Cigány-hegyi túrakörút
A Cigány-hegyi kilátó és a Lapát vár
Újra egy óbányai kirándulás! De jó! És nem is akármilyen, mert hogy most nem egy napra jöttünk, hanem többre! Így sokkal nagyobb, hosszabb és fárasztóbb túrát is be lehetett vállalni. És meg is tettük! Tettünk egy szép nagy túrakörutat!
Igaz, hogy csak péntek délután kettő körül tudtunk elindulni, de bizakodóak voltunk. Volt térképünk, és egy célunk, hogy a Cigány-hegyi kilátót megkeressük és megnézzük. Utána meg lesz valahogy. Új útitársam, Szabolcs, elég lazásan kezeli ezeket a dolgokat. Régebben én meg nem indultam volna kész, és a hazaérkezésig pontosan kidolgozott tervvel. De úgy tűnik, hogy most már más szelek fújnak....
És hogy tudjuk, lássuk (így mégiscsak könnyebb lesz követni a leírást is)... utólag már körvonalazódott... ez a túraútvonal kerekedet ki a napból:
Szóval délután kényelmesen megindultunk a szokásos túraútvonalon. Mivel most nem kellett egész Óbányán végigmennünk, ezért túránk 'hivatalosan' innen indult.
Az utolsó házaknál el is értük az ominózus elágazást. Lent vagy fent menjen az ember tovább? Igazából lényegtelen, mert mind már többször is említettem pár 10 méter után ugyanoda vezet az út. mi valahogy mindig fent megyünk.
Mindjárt az elején a szép nagy pihenőhely. Ideális családi piknikezéshez. Talán egy nap majd mi is kipróbáljuk, hogy milyen is itt enni, inni, pihenni...
De általában mindig nagy túracélokkal jövünk ide, ahogy most is. A cél első körben Kisújbánya.
Még az elején megemlíteném... hogy aki először jár itt, ne felejtse el, hogy sok okos-tábla is várja a túrázókat az úton sok-sok érdekes információval. A mostani úton ez nem volt fókuszban, úgyhogy olvasnivaló most nem lesz... a lényeg a túra, és az élmény volt.
A pisztrángos tó!
Láthatóan a látványromboló elektromos kerítés még mindig megvolt. De legalább napközben nincs benne áram, remélhetőleg... Szabolcsom önfeláldozóan megnézte,... jelentem, még él!
Ha képesek vagyunk eltekinteni a drótkerítés nem túl kellemes látványától, akkor azért megláthatjuk a szépet.... túl a kerítésen is.
Mentünk is tovább... mert még szebb látnivalók vártak ránk.
A kicsit leszabályzott patak...
... és a természetesen szabadon folyó patak.
No meg a vad természet! Itt állandóan változik a környezet. És ezért nem lehet megunni, mert mindig valami új, valami változás.
Kényelmesen sétáltunk végig a patak medre mellett.
Az esősebb időszak után most kifejezetten sok víz volt!
Olyannyira, hogy nem is mertem cipőm száraz állapotát kockáztatni egy extrémebb képért.
S talán pont a relatív sok víznek köszönhetően most még nagyobb területeken volt vízen átjutós ügyességi mozgásra szükség.
Itt is...
És itt is....
Szuper Márió is megirigyelte volna ahogy átpattogtunk a köveken és egyensúlyoztunk a faágakon. Éééééés! Szárazon megúsztuk. Egy életünkbe sem került :)
Ez az óbányai túraút - ami egyébként a kék sáv 
jelzéssel van ellátva - tavasszal is gyönyörű.
jelzéssel van ellátva - tavasszal is gyönyörű.
Itt sem kockáztattunk hogy esetleg vizesek legyünk és lemászás helyett inkább mentünk tovább... azért még messze voltunk a célállomástól.
Itt ugyanis nincs már olyan hogy gyalogút.. ha volt is a patakmedernek széle, az olyan felázott volt (sok eső és víz), hogy azt már csak a vaddisznók tudták volna élvezni. A mederben a köveken egyensúlyozás még mindig könnyebbnek tűnt.
Ez lenne az. Számomra továbbra is olyan, mint egy nagy száj. De egy üres hamburgernek is elmegy.
... és egy újabb átkelőhely. Ennél a résznél ennyi vízmennyiséget még nem is láttam. Úgyhogy még itt is ügyesnek kellett lennünk.
S már majdnem a faluban vagyunk. Az újra a bal oldalon egyre mélyülő patak meder, ami az út végére mégis mintha a semmibe tűnne jelzi, hogy szinte már Kisújbányán vagyunk.
... egy kanyar, két kanyar, sok kanyar (meglepően sokat kell még menni az első táblától a központig, nem is gondolná elsőre az ember)....
Egy kis pihenőt tartottunk... itt mindig meg lehet pihenni, ételt, italt szerezni.. no meg most már szállást is kínálnak!
Szerencsére itt annyit tábla van, hogy még véletlenül sem lehetett volna eltévedni. Szeretjük is a táblákat. Még ha riasztóan meg is mutatják, hogy a következő látnivaló milyen messze van. Mert hogy ezeken a szuper új táblákon már azt is lehet látni, hogy még mennyit kell gyalogolni, hogy az ember lejusson a kívánt célhoz.
mutatta az a utat. Az elején nem tűnik vészesnek....
... és még a képen sem látszik, hogy olyan meredek, hogy majd leszakadtak a lábaim. Na jó ennyire nem volt vészes, de az izmaim iszonyatosan dolgoztak, hogy enyhe súlyfelesleggel rendelkező testemet valahogy feltornázzák arra a hegytetőre.
Talán így jobban érzékelhető.... ott középen az a kis maszat világos a kereszteződés, ahonnan jöttünk.... és az nem távol van... hanem lent!
Szerencsére nem hosszú ez a kaptató és hamar fel is értünk a hegytetőre, ahol egy szép hosszú egyenes - mint egy kifutó pálya - vezetett a kilátóig.
És íme a kilátó! és hogy milyen is volt fent? No meg a kilátás?? KLIKK IDE és külön bejegyzésben megnézheted.
A kilátóban osztottunk és szoroztunk, és arra jutottunk, hogy akkor teljesen új és ismeretlen úton fogunk visszatérni Óbányára. Úgy tűnik, hogy már mások is hoztak meg ilyen félelmetesen veszélyes döntést és ha nem is a fogukat, de a bakancsukat ott hagyták. Bár ki tudja, hogy a föld alatt még mi volt.... :)
és a kék kereszt 
jelzésen mentünk egészen addig, amíg a két jelzés külön vált.
Apropopó.... hogy láttunk-e medvehagymát?!?!....Hát nem! Egy deka se, de még egy levél se volt! Se az eddigi úton, se a kilátónál, és így utólag már tudom, hogy később se láttunk. Úgy tűnik, hogy Pécs és vonzáskörzete 'megvette' a Dél-Dunántúli medvehagyma jogokat... mert hogy ott bezzeg annyi van, hogy Dunát lehetne...... Úgy tűnik, hogy a medvehagyma jobban szereti a Pécs körüli hegységet, mert itt valahogy nincs. De ahogy láttuk még az aljnövényzet is sztrájkolt.... :)
jelzést követtük.
Egy mély völgy-szerű patakmeder felett vitt az út. Bár nem látszik... de mutatom, hogy ott lent a mélyben csordogált valami.
Errefelé mintha az erdő is más lett volna. A fák valahogy másképp álltak, más színűek voltak... tán más fajtájúak is voltak...
Lelkesen mentünk, hogy már nem is vagyunk messze az új kiszemelt célponttól.... a Lapát vártól. De aztán mit látnak szemeink... kerítés!?!?! És akkor merre kell menni?
És mily szemfüles és találékony az ember.. no meg engedetlen... Mit neki járt úgy, ha van másik is. És tudjuk.... járt utat járatlanért... De azért csak azt választottuk.
Tulajdonképpen a kerítés mentén vitt végig a kitaposott ösvény. Bár elég lejtős volt... de még járható.
És hát ezért.... a kerítés alatti rész egy hatalmas nagy meredek domboldal volt. Itt ha nem vigyáztunk a lépésünkre akkor nagyon hamar megláthattuk volna a legalját és hogy van-e patak ott lent a mélyben.
És persze csak nem hagyott a kíváncsiság, hogy mi lehet ott lent. No meg hogy hol van az a forrás, amit a térkép is mutat.
De hogy ennek a meredek domboldalnak a megmászását senkinek nem ajánlom, az is biztos. Kész csoda, hogy megúsztuk baj nélkül. Néha már négykézláb tudtunk felfelé kapaszkodni (még úgy is hogy már botunk is volt), vagy épp előre haladni. S volt, hogy majdnem hogy seggen csúszva jutottunk egyik lépésből a másikba. Ugyebár a fák sok szép barna lehullott levele... amitől az ember nem látja, hogy hova is lép... Hát elég veszélyes volt. Úgyhogy nem éri meg elhagyni a kitaposott ösvényt. Mi se tesszük többet... remélem.
És persze hiába másztunk le teljesen, a végén vissza kellett másznunk odáig, ahova a kitaposott ösvény is vezetett.
jelölésen.
Aztán jött az elágazó. Persze megint jelöletlen út.... és csak sejtettük hogy a várunkhoz visz. Végül is a térképen az volt, hogy a domb tetején van.
És hát hogyan másképp lehetne a domb tetejére jutni... meg kell mászni. Ahogy vége lett a kerítésnek... illetve az is a dombra futott fel, mi is felmentünk mellette.
Sehol semmi!!! Az égvilágon semmi! De még egy nyamvadt kőkupac se! Semmi, nulla, zéró... csak a fák meg a gaz.
No de lefelé! Feltűnt! Hát csak kellett itt valami legyen! Hiszen mik ezek a kövek?!? Amikről sugárzik, hogy nem a hegyoldal részei!
Lapát-vár. Egy teljesen feltáratlan, rejtélyes hely a Farkas-árok északi oldalán emelkedő Lapát-vár. Váralja község - amelyhez közigazgatásilag tartozik - önkormányzati rendeletében régészeti védelem alá helyezte, de pár szavas utalásokon kívül semmit nem lehet tudni a kora Árpád-kori - esetleg vaskori - erődítésről. Geocaching legalább ennyit tud róla, mert hogy a neten semmit nem találni.
Egyesek formája félelmetesen hasonlított a téglára. Ez már nem lehet a véletlen és a természet műve. Ezek egykoron a vár építőelemei voltak! És ott voltak lent... körülöttünk... mindenütt... szanaszéjjel. Talán ezt a várat is felrobbantották anno?!? Nem tudni... de remélem, hogy egyszer majd ezt is megtudjuk.
jelölés mentén folytattuk a patak mentén.
De kicsit olyan volt ez a túraútvonal mint egy kihalt mellékutca a városi főutakhoz képest. Senki nem járt errefelé. Még jó hogy táblát is találtunk, azok azért m indig biztatóak.
Elérkeztünk az elágazáshoz is. Itt a zöld kereszt 
jelzésre váltottunk. Ez hivatott minket visszavinni egészen Óbányáig.
jelzésre váltottunk. Ez hivatott minket visszavinni egészen Óbányáig.
még egyfolytában felfelé is vitt... Csak mentünk az emelkedőnek fölfelé és mentünk... Egy idő után a tüdőm már nem akart velem együttműködni, és úgy éreztem, hogy inkább ott alszok, hogy ha nem fogy már végre el az az emelkedő.
És akkor ....végre! Kiértünk egy széle földútra... ahonnan már nem emelkedett az út semerre se. Úgy tűnt, hogy felértünk a hegygerincre.
Afféle romot találtunk. Láthatóan formája volt. Sajna a képeken nem látszik, de úgy tűnt, hogy ez egy kápolnácska, vagy valami afféle épület volt.
És nem látszik.. de mindkét végén lehetett látni, hogy egy félkör alakú épületrész volt. Mintha a két végén szentély lett volna. Sajna még a térképen sem volt feltüntetve, hogy mi lehetett el. Tán nem is régi szent épület maradványai, hanem csak valaki egyszer anno így rakta ide a köveket??? Nem tudjuk, de reméljük, hogy egyszer majd ez is kiderül.
Ma tényleg tiszta Indiana Jones-ok voltunk.... küzdöttük a természettel... kilátót hódítottunk meg,...kerestük a várat, találtunk valami romot... Tiszta kaland és izgalom volt...
Egyszemélyes keskeny kis ösvény pedig vitt csak lefelé és lefelé.. egy idő után mintha víz morajlását hallottunk volna. Csak nem?! Tán már az óbányai patak lenne az.
És akkor felülről megláttuk... hogy szinte már ott is vagyunk Óbányán! Ott lent a mélyben a pisztrángos tó tengerzöld színe derengett a fák között.
Megérkeztünk! Végre! Megérkeztünk! Újra Óbányán. Az első elágazó előtti ház alatt értünk ki az ösvényen.
S végre itt Óbányán. S milyen jó volt, hogy nem kellett innen még hazamenni, hanem itt tölthettük az éjszakát.
Fantasztikus túraút volt! Egy része a már ismert, egy része tiszta új és ismeretlen. Mélységek és magasságok,... hegyek, völgyek, patakok... majd 8 km... majd 5 órányi túrázás... csupa izgalom, kaland, és élményhegyek... pont amilyen egy túrának lennie kell. Nagyon jó volt! Óbánya és környékében nem lehet csalódni!
Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése