Kirándulok, túrázok, élményekkel gazdagodok - S mind megírom, hogy lásd ,Magyarország mennyi látnivalóval és élménnyel Téged is vár.

2017. július 28., péntek

Kisbér - Kiskastély

Kisbér - Kiskastély
Átutazóban Kisbéren megnéztük a Mini Magyarország parkot, a Batthyány-kastélyt és ha már ott voltunk, akkor a Kiskastélyt is megkerestük. Bár a nagyobb kastély állapotát látva nem fűztem nagy reményeket ehhez, így viszont annál nagyobb meglepetés ért.
Batthyány-kastély megtekintése után (ha még nem láttad volna a bejegyzést KLIKK IDE) nem is kellett volna sehova se mennünk autóval. Egyszerűen csak a kerítés mellett végig kellett volna sétálnunk és már itt is lettünk volna. De sajna a térkép megint becsapott és azt hittem, hogy messzebb van. Hát nem. A Kiskastély kapujából szinte látni a nagykastélyt, de legalább is parkot és a lovasszobrot biztosan.

A lényeg, hogy idejutottunk.
Bár a szép nagy kerítés látványa nem volt elsőre túl biztató.
Még szerencse, hogy a fényképezőnek továbbra se akadály :)

A kistérség központjának kiemelkedő épületegyüttese a Batthyány család által építetett kastély és az ahhoz kapcsolódó létesítmények, közte a Kiskastély. A Kiskastély helyén már az 1760-as években is uradalmi épület állhatott, és többnyire a kastély kertészének, vagy gondnokának lakásául szolgált. Az épület 1853-tól, a Kisbéri Magyar Királyi Ménes megalakulásától a ménesparancsnokok lakása, egészen a második világháború végéig. Mai formáját 1904-ben Bárány Pál helyi építőmester tervei alapján kapta. A világháború után szolgálati lakásokat alakítottak ki a mintegy 450 négyzetméter alapterületű épületben, ami jelentős állagromláshoz vezetett.
És akkor megláttuk, hogy nyitott kapu várja az érdeklődőket.
Viszont nyitvatartási és látogatási renddel.... meg egy kis belépődíjjal.... Pontos tájékozódást a község honlapján is lehet találni - KLIKK IDE és megtekintheted.
Úgy tűnt, hogy ez a kastély messze jobb és újabb állapotban van, mint nagyobb szomszédja. A kiírás szerint pedig még múzeum is működik benne. Ezt az épületet igazán szépen helyrehozták, és a turisták számára is látnivalóként szolgál.
Az elmúlt év őszén kezdődött felújítási munkák során a helyi honismereti kör kutatásai nyomán a külső homlokzatot az eredeti állapotba állították vissza. Cseréptetőre cserélték a korábbi eternitet, az épület toronyrésze pedig az eredetinek megfelelően horganylemez borítást kapott.
Bátran be is mentünk, hogy ha mást nem is, de a kertet megnézzük...
...no meg azt a sok érdekes táblát. Mindegyiken egy-egy híres ló neve, vagy annak családfája volt látható.
Az aranyos kastély bejárata csalogató volt.
A Kiskastély felújított épületében kapott helyet a helytörténeti gyűjtemény, amely a honfoglalástól kezdve napjainkig követi nyomon Kisbér történetét. A kiállítást egyház- és iskolatörténeti darabok színesítik. Két teremben mutatják be a Kisbéri Magyar Királyi Ménes történetét. Info erről az oldalról.
S kíváncsiságunk pont elég nagy volt ahhoz, hogy be is térjünk gyorsan még zárás előtt megnézni, hogy mi minden látható itt.
A kiállítás a régészeti leletektől a középkori okleveleken és más írott források fotómásolatain, térképeken, az egykori Batthyány kastélyból származó tárgyakon, pl. a híres ménes egykori verhetetlen lovának, Buccanernek a csontvázán, az általa és utódai által elnyert serlegeken át kellő részletezettséggel és változatossággal, mégis sűrítve tárja látogatója elé Kisbér történetét. Egyháztörténelmi tabló, a 19. század második felétől működő civil szervezeteket bemutató fotók, szövegrészletek, festmények színesítik az így felvázolt, jól dokumentált történelmi folyamatot.
A kiállítás részletesen bemutatja a város területrendezésének változásait. E szempontból legértékesebb darabjai egy 1768-ból származó telekkönyv és kéziratos térkép, valamint egy 1886-ban készült térkép. Ezek segítségével követhető az egyes utcák kialakítása és elnevezése, a település fejlődésének megannyi - a helyi fejlesztési, építési, műemlékvédelmi terveket alakító - fontos részlete. Info erről az oldalról.

A sok kép és egyéb kiállítási tárgyak mellett persze a ló-téma volt a legérdekesebb. Főleg, hogy a "Kincsem" című film bemutatása miatt pont aktuális is volt a téma. Kérdezősködtünk... de úgy tűnt hogy a témában vannak zavaros és homályos információk minden írásos dokumentumban, és hogy Kisbér talán nem is erről szól, nem ez és csak ez a kisbéri ménes lényege.
Úgyhogy kaptunk kis infot erről... kicsit arról...
Megnéztük az érdekes gyűjteményeket.

És már mentünk is. A kiállítás érdekes, de nem túl nagy. Úgyhogy nem is időztünk túl sokat, főleg hogy az időnk is szorított. 
Viszont nagyon kellemes meglepetés volt a romos nagykastély után látni, hogy a kisebbet felújították és ilyen szép közösségi feladatot lát el az épület. Ha erre járnál és érdekel...

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése