Zalakarosi kirándulás

Zalakarosi kirándulás

Év vége felé megint összejött egy kisebb nyaralás, avagy őszölés, ahogy tetszik. Az 'úgy is el kell költeni SZÉP-kártyás összeget' kellett okosan 'befektetni. S így egy újabb többnapos kirándulást sikerült összehozni. Mára már teljesen más, mint korábban évekkel ezelőtt volt. Már nem készülök hónapokkal előtte. Sőőőt, most szinte egy héttel előtte hoztuk meg a döntést, néztünk szállást, és foglaltam szállást. És most már a járókát sem vittük, mert hogy a szállás biztosított azt is. És még a pakolás is reggelre maradt. Az útvonal is csak annyira lett összerakva, hogy épphogy sehogy. Egy-két látnivalót bejelöltem a térképen, meg megnéztem az útvonalat, de aztán semmi túlkészülés.
A így vágtunk neki a 3 napos zalakarosi kirándulásnak!

1. nap

A reggeli pakolás után persze hogy nem tudtunk elég korán indulni. 9:20-kor indultunk. Gondoltam, hogy így már nem fogunk időben oda érni, és így bizony az első napra már nem fog annyi látnivaló jutni. Persze nem is igazán tudtam, hogy vajon mire mennyi időt kell majd szánni, úgyhogy így teljes bizonytalanságban indultunk meg.


A késői indulás és dél körüli érkezés révén már láttam, hogy kb. mire lesz időnk és hogyan kell a látnivalókat elosztani. Útközben sikerült is összerakni. 

Így hát az első nap első látnivalója a kápolnapusztai Bivalyrezervátum lett.

Már nagyon kíváncsi voltam. S tán emiatt egy kicsit többet is képzeltem bele mint ami. Úgyhogy meglepetés volt az egész. A helye, a mérete, a látnivalók, az állatok. Jó kis kirándulás és látnivaló volt. Emikének nagyon tetszettek a bivalyok, miután nagy nehezen megtaláltuk őket a rezervátumban. A kilátót is megtaláltuk, mondjunk nem is lehetett nem észre venni, mert hogy egy nagyon szép és korrekt ösvény vezetett körbe, ahonnan mindent lehetett látni. És a legjobb, hogy babakocsival is körbe lehetett járni. Emike nagyon élvezte, hogy kényelmesen utazik és láthatja az állatokat. Örülök, hogy megnéztük. Örömteli időtöltés volt és végre láthattam, hogy milyen is egy ilyen rezervátum. Ha kíváncsi vagy többre, akkor KLIKK IDE és külön bejegyzésben részletesen láthatod élményünket.. De hogy a tekerőke miért volt itt is elromolva. Hiába van már egy csomó helyen, hogy ha legtöbbször használhatatlan állapotban találjuk.

Utána irány a szállás, a Forrás Hotel Zalakaros. Tök jó, hogy mindjárt a fürdő épülete melletti legközelebbi szállodában tudtam foglalni szállást nagyon barátságos áron . És mivel már 2 óra felé járt, ezért gondoltam, hogy akkor el is foglalhatjuk és utána meglátjuk, hogy mire lesz még időnk és mire nem.

A szállást könnyen megtaláltuk, és könnyen el is foglaltuk. S valóban micsoda könnyebbség volt, hogy nem kellett a járókát vinni. A kiságy pedig már be is volt készítve a szobába. Így sokkal kényelmesebb volt, mintha én még vittem volna a hordozható ágyat. Sooookkkal... úgyhogy azt hiszem, hogy legközelebb is igyekszem olyan szállást nézni, ahol biztosítanak kiságyat a gyereknek. Igazából már emiatt is tetszett a szállás, és tényleg úgy tűnt, hogy családbarát az egész hotel hozzáállása. És nem is volt az olyan rossz... hanem hasonlítjuk egy 5-csillagos szálláshelyhez, akkor nagyon is rendben volt. Külön bejegyzés a szállóhelyükről KLIKK IDE.
Miután felpakoltunk a 204-es szobába már mentünk is, hogy még valamit megnézzük. A fürdés így első napra már nem lett volna ésszerű, már nem volt annyi időnk a 6 órási korai zárásig. De tán nem is baj. Úgy gondoltam, hogy a Zalavári látnivalók se lennének megfelelőek. Úgyhogy a vacsoráig hátralévő pár órára gondoltam, hogy megnézhetnénk a közelben lévő malom múzeumot. Megláttam neten, megkerestem, mivel szinte Zalakaros határában volt található, alig kellett utazni valamit. Úgyhogy mentünk is. Persze pontosan nem tudtam, hogy merre az arra, de szerencsére kint volt a főúton a tábla a kereszteződében. Így gond nélkül meg is találtuk, bár jól el van dugva, az nem vitás. 

Különleges látnivaló, ami privát tulajdonban van.

Még belépőt sem kérnek, csak becsületkassza van. Érdekes látnivaló volt. Főként, hogy nem csak hogy múzeum, hanem egy valóban működő malom, amit néha napján be is mutatnak. Épp akkor sajnos nem az a nap volt. De azért jó volt, hogy így is körül nézhettünk. A nő megmutatta amit kell, és nem mesélt a kelleténél többet, csak amit tudni kell, úgyhogy így pont jó is volt. Körbementünk, megcsodáltuk tereket... a látottakat...a kereket, ahogy a víz pörgeti és hajtja... a kertet.... majd mentünk is. Nem időztünk sokat, de mégis jó volt. Örültem, hogy egy újabb gyöngyszemet láthattunk, egy újabb olyan látnivaló, ami fűszerezte a látnivalóink élménytárát. KLIKK IDE és külön bejegyzésben láthatod, hogy milyen is volt ez a nem hétköznapi különleges látnivaló.

Majd még mindig sok időnk volt a vacsoráig, úgyhogy gondoltam, hogy akkor visszafelé megkereshetnénk a  kilátót, mert hogy a városnak olyan is van.
Hamar meglett, ahogy a megtekintése is. A kilátás valahogy nem az volt, amire egy kilátó esetében számít az ember. Nem igazán volt lenyűgöző kilátás. Egyszerűen csak el lehetett látni a messzeségbe. Bááár... a távolban mintha a Kis-Balaton derengett volna... és azért a távoli jó-magyar horizont megnézése nem egy utolsó rossz program.  A kilátó biztonságos, széles és további látnivalók közelében található...úgyhogy ha már ott van az ember Zalakaroson.. miért ne. Bővebben a kilátóról itt KLIKK IDE.

ÉS még mindig volt időnk, úgyhogy gondoltam, hogy ha már időnk is van... és ott kezdődik.... és nem is olyan hosszú..., akkor megjárhatnánk azt a Csiga-tanösvényt, amiről az utolsó pillanatokban olvastam! Az olvasott cikkek szint az ország legjobb tanösvényei közé s sorolják a zalakarosi Csiga-tanösvényt. Bár a szúnyogok miatt anya nem igazán akart volna menni, de azt mégis megindultunk. És bizony futottunk... futottunk a szúnyogok elől. Aztán már azért is, mert Emike nagyon élvezte, ahogy himbálózik rajtam, meg ahogy a mama szalad utána.

Így elég gyorsan végig is értünk. De sajna nem ott lyukadtunk ki, ahonnan indultunk. Grr... hát milyen tanösvény ez, mert hogy a legtöbb azért igyekszik visszavinni a legelejére. No mindegy, visszagyalogoltunk a betonúton. Végül is nem volt vészes. S valóban nem is volt hosszú a túra, tán mert tényleg nem az, vagy csak mert szaladtunk... KLIKK IDE és láthatod, hogy milyen elismerés-nyertes tanösvényen mentünk végig. De még mindig volt egy óránk a vacsoráig.

Úgyhogy gondoltam, hogy akkor talán még sétálhatunk egyet a parkban, amit arborétumnak is neveznek.
Mivel nem igazán tudtam, hogy hol kellene megállni, ezért hagytam, hogy az út vigyen. És vitt is... nem a legjobb helyre, de anya örömére egy fagyizó mellett álltunk meg. Így legalább anya fagyizós vágya is ki lett elégítve. S fagyival a kezünkben mentünk felfedezni a parkot, ami pont akkorka volt csak, hogy gyorsan körbe is tudtuk sétálni végig fagyival a kezünkben. Nézd csak meg, KLIKK IDE.

No de utána már tényleg irány a szállás és a vacsora. Így hogy félpanziós ellátással rendelkező csomagot vettem kár lett volna kihagyni a vacsorát. Főleg hogy azért ősz révén a korai sötétedés és lehűlés mellett úgyse volt már értelme bármi mást csinálni. 

A vacsi után meg a szokásos, és már vége is lett a napnak.

2. nap

A második nap már adta magát. Emili nagyon jól viselte az éjszakát. Csak a szokásos felkelése volt éjjel, de a tejcivel megnyugodott és reggel 7-ig simán aludt. Így hát a gondolt korai kezdésnek nyoma se volt. S így a reggelizés sem volt túl korán, s bizony, hogy így az indulás sem esett korábbra, mint előző nap. De nem baj, mert hogy a mai napi látnivalók sem voltak 20 perces utazásnál távolabbi helyen. S nem mindegy, hogy még 2-3 órát utazunk, vagy pár perc múlva már szinte ott is van az ember a látnivalónál. Mivel a fürdés fontos volt, és csak a mai nap délutánján tudtuk megejteni, ezért úgy kellett minden mást is megtervezni, hogy délután 2-kor már a fürdőben lehessünk. Így viszont tudatosabban terveztük a napot, azt  néztük meg amit mindenképp szerettem volna látni, és az a Kis-Balaton, és a túraútvonal, amit a neten láttam.... a Kányavári-sziget és tanösvénye.

Hamar odataláltunk. A parkolódíj egy túrahelyen elég furcsa volt, de hát legyen, ha már máshol nem lehet megállni. No meg ha már természetvédelmi terület, akkor üsse kő. Úgyhogy miután perkáltunk, parkoltunk, és már indultunk is. Mindjárt a legelején tekerőkét is találtunk. Érdekes volt, hogy ez már nemhogy egy újabb féle-fajta szerkezet volt, de még drágább is! Sokkal drágább! 3x annyit kellett bedobni és még tekerni sem kellett!!! Csak úgy néztem, hogy mi van, hogy bedobtam a pénzt és azonnal dobta is ki az érmét. Hmmm... ez az új, még kényelmesebb változat?!? már tekerni sem kell? Viszont így érme mintát sem lehetett választani... milyen már. Ez lesz az új hullám?!? Viszont sokkal jobb, szebb és nívósabb érméket ad ki a gép. Hm... hát ez van.. hát akkor ezt is gyűjteni kell!

Az érme begyűjtése után indultunk is a túrára. Mindjárt az elején ott volt az a csodaszép híd, amit mindenhol látni a képeken. Persze mi nem olyan szögből láttuk és nem is gondoltam volna, hogy más irányba kellene menni.... mi csak mentünk előre... amerre az út vezetett... mindjárt fel a hídra. És hogy mindjárt az elején milyen csodálatos és fantasztikus látvány fogadott minket! Gyönyörű volt a Kis-Balaton vize, ahogy elnyúlt hosszan a távolba, ahogy megcsillant rajta a napfény, és ahogy az a rengeteg kacsa békésen úszkált és élte zavartalan mindennapi életét. Egy nyugodt, idilli, tökéletes természeti szépség tárult elénk, ahogy a híd hol egyik, hol másik oldalán néztük a messziségbe. Egyszerűen nem lehetett betelni a látvánnyal. Még Emikémnek is nagyon tetszett.... olyan messziről ő is látta a kacsákat, ahogy mozognak, ficeregnek, lebuknak a víz alá, és csak mutatta és mutatta és mondta, hogy ooohhh, oooohhh. KLIKK IDE és külön bejegyzésben Te is láthatod a fantasztikus kirándulásunk leírását.

De nem állhattunk ott egész nap, mert hogy a terv szerint a szigeten lévő túraútvonalat körbejárjuk. Úgyhogy mentünk is.  A térkép és előzetes méricskélések szerint egy nagy szigetet és egy hosszú túrát képzeltem el. Ezzel szemben ahogy átértünk a hídon, és szinte már látni lehetett a sziget másik oldalát, rájöttem, hogy nem is olyan nagy, és a tanösvény bejárása sem lesz olyan hosszú. Meg is örültem, hogy akkor nem fog annyi időbe telni, mint ahogy azt én gondoltam. Mentünk is felfedezni a felettébb jól ápolt, gondozott területet. Mert hogy láthatóan a füvet nyírták. A tisztáson, ami mindjárt ott is volt tűzrakó, sütögető helyet építettek is. S egy kisebb kilátó is volt ott mellett. Mindjárt meg is néztük. Tényleg kicsi volt, s így a látvány sem volt az a hatalmas, mint amit az ember várt volna. De legalább volt. S ahogy onnan körbe néztem láttam is, hogy az ösvény, aminek körbe járását itt a sziget ama végégben terveztem, szinte a kis kilátóból látható, szemmel követhető és egyáltalán nincs messze. S nem csak hogy nincs messze, de így talán látnivalóval sem kecsegtet, ezért talán nem is lenne értelme azon a részen végig menni, úgyhogy nem is mentünk. Így csak előre, a sziget hosszú nyúlánk vége felé indultunk meg. Láttam, hogy ott még egy kilátónak kellene lennie. De amúgy is terveztem, hogy elmegyünk egészen a sziget másik végébe és akkor tényleg lesz túra jellege is a kirándulásunknak. Viszont meglepett, hogy milyen jól kiépített széles ösvény vezetett végi. Az meg pláne, hogy a sziget tényleg nem nagy, és olyan keskeny, hogy szinte majdnem mindkét szélét lehet látni. Arról nem is beszélve, hogy milyen hamar elértünk a másik, sokkal nagyobb kilátóhoz. No annak már volt értelme! Jó nagy volt, ami fantasztikus kilátással kecsegtetett, úgyhogy már mentünk is! Kár lett volna kihagyni, már csak ezért a látványért megérte nemcsak hogy felmenni, de egészen eddig a helyig eljönni, és parkolódíjat fizetni. Gyönyörű volt, amit láttunk. Oly sok idő után... végre... a Kis-Balaton... nagyon örültem, hogy végre láthattam. Itt is elálldogáltam volna még, de hát akkor meg a többi látnivaló, meg a fürdésre is vissza kellett érni, úgyhogy mentünk is. Lelkesen mentünk tovább az ösvényen, ami igazából nem is ösvény volt, hanem inkább egy kétsávos út szélességének megfelelő erdei út, ami annyira járható volt, hogy elgondolkoztam, hogy lehet hogy idei is jöhettünk volna babakocsival.  Bár Emike jól viselte a hordozót, de azért a babakocsiban ülve ő is jobbat kirándult volna. 

Mentünk és mentünk, élveztük, csodáltuk a már őszi színekbe burkolózó természetet. Egy játszóteret is találtunk. S a nagy búgó gép hangjára is megleltük a magyarázatot. Egy traktor nyírta lelkesen a füvet. Hát így tudják karban tartani az egész szigetet.  Nekünk a játszótér még nem volt érdekes, meg amúgy is vizes volt, úgyhogy mentünk is tovább, hogy minél hamarabb elérjünk a sziget legdélibb csücskéhez. Reméltem, hogy ott esetleg látunk még valami érdekeset, de sajnos ott nem várt semmi se, még igazán jó kilátás sem. Viszont a szúnyogok nagyon örültek, hogy arra mentünk. Úgyhogy a szokásos laza séta itt a tegnapihoz hasonló kocogássá és erőteljes gyaloglássá alakult. Így tényleg hamar meg is jártuk az ösvényt, és majdnem ugyanazon az úton, amin jöttünk mentünk is vissza. Jó gyors kis túra volt, ahol a kilátás és látvány mindent megért. Visszafelé megcsodáltuk a kacsákat még egyszer, és már távolodtunk is el a helytől. Annyira szép és olyan pozitív benyomást, érzést és emléket adott, hogy remélem, hogy egy napon oda még egyszer el tudunk majd menni.

S mivel jó időt futottunk, ezért volt még a fürdésig annyi időnk, hogy megnézzük a sziget bejáratával szemközti területen található állatsimogatót. Pár perc alatt ott is voltunk. Még eltéveszteni sem lehet, hiszen ott van mindjárt a kereszteződében az út mellett.

A bejáratnál nem találtunk senkit. A kiírás szerint lehet telefonálni, és/vagy akár be is lehet menni körbenézni, és majd kifelé fizet az ember. A néni (mint a végén kiderült) feltehetően az állatoknál volt, de telefonon mondta, hogy mehetünk, s csak kövessük a nyilakat. S miután megnyugtatott, hogy a hangomra vészesen gyorsan közeledő libák nem fognak bántani, ha erélyesen lépünk fel velük szembe, mentünk is befelé körbenézni. Emi babám nagyon élvezte már az elején. Mutatott a libákra, meglátta a lovakat, oda is mentünk. Majd ahogy végig mentünk az állatok ketrecei mellett nem győzött nézni, mutogatni, és mondani, hogy oohh, oooooh. Nagyon tetszett neki, hogy állatokat láthat. S itt ebben az állatkert félében kifejezetten házi állatféléket lehetett látni. KLIKK IDE és több képben külön bejegyzésben meg is mutatom. A környezet is nagyon autentikus volt. S tán nem is volt túl guszta és bizalom gerjesztő, de a témához és a látható állatokhoz nagyon passzolt. Láthatóan az egész terület egy régen szebb napokat megélt állatgazdaság volt. Úgyhogy az épületek állapotán nem kellett csodálkoztunk. Örültünk, hogy egyáltalán új értelmet adtak neki és hogy ilyen helyet hoztak létre, amiben még egy érdeklődő turista is kedvét és örömét leli. Persze nem volt olyan nagy, úgyhogy hamar körbe értünk. S kifelé a néni is meglett, akinél így utólag a belépőjegyet meg tudtunk venni. Szuvenyír sajnos itt nem volt. 

Időben pont jók voltunk, úgyhogy mentünk is vissza a szállásra, hogy akkor megyünk a Gránit fürdőbe pancsizni egyet. Már csak azért is, mert hogy azért is jöttünk, hogy fürödjünk egy nagyot, és már csak azért is, mert a hotel szállás csomagjában volt 2 egész napos fürdő belépőjegy - igaz csak alap, amire rá kellett fizetni, de az a tény, hogy a fürdő a hotel mellett alig pár méterre volt, kárpótolt.

Visszaértünk, s amíg Emikém bóbiskolt az autóban tovább, én hoztam is a cuccokat, hogy akkor menni tudjunk amint ébred a baba. És persze ahogy leértem már ébren is volt, úgyhogy mentünk is pancsizni.

A fürdő olyan volt, mint ahogy egyszer már megismertem, azzal a változással, hogy most már volt saját tekerőkéje, ami persze nem működött, és az öltözők immáron unisex öltözőkké lettek alakítva. Vagyis a korábbi emlék-élményeimhez képest, most már nem volt külön a női és férfi öltöző. Így már azért sokkal jobb volt. Meséltem is anyunak, hogy amiatt milyen negatív élményben volt részem amikor először jártam ott.

Elég jól elpancsiztuk a délutánt. KLIKK IDE és külön bejegyzésben többet láthatsz. Voltunk a gyerek medencében, kettőben is, majd a nagy pancsolósban és még kint is, aztán még a gyógyvizes részre is elmentünk, ahol anya ázott, mi meg a másik melegvizes nem gyógyban pancsoltunk. És már el is telt a délután. Hamar eltelt az a kb. bő 3 óra, ami igazából elég is volt, mert hogy a végére Emikém már láthatóan fázott. Talán ha több napot töltöttünk volna ott,... de így... örülök, hogy ennyi belefért, s igazából így a téli fürdőzés nyújtotta lehetőségeket tekintve bőven jó és elég is volt. Nagyon többet, jobbat, szebbet nem lehetett volna, max. hosszabb ideig.

Mire kiértünk, fel a szobánkba már mehettünk is vacsorázni. S már vége is lett a napnak. 

Hamar jött ma az alvás. S legalább most olyan lett a pihenésünk, hogy tényleg hamar feküdtünk és sokkal többet aludtunk, mint otthon.

3. nap

Meglepő módon Emi babám ma reggel is elég sokáig aludt. Nem is gondoltam volna, mert pont arra számítottam, hogy úgyis előbb felkel majd és akkor időben tudunk majd indulni. Hát nem... nagyon nem ment az időben indulás, pedig milyen jó lett volna. Reggel pakoltunk is, és reggelizni már úgy mentünk, hogy vittem is a táskák felét a kocsiba.

Reggeli után meg indultunk is. A fürdő tekerőkéje továbbra is rossz volt, mondjuk kész csoda lett volna ha egy éjszaka alatt megjavul. Viszont a turinform előtti hagyományos tekerőkéből kettőt is ki tudtam forgatni.

Majd mentünk is Nagykanizsára. Mert hogy akkor a mai nap egyik fő programja a nagykanizsai városnézés.
Anya is szerette volna és valahogy adta is magát, hogy akkor városnézés legyen. ÉS utána talán akkor a kaszói Lomkoronasétány megkeresése is belefér. KLIKK IDE és megnézheted sok-sok képen, hogy milyen is volt a városnézés.

Mentünk is Nagykanizsára. Sajna a GPS megint nem nagyon akart velem együtt működni. DE azért nagy nehezen sikerült a központba eljutnunk és még parkolót is találtam.

Aztán mentünk is volna a várost felfedezni... s nem is lett volna semmi baj, ha nincs ott az útban az a fránya PEPCO.... mert hogy be kellett menni és ott bent aztán úgy elcsábul az ember. Hm... hogy eme bolt előtt ne lehessen elmenni nyugodt szívvel. Miután kiköltekeztük magunkat csak eljutottunk oda, hogy a városban tegyünk egy nagyobb sétát. S láttuk amit láttunk, én fényképeztem, Emike figyelt és mutogatott... s így jártuk körbe a belvárost. El is ment a délelőtt, úgyhogy egy gyors ebéd még belefért és már indultunk is. Amúgy nagyon szép kis város, legalább is a szekszárdi mércével nézve Nagykanizsa szép város.

Kaszó volt a következő uticél. Emikém nagyban aludt, úgyhogy remélem, hogy mire odaérünk, akkor fel is fog ébredni. De nem tette... pedig nagyon nehezen találtunk oda. Még közönség segítséget is kellett kérnem. S így is a tudatlanság és lustaság vezetett a lombkorona-sétányhoz a legközelebb, mert hogy a kitáblázottság elég gyér volt. Szinte autóval oda lehetett állni. Persze így a túrázás élménye elmaradt. Nekünk viszont pont így volt jó! Emike még aludt és aludhatott tovább, nem kellett felébreszteni. És a tanösvényen sem kellett a szúnyogok elől menekülve végig szaladnunk. Mindjárt ott álltam meg a lombkorona-sétány lábánál. Anyával felmentünk, megcsodáltuk, gyorsan végig jártuk azt a szakaszt a magasban a lombok között. És már indultunk is vissza és haza. KLIKK IDE és külön bejegyzésben jobban látni, hogy miről nem szabad lemaradni.
Bár már egyre több lombkorona sétány van az országban, de az biztos, hogy mindegyik egyedi és
Emike átaludta az egészet, és még a beszállásunkra és elindulásra sem kelt fel. Itt már sejtettem, hogy nem lesz egyéb látnivaló. A gyerek alszik, a mama meg inkább sietne haza. Úgyhogy mára csak a városnézés és a sétány jutott. Kár, hogy nem tudtuk ennél jobban kiaknázni ezt a napot. De hát babával kirándulni... soha nem lesz már a régi.

De örülök, hogy legalább ennyi mindent tudtunk csinálni a babával és hogy legalább ennyi megadatott. Jó volt. Meglehet hogy ez volt az utolsó többnapos kirándulásunk... legalább is ebben az évben biztos... de hogy lesz-e jövőre legalább egy ilyen és ehhez hasonló kirándulás. Ki tudja mit hoz a jövő, úgyhogy örülök, hogy legalább ezt sikerült megélnünk. 3 nap, 389 km, 10 látnivaló és élmény... és egy csipetnyi kaland....