2016. április 1., péntek

Cigány-hegyi túrakörút

Cigány-hegyi túrakörút
A Cigány-hegyi kilátó és a Lapát vár

Újra egy óbányai kirándulás! De jó! És nem is akármilyen, mert hogy most nem egy napra jöttünk, hanem többre! Így sokkal nagyobb, hosszabb és fárasztóbb túrát is be lehetett vállalni. És meg is tettük! Tettünk egy szép nagy túrakörutat!
Igaz, hogy csak péntek délután kettő körül tudtunk elindulni, de bizakodóak voltunk. Volt térképünk, és  egy célunk, hogy a Cigány-hegyi kilátót megkeressük és megnézzük. Utána meg lesz valahogy. Új útitársam, Szabolcs, elég lazásan kezeli ezeket a dolgokat. Régebben én meg nem indultam volna kész, és a hazaérkezésig pontosan kidolgozott tervvel. De úgy tűnik, hogy most már más szelek fújnak....
És hogy tudjuk, lássuk (így mégiscsak könnyebb lesz követni a leírást is)... utólag már körvonalazódott... ez a túraútvonal kerekedet ki a napból:
Szóval délután kényelmesen megindultunk a szokásos túraútvonalon. Mivel most nem kellett egész Óbányán végigmennünk, ezért túránk 'hivatalosan' innen indult.
Az utolsó házaknál el is értük az ominózus elágazást. Lent vagy fent menjen az ember tovább? Igazából lényegtelen, mert mind már többször is említettem pár 10 méter után ugyanoda vezet az  út. mi valahogy mindig fent megyünk.
Mindjárt az elején a szép nagy pihenőhely. Ideális családi piknikezéshez. Talán egy nap majd mi is kipróbáljuk, hogy milyen is itt enni, inni, pihenni...
De általában mindig nagy túracélokkal jövünk ide, ahogy most is. A cél első körben Kisújbánya.
Még az elején megemlíteném... hogy aki először jár itt, ne felejtse el, hogy sok okos-tábla is várja a túrázókat az úton sok-sok érdekes információval. A mostani úton ez nem volt fókuszban, úgyhogy olvasnivaló most  nem lesz... a lényeg a túra, és az élmény volt.
A pisztrángos tó!
Láthatóan a látványromboló elektromos kerítés még mindig megvolt. De legalább napközben nincs benne áram, remélhetőleg... Szabolcsom önfeláldozóan megnézte,... jelentem, még él!
Ha képesek vagyunk eltekinteni a drótkerítés nem túl kellemes látványától, akkor azért megláthatjuk a szépet.... túl a kerítésen is.
Mentünk is tovább... mert még szebb látnivalók  vártak ránk.
A kicsit leszabályzott patak...
... és a természetesen szabadon folyó patak.
No meg a vad természet! Itt állandóan változik a környezet. És ezért nem lehet megunni, mert mindig valami új, valami változás.
Kényelmesen sétáltunk végig a patak medre mellett.
Az esősebb időszak után most kifejezetten sok víz volt!
Olyannyira, hogy nem is mertem cipőm száraz állapotát kockáztatni egy extrémebb képért.
S talán pont a relatív sok víznek köszönhetően most még nagyobb területeken volt vízen átjutós ügyességi mozgásra szükség.
Itt is...
És itt is....
Szuper Márió is megirigyelte volna ahogy átpattogtunk a köveken és egyensúlyoztunk a faágakon. Éééééés! Szárazon megúsztuk. Egy életünkbe sem került :)
Ez az óbányai túraút - ami egyébként a kék sáv  jelzéssel van ellátva -  tavasszal is gyönyörű.
Aki szereti a természetet  képes újra és újra megcsodálni.
Ez a szakasz kifejezettem az egyik kedvencem.

Nem mintha a többi rész nem lenne szép...
... vagy a kidőlt óriási faágaknak nem lenne meg a varázsa...
.... hiszen ez a túraútvonal minden egyes pontján szép.
Nem véletlen, hogy van aki ide kiköltözött. Mint a mesében.... már az édességek hiányoztak...
Gyönyörű is! Én is el tudnám képzelni, hogy itt élek... van itt áll a nyaralóm...
Csak nem lehet megunni ezt a látványt és víz csobogását.
A másik kedvenc helyem....
Fantasztikus....
Itt sem kockáztattunk hogy esetleg vizesek legyünk és lemászás helyett inkább mentünk tovább... azért még messze voltunk a célállomástól. 

Az erdő és a fák varázsa...


Elérkeztünk az egyik legnagyobb és legtöbb ügyességet megkívánó átkelő helyig.
Itt ugyanis nincs már olyan hogy gyalogút.. ha volt is a patakmedernek széle, az olyan felázott volt (sok eső és víz), hogy azt már csak a vaddisznók tudták volna élvezni. A mederben a köveken egyensúlyozás még mindig könnyebbnek tűnt. 
Bár a képen nem látszik és nem jön át, de ezen a részen, még az oldalsó falakból is folyt a víz.

S meg is érkeztünk az egyik híres képződményhez... a csepegő sziklához!
Ez lenne az. Számomra továbbra is olyan, mint egy nagy száj. De egy üres hamburgernek is elmegy.
Itt jó nagy szikladarabok...
...és egy vízesés is gondoskodik róla....
.. hogy egy kicsit mi is Indiana Jones-nak érezhessük magunkat.
Az egyik legszebb rész az egész túraúton!
Aki nem áll meg...hát... azt nem is értjük...
A csepegő szikla a másik irányból...
Innen szinte egy köpésre van a fahíd, ami átvisz a patak felett...
... egyenesen a ferde vízesésig!
Ahogy írtam... a változások a természetben...
A jóóóó nagy kidőlt fa akadályozott abban, hogy megcsodálhassuk a ferde vízesést.
Így hát nem is időztünk itt.... a jel után irány előre.
Egy újabb forrás....
... és egy újabb átkelőhely. Ennél a résznél ennyi vízmennyiséget még nem is láttam. Úgyhogy még itt is ügyesnek kellett lennünk.
S már majdnem a faluban vagyunk. Az újra a bal oldalon egyre mélyülő patak meder, ami az út végére mégis mintha a semmibe tűnne jelzi, hogy szinte már Kisújbányán vagyunk.
Bizony... meg is érkeztünk.
Persze a falu központ még odébb van, ahhoz még jócskán kell gyalogolni.
Weekend házak és források mellett el...
... egy kanyar, két kanyar, sok kanyar (meglepően sokat kell még menni az első táblától a központig, nem is gondolná elsőre az ember)....
... egy kis uniós látványosság (eléggé tönkrement pár év alatt ) mellett el...
... és csak utána érünk igazán a faluba...

... és a falu központba.

A templom.... tudod... erről már korábban írtam... Ha még nem olvastad volna, akkor KLIKK IDE.
Egy kis pihenőt tartottunk... itt mindig meg lehet pihenni, ételt, italt szerezni.. no meg most már szállást is kínálnak!
Energiával újra feltankolva indultunk is bevenni a Cigány-hegyet.
Az elején még nem tűnik vészesnek...
.. no de később. Bár ez még mindig semmi volt ahhoz képest ami utána várt ránk a nagy kereszteződésnél.
Itt kellett jobbra elkanyarodni fel a kilátóhoz.
Szerencsére itt annyit tábla van, hogy még véletlenül sem lehetett volna eltévedni. Szeretjük is a táblákat. Még ha riasztóan meg is mutatják, hogy a következő látnivaló milyen messze van. Mert hogy ezeken a szuper új táblákon már azt is lehet látni, hogy még mennyit kell gyalogolni, hogy az ember lejusson a kívánt célhoz.

Innen már a zöld háromszög  mutatta az a utat. Az elején nem tűnik vészesnek....
... és még a képen sem látszik, hogy olyan meredek, hogy majd leszakadtak a lábaim. Na jó ennyire nem volt vészes, de az izmaim iszonyatosan dolgoztak, hogy enyhe súlyfelesleggel rendelkező testemet valahogy feltornázzák arra a hegytetőre.
Talán így jobban érzékelhető.... ott középen az a kis maszat világos a kereszteződés, ahonnan jöttünk.... és az nem távol van... hanem lent!
Szerencsére nem hosszú ez a kaptató és hamar fel is értünk a hegytetőre, ahol egy szép hosszú egyenes - mint egy kifutó pálya -  vezetett a kilátóig.
És íme a kilátó! és hogy milyen is volt fent? No meg a kilátás?? KLIKK IDE és külön bejegyzésben megnézheted.
A kilátóban osztottunk és szoroztunk, és arra jutottunk, hogy akkor teljesen új és ismeretlen úton fogunk visszatérni Óbányára. Úgy tűnik, hogy már mások is hoztak meg ilyen félelmetesen veszélyes döntést és ha nem is a fogukat, de a bakancsukat ott hagyták. Bár ki tudja, hogy a föld alatt még mi volt.... :) 
A sárga sáv  és a kék kereszt  jelzésen mentünk egészen addig, amíg a két jelzés külön vált.
Hát.... az utat itt nem kellett keresgélni, azt hiszem, hogy bőven elég széles és jól látható volt.
Apropopó.... hogy láttunk-e medvehagymát?!?!....Hát nem! Egy deka se, de még egy levél se volt! Se az eddigi úton, se a kilátónál, és így utólag már tudom, hogy később se láttunk. Úgy tűnik, hogy Pécs és vonzáskörzete 'megvette' a Dél-Dunántúli medvehagyma jogokat... mert hogy ott bezzeg annyi van, hogy Dunát lehetne...... Úgy tűnik, hogy a medvehagyma jobban szereti a Pécs körüli hegységet, mert itt valahogy nincs. De ahogy láttuk még az aljnövényzet is sztrájkolt.... :)
Gyorsan elértünk a kereszteződésig. Innen már csak a kék kereszt  jelzést követtük.
Az elején még könnyű volt a terep, aztán leágazott.... és kis ösvényné zsugorodott.

Persze annál szebb és vadregényesebb részhez értünk.
Egy mély völgy-szerű patakmeder felett vitt az út. Bár nem látszik... de mutatom, hogy ott lent a mélyben csordogált valami.
S talán itt látszik... jobb oldalon még nincs víz...bal oldalon már van víz.... A patak forrása!
Ahogy a mély meder eltűnt, úgy a patak vize is egyre bőségesebb lett.
Errefelé mintha az erdő is más lett volna. A fák valahogy másképp álltak, más színűek voltak... tán más fajtájúak is voltak... 

Az útvonal itt is a patak medre mellett haladt.
Még egy forrást is találtunk, a Lendület forrás.

Lelkesen mentünk, hogy már nem is vagyunk messze az új kiszemelt célponttól.... a Lapát vártól. De aztán mit látnak szemeink... kerítés!?!?! És akkor merre kell menni?
A jelek az új kijelölt utat mutatták. No de térkép szerint ez jó nagy kerülőnek tűnt.
És mily szemfüles és találékony az ember.. no meg engedetlen... Mit neki járt úgy, ha van másik is. És tudjuk.... járt utat járatlanért... De azért csak azt választottuk. 
Tulajdonképpen a kerítés mentén vitt végig a kitaposott ösvény. Bár elég lejtős volt... de még járható.
És hát ezért....  a kerítés alatti rész egy hatalmas nagy meredek domboldal volt. Itt ha nem vigyáztunk a lépésünkre akkor nagyon hamar megláthattuk volna a legalját és hogy van-e patak ott lent a mélyben.
S szó mi szó nem csak az emberek használták ezt az utat.
Néha azért meg meg álltunk.
És persze csak nem hagyott a kíváncsiság, hogy mi lehet ott lent. No meg hogy hol van az a forrás, amit a térkép is mutat.
Úgyhogy csak megnéztük, hogy mennyire is lejt az a domboldal.
A patakot sikerült közelebbről is megnézni, ott van ni, mutatom.
De hogy ennek a meredek domboldalnak a megmászását senkinek nem ajánlom, az is biztos. Kész csoda, hogy megúsztuk baj nélkül. Néha már négykézláb tudtunk felfelé kapaszkodni (még úgy is hogy már botunk is volt), vagy épp előre haladni. S volt, hogy majdnem hogy seggen csúszva jutottunk egyik lépésből a másikba. Ugyebár a fák sok szép barna lehullott levele... amitől az ember nem látja, hogy hova is lép... Hát elég veszélyes volt. Úgyhogy nem éri meg elhagyni a kitaposott ösvényt. Mi se tesszük többet... remélem.
És persze hiába másztunk le teljesen, a végén vissza kellett másznunk odáig, ahova a kitaposott ösvény is vezetett.
De nem baj... kaland és izgalom volt a javából.
Még egy forrásmedret megkerültünk...
... ha legalább lett volna benne víz.

Majd tanakodtunk, hogy merre tovább, hogy eljussunk a Lapát várig.
Még egy darabon a  kék kereszt  jelölésen.
Aztán jött az  elágazó. Persze megint jelöletlen út.... és csak sejtettük hogy a várunkhoz visz. Végül is a térképen az volt, hogy a domb tetején van.
És hát hogyan másképp lehetne a domb tetejére jutni... meg kell mászni. Ahogy vége lett a kerítésnek... illetve az is a dombra futott fel, mi is felmentünk mellette. 
Pedig én már nem akartam ma már mászni, főleg nem ilyen meredek domboldalakat.
De legalább hamar felértünk. No de... hol vár?!?!?! Hol a látnivaló?!?!?
Sehol semmi!!! Az égvilágon semmi! De még egy nyamvadt kőkupac se! Semmi, nulla, zéró... csak a fák meg a gaz. 
Csalódás a köbön, hogy ezért másztunk fel.
No de lefelé! Feltűnt! Hát csak kellett itt valami legyen! Hiszen mik ezek a kövek?!? Amikről sugárzik, hogy nem a hegyoldal részei!
Nagy nehezen leszenvedtük magunkat, és lefelé megvilágosodtunk.
Főleg amikor leértünk. Hát itt a vár!!!! Itt lent az úton, ahol jöttünk. Csak a falevelektől nem tűnt fel.
Meg a domboldalban beágyazva.... kődarabok, amikről sikított, hogy nem a hegyből váltak ki.
Lapát-vár. Egy teljesen feltáratlan, rejtélyes hely a Farkas-árok északi oldalán emelkedő Lapát-vár. Váralja község - amelyhez közigazgatásilag tartozik - önkormányzati rendeletében régészeti védelem alá helyezte, de pár szavas utalásokon kívül semmit nem lehet tudni a kora Árpád-kori - esetleg vaskori - erődítésről. Geocaching legalább ennyit tud róla, mert hogy a neten semmit nem találni.
Szóval itt a vár! A várat alkotó kövek mind itt vannak lent a domboldal tövében. Így hogy már tudtuk, hogy mit kell figyelni és keresni láttuk...
...az út....a domboldal... mind-mind tele volt kődarabokkal.
Egyesek formája félelmetesen hasonlított a téglára. Ez már nem lehet a véletlen és a természet műve. Ezek egykoron a vár építőelemei voltak! És ott voltak lent... körülöttünk... mindenütt... szanaszéjjel. Talán ezt a várat is felrobbantották anno?!? Nem tudni... de remélem, hogy egyszer majd ezt is megtudjuk.  
Utunk újra a kék kereszt  jelölés mentén folytattuk a patak mentén.

Itt is a csörgedező patak szépsége mellett kirándulhattunk.
De kicsit olyan volt ez a túraútvonal mint egy kihalt mellékutca a városi főutakhoz képest. Senki nem járt errefelé. Még jó hogy táblát is találtunk, azok azért m indig biztatóak.

Pedig nagyon szép a Mecsek ezen része is...
Elérkeztünk az elágazáshoz is. Itt a zöld kereszt  jelzésre váltottunk. Ez hivatott minket visszavinni egészen Óbányáig.
Már csak a patakon kellett átkelni...
És irány a zöld kereszt után!
még egyfolytában felfelé is vitt... Csak mentünk az emelkedőnek fölfelé és mentünk... Egy idő után a tüdőm már nem akart velem együttműködni, és úgy éreztem, hogy inkább ott alszok, hogy ha nem fogy már végre el az az emelkedő.
És akkor ....végre! Kiértünk egy széle földútra... ahonnan már nem emelkedett az út semerre se. Úgy tűnt, hogy felértünk a hegygerincre.
Ugyanazon jelölést követve végre lefelé indultunk.
Alig a kereszteződés után feltűnt, hogy feltűnően szabályos kőrakás van az út mellett.
Afféle romot találtunk. Láthatóan formája volt. Sajna a képeken nem látszik, de úgy tűnt, hogy ez egy kápolnácska, vagy valami afféle épület volt. 
Találtunk tárgyi bizonyítékot is. A falvonulatot is lehetett látni.
És nem látszik.. de mindkét végén lehetett látni, hogy egy félkör alakú épületrész volt. Mintha a két végén szentély lett volna. Sajna még a térképen sem volt feltüntetve, hogy mi lehetett el. Tán nem is régi szent épület maradványai, hanem csak valaki egyszer anno így rakta ide a köveket??? Nem tudjuk, de reméljük, hogy egyszer majd ez is kiderül. 
Ma tényleg tiszta Indiana Jones-ok voltunk.... küzdöttük a természettel... kilátót hódítottunk meg,...kerestük a várat, találtunk valami romot... Tiszta kaland és izgalom volt... 
Innentől meredeken lefelé vitt az út.
S a fák között nem csak gombákat, hanem egy elfutó őzet is láttunk.
 Egyszemélyes keskeny kis ösvény pedig vitt csak lefelé és lefelé..  egy idő után mintha víz morajlását hallottunk volna. Csak nem?! Tán már az óbányai patak lenne az.
És akkor felülről megláttuk... hogy szinte már ott is vagyunk Óbányán! Ott lent a mélyben a pisztrángos tó tengerzöld színe derengett a fák között.
Már pár méter és az épületek is láthatóak lettek.
Megérkeztünk! Végre! Megérkeztünk! Újra Óbányán. Az első elágazó előtti ház alatt értünk ki az ösvényen. 
S végre itt Óbányán. S milyen jó volt, hogy nem kellett innen még hazamenni, hanem itt tölthettük az éjszakát.
Fantasztikus túraút volt! Egy része a már ismert, egy része tiszta új és ismeretlen. Mélységek és magasságok,... hegyek, völgyek, patakok... majd 8 km... majd 5 órányi túrázás... csupa izgalom, kaland, és élményhegyek... pont amilyen egy túrának lennie kell. Nagyon jó volt! Óbánya és környékében nem lehet csalódni!

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése