Élménytérképem !!!

2014. július 11., péntek

Sárvár - Templom


Szent László király templom
Balaton-felvidéki kirándulásunk során egészen Sárvárig elutaztunk. A sárvári Nádasdy vár megtekintése (élménybeszámoló, ha még nem olvastad volna, KLIKK IDE megnézheted) után tettünk még egy sétát a központban. A várból is láttuk hogy szép nagy 'tágas' központja van Sárvárnak, térrel, szökőkúttal, meg hasonlókkal. Alig pár méterre találtuk meg ezt a gyönyörűségesen sárgálló templomot.

És ha már itt vagyunk, a kíváncsiság be is vitt minket. Kívülről valahogy nem tűnik templomnak, annál sokkal szebb, igényesebb és modernebb... inkább kastély fílingje van. Úgyhogy már csak ezért is benéztünk, hogy ez a feltűnően szép épület mit is tartogat ott bent.

A Rákóczi-szabadságharc idején a várossal együtt elpusztult templomot 1732-ben építették újjá, a tornyát pedig szintén 1732-ben építették fel. A barokk templom 1830-ban két boltszakasszal bővült, így latin kereszt alaprajzúvá vált. A nyugati klasszicista homlokzatot is ekkor kapta.
Templom volt biza! Nem is akármilyen.... jó nagy és még szép is! Csak hát azok a fránya rácsok. Emlékszel, hogy szoktam írni, hogy a legtöbb templomnál ez várja a kíváncsi látogatókat? Hát most újra láthatod, hogy sajnos így van. Valahol meg tudom érteni a vezetőket, hogy féltik a templomot a rongálásoktól, meglehet hogy én is így tennék.
Így viszont nem tudtuk közelebbről és jobban megnézni a belső kialakítását, a képeket, vagy az oltárt. A plafon gyönyörűséges kivitelezése viszont így is látszik. Nagyon mutatós és szép alkotások díszítik a plafont! Kár, hogy még fény se volt igazán, így nagyon se látni, se fényképezni nem lehetett, legalább is szép és közeli képeket nem. Kár, mert tényleg nagyon jól néz ki a plafon.
:) És még szerencse hogy a fényképező optikája  átfér a rácson, így egy rácsmentes képet is sikerült készítenem. Így már mindjárt jobb az összkép! Nem kicsit szemcsés a kép, de van! és én csináltam! És azt hiszem jobban megnézve, valóban elég szép templom... stílusos! Ez a szó jutott eszembe róla. Igen, olyan stílusos a berendezés, a formák, a színek. Összhangban van az egész.  Templom is, meg még katolikus is, de mégse érezni a régmúlt idők nyomasztó energiáit.
És bár nem lehetett bemenni, de a lelkes hívőkre gondoltak, és még a rácsok előtti térben letelepítettek egy gyertya-gyújtó bázist. Némi önkéntes adakozás mellett lehet gyújtani egy (vagy ki hányat akar) gyertyát elhunyt szeretteinkért.
És amíg anya imádkozott, addig én körülnéztem itt az előtérben. Kerestem és találtam is egy kis történelmi hivatkozást. Bár a kép nem a legjobb, de lelkes kép-olvasók némi nagyítás mellett még több információra tehetnek szert erről az érdekes külsejű templomról.
Örülök, hogy benéztünk ebbe a templomba is. Tudod.. valahol ez is, akárcsak a többi templom, egy művészi alkotás, és megéri a figyelmet egy pillanatig rá fordítani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése