Kirándulok, túrázok, élményekkel gazdagodok - S mind megírom, hogy lásd ,Magyarország mennyi látnivalóval és élménnyel Téged is vár.

S kérlek ne felejtsd, ez egy NAPLÓ, amiben SZEMÉLYES élményeim és érzéseim írom meg. Lehet hogy nem mindig tökéletes, de remélem hogy pont emiatt Neked majd jobb lesz!

2015. június 7., vasárnap

Hódmezővásárhely - Termál kemping

Hódmezővásárhely - Termál kemping

A nagy alföldi utunk során Hódmezővásárhelyre két éjszakát is terveztem. Ahogy a többi nagy utaknál, most is a kempingezést választottam, olcsó is, rugalmas is... de a lényeg hogy szállás is. És ez a kemping ráadásul a város központban, mindjárt a fürdő mellett volt. Jó választásnak tűnt.

Termál kemping néven a 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre utca 1. címen kellett keresni. Tényleg a belvárosban volt. minjárt a fürdő mellett. Amit gyorsan meg is találtunk, csak épp a kemping bejáratára utaló táblát nem láttunk. Úgyhogy egy kis segítséget kellett kérnünk a fürdő recepcióján, és ott mondták, hogy körbe kell menni és a kempinghez vezető bejárat szinte pont a másik oldalon lesz, az egy egyik kisebb körforgalomból lehet majd a bekötő útra rákanyarodni.
A bejárat nem volt se nagy, se feltűnő, és csakúgy bemenni sem lehetett. Végül is... jó hír, hogy zárják a kapukat, és a városban senki nem tud csak úgy bemenni. Később ki is derült, hogy minden lakó saját kulcsot kap, amivel ki-be járhat.
Sajna a bejáratról és recepcióról nem készült kép. De a területet azért megörökítettem. 


Még a legelső képen látszik, hogy faházak is voltak. Szó mi szó... a szállóvendégek rajtunk kívül szinte mind abban szálltak meg... vagy lakókocsiban. Volt egy pár, de nem sok. S azon kívül valahogy senki. Mintha még nem , vagy már nem lett volna szezon.

Így viszont nagyon könnyű volt helyet keresni a sátrazáshoz.
Szerintem tök jó helyet találtunk. A többi épület és minden más is közel volt. igaz, nem volt egyáltalán nagy ez a kemping. 
Szóval amint meglett a hely... már dobtam is ki a sátrat. 
Alig egy-két perc és már kész is volt az alvó helyünk. 
A kempingezés árában pedig a fürdő használata is benne volt! Ez a jó széles út vitt oda minket. Örültem is. Bár nem igazán volt időnk a fürdőbe átmenni. Talán csak egyszer voltunk úgy rendesen, több ideig. Meg is nézheted KLIKK IDE (bejegyzés szerkesztés folyamatban). Mivel nem nagy fürdő ezért elég hamar felmértük a fürdési lehetőségeket, és hamar kiélveztük amit lehetett.
A kemping többi része... a vizes blokkok... hozták a szokásos formát. 
És legalább tiszta volt és használható. 
A már megszokott.... és talán elvárható állapot. 
A konyha viszont nagy és pöpec volt! Már mint egészen új! És abszolút használható! Meg is lepődtem....
.... hűtővel, sütővel, mikróval ellátva! és sok-sok konnektorral! 
S bár nagy főzéseket nem csináltunk, nem is volt rá időnk, de a konyha igényünknek megfelelő volt. Hátha még lett volna wifi is! akkor még tutibb lett volna az egész kemping!  
Emlékeim szerint az éjszakák egész jól teltek... annak hogy a város közepén vagyunk szinte alig éreztük hangját/ nyomát.    
És az alatt a kis idő alatt úgy éreztem, mint ha csak mi lennénk az egész kempingben. A konyha mindig üres volt. Mindig volt helyünk és zavartalanul tudtunk enni, inni, csomagolni...
Azért sokkal nyugodtabb az ember, amikor nem kell sok mással is a teret, és egyebet megosztani. Szóval nagyon tetszett. 
Bár biztos, hogy ez a konyha még telt-ház esetében is elég nagy és élhető, de így hogy szinte csak a miénk volt, úgy éreztem, hogy jól tettük, hogy ide jöttünk.
Szóval ha a környéken szállás kell és nem veted meg a kempingezést. És még annak is örülsz, hogy a strandot is használhatod... akkor ezen az oldalon találsz információt a kempingről és elérhetőségeiről KLIKK IDE.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése