Élménytérképem !!!

2017. július 30., vasárnap

Ikrény - Merán-kastély

Ikrény - Merán-kastély
Győri kirándulásunk során a környéken egy-két kastélyt is megkerestünk, többek között az Ikrény községében található Merán-kastélyt is, vagy ahogy még nevezik Lamberg-Meran kastély.
Előzetes kastélyböngészésnek köszönhetően tudtam, hogy a kicsi községben hol kell keresni a kastélyt. Tényleg nagyon könnyen meglett. A községen átvezető nagy úton kell végig menni, és a Kastély tér nevű útnál ott is áll a kastély és a magtár.
Még eltéveszteni sem lehetett. Az útról mindjárt látni... minden épületet.
Bárhol meg lehetett állni autóval, és már mentünk is körülnézni.
Az épület első része a volt magtár.
Míg mögötte a boltíves hosszú épület maga a kastély-épület. Nem mondom, hogy jobbat vártunk, képek alapján lehetett sejteni mi várható. A kastély nincs valami jó állapotban és erre veszélyt jelző táblák is utaltak. Szinte szöges ellentéte volt egy korábban megtekintett másik kastélynak, ahol a fényűzés és pompa már visszaköltözött.
A kastély az 1780-as évek végén épülhetett késő barokk stílusban. Építtetője Lambert (I.) Ferenc volt. Egy emeletes, téglalap alaprajzú épület, melynek fő homlokzata földszintjén árkádos tornác fut végig. Emeletén tizenegy ablak sorakozik, az épület két végét ovális ablakok zárják, amelyek a lépcsőházak megvilágítói. Az épület részben boltíves pincével rendelkezik. 
1791-ben már Lamberg Fülöp József örökölte az ikrényi birtokot, a móri és a csákberényi birtokok mellett. Az ő nevéhez fűződik az angol félvér méntelep létrehozása is, melyet 1807-es halála után felesége luzsnai és regliczei Luzsénszky Borbála bárónő vezetett. 1826-tól pedig fiai – gróf Lamberg Ferenc Fülöp és Lamberg Rudolf – lettek az örökösök.
Klasszicizáló későbarokk kastélyt. A kastély alapterülete 513 m2, földszinti helyiségei boltozatosak, emeleti részének folyosójáról 7 nagyobb, teremszerű szobába lehet belépni. A műemléki védettségű kastély egy része alatt boltozatos pince húzódik.
Csábító volt, hogy benézzünk egy-két terembe.
De a táblák is figyelmeztettek, és valóban nem tűnt annyira biztonságosnak. Úgyhogy csak kívülről szemléltük.

Kellő távolságból, nem ám itt dől ránk valami... pl. ilyen csak úgy magában álló falrész.



A kastély mellett urasági kápolna található.
Meglehet hogy a távolban látott épület lehetett az. Oda se mertünk hátra menni, nem ám nyakunk szegjük. Főleg, hogy úgy tűnt, mintha az a terület már valakinek a hátsó kertje lett volna. Nem éreztem azt, hogy ez az egész környék turista-barát lenne.
Az 1856-os kataszteri térképek már egy angolpark és több majorsági, cselédségi épület meglétét igazolták a kastélyépület és a magtár mellett.
Egyébként a Kastély téren több apróbb épületet is láttunk. De azokban nem túl rózsás körülmények között olyan emberek éltek olyan körülmények között, hogy még lefényképezni se mertem. Így mondjuk nehéz lesz a kastélyba is új életet lehelni.
A ma is fennálló kastély állítólag hajdan kolostor volt. Erről azonban nincs írásos bizonyíték. 
A község határában, a Rákóczi-féle szabadságharc alatt és 1848-ban is, kisebb csatározások folytak. A Lambergek kezében elég biztosan állt a birtok, mert Győr közelében jövedelmező volt a gabonatermelés. A szállítás viszonylag olcsó volt, mert Ikrény csak 10 km-re fekszik Győrtől. A századfordulóra azonban a gabona árcsökkenése és az agrárválság miatt átálltak az állattenyésztésre. 
A kastélyt 2010-ben a helyi önkormányzat nagy reményekkel visszavásárolta egy mezőgazdasági cégtől, arra készültek, hogy helyrehozzák, és ez majd jól fellendíti az idegenforgalmat Ikrényben. Sajnos ebből semmi sem valósult meg, így a kastély egy ideje újra eladó.
Nagy kár.

Pedig elég nagy épület, főleg a magtárral együtt nézve. Itt azért bőven lenne lehetőség sok minden kialakítására. Csak hát sok-sok pénz, és a kellemetlen szomszédság is gondot jelenthet.

Az épület együttest körbejártuk, s tisztes távolságból megtekintettük. Itt most csak ennyit nyújtott a kastély-mustra.
Bár nem az a tipikus igazi úri kastély a fényűző barokk korszakból. Se megjelenése, se formája... de azért nem olyan kis kastély. És tán lenne lehetőség is benne... de egyelőre inkább kísértet kastélyra hasonlít, ahogy mások is írták.
Ha szereted az ilyen épületeket felfedezni...

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése