Élménytérképem !!!

2014. július 7., hétfő

Révfülöp - Fülöpi templomrom


Fülöpi templomrom

Balaton-Felvidéki kirándulásunk egyik napján, amikor is Révfülöp felé jártunk, néztük meg a község két templomromját.  Az első a Fülöpi templomrom volt, amit még a községen belül lehet megtalálni. A főúton haladva igazából csak akkor tűnt fel nekünk, amikor elmentünk mellett. Persze nem szó szerint mellette, mert a templomrom a sínek mellett, vagyis azokon túl található. A lényeg hogy messziről láttuk, hogy ott van.

A legközelebbi megállóhelynél álltunk meg és parkoltunk le. Így találtuk meg a felüljárót, ahonnan látni is lehetett, hogy merre van a templomrom.
Úgyhogy mi a gyalogos utat jártuk meg. De egyáltalán nem volt messze.
A Fülöpi templomrom. Elég szép romocska (tudjuk, hogy sok rom még ennyivel sem büszkélkedhet).


És az egyetlen történelmi információt tartalmazó tábla.
Gyorsan körbe is jártuk. Nem volt nehéz, mint láthattad tényleg nem nagy.


S mint láthatod nem sok látnivaló van, csak a négy fal és az oltárhely vagyis a sekrestye. De legalább eredeti rom, becses történelmi emlékünk.
Már akinek becses, ugyanis félelmetesen sok szemét volt ott. Gondolom a helyi vagány és kevésbé vagány fiatalok és suhancok ide járnak találkozni és csúnya dolgokat művelni. De legalább a szemetüket eltakarítanák maguk után. Szégyen gyalázat, hogy mit találtunk ott. És ahogy megpillantottunk egy szatyrot szinte reflex szerűen el kezdtük gyűjteni a szemetet. Undorító volt, hogy össze-vissza minden el volt dobálva, de még a falak réseibe is tömködtek szemetet! Ezt a trógerságot!
Szép emlékekért jöttünk és szeméttel megrakodva csalódottan távoztunk. Lefogadom, hogy azóta  már rég visszahordták a szükségszerű szemétmennyiséget.
Visszafelé pedig találtunk egy kis ösvényt, ami a sínekhez vezetett, ahol könnyedén át lehetett menni, s nem kellett elmennünk a felüljáróig. A peronnál találtunk kukát és le is raktuk a szemetet, de még kezet is tudtunk mosni egy vízcsapnál!
Hát nem is tudom mit mondjak. Sok mindenre számítottam, de arra, hogy 'szeméttárolónak' használják azt nem gondoltam volna. Ez van, nem lehet mindig minden tökéletes. De legalább a templomromot láttuk. És ha Te is fanatikusan gyűjtöd a romlátogatások élményeit, és nem riaszt vissza némi szemét, akkor ezt a romot se hagyd ki.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése