Élménytérképem !!!

2015. június 7., vasárnap

Ópusztaszer - Csillagösvény Labirintus

Csillagösvény Labirintus
A szegedi kirándulásunk utolsó napján jártunk Ópusztaszeren, és akkor láttunk meg ezt a helyet. Nem csoda, hiszen az Ópusztaszerhez befelé vezető út legelején található. S mivel elég sok autó állt ott akkor is, ezért már az előző nagy kirándulásunk alkalmával kiderítettük, hogy mi is ez a park. Bár időnk azon a napon már nem volt, de már akkor tudtam, hogy egyszer ide még visszajövök, hogy én is kipróbálhassam a labirintusokat. No, ez az idő most jött el.
A park mellett egy keskeny sávon ingyenes parkolási lehetőség várja az autósokat. A cím, ahol keresni kell - H-6767 Ópusztaszer, Szoborkert u. 1. De ahogy írtam, ha a GPS az Ópusztaszeri Történelmi Emlékhelyre visz, akkor biztos, hogy ott fogsz elmenni mellette.
És egy tábla is várja az érdeklődőket. Az első ottjártunkkor már röpke beszélgetés után tudtam, hogy különleges szórakozási lehetőséget nyújt ez a park. Úgyhogy már csak ezért is meg kell mutatnom, és ha mást nem is, de a honlapját - KLIKK IDE - mindenképpen nézd meg, hátha az nagyobb kedvet ad a meglátogatáshoz.
A Csillagösvény Útvesztő Öko Élménypark Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékpark szomszédságában található, autóval, kerékpárral, busszal, vonattal is könnyen megközelíthető.
A Közép-Európában egyedülálló, labirintus tematikájú élménypark a környéken fellelhető természetes alapanyagokból épült fel. Az útvesztők, logikai feladványok, népi- és gyermekjátékok világát kínálja a legkisebb gyermekektől kezdve az aktív idősekig. Európa legnagyobb sövénylabirintusát a magyar történelem, földrajz, élővilág érdekes, játékos módon történő megismertetése teszi még izgalmasabbá.

Szóval... nem volt kérdés, hogy azt a labirintust egyszer meg kell nézni.
Ahogy belépünk az élményparkba jobb oldalt számháborúzásra lehetőséget nyújtó terület van. Ez már pusztán attól érdekes, hogy egy deka fa sincs, ami mögé el lehetne bújni, hanem valami más... remélem majd egyszer személyesen te is megnézed!
Ahogy tovább mentünk játszótér a kicsiknek....
..... pihenő a nagyoknak :)
És a térkép az élményparkról! Nem is olyan kicsi! Hát még a labirintus!
A főépület, ahol a belépőjegyet, ennit, innit lehet venni.
A labirintus előtti téren egyéb érdekes játékok.

Hinták is.... :) 
És kihívást jelentő játékos feladatok.
A csillagtetős jurtaszállás....
Jó nagy egybefüggő terület. Foglalkozásoknak helyet adó fedett terület. Tök jó, mert ezek szerint, ha rossz idő van akkor is tudnak a látogatók elfoglaltságot találni.
És még egy elég nagy makett-asztalt is láttunk. A fenomenális óriás cserépkályháról nem is beszélve.
De a lényeg számunkra most a labirintusok voltak. Főleg, hogy így kettecsként, gyerek híján, a többi 'játék' és érdekesség nem lett volna élvezhető.  Azért csak mókásabb ebben az élményparkban egy nagyobb létszámú csoporttal itt lenni. Láthatóan a teret, az élményeket és a játékokat is úgy alakították ki.
Hamar meg is találtuk az első labirintust.  A fűzfafonat-labirintus mellett volt ez az emelvény, ahonnan mindjárt terepszemlét is tartottunk. 
Innen lehetett látni a sövénylabirintust is.
És mivel információink szerint az volt a hosszabb, ezért időnk híján inkább azzal kezdtük, .... biztos ami biztos, hogy a végére tudjunk érni.
A bejárat....  a labirintus nem tűnt félelmetesnek.
De az a kérdéssor, ami a labirintusban való helyes irány megtalálását garantálta volna, annál inkább. 
Mert hogy ez egy igazi labirintus, ahol van helyes irány, és van a másik, ami ki tudja hova vezet.. vissza, zsákutcába, verembe, darázsfészekbe... ki tudja :) Úgyhogy ki ne akarná a helyes utat a lehető leghamarabb megtalálni, főleg hogy az információk szerint legalább 2,5 km az út.
Ahol fahidas emelvényen mentünk keresztül jól lehetett látni, hogy milyen tekervényes az ösvény.
És bár minden hősies labirintus látogató, ahogy én is, azt hinné, hogy akkor onnan magasról majd meg lehet látni a helyes utat,... de az felejtős. Egyáltalán nem olyan mint otthon az újságban a 2D-s labirintusban meglátni a helyes irányt, még mielőtt az ember elkezdené húzni a vonalat. 
Úgyhogy a labirintus játékszabályai szerint kell játszani, hogy eljuthassunk a közepéig és onnan ki is. Méghozzá a kérdésekre kellett helyes választ adni, és annak betűje mutatta az irányt. Jó válasz= helyes út... rossz válasz.... hát ahogy írtam .... sose tudni, hogy mi vár. 
Miután 'kisírtuk' az egyik legkönnyebb szinte gyerek kérdéssort, elég jó haladtunk.
Persze néha még ez is megtornáztatta az agytekervényeinket. Nem kicsit. S szó mi szó, volt hogy nem a jó betűt s irányt választottuk. De szerencsére ez egy barátságos labirintus, és legrosszabb esetben is csak egy rövidebb zsákutcába futottunk bele, és onnan gyorsan vissza is értünk a pontig, ahol rossz választ adtunk.
Úgyhogy elég jól haladtunk. Fa-hidak alatt....
... s felett.... s egy idő után már tényleg nem lehetett sem követni, sem átlátni, hogy merre is mentünk. Ilyen egy jó labirintus!
S becsapós is... már ott volt a középpontja, ahova el kell jutni... de mi szinte már túl is mentünk rajta.
Kanyargott még az a labirintus... mindenfelé... 
...hidakon fel és le...
... egyre közelebb a középponthoz.
A kérdéssor és a táblácskák, amiknek köszönhetően csak megtaláltuk az utat.
A cél! Eljutottunk mi is a labirintus középpontjába! Egy szép nagy fa-emelvény várta az utat találókat.
Egy kis megérdemelt pihenés, mielőtt visszafelé megindulnánk.
És persze az itt is kirakott térképet is kielemeztük jobban... hátha látjuk rajta a kifelé vezető utat, s majd csak meg kell jegyezni, hogy hol jobbra és hol balra.
De sajna nem volt az olyan egyszerű. Ugyanúgy kellet haladnunk kifelé is, ahogy jöttük. A kérdéses elágazóknál jött a kérdés, s a válasz alapján a helyes ösvény. A végére pedig vagy belejöttünk már, vagy kifelé tényleg rövidebb volt az út.
A lényeg, hogy kiértünk. Nagyon jó volt! Nemcsak a labirintus, hanem hogy játékosan lehetett megtenni az utat. Igazán élvezetes és izgalmas volt! Nem mindennapi élmény! Hát még a másik! Mentünk is gyorsan, hogy amíg még időnk van bejárjuk azt is. Ahogy a térképen is láthattad mindjárt a sövényen mellett van a fűzfafonatos labirintus.
S az emelvényről látni is lehet, hogy milyen ez a labirintus. Nem tűnt vészesnek. Pont azt az érzés nyújtotta, hogy olyan egyszerű lesz benne megtalálni a helyes irányt, mint otthon a papíros 2D verziónál.
S láttam, hogy még valami térkép szerű is van.  Gondoltam tuti biztos, hogy ezt még könnyebben és még gyorsabban megjárjuk. 

Hát tévedtem....
... a bejárat után már az elején nagyon nehéz volt a helyes elágazásokat választani. Nem volt kérdés, nem volt válasz, nem volt segítség.... és ami még ennél is félelmetesebbé tette, hogy a falak sokkal magasabbak voltak, az ember fölé magasodtak, és valóban igazi labirintus érzés volt. Szegény hörcsögök és egerek is így érezhetik magukat. Csak mentünk és mindenhol zsákutcába tévedtünk.. mentünk és mentünk... de az első negyedén nem jutottunk tovább. Kezdtem pánikba esni... de legalább is kétségbe, mert mi az hogy nem találjuk a megfelelő irányt.
Mint az egerek csak mentünk és mentünk, és mindig visszaértünk ugyanoda. Gondoltam nincs mese, ki kell mennem az emelvényre és jobban meg kell néznem felülről újra, és meg kell keresnem a szememmel a helyes utat, mert soha nem jutunk el a közepébe. De legalább is tudok segíteni anyának nem eltévedni, mert hogy ő időközben mélyebbre jutott. S onnan fentről legalább tudok navigálni. S mégis milyen lenne, ha elveszíteném anyát egy labirintusban. :)
Így hát meg se jártam... anyát fentről figyeltem... s örömmel nyugtáztam, hogy milyen ügyes volt, és megtalálta a labirintus közepét.
Ez egy még jobb labirintus volt! Az az igazi igazi labirintus. Bár valóban nem olyan hosszú, és csak a bejutás és kijutás izgalma van.  De az legalább annyira izgalmas, mint a másikban az agyat megmozgató kérdősoros útkeresés.
Nekem nagyon tetszettek ezek a labirintusok. Mint a kettő! Egyik ezért, a másik azért izgalmas és szórakoztató. Még ha a többi játékokat nem is próbáltuk, ez a labirintus bejárás is egy életre szóló élményt és emléket adott!
A megérdemelt jutalomfalattal a kezünkben távoztunk is szinte már a zárással egy időben.  De nagy jó volt és örültem, hogy még pont be tudtuk járni mindkét labirintust.
Nekem nagyon tetszett. Különleges és egyedi élményt nyújtó szórakozás. Remélem, hogy egyszer még visszajutok ide.... És Te?

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése