Élménytérképem !!!

2018. július 24., kedd

Kaposvár - Szentjakabi Bencés apátság romjai

Kaposvár - Szentjakabi Benécés apátság romjai
Kaposvári kirándulásunkkor egy látnivalót mindenképp látni szerettem volna, méghozzá a Szent Jakab apátság romjait. Már csak azért is, mert évekkel ezelőtt egyszer már meg szerettem volna nézni, csak akkor épp felújítás alatt volt. Gondoltam, hogy az azóta elmúlt pár év alatt csak elkészült. Úgyhogy utunk első látnivalójának be is terveztem.


A térképen alaposan utána nézve mentünk is a turistáknak kialakított útvonalon. A cím: 7400 Kaposvár Várdomb utca 1. Némi információ hiány végett és némileg a tábláknak bedőlve autós utunk a Monostor útra vezetett, ami a várdomb tövénél egy parkolóval kecsegtette a turistát... ahogy minket is. S mintha ismerős lenne... mintha pont ide jöttünk volna egyszer régebben is, csak akkor a felújításra utaló tábla láttán meg se próbáltuk megnézni.
No de most... ott voltunk... reményteljesen... és a parkolónál semmilyen csalókat tábla. Úgy tűnt, hogy akkor a felújítások sikerrel jártak. 
 Hát akkor.... most már meg lehet tekinteni. Még szupi ismertető tábla is volt. 
Egész jó! És itt lehetett látni azt is, hogy elvileg jó helyen vagyunk.. és innen bizony gyalog kell eljutni a romokhoz.
S hát ha már gyalog...  
.... és emelkedőt kell mászni... 
..mintha egy kis túra lenne. Babástúl...
...mentünk a kikövezett sétányon előre....
...és előre...
...amíg fel nem értünk a gyanúsan a látnivalóhoz tartozó épülethez.
De itt nem lehetett bemenni...
...ahogy itt sem tudtunk bemenni...
..a táblák egy másik bejárathoz irányítottak.
Kerestük is...
...s lám meg is lett.
Mintha ez lenne a főbejárt.
S innen nézve úgy tűnt, hogy igen is fel lehet kocsival jönni, meg lehet itt is állni és nem muszáj minden áron az emelkedőn gyalogolni. Legalább is bejárattal szemközti kisebb parkoló mi másra utalt volna.
Mielőtt bementünk volna még sétáltunk egy kicsit az épület mellett.
De itt semmi extra nem volt, csak a szépen kialakított kert.


Úgyhogy irány a rom és annak a felfedezése. 
Viszont meglepetésünkre egy biztonsági őr vigyázott az épületre, ahova igazából nem is lehetett bemenni. Mi van?!?!? Mi az hogy nem lehet bemenni és nem látogatható? Mi az hogy a rom és környezete még mindig nincs kész és emiatt még mindig nem látogatható?!?!? Nem akartam elhinni, hogy ennyi idő után még mindig nem tudták a romokat úgy helyrehozni, hogy az látogatható legyen. De sajnos a biztonsági őr akkori elmondása szerint úgy volt. És bizony senkit nem is engedett be. 
De aztán mondtam, hogy én bizony telefonon jeleztem látogatási szándékomat...pont úgy, ahogy az a weboldalon fel volt tüntetve. Mert hogy elvileg előzetes egyeztetés után be lehetett menni látogatni.

U.i. (2019) : Úgy tűnik, hogy már előzetes egyeztetés után sem lehet a romokat megtekinteni. KLIKK IDE és megtekinthető, hogy teljese látogatási tilalom van. Sajnálatos, hogy ennyi év után még mindig így van.
Viszont miután elmondtam, hogy én telefonon egyeztetem, és a biztonsági őr is telefonon ezt leinformálta, csak bemehettünk egy röpke séta és körülnézés erejéig. Szerencsénkre mégis csak megtekinthettük azokat a romokat.
Mentünk is előre és csodáltuk a kertet....mert hogy meg volt csinálva.
Csodálkoztunk a kiegészítő épületeken, mert úgy tűnt hogy jó állapotban vannak, akár a turistákat is várhatnák már.
De itt sem volt semmi se.
És a romok! 
És csodálkoztunk a romokon, mert úgy tűnt, hogy azért elég jó állapotban vannak.
Szó mi szó láttunk mi már ennél sokkal rosszabb állapotban lévő romot. Nem is értettem így elsőre, hogy ezt miért nem látogathatja az érdeklődő turista.
Szép nagy, magas és hosszú falrészek álltak még.
Somogy megye egyik legszebb és legfontosabb műemléke, mely Kaposvár városközpontjától keletre, a Zselicség és a Kaposvölgy találkozásánál található. Az 1061-ben alapított, egykor Zselincszentjakabinak hívott apátság, hazánk első magán alapítású bencés monostora volt. Az apátsági templom helyenként több méter magasan fennmaradt falai hatalmas értékkel bírnak, 11. századi építészetünk kevés megmaradt emléke közé tartoznak.
A Kaposvár keleti városrészében található kaposszentjakabi bencés apátság egy védett műemlék, mely az egykori Győr nemzetség monostorának romjaiból áll.
Elsőre oldalról kerültük meg a romot... majd a végén, a színház-szerűségél bekanyarodva...
...tekintettük meg a romokat egy másik szemszögből.
A monostort egy 1432-ben íródott, másolatban megmaradt oklevél szerint 1061-ben alapították. Az alapító oklevél szerint Geur (Győr) fia, Atha (Ottó) somogyi ispán 1061-ben bencés monostort alapított a Szent Jakab-hegyen. Itt korábban is állt egy templom, amelyet a 7–9. század között építhettek, és amely erre az időre már romos volt. Ennek helyén építették fel az új templomot, melynek felszentelésén 1067-ben Salamon király és Géza herceg is részt vett. A monostor románstílusban épült. Az apátság helyén lévő korábbi település lakóit Atha ispán áttelepítette máshová. A későbbi átépítések során gótikus elemekkel bővült.
Mivel a romok közelebbi megtekintése pláne bejárása nem tiltott volt, ezért csak messziről vetettünk rá pár pillantást.

Az épületegyüttes feltárását 1960–1966 között Nagy Emese végezte. A kolostorépület műemlékvédelmi helyreállítása 1972-ben befejeződött be, azóta féltetős épület védi. Innen kerültek elő Somogy megye legkorábbi, 11. századi kőfaragványai (díszes oszlopfejezetek és lábazatok). Molnár István 2014-es ásatásai feltárták az eredeti, honfoglalást megelőző templomot is, amely Karoling korú stílusban épült, valamint a hozzá kapcsolódó településnyomok is erre utal.
Egy tényleg olyan mint egy szabadtéri színház.
Rom itt...
...rom ott...
...de mivel csak távolról szemlélhettük, ezért nem is tartott sokáig és már mentünk is tovább.
Kellemes parkos terület vette körül a romot, főleg ahogy tovább haladtunk.
Még egy alsó szint is tökéletesen ki volt építve. Furcsa, hogy ennek ellenére nem látogatható. Mert ha még sok munka is van a rommal.. akkor addig nem fog tönkremenni a többi jól megcsinált egyéb terület?

Még kukker is! Bár nem igazán jöttem rá, hogy innen mit is lehet majd szemlélni.
A pihenő terület....
...s innen visszatekintve a rom irányába.
Úgy tűnt, hogy egy utacska vezet még előrébb....s tán van még mit nézni.
S lám volt is! Egy játszótér és egy kilátó!!!
Húúú de megörültem... de örömöm nem tartott sokáig...
Mert hogy akkor ott az a kilátó le volt zárva és nem lehetett megtekinteni.
Egyáltalán sehogy se. Ki is volt írva minden és szó mi szó esett szét darabjaira. 

Így hát kilátót nem láthattunk...pontosabban kilátást. Mert hogy az enyhén még düledező kilátót azt láttuk. S már csak azon gondolkoztunk és csodálkoztunk, hogy akkor a szuper modern szuper-eu-s játszóteret ki használja és használhatja, ha már senki nem mehet be látogatni?
Mivel valóban veszélyes volt a kilátó környezetében tartózkodni, ezért már mentünk is vissza a romok irányába.
Innen nézve még nagyobbnak tűnt a rom és maradványai.
És milyen szép....
Visszafelé ezen az oldalon mentünk végig.
Innen látva tényleg csak ámultam, hogy menni megmaradt még a romból.



Akkor ott érhetetlennek tűnt, hogy miért nem lehet hivatalosan rendes nyitvatartás mellett megtekinteni. Persze biztos megvolt akkor a nyomos oka...
Hamar vissza is értünk az elejére.
Sajnáltuk, hogy ez a gyönyörű rom még mindig nem megtekinthető. De hát előbb utóbb csak az lesz, ha már ennyi felújítás megtörtént.
Búcsút intettünk a  romoknak....
...remélve, hogy nemsokára már tárva nyitva várja a vendégeket.
Mivel az autó a domb tövénél a parkolóban...
....ezért mentünk is vissza azon az úton, amin jöttünk.
A romok elég szépek voltak....gyűjtőknek ajánlott...még ha nem is kifejezetten vár vagy templomrom. Viszont így hogy nem lehet egyelőre hivatalosan látogatni...  nem is írok semmi biztatót. Várjuk meg míg egyszer ez a rom is elkészül....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése