Dunaföldvár - Városnézés

Dunaföldvár és a vár, no meg a kilátó

Már régóta szerettem volna megnézni Dunaföldvárat, mint várost. Igaz elsősorban a Csonkatorony miatt, de ha már ott vagyunk, akkor miért ne néznénk jobban is körül.

Bár nem nagyon tudtam, hogy a városban hol kellene megállni a kocsival, némi kavargás után, és a 0.0-ás térképem segítségével rájöttem, hogy nem annyira nagy ez a város, hogy azon kellene töprengeni, hogy hol álljak meg. Úgyhogy néhány fölösleges kanyar után megálltunk.....és már indultunk is a várost felfedezni. Valóban nem voltak távolságok a városban, és szinte minden látnivaló a központ közelében egy helyen volt. Elég csalóka lett a térkép, amit még tavaly nyomtattam. Talán célszerű lenne némi aránnyal ellátnom legközelebb ezeket a térképeket. :)

Épp hogy elindultunk az egyik irányba, mindjárt templom templom hátán.

Szinte mindjárt ott is volt az első templom. Egy kisebb fehérke kis templom. Kerítés vagy hasonló különösebben nem védte, csak elölről az a nagyon szép díszes kapu, ezért körbe lehetett járni, de bemenni itt sem lehetett. Ez a Szerb ortodox templom (Rác templom).

A XVIII. század elején Tolna megye vidékét "Rácországnak" nevezték, olyan magas volt a fõként szerbek alkotta, összefoglaló néven rácoknak nevezett balkáni eredetû görögkeleti népek aránya. A rácok elsõ csoportja a török hódoltság alatt vándorolt fel a Balkánról az elnéptelenedett Tolna megyébe. Ezek a rácok szinte nomád életformát folytattak, és igen könnyen odébb álltak a körülmények változásának hatására. Mivel adózásra nem voltak kényszeríthetõk (mondván, hogy õk fegyverrel szolgálnak), ezért a földesurak szándékosan igyekeztek kiszorítani õket a területeikrõl, vagy megpróbálták jobbágysorba taszítani õket. 

A szerbek másik része a török iga alóli felszabadító harcok idején érkezett a megyébe. Ezek a csoportok már zártabb közösségeket alkottak, és beilleszkedtek az új hazába. A harmadik -legkevésbé népes réteget- a fõként a Duna mentén megtelepedõ kereskedõk alkották, akik közt a szerbek mellett görögök és más ortodoxok balkáni népek is voltak. A gabonakereskedelem teljesen a görög-rác kereskedõk kezében volt, a dohány-bõr kereskedelem a zsidók kezében összpontosult. A magyar nemesség ekkoriban a kereskedelmet megvetendõ tevékenységnek tartotta.

A magyarok és a rácok közt a viszony kezdetben nem volt felhõtlen, sõt a Rákóczi-szabadságharc alatt véres harccá is fajult. A "labancok" a megyénkben fõként a császár oldalán álló rácok voltak, kisebb részük volt csak az osztrák katona. 

A szerbek részaránya fõként elvándorlással, beolvadással fokozatosan csökkent. Fõként a gazdagabb, kereskedõkbõl álló rétegükben nagy volt az asszimilációs igény, aminek eszköze a beházasodás volt. Egyes településekrõl már a XIX. század során eltûntek. 1920 után csak Medinán maradt fenn jelentõsebb közösségük, ahova 1699-ben érkeztek elsõ csoportjaik. 

A dunaföldvári szerb templom 1787-ben készült, ikonosztáza 1801-bõl való. Oldalában számos sírkõ található görög eredetû nevekkel, tehát az elnevezése ellenére fõként a görög kereskedõknek köszönhette felépülését. Már a 19.század vége óta használaton kívül van. Az utóbbi években a templomot kívülrõl felújították. A belsõ felújításai is folyamatban van. 

Alig mentünk pár száz métert, és már lehetett látni a következő templomot is. A sárga templom. Ez a református templom. Leírást sajnos nem találtam :(  És még bemenni sem lehetett,... már nem is csodálkozom. Úgy tűnik, hogy erről még az interneten sem találni semmit. Talán nem egy kedvelt templom? Ki tudja...lehet hogy majd még a jövőben találkozom pár kimerítő sorral a neten, és akkor kiegészítem. Addig meg maradnak a vizuális információk...a képek...

Majd  templom előtti bekötőúton mentünk tovább. Mert már messziről látszott a következő templom csúcsa. Csalogatóan hívogatott, hogy akkor már őt is nézzük meg. A macskaköves úton mentünk és annak a végén állt az a még nagyobb templom.

Hát hogy ennyi hívő legyen egy ilyen nem túl nagy községben. S bár megnézni belülről ezt sem lehetett, ahogy egyiket sem,..... sajnos... ahogy lenni szokott... Ha nem vagy hívő, vagy épp nem mise időszakban tolod oda képed, akkor már nem is láthatsz semmit se Isten szent házából. Továbbra is elszomorító, hogy ez van....de hát ez van.

S ahogy felértünk a lankás emelkedőn ott állt büszkén a nagy fehér templom, a Szent Ilona római katolikus plébániatemplom (Öregtemplom). A fenyőfák takarásában bújt meg. A nagy faajtó bejárathoz lépcső vezetett fel. Körbe is lehetett járni, de bemenni, de még benézni sem lehetett,...szinte már nem is vártam mást. 

A 18. század elejére Földvár a környék legnagyobb településévé nõtt, és jelentõs gazdasági fejlõdésnek indult, amirõl az 1703-ban tartott országos vásár is tanúskodik. A plébániát 1699-ben alapították, az anyakönyvezés 1729-tõl kísérhetõ nyomon. A megnövekedett lakosság miatt szükségessé vált egy új, nagyobb plébániatemplom építése, amely meg is valósult 1723 és 25 között Hölbing János budai építész tervei szerint. 1757-ben villám sújtotta, ennek következtében leégett, majd 100 évvel késõbb (1858-ban) ismét pusztító tûzvész martalékává vált. 1944-ben súlyosan megsérült. Külsõ megjelenésében rendkívül egyszerû, vaskos, barokk épület. Erõteljes tornya a templom tömegébõl 3/4 részt elõrelép. Nyílásai téglalap alakúak, kivéve a harangház-ablakot, amely szegmensívvel záródik. A téglalapablakok mindenütt, egységesen szemöldök párkánnyal vannak ellátva. Belseje 37 méter hosszú és 9,6 méter széles. Belsõ festése meglehetõsen egyszerû, a szentély diadalívén a hét szentség jelképe látható: keresztség, bérmálás, eucharisztia, bûnbocsánat, betegek kenete, egyházi rend, házasság. Orgonáját Angster József készítette 1877-ben 2 manuállal és 19 regiszterrel. Szentmisét vasárnap 9 és 18 órakor mutatnak be.

Ami viszont még ennél is nagyobb csalódás volt, hogy amikor megkerültük a templomot, akkor a várni remélt csudaszép kilátás helyett ez fogadott.... Se csuda, se szép, se kilátás.... Eléggé lehangoló volt, hogy a magánterületet jelző kerítések rondítottak bele a képbe.

Így hát mentünk is tovább a többi látnivaló felé. Le a szép nagy templom mellett.

Megcsodáltuk a templom előtt-mellett található szobort. 

Úgy tűnik, hogy errefelé sem tisztelik az ilyen jellegű köztéri 'díszeket'. Még akkor sem, ha az szent, legalább is a formák és alakzatok. Itt-ott hiányzott egy szobrocska. Hogy megint kinek kellett ez a hátsókertjébe. Nem is értem, hogy az emberek (vagy inkább fiatalok?!?) miért nem tudják tiszteletben tartani.

Három templom után egészen véletlen a hangulatos utcákon sétálva még a 'várat' is megtaláltuk. Feltűnt a nagy fakapu, amiről a neten olvastam. És valóban... amögött volt a vár. Ami ugyebár nem vár, mert Dunaföldváron a nevével ellentétben nincs vár, hanem egy torony van, Török-torony, Csonkatorony, vagy Öregtorony néven.

És látnivalóként az van, meg a körülötte lévő ki parkocska. Parkocskának talán egy kicsit meredek nevezni, de nagyon hangulatosan ki van alakítva. Ahogy megtaláltuk a nagy fakaput és átmentünk rajta elénk is tárult a kert és a torony látványa. KLIKK IDE VAGY A KÉPRE , és erről még többet olvashatsz.

Ezután szépen visszasétáltunk a központba. És minő meglepetés, a szép régi házak közt találtunk még egy templomot. Hát itt tényleg rengeteg hívő lehet! Egész érdekes volt, mert mint egy sorház, csak a frontoldal sugallta, hogy ez egy templom (no meg az tipikus templomtorony!), a többi részét nem lehetett látni, mindkét irányból hozzáépültek a házak. És hogy bemenni?!...ááá!... én már meg se próbáltam. Anya még igen...de ő is eredménytelenül járt.

Ez a Szent Anna ferences plébániatemplom (Barátok Temploma)

Földvár a török kiûzését követõen nagy fellendülésnek örvendhetett, ennek köszönhetõ, hogy már 1717-ben megtelepedtek a bosnyák rendtartományhoz tartozó ferences barátok. A bosnyák rendtartományból szakadt ki a Kapisztrán Szt. János nevét viselõ rendtartomány, amelyhez a földvári ferencesek is csatlakoztak. A város területén volt egy középkori bencés apátság, melynek a ferencesek megérkezésének idejére valószínûleg már csak romjai maradtak. Ezekre a maradványokra épült rá a templomuk és ezen a helyen áll ma is. 1738 és 89 között épült, elõbb a templom, majd legvégül a torony készült el.

A gyönyörû, impozáns, barokk épülettömegével a város jelentõs mûemléke és látnivalója. Fõhomlokzatát a kõbábokkal díszített, kõkeretes kapu és a szegmensíves kórusablak uralja. A kétoldalt szimmetrikusan elhelyezett szoborfülkék láthatók, melyekbe szobor mindmáig nem került. A hajó falát a tetõtõl elválasztó párkány a fõhomlokzaton erõteljesen, többszörösen golyvázott módon megjelenik, ez választja el a homlokzatot az oromfaltól. A fõhomlokzati oromfal gazdagon ívelt, bal oldalán volutával zárul, jobb oldalán pedig mellvédszerû, vízszintes záródású falszakasz köti össze a toronnyal. A keleti oldalon álló tornya egy lépéssel visszahúzódik a fõhomlokzat vonalától, evvel is ütemessé téve a templom utcai vonalát, ami aztán a rendházépület szép vonulatával folytatódik. A torony ablakai félkörívesek, kivéve a lépcsõház ablaka, ez ovális alakú. A harangház szintje gazdag plasztikával díszített, órapárkánnyal ellátott (toronyórája nincs). A toronyban két harang függ, melyeket mind a mai napig kézzel húzva szólaltatnak meg a ferences atyák. Mindkettõt Szlezák László öntötte, a 680 kg-os, 105 cm alsó átmérõjû nagyharangot 1927-ben, míg a 200 kg-os, 72 cm alsó átmérõjû harangot 1932-ben. A templom belsõ hossza 30,7, szélessége 13 méter. A torony 42 méter magas.

Belépve elénk tárul a háromboltszakaszos, csehsüvegboltozattal fedett, hevederekkel és pilaszerekkel tagolt, egységes barokk belsõ. Fõoltárképe Szent Annát ábrázolja. A hevederek között, a boltszakaszok alatt, illetve a szentély két oldalán összesen hat mellékoltár áll. Szószéke a hajó felénél áll, kosarán a négy evangelista szobra látható, hangvetõjén puttók és a Tízparancsolat táblái láthatóak. A fõoltártól jobbra, a sekrestyeajtó fölött az Utolsó Vacsorát ábrázoló festmény kapott helyet. 1 manuálos, 9 regiszteres orgonáját 1809-ben egy ferences testvér építette, utoljára 1951-ben a Rieger gyár építette át. 

Önálló plébániaként 1924 óta funkcionál, azóta rendszeres az anyakönyvezés. A plébánia látja el a Nepomuki Szent János kápolnát. Szentmisét vasárnap fél 11-kor mutatnak be. A rendház értékes freskóit az 1950-es években eltûntették, amikor azt gimnáziumként használták.

S a távolban még egy templom lenne... Nem akartam hinni a szemeimnek. Kicsit lejjebb pedig a magát templomtoronynak álcázó polgármesteri hivatal díszes tornya hitette el a turistával, hogy ott még egy templom van. De nem, közelebbről már lehetett látni, hogy hál istennek ez már nem egy újabb templom. Mondtam is, hogy ez nem igaz, hogy ennyi templomuk legyen. De az már nem az volt. Pedig mind utólag kiderült egyet, az evangélikus templomot, tényleg nem láttuk.

Ez a torony a  városházához tartozott. Aranyos, kedves, színes toronyóra.

Majd újra elértünk a központba. De mielőtt visszatértünk volna a kocsihoz, megnéztük a tereket. Mondjuk ezt, a sok szép virágaival....

...és a nem épp szokványos szobrokat....

....várostáblát....

...szökőkutat... víz nélkül...

...és egy fagyizót is lemeóztunk ( az a rózsaszín ott hátul :) )

A központ nem valami nagy, de azért találni boltokat, és kiülős vendéglőket, amit az felettébb érdekes szobor tesz hangulatossá, akárcsak az a nagy szökőkút, ami bár akkor nem működött, és lehet hogy takarékossági okokból egyáltalán nem működik 100%-an, de jól nézett ki. Kellemes kisvárosi hangulatot nyújtott, hát még a fagyi. A furcsa színű, nevű, és ízű fagyiktól eltekintve egész jó fagyizó. Ilyenkor célszerű azt a fagyit választani, amit az ember biztosan szeret, és nem jó ilyenkor kísérletezni. Hm.... pedig jól hangzott amit választottam, csak hát az íze. De azért elfogyott, ahogy lassan sétáltunk vissza a kocsihoz. Szépen lassan, mert hogy parkolódíjat nem kellett fizetni! Hát hogy megörültem, amikor ez még elején kiderült! Hát még egy ilyen csodálatos város, ahol nincsenek nagy kék mihaszna pénznyelő oszlopok. Mennyivel szebb és nyugodtabb nélkülük az élet. Kár, hogy ez máshol nem így van.

A térképecskémen még jelöltem, hogy kicsit odébb van egy dombtető, annak tetején egy kereszt és a kilátó. A Csonkatorony mellöl lehetett is látni, azzal szemben volt. Már csak el kellett jutni oda. Ami nem volt egy egyszerű mutatvány. Hiába próbáltam a GPS-en manuálisan beállítani, hogy hol van.... mivel nem volt címem, ezért nem voltam benne biztos, hogy az az út vinne oda, amit a GPS lelkesen újra és újra lemodellezett nekem.... ezért félvakon elindultunk.
Reméltem, hogy megtaláljuk, és feltudunk menni kocsival a tetejéig, ott úgyis csak a kilátás a lényeg, nagyon más nincs. Főleg, hogy a túloldalról látni lehetett, hogy erőteljesen túrják a domboldalt, mert valaki valamit nagyon fel akar építeni.

No de nem volt ám olyan egyszerű megtalálni a felfelé vezető utat. Szokásomhoz híven sikerült többször is eltéveszteni a felvezető bekötőutakat és kereszteződéseket. Ezeknél a kicsi és keskeny utaknál nagyon hamar el lehet bizonytalanodni, hogy jó helyen jár-e az ember.

Főleg, amikor egyre meredekebb emelkedőn visz fölfelé, és csak imádkozol, hogy ne jöjjön senki se veled szembe, mert nincs hova félre húzódni, hacsak nem a mélység felé. De ne hogy már én legyek a holnapi újság címoldalán. Nagyon reméltem, hogy gyök 20-al azon a 60sok fokos emelkedőn felérünk és még meg is tudok majd ott fordulni valahol!
Mert hogy ezen tolatva lejönni! Soha! Akkor inkább megfordulok egy törölközőnyi helyen és magam emelem át a kocsit egyenesbe, de gyilkos tolatást nem vállaltam volna be. Az iszonyatosan meredek emelkedőn sikerült is felmennünk! Felértünk! meglett a kilátó! És még hely is volt hogy megforduljak! Ezt a luxust! Meg kell becsülni, úgyhogy gyorsan egyenesbe is álltam, nehogy valami terepjáró feljöjjön és elfoglalja a maradék kis helyet is, ami a megforduláshoz kell. Kocsi indulásra kész állásban, úgyhogy mehettünk is megnézni, hogy milyen is az a kilátó és a kilátás onnan fentről. A kilátás valóban szép volt (akárcsak a toronyból). Vagyis olyan túlzottan túlontúl sokat, szebbet többet és jobbat nem nyújt ez a kilátó rész.
Hacsak nem valaki kifejezetten a Jézus keresztre feszítésének stációira kíváncsi, illetve annak befejező szobraira, meg a keresztre.

Mert ha igen, akkor viszont célszerű gyalog felmenni, mert útközben is volt itt-ott leszórva egy-egy stáció darab.... ja... még az is foglalta a helyet, az amúgy olyan keskeny útból! Végül is nem volt rossz. Kereszt rendben, kilátás rendben, a Duna-híd is állt még....

....és valóban szép látványt nyújtott a Csonkatornyot távolról látni.
És még a templomokat is megszámoltuk, hogy akkor mennyi is az annyi, és merre is csúcsosodnak.

Egy kicsit elmerültünk a város látképében.

De aztán mentünk is... abban a reményben hogy egyben leérünk a szuzival. Ezek a meredek lejtők nem tesznek jót az első lökösnek, úgyhogy nagyon, nagyon, de nagyon, de nagyon óvatosan és lassan...most már csak gyök 10-el gurultunk lefelé, szintén abban a reményben, hogy talán nem most akar valaki épp felfelé jönni. De szerencsénk volt. Teljesen egyben, és épségben, új élményekkel gazdagabban hagytuk el a várost.

Már ha elhagytuk volna.... Mert hogy meg kellett még állni egy nagyon fontos helyen. 'A' fagyizónál. Ha a környéken élsz, akkor lehet hogy Te is halottad, hogy nagyon dicsérik azt a fagyizót, ami a főút mellett van. Tóth cukrászdának hívják, és szeretettel lát minden édességimádó átutazót.

Igaz, hogy egy fagyit ettünk már bent a városban, még a szökőkútnál, de csak azért, hogy legyen majd mihez viszonyítani, hogyha bemegyünk ebbe a város szélén lévő fagyizóba. Így is lett. Fagyiztunk egy jót, de szinte már túl jó és túl sok volt a fagyiból. Valóban nagyon finom a fagyijuk, csak ajánlani tudom, hogy állj meg, ha erre jársz.
Sajnos a Dunapartra már nem volt időnk lemenni. Pedig az is szép lett volna, főleg hogy egy szakaszon az is parkosított. Talán majd legközelebb, ha arra járunk, akkor megállunk a többi látnivalót is megnézni. Egész jó kis nap volt. 

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!