Élménytérképem !!!

2015. június 12., péntek

Szarvas - Bolza-kastély

Szarvas - Bolza-kastély
Kirándulásunk során a sok szép és érdekes látnivaló végett Szarvas városát is megejtettük. És ha már ott voltunk, akkor gyorsan megkerestük azt a pár kastélyt is. Az egyik ezek közül a Bolza-kastély volt.
Sajnos a kastélyhoz való eljutás már nem ment olyan könnyen mint a Mitrovszky-kastély esetében. Tudtam, hogy hol van és hogy hol kell keresni, csak azt nem tudtam, hogy hogyan lehet oda eljutni. Szerencsére a belvárosi sétánk során egy segítő elmondta, hogy még a híd előtt kell megállni és ott egy széles kapun lehet bemenni. Biztonsági őrrel védett terület, de ha mondjuk, hogy miért jöttünk és mit szeretnénk megnézni, akkor beengednek.
Meg is találtuk a kaput. S akkor már világos volt, hogy a kastély körüli vagy melletti terület az egyetemhez tartozik, és ezért vigyázzák a területet.
Szerencsére amilyen könnyen sikerült leparkolni, olyan könnyen be is jutottunk. A kastély egyáltalán nem olyan volt, mint ahogy azt az ember várta volna. Magát a kastélyt nem lehetett belülről megnézni. Az állapota és az egész környezet ezt sugallta. És kívülről is egy könnyed séta keretén belül körbejártuk.
Viszont olvasnivalót azt találtam!




Úgy tűnt, hogy azért várják az érdeklődő turistákat. A kihelyezett leírás és a nem épp újszerű állapotukban pompázó képek is ezt sugallták.
A portától hamar elértük a kastély épületét. Akárcsak a másik kastély, ez is egyszintes volt.
A túlzott növény burjánzás sejtette, hogy itt már egy jó ideje nincs élet, és nem különösebben gondozzák, se a kertet, se az épületet.
A bejárat azért jól nézett ki.

Az épület belső kialakítása változatlan maradt, ma is felfedezhetjük benne az egykori grófi pompát. Az udvar felőli ellipszis alakú teremben egy csodaszép márványkandalló áll, a falakat az eredeti empire lambéria borítja.
A Tessedik Sámuel Főiskola Rektori Hivatalaként szolgáló kastélyhoz hangulatos kis park, valamint egy kisebb arborétum is tartozik.
S ahogy gondoltuk... belül semmi... A kastély elhagyatott, csak a növényzet szeret rajta nőni.
Bolza Pál mostani bámulatos szépségű empire kastélyának elődje 1810-20 között épült a Körös-parton, annak hídja közelében. Ezt az épületet a XIX. század közepén átépítették, valamint klasszicista, romantikus, valamint eklektikus stílusú részletekkel látták el. Kibővítették néhány további lakó- és fogadószobával, valamint házi kápolnával.
Egyes részei sajnos elszomorító állapotban voltak.
S nem tudom hogyan, de sikerült az épületet megkerülni. A körös felőli oldalára szerettünk volna átjutni, mert onnan nézve van az az igazi szép kastély kinézete, amit a neten is lehet látni.
Viszont a kert, ami a kastély épülete körül volt. Hát hm....
Nemcsak hogy rendezetlen volt, és gazos, de itt-ott még a szemét is.
De legalább az utat megtaláltuk.
A kastély kertje látott már szebb napokat is. A térdi érő fű/gaz nem igazán tett jó benyomást.
Pedig innen adódik az a páratlan kilátás a Holt-Körösre és az azon úszó szökőkútra, ami egyben emlékmű is.
Az államalapítás 1000 éves évfordulóján adták át a Körös medréből kiemelkedő Ezredéves Emlék című emlékművet, Mihály Gábor Munkácsy díjas szobrászművész alkotását. A millenniumi emlékszobor, azt a legendabeli jelenetet örökíti meg, amikor Mihály és Gábriel arkangyalok átadják a koronát az országnak.
Szomorú, hogy van egy ilyen szép turisztikai látványosság...
... és mellette ezt kell látni.
Még szerencse, hogy legalább ez a látvány hozta a formáját.
Pont ilyennek láttam a neten is a Bolza-kastélyt.
A kastély keleti és nyugati főbejárata előtt, a két oszlopcsarnok, a négyoszlopos kapuzat timpanonján a régi Bolza-Batthyány-címer látható. A Holt-Köröshöz vezető fehér márványlépcső pihenőjén található a híres római capitoliumi farkas szoboregyüttes pontos mása, amely az anyafarkast ábrázolja a mondabeli Romulusszal és Rémusszal. A gróf a szoborral a család olasz eredetére kívánt emlékeztetni.
Ilyen szép előkelő lépcsőzetet és frontoldalt. S mellette még ez különleges szobor is (csak mert hogy ezt azért nem sok helyen ábrázolják a történelem könyven kívül). És akkor az épület körül meg az a sok gaz és gondozatlan kert.

Ha nem láttuk volna a kastély kevésbé rózsás oldalát, akkor azt mondanám, hogy milyen szuper. De így.... vegyes érzéseim voltak.
Annyi turista jön ebbe a városba az arborétum, a Mini Magyarország és talán most már a Körösi állatpark miatt is, hogy talán megérné ezt a kastélyt sokkal szebb állapotban fenntartani és a turistákat ide is bevonzani.


A kastélyt a másik irányba megkerülve megint láttuk kopott és elhagyatott oldalát. Szomorú...
Pedig a Holt-körös partján fekvő...
.... kastély igazán szép látványt nyújt,... és egy kis plusz esetén, szép élményt is nyújtana az erre látogatóknak.
Kár, hogy nem foglalkoznak jobban a kastéllyal. Legalább is ottjártunkkor ez volt a helyzet. Talán egyszer majd ez is változik... főleg ha már ilyen szépen épül és szépül a város.
Ha kíváncsiságod arra vinne....

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése