Élménytérképem !!!

2016. augusztus 13., szombat

Pécs -Tettye romok

Tettye romok
Orfű felé tartó utunk során időt szántunk arra, hogy megtekintsük a Tettye romokat is. Sokat hallottam már róla, úgyhogy végre eljött az ideje, hogy lássam is. Utunk során ez pont kapóra is jött, a barlang megtekintése után már kerestük is a romokat.
Kirándulásnak megfelelő időjárás volt, így a nagy fürdőzés helyett ezen a hétvégén egyéb látnivalókat is meg tudtunk tekinteni. Ilyen volt a Tettye barlang is (ha még nem láttad volna, akkor KLIKK IDE) és ilyen volt a Tettye rom is, amit végre én is meg tudtam tekinteni. Nem mintha nem járnák Pécs felé többször is... de eddig valahogy soha nem szántunk rá időt. De most épp ideje volt.

Ahogy a barlang bejegyzésben is írtam, a nem épp egyértelmű kitáblázottságnak köszönhetően nehezen találtunk ide. De kérdezni soha sem baj, úgyhogy meglett a barlang, és utána a romokat is megtaláltuk. A romokat szerencsére nem kell nagyon keresni, csak a barlangtól kell felsétálni a széles sétányon, és már ott is van az ember. Ez a látvány fogad minket.
Nem rossz! Sőőőt! Láttam már korábban is képeket a neten, de valahogy azokon nem tűnt ilyen szépnek és felújítottnak.
Ééééés... ingyen bérmentve látogatható!!!
Pedig itt nagyon komoly munkálatok lehettek. Nemcsak hogy a romok körül sétány van... de ápolt zöld terület, padok és szökőkutak díszítik a rom melletti területet.
A Tettye Pécs egyik legfestőibb városrésze. A magyarul derviskolostort jelentő 'tekke' török szóból keletkezhetett a Tettye kifejezés. A XVI. század elején Pécs püspöke, Szathmáry György nyaralót építtetett a helyen. Miután Pécs török kézre került, a reneszánsz nyaraló a dervisrend birtokába került. Maradványait a 20. század elején konzerválták, és a Tettye azóta is a pécsiek egyik legkedveltebb kirándulóhelye, számos városi rendezvény színhelye.
Szatmári György 1505-1521 között volt Pécs püspöke. A püspöki palota bővíttetése mellett reneszánsz palotát építtetett a Tettyén, melynek csak romjai láthatók napjainkban. 
A palota egyemeletes, U alakú épület volt, dél felé nyitott udvarral. Dél-keleti oldalán torony kapcsolódott a falhoz, maradványai napjainkban is láthatóak. A török hódoltság idején dervisek éltek a palotában, az elnevezés is innen származik, a török derviskolostor neve tekke. A bektasi dervisek Tirana határában álló központi kolostorát az albánok ma is Tettyének nevezik.
A palota épségben kerülhetett a törökök kezébe, akik csekély változtatással használták fel saját céljaikra. A jelenleg még álló falakon török átépítés nyomokban sem lelhető fel. A XVIII. század végén lakatlanná vált. A romok elbontására engedélyt adott a város vezetősége, azonban a magas bontási ár miatt mégsem került elbontásra a falak nagyrésze. A viszonylag ép falfelületeket 1904-ben konzerválták.
Szép nagy rom, ami még egész szépen megmaradt. Bár felettébb furcsa az a rozsdavörös fém hozzáépítés. Az elején nem is tudtam hova tenni. Viszont ez a rész biztosítja a feljárást fal tetejére.
S onnan valami még gyönyörűbb kilátás nyílik a romokra. S bár azok a csokikockára hasonlító fém ülőkék is furcsák..... de végül is... a szent cél érdekében... elmegy.
Innen fentről nagyon jól meg lehet csodálni a romokat.
És a rom szépen magasodó fala mellett a modern szökőkutas teret is.
Ahogy a kilátást is Pécs felé.
De romok itt most sokkal, de sokkal szebben voltak, mint a városi kilátás. Nem is tudom, hogy Mo. még hány ilyen jó állapotú és szép rom lehet ilyen festői környezetben, mint közpark szerepben.

Nagyon szépen helyreállították ezt a teret és benne a romokat.

Egyszerűen csodálatos volt, és ahogy néztük, még a nap is kisütött és még szebb megvilágíásban láthattuk a romokat.
A romok tövében egy rövid leírást is találhatunk, amiből a véletlen erre tévedt turista mindent megtudhat.
S a magyar rész... akit érdekel... információ a helyszínről!
Csak néztük és csodáltuk a falakat, és hogy mekkora épület lehetett.
A felső részén is folytatódik a park. Elég nagy füves területtel...
...szobrokkal, és érdekes művészi elemekkel díszítve.
S a távolban még a barlangban is emlegetett palotát is megtaláltuk.
Hát nem csodálatos?!? Mit meg nem adna minden város egy ilyen parkért.
Nekem nagyon tetszett... s még azok a rozsdavörös kiegészítések is harmonikusnak tűntek a végére.
Ezek a magas romok... csodálatos!
Ej ha minden régi történelmi épületünkből legalább ennyi maradt volna....
Nagyon szép rom! Csak ajánlani tudom minden Pécsre utazónak!

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése