Élménytérképem !!!

2017. július 28., péntek

Kisbér - Templom

Kisbér - Templom
Kisbéren járva és a kastélyokat keresve nem kerülte el a figyelmünket ez a szép nagy és nem ép hétköznapi torony-kialakítással rendelkező templom, a kisbéri Nagyboldogasszony templom. Pár perc erejéig közelebbről is megnéztük.
A templom pont a körforgalomban áll a falu központjában. Átutazók biztos hogy elmennek mellette, bármelyik irányba is tartsanak. Mi meg is álltunk egy picit...

Ez a nem ép megszokott toronykialakítás kíváncsivá teszi az embert. 

Bármelyik irányból érkezünk a városba, elsőként a csonka tornyú, műemlék római katolikus templom tűnik fel a városközpontban. 1783. március 19-én Bécsben keltezett levelében gróf Batthyány Tódor rendelte el az új kisbéri templom felépítését.
És mivel a templom mérete sem elhanyagolható, ezért még a belső kialakítás is. Szerencsére be is lehetett menni... a szokásos módon... előtérben a rács, de a látogató mégis mindent lát.
A fényképező meg még többet :)
Gyönyörű későbarokk főoltárát és copfstílusú gazdagon díszített szószékét 1788-ban készítették. A templomban található a Mária Terézia által 1770-ben a kisbéri plébániának ajándékozott Krisztus a kereszten című festmény. Az 1889-ben készült főoltárkép Mária mennybevételét ábrázolja. A templomot 1825-ben gróf Batthyány Antal József klasszicista stílusban átépíttette és 2 csonka toronnyal bővíttette. A templomot 1938-ban Döbrentei Gábor tervei alapján freskókkal díszítették. A festett üvegablakokat Mohay Attila készítette 1982-ben. A templom alapterülete 786 m2, magassága 30 m, a tornyokban 4 harang lakik. A kisbéri templom hangulatban, stílusban szervesen illeszkedett a kastélyparkhoz és a Batthyány kastélyhoz.

Szép nagy templom. A külső megjelenésével ellentétben belül nagyon szép és újszerű állapotban van.
Bár kívülről sem olyan rettenetesen vészes.

De a frontoldalon elég jól látszódott a túlzott közlekedés és környezeti igénybevétel nyoma. 

Tán a jövőben kívülről is rendbe teszik és akkor még szebb éke lesz Kisbér községének.



Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

1 megjegyzés:

  1. Köszönjük! 1978-tól 1990-ig sokat nyaraltam nagyszüleimnél Kisbéren. De szép is volt!

    VálaszTörlés