Élménytérképem !!!

2015. június 9., kedd

Hódmezővásárhely - Simon palota

Hódmezővásárhely - Simon palota
Hódmezővásárhelyen tett kirándulásunk során egy-két kastélyt is elcsíptünk. Legalább is az anno elkészült listámba bekerült a város Simon-palotának nevezett épülete is.
Igazából már az elején sem értettem, hogy mi különleges van ebben az épületben. Az igazi kastélyokhoz nem mérhető se nagyságában, se formájában. De ha már nyilván tartják a város nevezetességei közt, akkor mi is számba vettük.
Anno a térképemen, tudod Mo. történelmi értékei - ha még nem láttad, KLIKK IDE és megnézheted - ezt is jelöltem. És pontosan ott volt az épület, ahol a jelölés mutatta. Immáron sárgára felújított állapotában állja az idő sarát. 
A fiatalon elhunyt Magyar Ede egyik utolsó alkotása. A szecesszió és a historizmus jegyeit magán viselő palota építését Magyar Ede halála után Takács János fejezte be 1914-ben. A palota tulajdonosa Simon János, az 1920-ban alakult Hangya Szövetkezet alapítója volt. 
A főbejárat két oldalán a konzolokon nyugvő női fejek, a kapuzat díszítésének szecessziós vonalvezetés, gazdagon tagolt homlokzat dombormû díszei harmonikusan illeszkednek egymáshoz. 
Magyar Ede (1877-1912) szegedi műépítész. Nyugat-európai tanulmányútja után főleg Szegeden és környező városokban tervezett épületeket. Kiemelkedő munkái: Reök-palota, Unger-Mayer-ház, Scháffer-ház Szegeden.
Az utolsó mondatot tekintve már érthető, hogy miért említik ezt az épületet is. A szegedi paloták valóban szépek és említésre méltó épületek. Azokat is volt szerencsénk megnézni a szegedi városnézés során, ha még nem láttad a bejegyzést, akkor KLIKK IDE, és megtekintheted a szebbnél szebb palotákat.
De ha erre járnál... akkor emellett is elmehetsz :)

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése