2014. június 25., szerda

Kőris hegyi túra


A nagy túra... a Kőris hegy, a kilátó, az Ördög-lik, a Halomsírok és a Pörgöl-barlang

Bakonyi kirándulásunk egy napja a Kőris hegy megmászásáról kellett volna szóljon. Sajnos egy egész nap nem jutott erre programra, de úgy tűnik, hogy fél nap alatt is meg lehet mászni :) És mivel nem tudtam, hogy mire vállalkozunk ezért be is vállaltuk.

Volt egy leírásom, és egy 0.0-ás térképem, ami szerint megterveztem. Eszerint Bakonybélig kellett eljutnunk, hogy onnan indulhasson a túránk.
Bakonybél másik vége felé találtuk meg a parkolót, amit a leírás is ajánlott.
Innen indult az utunk a leírásnak megfelelően, ami a térképen a sárga szaggatott vonalnak felel meg. Mert hogy lefelé jövet már egy kicsit bátrabban a leírástól eltértünk, és nem az ajánlott úton jöttünk, hanem ahogy én a legcélszerűbbnek gondoltam visszafelé. No ezt mutatja a fekete szaggatott vonal. És így akkor Te is látod, hogy milyen utat jártunk be, úgyhogy ajánlom figyelmedbe az én kis térképemet (Tudod, ezt az online térképek oldalon te is megtalálod, már mint az eredetit)
Szóval utunk a parkolótól indult. A kékés sárgasáv jelzés után mentünk a betonúton. Nem volt valami nagy szám a betonúton sétálni. Nem is értettem, hogy miért ezt preferálta a leírás. Meglehet hogy máshol is megállhattunk volna, ahol megspóroltuk volna a beton-túrát. No de ismeretlen volt a terep, úgyhogy nem akartam egyelőre felülbírálni, úgyhogy csak mentünk és mentünk előre.
Egészen addig, amíg el nem érkeztünk az elágazóig, ahol is a kékés zöldsávval jelölt, immáron erdős ösvényt választottunk. Ezen mentünk tovább. Itt már érezhetően erdő volt, és a lakott terület pedig már távolabb.
Lelkesen mentünk az egy ember széles kis ösvényen felfelé.
Innentől már igazi túra volt!
S ahogy felfelé haladtunk egyre szebb lett az erdő, egyre nagyobbak a fák. Teljesen más ez az erdő, mint pl. a Mecsekben.. a fák, a színük, a méretük...sőt...ezek a fák elég egységesen és katonásan álltak egymás mellett.
De a gombák itt sem hiányoznak!
Ez a kékés zöldsávos szakasz egy kisebb tisztásnál vált szét.
Itt mi a zöldsávot választottuk és azon haladtunk tovább. Itt még szigorúan a leírás szerint. Mint láthatod, itt már nekem is van botom. :) Szuper öko-bio bot! Azt hiszem, hogy időben sikerült felmérnem, hogy nem kis feladat lesz 705 méter magasságba felmászni... egy délután alatt.
Hát nem csudaszép az erdő?!
Széles, feltehetően erdészeti úton vitt a jelzés, úgyhogy egyelőre még nem volt olyan vészes és fárasztó.
Közben az erdő szépségében gyönyörködtünk. Kellemes útszakasz.

Persze azért voltak apró 'akadályok', amelyek itt-ott utaltak a vadállatok jelenlétére is.
Majd egy újabb tisztáshoz értünk. Itt viszont csak egyenesen átszeltük, mivel még semmilyen elágazást nem kellett keresni. Követtük a zöldsávos jelzést.
Újra erdészeti úton haladtunk. Még örültem is, hogy így milyen könnyű lesz az egész. Nem kell semmivel se küzdeni, az út jól járható és még eltévedni sem lehet. Azt hiszem, hogy itt egy kicsit előre ittam a medve bőrére.
A el is értünk a halomsírokig. Legalább is egy fának állított tábla erre akart utalni. De sírok sehol. De tényleg. A legnagyobb képzelőerőnkkel sem tudtuk a gazba beleképzelni a sírokat. Ahol a tábla állt, ezen az útszakaszon, nyomát sem lehetett látni. Pedig én is láttam, hogy térkép szerint is ott van valahol.
De nem láttuk, úgyhogy csalódottan tovább is álltunk.
S alig pár méterre egy kereszteződéshez értünk. No itt már el kellett gondolkodni, hogy merre is menjünk. Kerestük is a jeleket ezerrel, hogy a leírásnak megfelelően továbbra is a zöldjelzésen haladhassunk.
Meg is lett...
.....egy pár jelzés erejéig, mert utána ebben a furcsa hangulatú erdőrészben eltűntek a jelek. Nem volt egy sem. Kezdtem kétségbe esni, hogy vajon akkor jó irányba jövünk-e.
S ahogy kiértünk erre a kisebb tisztásra, mintha a távolba jármű hangját hallottam volna. Csak nem a műút van ott? Akkor mindjárt kiérünk erről a szakaszról is.
És bizony hogy az volt. De örültem, hogy idáig is eljutottunk. Itt még pihenőpadokat is találni. Úgyhogy mi is ettünk egyet és rákészültünk az utolsó nagy etapra. Mert hogy a lényeg még csak most jött, megmászni a csúcsot. Aki eléggé figyelt földrajz órán, és a térképolvasás is jól megy, az tudja, hogy a gyanúsan sűrűsödő és egy központi pont köré csoportosuló vonalak mutatják a magasabb pontokat, avagy a hegycsúcsokat, s ahol sűrűn vannak a vonalak, ott bizony meredek a szintkülönbség. Nézd csak meg a térképet!
Szóval nyilvánvaló volt, hogy a hegymenet még csak most fog jönni! Egyelőre még lelkesen mutatom, hogy a kék sávjelzést fogjuk követni egészen fel a legmagasabb pontig, a kilátóig.
Mentünk is.. lelkesen...
A látkép egyre szebb, ez is mutatja, hogy magasan járunk.

S lesz ez még magasabb, mert a meredek részek még csak most jöttek!

Ne legyen kétséged afelől, hogy amíg a fák úgy tűnik, hogy egyenesen állnak, addig mi nem a meredek partoldalt másztuk épp.
No látszik? Hogy hogyan kúszik az ösvény felfelé?
És nehogy kicsit is könnyű legyen, extra kihívásnak mind két oldalán derékig érő csalán!! volt! Voltak olyan részek, hogy csapkodtuk magunknak az utat, már csak a bozótvágó hiányzott, az sokat segített volna :)

Egészen eddig a részig, a hegyoldal extra fokozatra kapcsolat. S azt mondod, hogy nem tűnik lentről meredeknek?
Hát akkor nézd meg fentről! Nem igazán őszinte már a mosolyom.... Nem volt semmi megmászni. S bár a Kereki várnál tett kirándulás során megélt emelkedő is volt lehet ilyen meredek, ...csak hogy az előtt nem gyalogoltunk le előtte 8 kilométert.
A lényeg, hogy felértünk! Megtettük! Megcsináltuk! És ott volt a kilátó is!
És hogy milyen is volt a kilátóban szerzett élmény, azt külön bejegyzésben KLIKK IDE és elolvashatod.
Mivel már a kilátó aljából is lehetett látni, hogy alig pár méterre egy fehér gombóc formájú izé van, ezért kíváncsiságunk azonnal megtekintésre sarkallt minket. Hát a radar állomás! Szuper titkos, szuper védett, szupergyorsan távoztunk is, mielőtt a kamerákat figyelő őröknek gyanúsak lennénk.
A kilátó tövénél tett kis pihenő során kinéztem a visszafelé vezető utat. Nehogy már ugyanazon az úton menjünk, főleg, hogy az én térképemen, de lehet hogy ezt még a leírásban is láttam, hogy van itt a közelben afféle barlang szerűség, amit a barlang jelzést követve találhatunk meg. Nem tűnt olyan vészesnek az út, főleg hogy visszafelé egy jó nagy darabon már műúton mentünk volna. Gondoltam...
Elég hamar meg is találtuk... az Ördöglik!

Legalább is a tábla szerint ez a mély lyuk lenne az. Olvasd csak el a táblán található információt! Úgyhogy ide még véletlenül se akarjon senki se lemászni, hacsak nem szó szerint az ördöggel szeretne találkozni.
Mutatom... oda nem beleesni!
S mentünk volna tovább.... ja mentünk volna... ha nem tűnt volna el a ösvény amin haladni lehetett volna. Mit csinál hát az ember ilyenkor... sas szemét használja, hogy megkeresse a legjobban kitaposott részt, azt feltételezvén, hogy talán mások már jártak arra.
És miért torpantunk meg? Valószínű, hogy valami vihar volt és a hatalmas fákat kidöntötte,  és nem lehetett látni, hogy merre kell menni. Még úgy is láttunk kitaposott utacskát kétséges volt, hogy biztos, hogy arra kell menni. Baromi meredek volt ez a rész, és jelzés vagy segítség sehol. Akadály annál több :) Mivel a tigris bukfenc már nem megy, ezért a nagyis átmászás maradt.

Ezt a képet félúton lentről készítettem, vagyis onnan fentről szerencsétlenkedtük le magunkat.
És még messze nem volt vége... az út még egyszer ennyit mutatott lefelé. S talán a térképen is látni, hogy a legrövidebb úton másztunk meg 150m szintkülönséget. Nem volt semmi.
S mikor végre egyenesbe értünk, akkor már tudtam, hogy a nehezén már túl vagyunk.
Ez a barlang jelzésű ösvény (aminek kevés nyomát lehetett látni) a műútba futott bele. Innentől már könnyebb és pihentetőbb menetben haladtunk lefelé, egészen a következő kereszteződésig. Mert hogy nem akartam műúton akkora kerülőben lefelé menni. Minek... ha le is lehet váni az utat.
S amint megtaláltuk a sárga pont jelzést, már vettük az irányt újra erdős utaknak. Hamar ki is lyukadtunk a már ismerős kereszteződéhez.
Innen már csak a sárga pontot kellett követni a következő elágazásig, ami a műútba vezetett. Onnan meg már gyerekjáték, gondoltam....
Mentünk is ..  már kevésbé lelkesen és egyre fáradtabban. De legalább az út széles és könnyedén járható.
És akkor! Egyszer csak! Mit látnak szemeink! Egy tábla! Nem is akármilyen tábla! Hanem ugyanaz a halomsírokról szóló tábla! S nézzük nézzük az erdőt és valóban! ösvény ami bevisz! Nem is kellett kétszer mondani, és már mentünk, hogy megnézzük, hogy milyenek is azok a halomsírok, amikről a felfelé úton lemaradtunk.
És hát ezek azok! Ezek a halomsírok!

Mintegy 3500 évvel ezelőtt, az időszámításunk előtti 15. században telepedtek meg az általunk alig ismert, úgynevezett „halomsíros” kultúra népei a Bakony erdeiben. Nevüket temetkezési szokásaikról kapták, halottaik hamvait ugyanis urnákba helyezték, mellé ékszert, fegyvert, agyagedényeket tettek, fölé földből vagy kőből halmot építettek. A Bakonybél melletti Százhalom a maga 226 halomsírjával Közép-Európa legnagyobb ismert sírmezeje ebből a kultúrkörből. A legnagyobb sírok 20-30 m, a kisebbek 5-16 m átmérőjűek, magasságuk 1-3 méter. Keletkezési idejük Kr. e. 1200 körülre tehető.

Bizony... azok azok, és azt hiszem, hogy itt én is egynek a tetején állok. Szellemekkel pedig nem találkoztunk. :) 

Itt már közel volt a főút, és szó mi szó élményekkel teli egyre fájósabb lábakkal vonszoltuk magunk az úton lefelé.
És hát főút ide, vagy oda... a látvány itt is lenyűgöző volt! Azok a hatalmas sziklák! ahogy magasodtak mindkét oldalon.

És akkor kiszúrtam ott fent valamit. Megláttam egy táblát. Térképet és minden maradék erőmet összeszedve kielemeztem a helyzetet, hogy az bizony ott a Pörgöl-barlanghoz tartozó tábla lehet, ott van fent!
És még a jelzés is meglett. Hát gondolkodtunk nem keveset, hogy így félhullán még fel-e akarunk oda mászni vagy sem. De mivel nem sűrűn fogunk újra erre járni, ha valaha is lenne rá lehetőségünk.
Ezért összeszedtük minden maradék energiánkat, és a sárga barlangjelzést követve megkerestük a barlangot. Hihetetlen, hogy egy felfedezés tudata mennyi plusz energiát tud adni.
És felettébb gyorsan meg is lett a barlang! Ez az!

Nem is olyan kicsi... legalább is az 'ajtó méret'. 
De belül már nem volt annyi hely.
Viszont egy szép tábla a tudnivalókkal volt!
Miután megnéztünk gyorsan visszajutottunk a műútra, hogy most már tényleg minél előbb visszaérjünk, mert fáradtak is vagyunk, meg lassan sötét is lesz... no meg mikorra érünk még haza!
Továbbra is sziklákkal övezett úton folytattuk utunk....
egész addig az elágazóig, ahol egy ösvény a falu felé elvisz, a zöld sávjelzéssel. Akkor ott jó ötletnek tűnt a falú felé levágni az utat és nem a betonúton visszamenni. Nos í]y utólag már tudom, hogy egyáltalán nem volt az, mert szinte biztos, hogy a falun keresztül (mivel kicsit eltévesztettük az utcácskát) többet mentünk. Nem baj... legközelebb már tudni fogom :)
Szóval a falu felé mentünk.
Először még jelzés után...
... utána meg már csak úgy, mert nem lett meg az a kisutca ami levágta volna jobban az utat.
Úgyhogy hullafáradtan de szerencsésen visszavonszoltuk magunkat a kocsihoz.
És még az autó is megvárt. Már csak haza kellett gurulni laza 150 kilométert.
Hát nem mondom. Szép ki teljesítmény volt! És hogy mennyi? 6 óra alatt teljesítettük a távot, lépésszámláló szerint ennyit.
No de azért nem hisszük el neki, hogy tényleg csak ennyi lett volna. Hegymászásban nem olyan jó lépés számolás terén. Úgyhogy ilyenkor, már csak a saját fáradtságunkat is indokolva fel szoktam egy kicsit szorozni :) Mondjuk ezt olyan 18 km-re?! :) Messze volt na! És az a sok mászás felfelé, és lefelé se mindig könnyebb, ne hogy azt hidd. Hiába visz a lendület, meg a gravitáció, azért a lábak és a térdek azt is érzik.

Mindent összevetve egy nagyon izgalmas, kalandos túra volt! Változatos tájban, látványban, nehézségekben, látnivalókban! Túra a javából! Azért jobb lett volna ha több időnk lett volna, mégis csak kényelmesebben haladtunk volna itt-ott. De most így is jó volt, és örülök, hogy összejött, minden tekintetben. És hogy szuvenyír lett-e? Hát persze! a szokásos... csudaszép kövek, és rengeteg fénykép!

Ha neked is tetszett a környék, a látnivalók, a túra, a kaland, a nehézség és könnyedség, akkor ajánlom, hogy egyszer Te is tekintsd meg a Kőrist, még ha nem is konkrétan ezt a túrautat járod be. Van ám még sok másik lehetőség is. Remélem, hogy egyszer még én is visszatalálok ide, és egy másik, de legalább ilyen izgalmas túrában lehet részem a gyönyörűséges Bakonyban.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése