Élménytérképem !!!

2015. május 31., vasárnap

Szeged - Szent Rókus templom

 Szeged - Szent Rókus templom
Szeged városán keresztül tett utazás során észrevettük, hogy a városközponttól kijjebb is van egy szép nagy templom. S bár a városnézős napba nem fért bele, de mielőtt eljöttünk Szegedről azért megnéztük ezt is.
Szép nagy, dupla-tornyos! templom. Első ránézésre mindjárt Franciaország és a Notre-Dame jut az ember eszébe. Hát persze hogy meg kellett nézni közelebbről is!
Szegeden a parkos Szent Rókus téren áll a kéttornyú, neogótikus Szent Rókus tiszteletére szentelt Római katolikus templom, amely 1909-ben épült Aigner Sándor és Rainer Károly építészek tervei szerint.
A Szent Rókus római katolikus templom története
Korábban a 18. században a mai templom helyén állt a Szent Rókus kápolna, melyet az 1738-as pestisjárvány emlékére 1739-ben szenteltek fel. Az eredeti kápolna helyén aztán 1832-ben emeltek templomot, melyet aztán a ma is látható templom követett a sorban. Az 1832-ben épített templom a szegedi árvíz utáni feltöltés következtében eléggé mélyen maradt, ezért vált szükségessé a lebontása.

Főleg az a hatalmas rózsaablak! Nagyon franciás! 
A templom belsőtere és díszítettsége
A Szent Rókus Római katolikus templom gótikusan befelé szűkülő főkapuját a Szent Rókus és Szent Péter Krisztus előtt című félköríves dombormű díszíti. A kapu felett nagy színes üvegtáblás rózsaablakon keresztül szűrődik be a fény. A háromhajós templom belső terét a szentély előtt kereszthajó választja ketté, keresztbordás mennyezetének jóleső vizuális hatása van. Az oltárkép Szent Rókust ábrázolja, amint az pestises betegekkel foglalkozik, a kép Vastagh György munkája. Az oltárokat a pécsi Zsolnay-gyár készítette, úgymint a templomkertjében álló Mária szobrát és Jézus Krisztus szobrát, melyeket majolikából készített el a Zsolnay-gyár. A templom szentélyének a fülkéiben kétoldalt a Magyarok Nagyasszonyának szobra és Szent Istvánnak a szobra áll. A vörös mészkőből készült keresztelőmedence még a korábbi templom öröksége.

És persze méreteit tekintve nincs oka szégyenkezésre! Jó nagy templom ez is. Hát persze hogy meg szerettük volna megnézni belülről is. De sajnos nem hogy nem lehetett bemenni, de még előtér sem jutott a későn érkezőknek. :( Ugyanis van/volt egy nyitvatartás, amikor be lehetett volna menni... hát arról lemaradtunk.. így jártunk. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna arra a rózsaablakra, a belsejére, no meg az orgonára. Talán majd legközelebb.

Kívülről azért jól megnéztük ezt a templomot is.


No meg körbe is jártuk...
Legenda a Mária szobor kezéről
A rókusi templom kertjében álló Mária szoborhoz egy különös história kötődik, amely az ötvenes évekhez kapcsolható. Az a mendemonda járt körben a rókusi hívek között, hogy a templomkertjében álló Mária kezében egy elhervadt virágszál kivirágzott. Ezt sokan égi csodának tulajdonították. Azonban az éppen hatalmon lévő pártvezetők megelégelték a dolgot, és a további csodákat megakadályozván, titokban levágták a szobor kezét, melyben a virágot tartotta…
Mária keze visszakerült és továbbra is őrzi keze a szerettel és hittel adott virágszálakat.
Oldalról nézve, mintha már egy kis kastély lenne... olyan kiránylányos... nem? Nagyon szép!
Szeretem a neogótikus stílusú templomokat. Kár, hogy nem láthattuk belülről. Amúgy is zsákbamacska, hogy melyik templom külső megjelenés milyen belsőt takar, hát persze hogy kíváncsi az ember, legalább is én biztosan!
Így hát félsikerrel, de új látottakkal tova is álltunk.
Ha Szeged felé járnál... nézd meg Te is.. hátha szerencséd lesz és jókor jó időben leszel ott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése