Élménytérképem !!!

2014. július 13., vasárnap

Bánd - Essegvár


Essegvár
Balaton környékén tett több napos kirándulásunk utolsó napján, a hazafelé vezető úton útba ejtettük Bánd községét, hogy megtekinthessük az Essegvárat. Bár nem 'listás' vár, de az összes várat KLIKK IDE tartalmazó listában persze hogy szerepel. És mint már említettem... szép kihívás az összeset egyszer majd megtekinteni. Ezen a kellemes napos nyári vasárnapon, mint a nagy körutunk utolsó, lezáró látnivalóját néztük meg az Essegvárat.

Bánd nem nagy község, és nem is lett volna olyan nehéz megtalálni a várat, ha mondjuk használtam volna a GPS-t. De mivel szegény várnak nincs címe, ezért úgy gondoltam, hogy a 0.0-ás térképem alapos tanulmányozása után fejből is menni fog. Nincs sok utca a községben és szó mi szó bíztam abban, hogy alaposan ki lesz táblázva. 
És nem is lett volna semmi baj, ha a 8-as útról nem megyek túl a lejáraton illetve elágazón  (mert hogy a főút a község mellett vezet el és nem azon keresztül). Úgyhogy egy másik kis-utcán jutottunk el a községbe, ami már elég is volt ahhoz, hogy némileg megzavarodjak a tájékozódásban. De nem volt vészes a helyzet. Hamar barna táblácskába botlottunk, ami mutatta, hogy merre kell keresni a várat. Bár furcsa volt egy-két keskeny kis utca ... és amikor a tábla sem mutatta már tovább az utat, akkor kicsit elbizonytalanodtam. De szerencsére elgurultunk egy olyan pontig, ahol egy községtáblát találtunk. Igaz nem jelezte egyértelműen hogy jó helyen járunk-e, de azért sejtettem, hogy innen kell és lehet feljutni a várhoz.
Akár hogy is kerestük és néztük, nem volt segítő tábla, hogy merre is kell elindulni. Jobb híján kitaposott útvonalat kerestünk, mert ha az van, akkor biztos, hogy arra nemcsak hogy el lehet indulni, de akár el is vezet a célhoz... a lényeg hogy felfelé vigyen, hiszen értelemszerűen a várnak azon a dombocskán kellett lennie, aminek az aljában álltunk.
Találtunk is egy ösvényt, úgyhogy meg is indultunk. Az elején még kavicsos, gazos, fákkal egész jól benőtt földes-út vitt meredeken felfelé. Majd zöld tisztásra értünk, ahonnan már a vár is látszódott. Úgyhogy jó irányba indultunk meg, és jó helyen járunk. Innentől kezdve a gyümölcsös végében a 'kertek alatt' felsétáltunk a várig. Gyanús volt egyébként az a jól letaposott út, amin akár kocsival is lehetne közlekedni. S ahogy elnéztem a távolba, és néztem, hogy merre is vezet az út... hát nos... úgy tűnik, hogy egy másik irányból akár kocsival is fel lehetett volna jönni, vagy nem? Nem baj... ez a tényleg rövid és nem megerőltető pár perces gyaloglás kellett pihenésnek.
És az Essegvár! Erről az oldalról egész jó kis várnak tűnik. Egy tornya még egészen szépen egyben van. És kőfalak is vannak.

A vár, ahogy annak lennie kell, a domb legtetején áll. Oldalról meg is kerültük a kitaposott ösvényen. Innen még jobban lehetett érezni, hogy azért méretes és nehezen megközelíthető vár lehetett anno.
Bár készültem némi tudásanyaggal, de a papírt nem hoztam most magammal. Úgyhogy nagyon jó és díjazandó, hogy itt is találtuk a vár történelméről szóló ismertető okos-táblát. Tényleg tök jó, hogy egyre több helyen van ilyen.... és hogy ha nem is tud az ember épp semmit sem előkaparni iskolai történelmi tudásából, akkor is helyben minden szükséges információt megkaphat. Szép 'tömör' tábla... rajzzal, szöveggel... 3 nyelven is! Ez igen... tényleg gondoltak a turistákra, és arra, hogy látogatás és kirándulás szempontjából egy érdekes várról van szó.
És ami erről a szép nagy sárga tábláról számunkra érdekes lehet:
Relatíve röviden és tömören itt minden érdekeset és tudnivaló információt meg lehet találni. Úgyhogy most sem kerestem egyéb háttéranyagot, hanem ajánlom hogy a képen található leírást olvasd el. Végül is.. a helyszínről való... úgyhogy biztos hogy hiteles. A rajz segítségével meg lehet próbálni elképzelni, hogy milyen is lehetett a vár anno. Úgyhogy zoom-zoom.
Ahogy megkerültük, és felértünk a dombocska tettjére, mintha elfogyott volna a vár. Már mint nem került elő újabb és újabb várfal, nem volt több torony... Tulajdonképpen a másik oldalról már látottakat láthattuk erről az oldalról is.  Ennyi maradt a várból. L-alakban várfal, amolyan derékig érő, és a csücskén a torony.
Ennyi... de ha már olvastad/láttad a "Magyarország (összes) várai KLIKK IDE" gyűjteményemet, akkor láthatod, hogy ez még mindig egy méretes és említésre méltó várromnak számít. 
A másik irányba a domboldal meredek lejtői, néhány kereszt és szép kilátás kárpótolja az ide látogatókat. 
És hogy a toronyba fel lehet-e menni?
Mint láthatod sajnos nem, mert egy rácsos fémkapu gondoskodik róla, hogy ne történjen semmi baj a kíváncsiskodó turistákkal.
Így hát gyors körbetekintés után a köveket csodáltuk meg. A várfalak nagyon szép terméskövekből épültek. Bezzeg felénk nincsenek ilyenek... se kő, se vár...
És hát persze hogy kapartam magamnak némi szuvenyír követ, szó szerint! Találtam egy nagy kőkupacot. S ahogy a vers is mondja "vár állott most kőhalom", szó szerint...  S a terméskövek közt az üvegcséim méretével kompatibilis méterű köveket keresgéltem. De a kövek zöme nagy volt, az a kerítés alapba való méret. Meglehet hogy legközelebb már nem is lesz itt ez a kupac, hanem valaki örülni fog a ház körüli felújításnak. Hiszen olvastad, nem? ....a helyiek elhordták a maradékokat. És ez más várnál is volt már így, a múlt emlékeiből egy kis recycling .
Lefelé menet, még egyszer megcsodáltuk a kilátást. Ebbe az irányban is a falura lehetett rálátni. Nem is rossz... dimbes-dombos magyar tájak előnye és szépsége.
Aranyos kis vár ez az Essegvár, mely gyors és könnyed kikapcsolódást és vártúrát ígér minden érdeklődő számára.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése