Kirándulok, túrázok, élményekkel gazdagodok - S mind megírom, hogy lásd ,Magyarország mennyi látnivalóval és élménnyel Téged is vár.

S kérlek ne felejtsd, ez egy NAPLÓ, amiben SZEMÉLYES élményeim és érzéseim írom meg. Lehet hogy nem mindig tökéletes, de remélem hogy pont emiatt Neked majd jobb lesz!

2013. július 21., vasárnap

Tura - Schossberger-kastély

Tura - Schossberger-kastély
A nagy észak-magyarországi kirándulásunk első és egyik kihagyhatatlan látnivalója volt a Tura községében található Schossberger-kastély. Már régóta szerettem volna személyesen is látni. Egy kis kitérővel, de most végre eljött az idő.
Utunk először elvitt Tura felé. Az első állomás a turai Schossberger-kastély volt. A kastély, amiben a Holdhercegnő című filmet is forgatták. Már csak ezért is szerettem volna mindenképpen megnézni. No meg azért, mert országunk legromantikusabb kastélyai közé tartozik.
Kis kavirc a községben, de megtaláltuk a Tura, Park u. 37, 2194 cím alatt.
Mindjárt a kastély bejárata mellett le is lehetett parkolni.
A tárt kapu jó jel volt. :)
És belépőért cserébe megcsodálhattuk a kastélyt közelebbről is.
S a gyönyörűszép kastély!
Nem túl nagy, nem túl új, de mégis... párját ritkítja. Még a profi googles képek sem adják vissza , hogy milyen látvány és élmény a valóságban.
Viszont ezek már mind az én képeim! És mind sokkal valóságosabbak, mert ott vagyok rajtuk én is :) ! Látható a kastély valódi mérete, állapota és hogy mi mindent lehet látni látogatóként. És hogy valamit azért tanuljunk is... a továbbiakban egy kis olvasnivaló Wikipédia oldaláról.
A Schossberger-kastély, más néven Turai-kastély, Tura város nevezetessége Pest megyében, az Aszódi járásban. Bukovics Gyula tervei alapján épült. Megjelenésében a kastély a francia Loire menti kastélyokat idézi és a magyarországi kastélyok egyik gyöngyszemeként tekinthetünk rá. 
Az épület különlegessége abban áll, hogy építésekor kora legfejlettebb építési technológiáit és technikáit alkalmazták, így már akkor rendelkezett pl. központi fűtéssel, villanyárammal, egyedi szigeteléssel, a természetes fény pedig tüköraknás fénycsapdákon jutott le az épület alsó helyiségeibe. Különleges még az épület meredek tetejét borító természetes pala, mely Franciaországból származik.
Tura helység területe 1873-ig az Esterházy család birtokában volt, akiktől a bárói rangot kapott Schossberger Zsigmond vásárolta meg. A báró a kastélyt nyári tartózkodás céljára, vadászkastélynak szánta. A kastélyt 1883-ban kezdték el építeni, amely dátumot az északi tornyon lévő szélzászlón is megfigyelhetjük. 
Hosszú ideig az a hiedelem járta, hogy Ybl Miklós volt az építésze, de a Vasárnapi Újság 1885-ben megjelent egyik közleményében már Bukovics Gyulát jelölték meg építésznek, amit Ybl Miklós nem cáfolt meg. A félreértésre valószínűleg az is okot adhatott, hogy egyes építészeti elemeiben hasonlít az Ybl Miklós által tervezett Operaházhoz, ezért az "Operaház kistestvéreként" is szokták emlegetni. A kastély "előképének" azonban nem az Operaház tekinthető, hanem a buckinghamshire-i Halton House, amely Alfred de Rothchild számára készült William Rogers tervei alapján 1881–1883-ig.

A második világháborúban előbb német, majd szovjet főhadiszállás, később kórház lett. A kastélyt az államosítást követően 1973-ig iskolaként használták, majd egy állami vállalat kezelésébe került és állapotát elhanyagolták. Műemlékké 1958. január elsején nyilvánították. Az épület felújítása 2005-ben kezdődött.

A kastély szolgált a 2008-as Holdhercegnő (The Secret of Moonacre) című film egyik jellegzetes helyszíneként, mint a "Merryweather" kastély. Lauren Kate Fallencímű könyvének filmadapciójában a kastély funkcionált a Sword & Cross javítóintézetként.

2009-ben védett természeti területté nyilvánított tíz hektáros park közepén áll a 2981 m2 alapterületű, egyemeletes, összetett alaprajzú épület. Falaihoz négyszög-kupolás pálmaház csatlakozik. Az épülettömb előtt nyitott kocsifelhajtó van, mely felett a Schossberger család bárói címere található. A megrendelő kívánságára, festői hatásra törekedve az építész franciás neoreneszánsz stílusban tervezte meg a kastélyt.


Miután a kastélyt körbejártuk megkerestük a bejáratot is.
És még a kastélyba is be lehetett menni, reméltem is, ha már belépő is van.

Belül nem lehetett túl sok mindent megnézni, mert romos volt. És a felújításra váró állapota miatt csak néhány terembe lehetett belépni és benézni, és azok is eléggé üresek voltak.


A makettek... de szeretjük... :)


A helyszín, ami a filmben is látható.
Itt állt a zongora....

Egy-két érdekes tárgy, ami a épület része volt anno.

Az emeleten sajnos már semmit se találtunk.


Csak felettébb rossz körülményeket.



Ennyi volt kastélynéző túránk. Láttuk ezt a csodálatos kastélyt kívülről is, és egy kicsit belülről is.

Ha még nem láttad... és persze ha még látogatható... akkor ne hagyd ki Te se!

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése