helyen járunk és az irány is stimmel. Szóval ha ideáig eljutsz, akkor már nyert ügyed van.
Mert hogy innentől kezdve egy keskeny ösvény vezet felfelé, egészen a hegytetőig. Eltéveszteni sem lehet, mert nincs hova lekanyarodni, hacsak nem a mélybe veted magad. De nem ajánlom, mert bár a képeken nem látszik, de ez a pöti kis domboldal még a biztos halált sem garantálja.
Persze vannak akiket különösebb szándék nélkül is utolért... a túraút kellő közepén. De szegény kukacos őzet nem a mélység vitte el. Veszélyes az erdő ez nem vitás, és bizony állatok is élnek itt.... itt a bizonyíték, már ami maradt belőle.
Ahogy mentünk az úton, úton-útonfélen olvasnivalót is találtunk. Itt meg lehet pihenni és még okosodni is. Kettő az egyben. S bár mélyrehatóan nem tanulmányoztuk ezeket az ismeretterjesztő táblákat (időhiány miatt), de mindenképp ajánlom, főleg azoknak, akik eddig több betont és autót láttak az életükben mint fát.
Megjelent egy újabb tábla-faj is. Ez kicsi és fehér, ami elvileg az éppen mellette álló fának a fajtáját és arról néhány röpke infót hivatott tudatni a túrázó számára. Célszerű ezt is megnézni, a tanösvényen több is, számszerűen 16 darab van.
Érezhető, hogy felfelé megyünk, már a sziklák is megjelentek. Az első sziklaszilárd bizonyíték, hogy valóban egy hegyen haladunk felfelé, és nem csak az eső mosott össze ennyi földet egy helyre.
A túraútvonal meg egyenest a kilátóhoz visz. Szó szerint. Még keresgetni sem kell. Már messziről lehet látni a csúcsát.
Mint valami extra jutalom várja az idáig felmászó túrahősöket. Még ha nem is ezért jön az ember, de ha már itt van, akkor miért ne nézné meg. Mi is így tettünk.... ITT még több kép vár KLIKK IDE.
Miután kinézelődtük magunkat, mentünk tovább utunkon. Főleg, hogy egészen eddig még egy csodabogyóval sem találkoztam.
De fehér táblával annál többel. Néha azért érdemes megállni, ha másért nem, akkor egy kisebb kihívás kedvéért, hogy vajon megtalálod-e ott mellette azt a fát, amire a tábla utal. Egy-kettőnél bizony néztünk, hogy akkor most ott a 2 négyzetméteres vonzáskörzetén belül melyik kóró is az fa, amire a tábla utal. Jó játék... ha van időd.
Olyannyira, hogy mintát is kellett vennem :) Kellett a szuvenyír... mi mást raknék el emlékbe, ha már csodabogyónak nyoma sincs.
És lám!!!Több száz méteres 'kő kemény gyaloglás után'... meglett a csodabogyó!!! Hát milyen fantasztikus élmény volt, megtaláltuk az erdő egyetlen egy szem csodabogyóját!!
Persze nem voltunk benne 100%-ig biztosak hogy az-e az......, úgyhogy milyen jó, hogy ott volt mellette az a tájékoztató kép! Persze sajnos a hiteles összevetés kedvéért le kellett szakítanunk azt az egyetlen egy szem csodabogyót.
Tiszta lelkiismeret furdalásom volt, hogy az egész erdő egyetlen egy megmaradt, szaporodást biztosító termés-bogyóját letéptük, és hogy lehet hogy miattunk fog kihalni ez a faj. Tényleg rosszul éreztem magam..... úgy egy percig... amíg tovább nem léptünk és meg nem láttuk hogy bizony itt több is van. Legalább is bokorból. Mert hogy piros bogyó már szinte semmi.
Ez a növény pedig nem más mint a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus) a spárgafélék (Asparagaceae) családjába tartozó védett növény (uppsz :) ). Egyéb elnevezései: egértövis, spárgatövis, vadpuszpáng.
Kétlaki, gyöktörzses növény. Hajtásrendszere rügy nélküli. 50–60 cm magas, örökzöld évelő növény. Szára felálló, dúsan elágazó. Levélszerű ellaposodott szárképletei, az ún. fillokládiumok tojásdad-lándzsásak, 1–3 cm hosszúak, 10–12 mm szélesek, ép szélűek, bőrszerűek, merev szúrós hegyben végződnek. A valóságos levéltől abban különböznek, hogy rajtuk virág és termés van (innen ered a neve), ami az igazi levélen soha nincs. Valódi levelei aprók, pikkelyszerűek, a levélágak tövénél helyezkednek el. Virágai aprók, fehérek vagy halványzöldek, a szárképleteken lévő zöld murvák tövében rendszerint kettesével ülnek. A termés 1-2 magvú, húsos, piros bogyó. Március-áprilisban virágzik.
Bükkösök, gyertyános tölgyesek, karsztbokorerdők. Dunántúl déli részén, a hegy- és dombvidéki erdők, ligetek. Kerítésnek, Olaszországban seprűnek használják. Néhol kerti dísz; régebben vizelethajtó orvosság volt.
Az első bokrokat egyébként ennek a kunyhónak (Pyber kunyhó) a magasságában találtuk meg. Vagyis aki idági elkirándul, az már biztosan fog látni csodabogyót, legalább is a bokrot.
Kicsivel odébb pedig már piros bogyókat is láttunk. Itt el kell mondjam, hogy nem kell attól félni, hogy mindenki leszedi és nem marad semmi. Ugyanis ember legyen a talpán, aki fájdalom és kínlódás nélkül tud szedni akár csak egy ágacskát is. A növény ugyanis nem véletlenül szolgált rá a szúrós jelzőre! A levelek szélei mintha pengék lennének! Ha majd szeretnél esetleg mintát, avagy bizonyítékot szedni, vagy csak seprűnyit összegyűjteni, akkor minimum egy zsebkés, vagy egy metszőolló, de ha a bozótvágót viszed az se rossz választás. Hát anya nagyon megszenvedett azért az egy ágacskáért, miután én feladtam az agyonszúrkodott ujjaimmal.
Immáron boldogan, megnyugodva és szúrós bizonyítékkal (mert hogy ez még utána is szúr, ha nem figyelsz oda, hogy hogy tartod) mentünk tovább. Az út továbbra is egyenes, és csak menni kell előre.
Így tettünk mi is, egészen addig, amíg el nem értünk a vadászlesig. Ez már a Tenkes-hegy teteje.
És itt várt az elágazó is. Belvárosi kereszteződést megszégyenítő tábla-kompozíció adott egyértelmű és világos útmutatást, hogy melyik út merre van. Csak akkor nem segíthet, ha a térkép olvasást eddig még csak a GPS-ed kultiválta és te nem. Persze ha épp az is kéznél van, akkor még jobb, lehet hogy a 2014-es 2.0-ás IGO már a túraútvonalakat is letervezi neked.
Nos... ha épp akkor lett volna olyan a kezemben, akkor azt mondta volna, hogy " A következő elágazónál a kék sáv
irányába élesen forduljon jobbra." Mert hogy arra vitt az utunk, amit én a sima 0.0-ás térképemmel is megfejtettem. Úgy döntöttem, hogy nem a nagyobb íven megyünk végig, hanem az a rövidebb kis visszaút is megteszi. Csak még sötétedés előtt érjünk vissza, mert hát láttuk, hogy mi lesz itt az elkóborolt élőlényekkel az erdőben....
irányába élesen forduljon jobbra." Mert hogy arra vitt az utunk, amit én a sima 0.0-ás térképemmel is megfejtettem. Úgy döntöttem, hogy nem a nagyobb íven megyünk végig, hanem az a rövidebb kis visszaút is megteszi. Csak még sötétedés előtt érjünk vissza, mert hát láttuk, hogy mi lesz itt az elkóborolt élőlényekkel az erdőben....
Egyre erdősebb lett és az ösvény egyre keskenyebb. No de a csodabogyó meg annál több! itt fent a hegy tetején. És persze, hogy bogyó is akadt itt több is.
Egyébként érdekes volt látni, hogy szinte áthatolhatatlan egybefüggő bokorerdő volt a fák tövében. Bogyó viszont szinte egy se. El is gondolkodtunk, hogy vajon hova tűnhetett az a sok bogyó. A bokrok töve nem volt tele, úgyhogy valószínű, hogy nem csak úgy lesett. A szúrós levél pedig szerintem az állatoknak is elég nagy kihívás. Mit meg nem küzdöttem én is azért az egy bogyóért. És hogy vajon emberek szedték-e le azt a sokat? (már ha volt) Ki tudja... De érdekes gondolat... hová lettek 'Csodabogyóék'??
Elég sokáig mentünk mire érezhetően újra lejteni kezdett az út. Nem tűnt olyan rövidnek, mint gondoltam. Pedig most nem is bámészkodtam annyit.
Le is kellett ülnöm, hogy alaposan elemezzem helyzetünket, és persze az uzsonámat is. No meg gondoltam kipróbálom, hogy milyen lenne itt sütögetni és piknikezni, mert hogy itt elég szépen ki van alakítva a környezet. De csak gondolatban...
De mivel nem hoztunk semmilyen ételt vagy egyéb, erre a tevékenységre alkalmas eszközt,... időnk is egyre kevesebb,.. ezért gyorsan rámutattam, hogy merre is kell mennünk. A piros háromszög
fog minket visszavinni a templomhoz.
fog minket visszavinni a templomhoz. 
Majd újra elértük a sziklás hegyoldalt. Gyönyörű kilátás tárult elénk. No de ez már nem olyan volt mint a felfelé úton. Itt már le lehetett gurulni és zuhanni is! Szóval itt már óvatosan, a léptekre vigyázva kell lefelé haladni. Mert ki akar már pont ezen a helyen állateledel lenni.
El is csodálkoztam, hogy fogunk innen még ekkora szintbeli különbséget áthidalni tudni. Közel voltunk, de még mindig meglehetősen magasan.
Itt a szépkilátásnál egy kicsit megálltunk, eltűnődtünk. Nyilvánvaló volt, hogy a két útvonalból mindkettő meredek lesz lefelé. De a tervem továbbra is adott volt, úgyhogy annak megfelelően haladtunk tovább a piros háromszögjelzésen miután kinézelődtük magunkat. Akik velünk szembe jöttek nem kecsegtettek túl sok jóval. Mondjuk az is érdekes, hogy míg mi már siettünk a cél előtt vissza, hogy ne sötétedjen ránk, addig mások mintha csak most indultak volna, hm...
jelzésen miután kinézelődtük magunkat. Akik velünk szembe jöttek nem kecsegtettek túl sok jóval. Mondjuk az is érdekes, hogy míg mi már siettünk a cél előtt vissza, hogy ne sötétedjen ránk, addig mások mintha csak most indultak volna, hm... 
Ez az ő bajuk, ahogy a miénk az, hogy valóban rohadt meredek lejtők jöttek. Azért eltűnődtem egy pillanatra, ha nekünk lefelé ennyire necces, akkor azok vajon hogyan másztak fel? Fontos infó, hogy ősz lévén az a sok nedves falevél elég életveszélyes lehet még a legjobb túracipőben is. Recefice-mentes cipőtalp mellett meg mintha banánon csúsznál.
De nekivágtunk... és mint látod, meg lehetett tenni, csak mindig kellett fa vagy valamilyen ág kapaszkodót keresni. Sajna ilyen meredek lejtőn már a bot sem segít, az is készségesen veled együtt csúszik, hogy ha baj van.
Mondanom sem kell, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen rész... utána jött is a következő. És látod ott lejjebb, hogy anyukám hogy kapaszkodik a fában?!? No itt már tényleg csak így lehetett lemenni. Én is elpakoltam mindent a kezemből, még a gépet is. Ezen a gyilkos etappon a faágakba csimpaszkodva, mint a majmok, úgy ereszkedtünk le lépésről lépésre, faágtól faágig.
Valami csoda folytán túléltük. Ha szárazabb lett volna az erdő, akkor talán nem lett volna ennyire nehéz. No de hogy itt hogy mentek fel azok, akik sokkal feljebb velünk szemben jöttek?!?!
De elértünk... még a kezem is bepiszkoltam. :) Sajnos itt már csak így ment, fogtam amit értem, csak hogy talpon tudjak maradni.
De utána még egy lejtő! A terep meredek volt, nem kicsit... nagyon. A levelek csúszósak... és az még hagyján, de alatta a sáros talaj sem volt barátságosabb. Volt, hogy szó szerint egy rugalmas ágon csüngve tudtunk pár lépést megtenni a következő fatörzsig. Ez aztán a komoly túra meg a kalandpark! Ingyéé!
És leértünk! Hát ezt nem tudtam, hogy a templom mögötti túraútvonalak ilyen terepnehézséggel rendelkeznek. Mert akkor lehet, hogy én is elgondolkodtam volna, hogy lefelé, vagy inkább felfelé menjünk-e végig rajta, vagy sehogy. A lényeg, hogy nagyon komoly nehezítés mellett is lejöttünk ezen az iszonyatosan meredek szakaszon. Kezdő túrázóknak ez a rész nem ajánlott.
Innen pedig már a piros kör
jelzés mutatta az utat egész le a templomig.
jelzés mutatta az utat egész le a templomig.
Bár előtte még megnéztük a stációkat is, ha már erre jártunk.
S szinte már ott is voltunk a templomnál.
Ha erre jársz és egy kis kalandra vágysz, akkor ajánlom figyelmedbe a csodabogyó tanösvényt. De előtte mindenképp nézz be a templomba, imádkozz egyet és adakozz is egy kicsit... biztos ami biztos, hogy a Jósiten melletted legyen amikor a meredek hegyoldallal küzdesz. :)
Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése