Élménytérképem !!!

2013. július 22., hétfő

Gyöngyös - Szent Bertalan-templom

Gyöngyös - Szent Bertalan nagytemplom
Gyöngyön tett városi séták során a nagytemplomot is megnéztük. Szerencsénkre be is tudtunk menni menni. Kár lett volna nem látni ezt a szép templomot.
Ahogy Gyöngyös szép nagy trére értünk nem lehetett nem észrevenni a hatalmas templomot.
A város főterén, a Károly Róbert téren áll a hatalmas, monumentális csarnoktemplom, a környék legnagyobb temploma. A 13. században már templom állt ezen a helyen, ez lényegesen egyszerűbb volt a mainál, erről tanúskodik az 1301-ben kelt oklevél. 1320-ban Csák Máté fölgyújtatja a templomot, újjáépítését Szécsényi Tamás fedezte.
A 15. században alakították át gótikus csarnoktemplommá, belsejét hatalmas, gótikus ablakok világították meg. Tornya a hajó közepénél volt, többször átépítették, utoljára 1732-ben. A török offenzívák alatt a templom többször leégett. 1741-ben elbontották és helyén 1746 és 56 között felépült a mai, barokk templom a korábbi falak helyenkénti meghagyásával, átépítésével. Tornyai később készültek el. Az északi 1772-73-ban, a déli 1815-ben. A korábbi tornyot csak az északi torony megépülte után bontották el. 1917-ben a nagy gyöngyösi tűzvész martalékává vált. 1922-ben épült újjá Nagy Virgil építész tervei szerint.
Kíváncsiságunk pedig persze hogy bevitt.
És milyen jól tette... ilyen szépet! Teljesen lenyűgözött a templom szépsége.
Bár eléggé díszes volt.... de mégis valami kellemes harmonikus érzést árasztott.

A templomra jellemző a széles főhomlokzat, az egymástól szokatlanul távol eső tornyok hatása. A háromszintes, órapárkányos, 30 méter magas, vaskos tornyokat sátortető (lapos gúla formájú toronysisak) fedi. Valamikor barokk stílusú toronysisakok fedték a tornyokat, akkor azok 52 méter magasra nyúltak. Ezek a sisakok az 1917-es nagy gyöngyösi tűzvészben pusztultak el. A szentély fölött, a főgerincen pedig a gótikus eredetű huszártornyot láthatjuk.

Egységes, barokk belseje lenyűgöző hatású, gazdagon díszített, cseh süvegboltozattal fedett, kétoldalt karzat húzódik. Főoltárképe Szent Bertalan vértanúságát ábrázolja, Krannowetter Gábor festette 1773-ban.
A Mária mennybemenetele-oltár XVII. században készült. Többi oltár és a szószék XVIII. századi. Kiemelkedően fontos értéke a 15. századból megmaradt keresztelőkút. A templom déli tornya alatt találjuk az 1917-es tűzvész emlékére állított haranglábat, rajta kicsiny haranggal.

A templom különleges ritkasága a szentély déli oldalán álló gótikus bronz keresztelő medence a XV. századból. A déli oldalkapunál egyszerű emlékharang áll az 1917-es tűzvész emlékére.
Nem is tudom, hogy láttam-e valaha ilyen szép templomot, ami nem az aranyló giccsparádéban úszik, de mégis legalább olyan sűrűn díszített, és ennek ellenére nem tolakodó, zavaró a látvány és valami nyugodt kellemes harmonikus érzést nyújt a látogató felé.

Engem lenyűgözött ez a templom.
Ha erre járnál.... érdekelnek a templomok mint művészi alkotások, és időd engedi...


Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése