Élménytérképem !!!

2017. július 31., hétfő

Balatonfűzfő - Mámai templomrom

Balatonfűzfő - Mámai templomrom
Balatonfűzfőn átvezető utunk során a Mámai templomromot kerestük meg. Elhelyezkedéséből kifolyólag gyorsan meglett és hamar vetettünk rá egy pillantást.
A nagyobb utazásokon szeretem, ha megkeresünk egy-egy romot is, főleg ha még nem láttuk és nem kerül túl sok időbe. Így volt ez ennél a templomromnál is.
Balatonfűzfőn utaztunk át és gondoltam, hogy ezt is megtekinthetnénk. A legegyszerűbb, ha a Jókai Mór utca 43. címen a Jézus Szíve templomot keresi az érdeklődő. Mi is azt tettük, és nagyon gyorsan meg is találtuk. A templomrom ugyanis szó szerint a templom mögött található.
Ez a templomocska is nagyon aranyos. És a külső kőborítás... varázslatos mesebeli épületre hasonlít.
Bár bemenni nem tudunk...
A templomot a XIII. században épült Mámai Szent László-templom romjaelőtt építették fel, az alapoknál felhasználva az annak nyugati homlokzatából lebontott köveket is.
A Jézus Szíve római katolikus templomot 1936-ban szentelte fel Rott Nándor veszprémi püspök. Ólomüveg ablakait Palka József aranykoszorús üvegfestő mester készítette budapesti műhelyében 1937-ben. A két oldaloltáron látható képeket Veszeli Lajos festette.
... de ablakon keresztül vetettünk rá egy pillantást, hogy milyen is lehet egy ilyen formájú és megjelenésű templom belülről. Meglepően tágas, világos, nyitott és egyszerű volt a belső kialakítása.
De most nem is ezért jöttünk. A templomromot kerestük, ami mindjárt ott is volt a templom épülete mögött.
Majdnem mint a képeken, amiket még anno a neten láttam, csak most mintha jobb színben tűnt volna fel. Vagy csak ennyit számít a jó idő és a napfény.

Egy kis plusz info a turautak.com hasonló oldaláról:
A tatárjárás idején, 1242-ben ezt a települést is feldúlták és a temploma is elpusztult, a mai romtemplom keletkezési idejét a régészek a XIII. századra teszik. Egy dokumentum szerint 1292-ben már állt Máma Szent László tiszteletére emelt, kelet-nyugat tájolású, négyzet alapú, egyhajós, egyenes szentélyzáródású temploma. Déli oldalán volt a kapu, melynek már csak a küszöbe látszik. A templom többször elpusztult. 1702-ben még kijavították, északi oldalához sekrestyét építettek.

Thay Kálmán "Dunántúli hadjárat 1707-ben" című könyve alapján állíthatjuk, hogy falu a XVIII. század elején, Rákóczi szabadságharca idején pusztult el. A harcok elmúltával a falu lakói nem telepedtek vissza, bár temploma még állhatott, mert egy 1761 augusztusában kelt vörösberényi egyházlátogatási jegyzőkönyvben a következők olvashatók: "A faluval szomszédos mámai pusztán van remeteség és remete. Távol van az emberektől, bár az esztergomi főegyházmegye engedélyével a Szent László tiszteletére szentelt templom mellett létesült."
A templom későbbi pusztulásának körülményeiről nincsenek adataink. Az 1928-29-ből származó fényképek tanúsága szerint már rom, de még a nyugati oromfala állt.
Ma már nem látható oldalfalait 1932-ben az új templom építésekor bontották le. A megmaradt rom feltárása és helyreállítása az Országos Műemléki Felügyelőség vezetésével 1963-64-ben történt. Az egyik falfelületen a falfestés erősen megsérült részletei még látszanak.

Ennyi volt a gyors látogatásunk. S meglehet, hogy egy ideig az utolsó templomrom is, amit megkerestünk. Ha szereted a hasonló látnivalókat megkeresni...


Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése