Élménytérképem !!!

2015. március 6., péntek

Szekszárd - Katolikus templom


Szekszárd - Belvárosi római katolikus templom
A történelmi városközpontban, a Béla téren emelkedő Belvárosi római katolikus templom Közép-Európa legnagyobb egyhajós temploma. A hangulatos teret a barokk Szentháromság-szobor, a névadó I. Béla és Szt. László király szobrai díszítik. Naponta háromszor harangjáték hallható.

Az 1794-es tűzvész után - melyben a rédgi templom is leégett- 1802 és 1805 közt épült fel az új katolikus templom. A szükséges anyagiakat a Helytartótanács, a megye és az uradalom közös megegyezése teremtette elő, de Szluha György plébános személyes közbenjárására Ferenc császár 26 ezer forintot is adott. Szluha állhatatossága kellet ahhoz, hogy a szokásos kisléptékű típustervek helyett egy nagyszabású templom építéséhez adjanak engedélyt. Az építkezéshez a pénz lassan gyűlt össze. Az istentiszteleteket ez idő alatt a Szent János és Pál kápolnában, majd egy ideiglenes deszkatemplomban tartják. Az új templom tervezője az Országos Építészeti Igazgatóság vezetője, Tallher József (1730?-1807) volt. Tallher (más írásmód szerint Thalherr) a kor sokat foglalkoztatott építésze, a szekszárdi templom tervezésénél is - némileg megkésett módon - az egytornyos barokk homlokzat típusát alkalmazta. Tallher szigorú vonalvezetése azonban már némi klasszicizáló hajlandóságot is elárul. Ő is átérezhette a barokk iskolázottságú mesterek dilemmáját: A modernnek számító törekvések idegenek a vallásos szellemiségtől, ezért a barokkos formák kiüresítésével próbáltak a kor lassan változó ízlésvilágához alkalmazkodni.

A templom körül nagyon szép parkosított környezet található.

A templom a szépen felújított téren található. Így, hogy most már az autók sem járnak erre és parkolónak sem használják már a teret, nagyon vonzó látványt nyújt a tér is, és a templom is méltóságteljesebb mint valaha.
Nicsak... tárt kapukkal várják az érdeklődőket.
Majdnem... A szokásos módon egy kis előtér várja az érdeklődőket és az üvegablakos ajtón keresztül lehet bekukucskálni és megnézni, hogy milyen szép a templom belülről. (De legalább be lehet nézni!)
És valóban az! Nem is gondoltam volna, hogy ennyire. Szinte minden fala, de úgy tényleg az egész fal a padóltól a mennyezetig, de még az is! festve van. Ahol nem festmények vannak, ott olyan hatású falfestés van, mint ha tapétázva lenne. Még így üvegen keresztül távolról is érezhető volt, hogy a templomnak dicséretes és elismerésre méltó belső díszítése van.

Kár, hogy nem lehetett bemenni.
A templom előtti tér...
És a szép nagy templomok elengedhetetlen külső 'tartozéka' a szentháromság szobor.
Nem rossz, sőőőt, a felújított és sok egyéb látnivalót is nyújtó térnek köszönhetően én azt mondom, hogy egy 'misét megér'. És ha valóban mise időben járnál erre, akkor meglehet hogy bentről is jobban meg tudod csodálni ezt szép nagy templomot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése