Dobogókői kirándulás

Eljött a tavasz, és vele együtt a kirándulós szezon.

És hát terveztem, de felettébb gyorsan és spontán jött az elhatározás, hogy menjünk el Dobogókőre. És az egész jól jött ki. A május elseje előtti 3 nap pont azok a napok lettek, amikor tavaly is voltunk. Szóval pontosan egy évre rá újra elmentünk Dobogókőre! Az elhatározás után gyorsan kerestem szálloda kupont, és mily szerencse idén is találtam Walden hotelest. És már csak az útitervet kellett összerakni.

1. nap

Nem kapkodtuk az indulást. Végül is nem volt túl sok, avagy zsúfolt a program. Így ráértünk reggel bepakolni. Csomagolás után kényelmesen el is indultunk 9 órakor. Mivel mégse kellett kaját venni megállni, ezért 11-kor már fent voltunk Biatorbágynál, hogy megnézzük az első látnivalót. Mivel a szállodát csak 14 órától lehetett elfoglalni, ezért úgy gondoltam, hogy ha 2-re felérünk, akkor még utána is tudunk kirándulni Dobogókőn, de előtte meg még tudunk nézni mást is.
És ez a 'más' a Nyakas-kő lett! Ezt szerettem volna tavaly is megnézni, de akkor idő hiányában nem jött össze. Na de most.

Bár a 'bejáratot', vagyis, hogy hol kell megállni, hogy fel lehessen menni, nem sikerült elsőre megtalálni, de azért meglett. El is indultunk, hogy megmásszuk a sziklákat. Tudtam, illetve csak sejtettem, hogy nem lesz messze és nem kell túl sokat gyalogolni, és így is lett. Persze nem siettünk és élveztük azt a röpke kis utat is. Nem is akárhogy....észrevettük, hogy az erdő amiben mentünk televolt lucfenyőkkel és hát persze hogy mi mással....mint tobozzal! A lot of toboz! És hát persze, hogy az út végén sok.sok tobozzal tértünk vissza a kocsihoz.
Szóval közel volt a nyakas-kő, de még milyen közel. Hamar elérkeztünk a szikla aljához. No de igazából a kihívás az volt, hogy fel kell mászni rá. És nem is akármilyen ösvényen. Meredek volt, és a porladó föld és a kavicsok miatt nem is olyan egyszerű. Anya szerencsére megint talált bio-ökó túrabotot, és fel is jutottunk, mindketten. A kilátás gyönyörű volt! A szikla is! És mi mást csináltam volna, mint fénykép itt, és fénykép ott. KLIKK a KÉPRE és még többet láthatsz!
A sziklával szembeni oldalon pedig további sziklák....Az úgynevezett "Madárszirt". De még mielőtt átmentünk volna, én megmásztam a Nyakas-követ. Hát nm volt egyszerű mutatvány, de ha másnak ment, akkor nekem miért ne. Anya meg is örökítette, hogy hogyan szenvedem fel magam a szikla tetejére.
Minután ettünk is, elindultunk, hogy megmásszuk a másik sziklás hegyoldalt. Nem tűnt könnyűnek erről az oldalról, ahonnan csak néztük. De a valóságban valahogy mégis más volt. Egyrészről nem is volt olyan messze, mint amilyennek látszódott, és megmászni sem volt olyan vészes, inkább lefelé mint felfelé volt nehéz.
Gyönyörű kilátás tárult elénk minkét oldalon. Egyszerűen szuper volt. Valóban kár lett volna kihagyni. KLIKK a KÉPRE, ne hagyd ki!
Nem is gondoltam volna, hogy ezt időben megjárjuk és szinte az eredeti terv alapján mehetünk is tovább, vagyis mehetünk a szállást elfoglalni.

Gondoltam épp hogy becsekkolunk, és már megyünk is túrázni, hiszen azért jöttünk. El is indultunk nagy lelkesen, de erre meg hát nem elered az eső! Nem is kicsit! Épp hogy a Mária-kegyhelyig eljutottunk, amikor már annyira eset, hogy meg kellett állnunk, még jó hogy volt ott fedett rész, mert nagyon rákezdett. És még a levegő is lehűlt. No ennyit a szuper kirándulásról.  Pedig olyan jó lett volna, ha már az első nap tudtunk volna egy nagyobbat túrázni. És így is csak két kisebb utat gondoltam túrázáshoz. Az egyik a jelöletlen út lett volna a Nagyboldogasszony forrásig, a másik a Zsivány sziklákig. Gondoltam előbb a forráshoz mennénk, és utána a sziklákhoz. Dehát az esővel nem számoltam. Ember tervez.... Amikor eljöttünk otthonról, akkor az első napra nem mondott még esőt. Mondtam is a magamét az égieknek, hogy még ennyit se engednek meg.
Úgyhogy vártuk az eső végét, de nagyon nem akart elállni. Elég sokáig ültünk ott mire elkezdett csendesedni. Persze addigra mát tudtuk, hogy a túrázásból nem lesz ma már semmi. Legalább is a forrás már nem jön össze. Nehéz a terep és a felázott földön még nehezebb lenne. Seggen csúszva lefelé még csak-csak, no de vissza is kellett volna jönni! Így hát esernyővel szomorúan és a részemről duzzogva elindultunk visszafelé a szállodáshoz. Már nem is esett annyira mire a parkolóhoz értünk, csak dörgött és néztük, hogy merre is mennek a felhők.
És akkor úgy döntöttünk, hogy ha már nem esik annyira az eső, és nehogymár kárba menjen a nap  hátralévő része, elindultunk, hogy akkor legalább a Zsivány sziklákat megnézzük.......ESŐBEN! Végül is nem tűnt messzinek....4 km össz-vissz, és elég sokáig az út a lakott területen megy....szóval miért ne?!
Nagyon érdekes és izgalmas volt így túrázni. Csöpögő esőben, esernyővel, sárban..... :)
És persze mondtam a magamét az égieknek, főleg amikor jobban rákezdett esni. Reméltem, ha már elindulunk és ennyit ki akarunk hozni a napból, akkor azt azért megengedik. A úgy tűnik, hogy duzzogásom és fortyogásom meghallották, mert ahogy mentem egyszer csak egy napszemüveg hevert a lábam előtt. Meg is lepődtem, hogy mit is látok, és hogy mit találtam. Az égiek ajándéka!, hogy kárpótoljanak......és hogy csöndben maradjak már végre. Szééééép....ezzel szúrták ki a szemem. De örültem neki. Lett egy újabb napszemüvegem!

És mentünk tovább. Bár hosszúnak tűnt az út, de szerintem nem volt olyan sok és hosszú, csak esőben, sárban, pocsolyákban úszva, lassabban halad az ember. De végül megtaláltuk a Zsivány-sziklákat. Nagyon szép! A természet csodálatos munkája. Hatalmas sziklatömbök! Körbejártuk, megcsodáltuk, lefényképeztük, majd indultunk visszafelé. KLIKK a KÉPRE és láthatod, hogy milyen szép volt!
A kisebb hegymenet után hamar vissza is értünk. És mivel már a nap is kisütött (hmm.... ez azért vicces volt az égiektől...), és nem akartam a főúton visszamenni a központba, ezért a térkép segítségével megkerestük a Rezső körutat, és azon sétáltunk vissza a központig. A Rezső-kilátóba még egyszer megcsodáltuk ezt a gyönyörű helyet, majd igyekeztünk vissza a szállásra, a Walden hotelbe. Gondoltam akkor legalább egy meleg vacsora belefér, ha már így alakult a délután, és eléggé áthűltünk az eső miatt. A vacsora nem volt rossz. De ahhoz képest, hogy egy szálloda, és a nívósabb féle, főleg hogy azért nem volt egy olcsó dolog.....Hm...Talán jobb is lehetett volna, de így is örültünk, hogy valami meleget ehettünk. Ezután fürdés és alvás, s bár nem fért bele minden a napba, de így is nagyon fárasztó volt.

2. nap
Második nap, a csak túra,... a 'nagy túra' napja. Idén sokkal nagyobb tudatossággal, de megint nem elég felkészültséggel a Nagykörútat szerettük volna megkirándulni. Idén már tudtam, hogy mi merre, és hogy hogyan is kell a térképet értelmezni, és hogy merre is akarunk menni.....Csak arra nem készültem fel igazán, hogy milyen is lesz, és hogy mire kell számítanunk útközben. No de mitől lenne a kaland kaland?! Ha mindent tudtunk volna előre, akkor semmi izgalom nem lenne a túrázásban, nemdebár?!?!
Reggeli után, a büféreggeliből bőségesen megpakolva 9-kor el is indultunk. Nem volt nagyon meleg, sőt, inkább hűvös volt. Felöltözve, megpakolva nekivágtunk az egész napos túrának!
Mentünk és mentünk.....mire az első 'megállóig' jutottunk nyugtáztam, hogy 5 hosszú szakaszból áll az utuk. A Király-kúti megállónál voltunk túl az első részén. Megpihentünk, ettünk egyet, és indultunk is tovább. Eddig csak lefelé mentünk a völgybe,....ami azt jelenti, hogy ezután jön a neheze.....mert ha lemész, akkor előbb-utóbb fel is kell menni... felfelé a hegyre! Miután átkeltünk a folyón, el is indultunk felfelé.... gyalogoltunk, gyalogoltunk, mentünk és mentünk....felfelé. A hegytetőn már csak végig kellett menni, és el is jutottunk a prédikáló székig! Dobogókő egyik legszebb kilátásával a Dunakanyarra és Visegrádra. Amúgy semmi extra nem volt ott, a hegytetőn csak egy kereszt, és az a rengeteg légy (vagy legalább is olyasmi repkedő izé, de dögivel!)! De a kilátás gyönyörű volt! Ezért kell ide feljönni! Egy gyors ebédelés után mentünk is tovább, egyrészről hogy megnézzük azokat a Vadálló-köveket, másrészről hogy a Rám-szakadékot majd alulról másszuk meg, ...és hát valahogy le kellett jutnunk, és csak egy út vezet lefelé....

Mivel a hegy tetején voltunk, ezért innen már csak lefelé kellett menni. Gondoltam is, hogy milyen könnyű lesz, a nehezén már túl vagyunk. Jaja... csak gondoltam.... már megint... Megint nem néztem eléggé utána a dolgoknak, mert akkor tudtam volna, hogy mi vár még ránk! A neheze még csak most jött! Mert hogy a Vadálló-kövek sziklák voltak! Illetve hát az út a sziklás hegygerincen vitt végig! Azt kellett megmászni! No de milyen gyönyörű volt! Ilyen szépet ritkán látni! Egyszerűen csodálatos volt a kilátás! És az az élmény, ahogy a sziklákon másztunk! Egyszerűen fantasztikus volt! Igazi kaland a javából! Persze nem volt egyszerű lefelé mászni azokon a meredek sziklákon, de nagyon izgalmas volt! Mit nekünk kalandpark, amikor ilyen is van! És ez a gyönyörű természet része! Tavaly is nagyon szép volt, és nem gondoltuk volna, hogy ez a hely tud még újat és szebbet mutatni. Mert hogy erdő, szép erdő....szép-szép, de az ember vágyik arra, hogy mindig valami újat és szebbet jobbat lásson. Ki gondolta volna, hogy Dobogókő tud ilyet. És ki tudja, hogy még mi más van a tarsolyában, vagy talán az ideivel már mindent kiaknáztunk volna???
Egyesével másztunk végig a sziklákon, miközben próbáltuk kitalálni, hogy vajon melyik sziklának melyik a neve. Mert hogy volt a leírásomban utalás erre, de nem igazán tudtunk a sziklákat beazonosítani ( és most utólag se lettem okosabb, hogy melyik szikla melyik is). Lassan haladtunk lefelé a meredek hegyoldalon a csudabotjaink segítségével (mert hogy ilyen terepen segítség nélkül.... még én sem mertem).
Gyönyörű volt a sziklás rész! Hálás vagyok az égieknek, hogy részem lehetett ilyenben és hogy jó időt kaptunk erre napra. További utunk még jobban vitt lefelé. Mondanám, hogy a lefeléút probléma mentes szokott lenni, de nem nálunk. Anyának amúgy is nehezen megy az egyensúlyozás...A frász jött rám! Anya a meredek szakadék melletti utacskán ment a botjával, és egyszer csak megcsúszott. Nagyon megijedtem, szinte megmerevedtem, és láttam lelki szemeim előtt, hogy legurul, és itt a vég. De szerencsére nem így lett, nekem nagy volt az ijedelem, anya meg ráesett a kisujjára és azt fájlalta. Szerencsére nem törött el, még az kellett volna, akkor vége is lett volna a kirándulásunknak. Az égiek segítettek és nagyobb gond nélkül megúsztuk. Sokkal óvatosabban mentünk tovább lefelé és lefelé. Szerencsésen ki is értünk a kápolnához, ahol megpihentünk, nézelődtünk, és ettünk egyet annak örömére, hogy megjártuk és szerencsésen túl vagyunk az utunk harmadik szakaszán is, majd mentünk is tovább rám-szakadékhoz. Úgy tűnt, hogy ekkor már nemcsak több emberrel, de állattal is összefutottunk! Láttunk egy nyulat, majd egy őzikét, utána meg még egy vadkacsát is elrepülni, később pedig pockok és madarak kerültek lencsevégre, ha már az előbbieket megörökíteni nem is sikerült.
A Rám-szakadék most is szép volt, bár nem annyira mint tavaly. Nem igazán volt víz, volt ahol nem is folyt , pedig tavaly ott még volt. Eléggé sáros volt a terep az esőzés miatt, és hát az a sok összevágott fa.....Szóval annyira szép már nem volt, és mintha romlott volna az 'állapota'. Végül is a természet az természet, teszi a dolgát. De örülök, hogy megmásztuk, élmény és kihívás volt ez is.
Utána bevállaltuk még a Rám-hegyet és a Ferenczy szikla megmászását és megnézését. Így hogy most már tudtuk, hogy hol kell keresni, nem is volt olyan nehéz. Viszont egy új és érdekes dolgot találtunk a közelében. Valakik kis kövekből mini hegyeket építettek, amik úgy néztek ki mintha kicsi törpök állnának egy kupacban. Visszafelé mi is nekiálltunk rakni egyet :). Követ találni már nem volt könnyű, de azért meglett az én kis 'törpöm' is. :)
Innen már csak fel kellett mászni Dobogókőre! Persze megint egyenesben megmászni a 200 méteres szintkülönbséget?!? 3 lehetőség volt. A tavalyit anya nem akarta, ezért a legtutibbat, az oszlopoknál fáktól megtisztogatott és kitaposott ösvényt választottuk. Egészen könnyű és egyszerű lett volna. HA! Ha anya nem bóklászik megint el. Mert hogy talált egy utat, ami bevitt az erdőbe. Nem tudtuk, hogy hova visz. De anya ment. És most ő vitt el kivételesen a dzsindzsásba minket, mert hogy nem tudta, hogy merre visz az út, és én is csak sejtettem. Dehát! Mi mástól lenne kaland a kaland! Menjünk! A lényeg, hogy felfelé! mentünk, mentünk...elég meredek volt a terep....dehát a szintkülönbséget ilyen rövid távon hogyan másképp lehetne megmászni? És akkor egyszercsak előtűntek a kövek. Ahogy sejtettem. A Szerköveknél lyukadtunk ki. Ez szuper! Legalább ezt is láttuk és megnéztük. Ez is nagyon szép volt, kár, hogy nem egyértelmű  a turistajelzés ami idehozna. Ha mindezt az élményt képekben is szeretnéd látni, KLIKK a KÉPRE!
Utána már csak fel kellett mászni a meredek kitaposott ösvényen. Nagyon fárasztó volt!
Amikor már majdnem felértünk csörög a telefonom. Nohát. Gondoltam, hogy a hoteltől keresnek, hogy hol vagyunk, mert hogy így lemaradunk a vacsoráról, dehát az nem is hiányzott, elég jól el voltunk látva a mai nap kajával. De nem! Nem azért hívott az enyhén meleg beütésű recepciós férfi, hanem, hogy hol vagyunk, mert hogy ő mondta, hogy holnap áramszünet lesz, és hogy nem értünk vissza számlát rendezni. jó kis hotel, mi? De azért maga szállás az erdő közepén nagyon jó, KLIKK A KÉPRE és Te is láthatod.
És akkor csak mondta és mondta a telefonba a magáét! A fene megette, jóhogynem már ő osztja be a mi túrázó időnk! Az erdőből meg amúgy se tudtok visszarepülni. És nehogymár! Úgy hogy elmentünk még egyszer a Rezső kilátóba. Megnéztük volna a naplementét, ha azon az oldalon ment volna le. De így is gyönyörű volt a látvány a rózsaszín felhőkkel.
Szinte már sötét volt mire visszaértünk a szállodába. Erőnkből már csak fürdésre és alvásra futotta. Szuper egy nap volt! Egy szuper kalandos túrával!

3. nap
Harmadnap már nem mentünk túrázni. Mert hogy igazából így már nincs értelme. És ilyenkor a hazafelé úton nézünk meg dolgokat. Egyet be is terveztem, méghozzá a Brunszvik kastélyt. Érdekes, hogy otthon még néztem is a neten, hogy mi mást lehet megnézni, de konkrétan nem készültem, hogy mit hol kell keresni. Node amikor még az első napon mentünk, akkor a kocsiból láttam az egyiket, a másik meg rajta volt a térképen. Igy hát nem volt kérdéses, hogy akkor ezeket is megnézzük hazafelé.
Az első a Pilisszentkereszti klastrom volt.

Mutattam anyának is, hogy nincs is messze, a térképen is rajta van, úgyhogy biztos hogy megtaláljuk. És mivel nem nagy dolog, ezért szinte csak kiugrunk a kocsiból, megnézzük és megyünk is tovább. Majdnem hogy így is lett......persze ha jobban tudtam volna a térképet olvasni, és lett volna egy-két segítő tábla az elágazásnál. De nem voltam formában. A faluba könnyen bejutottunk, a táblát is megtaláltuk, és el is indultunk a jó úton. De a finish előtt visszafordultunk, mert hogy gyanúsan nem utalt semmi arra, hogy ott kellene keresni. Node....ahogy visszadöcögtünk a földes úton, anya nem bírta ki hogy ne kérjen segítséget. Viszont most jól tette, hogy úgy tett. Mert kiderült, hogy jó úton mentünk, csak még egy kicsit kellett volna tovább menni a sorompóig. Hm..... A lényeg, hogy segítséggel meglett és meg is néztük a klastrom maradványait. Egy kis kitérőnek és pihenőnek megtette és ezt is láttuk, no és fagyiztunk is egyet. KLIKK a KÉP és láthatod, hogy mit láttunk.
Elindultunk a második látnivalóhoz a haza vezető utunkon. Aha.....ha lett volna annyi eszem, hogy megkérdezzem a GPS-t, hogy merre is kell menni. Mert bár emlékeztem, hogy közel van Pilisszántó, szinte csak pár kanyar....ezért ki is mentem a főútvonalra, hogy biztos ott kell menni......de nem. Miért is! Egyszer hiszem azt, hogy tudom, hogy merre kell menni, és akkor is eltévedek. No ilyen többet nem lesz. Ha már dzsipi ott van, akkor kérdezni kell őt, még ha nem is mindig van a helyzet magaslatán. Így hát....megint tartoztunk az ördögnek egy úttal. Akkor jöttem rá, hogy tényleg nem jó helyen járunk, amikor begurultunk Pomázra. A fene ette meg, hogy így eltévedni. Hoztam a formámat. De nem a világ vége.....Visszafordultunk és dzsipiesz segítségével odataláltunk a következő látnivalóhoz.

Ez pedig a Pilisszántó Kőkápolna és kőszínház. Ezt megtalálni könnyű volt. Az útról lehetett látni és még egy leálló is volt mindjárt az út mellett. Nem lehetett eltévedni. Csak épp a községig volt nehéz átgurulnom :) .
No de....megálltunk és szépen felmásztunk a kőszínházhoz, egy hatalmas sziklafalhoz, ami a egy régi bányahely volt. Nagyon szépen megcsinálták a turistáknak, hogy megcsodálhassák a sziklafalat, és a kilátást. Egy szinttel feljebb pedig ott állt a kőkápolna. Egy másik ösvényen oda is felkapaszkodtunk miután megszedtünk magunkat suvenyír kövekkel. KLIKK a KÉPRE!
Nagyon szép volt onnan fentről a kilátás, és a kőkápolna is. Meg is ebédeltünk a csodás kilátás mellett. Vajas-lekváros kalácsunkat puszta kezünkkel, nem épp kulturált módon összeállítottuk és ettünk egy finomat. A morgó és dörgő ég viszont el is ijesztett minket. Gyülekeztek a felhők és egyre haragosabban jelezte, hogy bizony ennyi volt mára a jóidő. Kezdett vészesen hasonlítani az első nap időjárás-menetrendjére.
Így hát indultunk tovább harmadik látnivalónkhoz, a kastélyhoz. Reméltem, hogy ott esetleg már nem lesz rossz idő, esetleg meg is előzzük az esőt! Dehát ilyet anno már nem egyszer gondoltam....és tudom hogy nem működik.... De mégis reménykedtem, hogy azért megússzuk eső nélkül ezt a napot.
Hát nem! Ahogy elindultunk tovább elég hamar utolért az eső. Hol csak csöpörgött, hol jobban zuhogott, hol sütött a nap. Így mentünk egészen Martonvásárig, ahol a kastély áll.  Há de az eső csak utolért, úgy rendesen. Méghozzá amint megérkeztünk úgy rázendített, mintha muszáj lett volna a felhőnek megpróbálnia összehozni egy kisebb áradást. Zuhogott és zuhogott. Mi meg a kocsiban vártuk, hogy elálljon. Duzzogtam és pufogtam, hogy milyenek már ezek az égiek, hogy ennyit nem tudtak várni. Hát még hogy duzzogtunk később, amikor is kiderült, hogy kastély nem mind kastély, és nemhogy nem olyan nagy mint a képeken, de nem is egészében műemlék, és látnivaló. Egy agrártudományi kutatóközpont van a kastély mellett, illetve a kastélyban is. Ezért nem is lehet az egész kastélyt megnézni, hanem csak a Beethoven múzeumnak helyt adó termeket lehetett megnézni. Ezt a csalódást! A kastély amúgy tényleg nagyon szép! Gyönyörű! És a kert a tóval is. De hogy ott a többi épületben egyéb tevékenységek folynak és hogy az ottani dolgozok kimászkálnak, a traktorokkal együtt. Ez nagyon gáz. Hogy lehet így elbaszni egy ilyen szép kastélynak az élményfaktorát. Csalódás volt. És még az időjárás is.... hol beborulva, hogy sütött a nap. Nem igazán kaptuk ettől a kastélytól azt amit vártunk, és szerettünk volna megélni. De ez van. Nem lehet mindig minden tökéletes... még akkor sem, ha egy kastély ilyen szép! KLIKK a KÉPRE és láthatod!
Még a templomot megnéztük... kívülről.... mert be oda se lehetett menni. Ráadásul egy gusztustalan drótkerítéssel volt elválasztva a kastélytól amivel egyébként régebben egybe volt építve. Elég gáz. Csalódás.
Ezzel az élménnyel indultunk is egyenest haza. Egy rövid paksi bevásárlás után már otthon is voltunk. Előttünk a a mélykék haragos sötét viharfelhők jelezték, hogy bizony a vihar és a sok eső felénk épp felénk jár. De legalább így már nem előtte és előle menekültünk, hanem immáron hátulról néztük az égi csatát.

Az egészet tekintve vegyes érzésekkel, de nagyon emlékezetes és pozitív élményekkel tértünk haza. Kalandtúra volt a javából.