Észak-Magyarországi körutazás I.

Észak-Magyarország kirándulás  -  1. hét

Már tavasszal elkezdtem tervezni életem egyik nagy utazását! Jött az isteni szikra, hogy arra felfelé, Észak-Magyarországnak nemigen jártam. S még ha jártam is valaha, akkor se emlékszem semmire. És itt lent a mi környékünkön már annyi mindent láttunk, hogy nagyon már nincs hosszabb kirándulásra való. Elkezdtem hát nézegetni....Google térkép nagy segítség! És hogy mennyi minden van ott fent északon!

Egyre erősebb és erősebb lett az érzés, hogy oda föl szeretnék idén elmenni kirándulni. Észak-Magyarországra! Csak néztem, és néztem a Google térképet, és egyre több és több dolgot találtam, míg nem hosszas tervezés után összeállt a kép, a látnivalók egész hada. Amiről még infót is gyűjtöttem, ki is nyomtattam, és még le is fűztem! Csudálatos! Egyben minden, kész a terv, már csak menni kell. És azután, vagy aközben jött a másik isteni szikra, hogy sátrazni akarok, és fogok! Szuper lesz, csak be kell szerezni a sátrazós cuccokat.

Azt a hetet néztem ki, amikor anya amúgy is szabadságon lett volna, így még jobb mindenkinek.

Csak hát időközben rájöttem, hogy mindent nem lehet egy hét alatt megnézni, úgyhogy kénytelen-kelletlen szét kellett szedni az egész tervet két külön hétre.

Valamiért úgy döntöttem, hogy akkor ezen az első heten a közelebbik felét kiránduljuk meg. Főleg, hogy még sátorozni se nagyon sátoroztunk soha. Ennek megfelelően, a legelső terveket már teljesen átdolgozva....irány fel!

1. nap - Vasárnap

Odaút - Tura - Mátrafüred, Sás-tó

Első nap mire elindultunk....hát hm....indulhattunk volna korábban is, de hát nem hajt a tatár. Első megálló Dunaújváros Decatlon, hogy beszerezzük a sátorozáshoz szükséges cuccokat. Bizony... még semmi se volt meg, de már úton voltunk. S bár jól eltelt az idő, de mindent sikerült venni. A kiscsajszi nagyon kedves és segítőkész volt, akit sikerült leszólítanom. Szegény biztos nem volt ínyére, de legalább elvoltunk. Ahogy nekem sem az összeg.... egy hangyányit túlfutottam ahhoz képest, amit előzetesen kalkuláltam. De szupi dogokat vettünk, és úgy tűnt, hogy megvan minden, hogy az aznap éjszakát már a kiszemelt helyen sátorban töltsük.

Most már csak irány a cél felé, hogy ki is próbálhassuk! Élőben!

Bosszúság nélkül nincs élvezet....legalább is úgy tűnik, hogy nálam nincs. Alig hogy elindultunk a GPS már jelét adta annak, hogy valami baj van és hogy nem fog velem együtt működni! Ezt a szívást! Már megint mi lehet az! Nézem, nézem... és mily szörnyűség..... el van szakadva a kábel!!! Pont a töltő rész előtt! És nem tölt!!! ÁÁÁÁÁÁ! még jó hogy jött az isteni szikra! Úgy tűnik, hogy az égiek csak segítenek néha.... Szóval jött az isteni szikra, hogy megszerelem. Végül is láttam, hogy hogy csinálják, vagy legalább is hogy hogy kellene csinálni. Olló elő, még ragasztót is találtam... szöszmötölés.... és voala... a töltés újra működött! Szupi! Mehetünk tovább....

Utunk először elvitt Tura községe felé. Az első állomás. A turai Schossberger-kastély. A kastély, amiben a Holdhercegnő című filmet is forgatták. Már csak ezért is szerettem volna mindenképpen megnézni. No meg azért, mert országunk legromantikusabb kastélyai közé tartozik.

Kis kavirc, de megtaláltuk, és belépőért cserébe megcsodálhattuk a kastélyt közelebbről is. Nem is rossz. Nem túl nagy, nem túl új, de mégis... párját ritkítja. Még a profi googles képek sem adják vissza , hogy milyen látvány és élmény lesz a valóságban. Viszont ezek már mind az én képeim! És mind sokkal valóságosabbak, mert ott vagyok rajtuk én is :) !
A kastélyban nem lehetett túl sok mindent megnézni, mert romos volt. És a még bőven felújításra váró állapota miatt csak néhány terembe lehetett belépni és benézni, és azok is eléggé üresek voltak. De láttam! Kívül-belül! Nézd csak meg, hogy milyennek is láttuk, külön bejegyzéshez KLIKK IDE.

Az idő vészesen ketyegett, és első napi programunk fele meg is hiúsult, ugyanis már nem volt elég időnk ahhoz, hogy felérjünk kocsival Hollókőig. Úgyhogy meg is történt az első programváltoztatás! Anyával úgy döntöttünk, hogy akkor inkább menjünk a kemping helyre, biztos ami biztos, legyen inkább éjszakai sátorhelyünk, és barátkozzunk meg a sátorállítás csínja-bínjával.

Így is tettünk. Irány Mátrafüred mellett a Sás-tói kemping, de előtte még egy gyors pit stop, mert tankolni kell. Onnan már nem tűnt távolinak a célállomás.

A Sás-tói Mátra kemping valóban szépnek és kulturáltnak ígérkezett. És külön meglepetés volt, hogy mennyire új és felújított. Jó sokáig tartott a megfelelő helyet kiválasztani, de hát a jó alváshoz meg kell választani a jó placcot. Nekem nagyon tetszett a kemping. Első sátrazáshoz tán a legjobbat fogtuk ki? Nézd csak meg a külön bejegyzést, KLIKK IDE.

Bár a sátrat nem sikerült olyan gyorsan felállítani és 'berendezni', mint ahogy azt gondoltam. De azért volt még annyi időnk, hogy körbe sétáljuk azt a bizonyos Sás-tavat, és megnézzük, hogy a városi emberek miért is jönnek ide szívesen kirándulni, vagy csak pihenni pár órára. Aranyos kis tó ez a Sás-tó, de azért láttunk ennél szebbet is. Viszont van egy kilátójuk.... egy szép nagy és éppen akkor lezárt kilátójuk.
Hát persze hogy megnéztük közelebbről is. Még ha a tábla azt is mutatta, hogy le van zárva. De hát a leleményes ember... ez nem akadály. Csak itt ott bepréseled magad a rácsok közt, vagy épp a felfeszített rács alatt... és már mehetsz is felfelé a kilátást élvezni. És hát ha már más is így tett... (előttünk és még utánunk is) akkor mi miért ne. Úgyhogy préseltük magunkat, és már lépcsőztünk is felfelé. Sajna visszafelé a nadrágom bánta. De hát mindennek ára van. És ha nem lett volna tériszonyunk, akkor még jobb lett volna, mert akkor még feljebb tudtunk volna menni és nem csak az első megállóig. De így is szép volt. Nézd csak meg, KLIKK IDE. És még a naplementét is láttuk. Mindezen öröm után visszasétáltunk vacsizni és nyugovóra térni. Főleg, ha már ilyen ügyesek voltunk, hogy egy nap alatt alvóhelyet szereztünk és teremtettünk.

2. nap - Hétfő

Kozmáry Kilátó - Kisnánai vár - Markaz várrom - Gyöngyös - Kékes kilátó

Mivel már az első nap borult a terv, ezért mindent újra kellett gondolni. Főleg hogy hogyan is legyenek a látnivalók. És mivel az első nap eléggé hosszú volt, már mint utazás tekintetében, ezért úgy gondoltam, hogy akkor ma rövidebb lesz az utazás és csak a közelben nézelődünk.

Elsőnek.... ha már átgurulunk Mátrafüreden, akkor megkerestük az ottani kilátót. Kozmáry kilátónak hívják azt az aranyos és mutatós kilátót, ahova a turisták zöme ellátogat. Tudtam, hogy közel van a községhez, és még gyalogolni se kell nagyon sokat, úgyhogy reménykedtem, hogy ez egy gyors program lesz. Így is lett.... gyorsan megvolt... az oda vezető út... a túra út is... és a látvány megtekintése is. És persze a kilátás nagyon szép volt. Külön bejegyzés megtekintéséhez KLIKK IDE.

A kilátó megtekintése után irány a következő látnivaló. A GPS belőve (bár úgy tűnt hogy újra nem tölt és nem működik, ezért tiszta stressz közepette szétszedtem és újraragasztottam, de okosabb nem lettem, lehet hogy csak maximálisan fel van töltve és azért nem villog? majd meglátjuk)

Irány Kisnána... ott vár a vár! Dicegve és döcögve a rossz utakon elértünk Kisnánára. De mintha a kocsim szét akarna esni! Hihetetlen, de valami nagyon zörög a rázósabb utakon, és nem tudom hogy mi az!!! ÁÁÁÁ! Ahogy megérkeztünk néztem, kerestem, de nem láttam és nem találtam az okát.

No mindegy... várat nézünk, azért jöttünk. Ahhoz képest, amit a leírások alapján láttam és gondoltam.... elég jó kis várat találtuk. Nem is volt olyan kicsi. Volt mit nézni és volt mit körbesétálni. Korrekt volt, mindent tekintve. Még 3D-s ismertető filmet és láttunk! Tök jó volt. Nézd csak meg külön bejegyzésben a képeket, KLIKK IDE.

Visszafelé indulva gondoltam pont jó lesz egy kis kirándulás-túra Markazon egy várromhoz fent a hegyen. A leírások és az összeszedett infók alapján nem is olyan sok és tán nem is olyan vészes az út felfelé. Persze ahhoz hogy ez így legyen, ahhoz nem épp a tűző napon délóratájt kellett volna hegyet másznunk. De gondoltam hamar meglesz. Ja.... gondoltam... meg hittem.... de tudjuk hogy hol kell hinni....

Szóval elindultunk. De valahogy nem voltam képbe, hogy hova kellene menni, melyik utca végére, hogy a legkevesebbet kelljen gyalogolnunk. Majdnem hogy hasra-ütve elmentem az egyik kis utca végéig, gondolván hogy ha felfelé visz az út, akkor biztos, hogy jó irányba megyünk. De hát nem volt egyértelmű, hogy hol is kötöttünk ki, úgyhogy kérdezni kellett. És hát nem volt sok választás. Egy relatíve kétes állapotú ház ellőtt parkoltam le, ahol egy relatíve kétes külsejű ember jött ki a házból, akit mint egyetlent a környéken lehetett kérdezni. Anya meg már kérdezett is. És még választ is kaptunk! Úgy tűnt, hogy annyira nem vagyunk rossz helyen. Elmagyarázta hogy merre az arra, és mi már indultunk is. Nem tűnt bonyolultnak, csak a jeleket kellett követni. Amik persze nem azok voltak mint az én leírásomban. Így utólag már tudom, hogy azok a leírások, amiket a netről szedtem, elég kis mértékben találkoztak az általuk megélt valósággal. De hát ettől volt izgi.

Szóval mentünk és mentünk. Még szedret is ettem az út széli bokrokról. De azt kezdett gyanús lenni a dolog. Elfogytak a turistajelek. Ennek ellenére mentünk és mentünk felfelé lépkedtünk az emelkedő aszfaltozott úton. És már nagyon gyanús volt. Ideje lett volna visszafordulni az utolsó jelig. És akkor az égiek megint segítségünkre voltak. Egy fát szállító nagy katonai teherautó jött épp arra, akik készségesen meg is álltak, és még útba is igazítottak minket. Szerintük a nagy kanyaron nem kellett volna túljönni, mert onnan van egy elágazó, és onnan srég irányba kell a hegyen felfelé menni. Megköszöntük és már indultunk is visszafelé. Megint tartoztunk az ördögnek egy úttal. Hihetetlen, pedig ez még csak a második napunk! De legalább a jelet megtaláltuk! És még egy mutyi kis táblát is.....’vár’ arra. Nagy volt az öröm... meg korai is. A nap csak úgy tűzött. A kilátás szép, de majd szomjan döglünk, és szusszal is alig bírjuk. A kis kitaposott ösvény meg csak visz felfelé és felfelé és valahogy nem akar vége lenni, és nem akar a várcafat előtűnni! Már erdős rész is jött! És már nagy kövek is voltak, amik azt az illúziót keltették az emberben, hogy az talán már az a várrom. De nem! Még mindig nem! Anya meg csak megy és megy és megy. Én meg már nem bírom... egyszerűen nem bírom szusszal. Egy kis pihenő után irány anya után, hátha megtalálta már azt a fránya romot. De nem.... Még mindig emelkedő.... De aztán... Aztán úgy tűnt, hogy elfogy az emelkedő és megvan! Felértünk és megvan a várrom! Szó szerint rom! No de még mindig több mint az ominózus Réka-vár a Mecsekben.

Egy nagy pihenő és szusszanás. Megérte, de mégse. Szép a látvány, no de ennyit mászni, és ilyen melegben. Nem is gondoltam, hogy ilyen lesz az út, és ennyire nehéz a túra. Vagy csak mi nem csináltuk jól? No mindegy.... megvolt... szép volt. Irány lefele... hogy ez mennyire gyorsabban megy! Hogy milyen gyorsan leértünk! Nézd meg a túrát képekben is külön bejegyzésben KLIKK IDE.

De az idő jól elment! Ma se lesz már hollókői vár. Mivel még a Szent Korona Emlékművet is megtaláltunk anya jó emlékezőképességének köszönhetően. Az emlékműről egy röpke bejegyzés, KLIKK IDE.
Vetettünk rá egy pillantást és közben megvitattuk, hogy mi fér még a mai napba.  Nem sok.... de azért azt a pár órát sem kell üresen hagyni. S a döntés?... Irány Gyöngyös, és a változatosság kedvéért egy kis városnézés!
Szép ez a Gyöngyös. Még ha nem is láttunk túl sokat a városból, csak egy részét. KLIKK IDE és külön bejegyzésben megnézheted.
Igaz sokat gyalogoltunk, hogy a kocsi ingyen parkolhasson. De elsétálgattunk. Teret, szökőkutat is láttunk. No meg az egyik legszebb templomot, amit eddig valaha láttam. Nagyon szép templomuk van! Nézd csak meg a képeket, KLIKK IDE.

S mily fiatal még az idő. Úgy gondoltam, hogy az a kékes tető sem lehet olyan túl messze. Így hát  sötétedés előtt megnéztük még azt is. S bár a kilátó már nem volt nyitva, de nem baj, a tériszony úgysem vitt volna föl olyan szívesen. Szóval tütüvel még gyorsan felgurultunk a Kékes tetőre. Semmi izgi, és semmi látványos odafent. Csak a tudat, hogy Magyarország legmagasabb pontján van az ember. Pár képben külön, KLIKK IDE.

Ezután vissza a táborhelyünkre, hátha egy kis esti sütögetés még belefér. Ha már sátrazunk, akkor legyen egy kis tábortüzes sütögetős élményünk is. No de előbb fát kell szedni... no de hol? Jobb híján... hol máshol mint a tó körül. Meg hát nyárs is kell! Ciki vagy nem ciki...kimentünk és alapanyagot gyűjtöttünk!

Anya jó kis tüzet rakott, és megsütöttük a kis virsliket. Sovány vacsi, de bőven elég. Még másnap reggelire is jutott. Fürdés, alvás.... Hát igen... a fürdés. Szép fürdő, jó fürdő, de már második napja hol a meleg-víz?!?!! Nem igazán volt meleg-vizünk ott hátul a kis házikóban, úgyhogy nem volt valami kellemes a fürdés. Még szerencse hogy az esték eléggé melegek voltak.

3. nap - Kedd

Hollókő vára - Füleki vár - Somoskői vár - Salgó vára

Harmadik nap reggele szinte már rutinosan telik. Reggeli mosdás, reggelizés, és készülődés a napi kirándulásra. Mivel nem sikerült sátorhelyet találni Salgótarján környékén, és ez borította ez egész első terveket, ezért utólag úgy gondoltam, hogy akkor Mátrafüredről utazunk fel Salgótarjánig és még tovább a szlovákokhoz. Így egy kicsit több az utazás és hosszabb is lesz nap, de hát a biztos sátorhely megvan, és talán így is jó lesz.

És ha már utazunk, akkor némi kitérővel úgy gondoltam Hollókő is belefér.

Így első célunk a Hollókői vár volt. Hosszú az út, de mivel nem jött össze a láncszerű utazás, ezért így többet kellett utazni.

Hollókő csak egy falucska, de úgy tűnik értik hogy a turizmusnak milyen pozitív anyagi vonata van. Már a parkolásért is pénzt kérni, hmmmm. De nem baj, legalább kulturált a hely. Egy kis gyaloglás után pedig úgy tűnt hogy a vár is közel van. Egész pöpec kis vár. És úgy tűnt hogy gyerektáborozók is előszeretettel látogatják. Belépő miért is maradt volna el.. De legalább lett volna több látnivaló. Hogy pont most kellett a korlátokat festeni és a toronyszobát zárva tartani. Hm....

De azért jó volt. Amit lehetett bejártuk és megnéztük. KLIKK IDE és külön bejegyzésben láthatod, hogy mit láttunk.
Irány a következő hely, mert hogy mára abszolút várnézés volt a program.

Irány Szlovákia és a Füleki vár. Elvileg olyan közel volt a határhoz, hogy kár lett volna kihagyni. Határon túl az ember kicsit félősebb, hogy vajon mégis mi várja, de hát az a 30 km még nem a világ vége, és ha már ennyit utaztunk, akkor miért hagynánk ki.

Könnyen meg is találtuk, nem úgy mint a parkolási lehetőséget. Hamar nyilvánvaló lett, hogy bizony fizetős parkoló lesz itt is. De legalább szintúgy közel a vár. Úgy tűnik, hogy ma nem a gyaloglás, hanem majd a sok utazás lesz a fárasztó, főleg ebben a melegben.

Nos... érdekes élmény volt Szlovákiában várt nézni. Szép nagynak tűnt a vár.... és tán lehetett is volna nagyobb is.... Dehogy a szlovákok nem foglalkoznak különösebben a váraikkal. Bár volt egy múzeum rész, amire már nem jutott idő, de a többi..... hát az úgy van, ahogy az utolsó támadás és az idő vas foga otthagyta. Némi korlátot raktak, hogy azért közlekedni tudjon a turista, meg felmászni oda, ahova úgyis fel akar majd mászni. Viszont ott fent a várban már nem is tűnt olyan nagynak a vár és nem is volt annyi látnivaló - bár ez is nézőpont kérdése, hogy mihez is viszonyítunk, mert egy.két hazai várromunkhoz képest ez bizony óriási volt. A kilátás sem volt olyan szupi, csak a városka látképe, és némi domb. De azért nem volt rossz, és elmondhatom, hogy azt a várat is láttam. Ha érdekel, akkor KLIKK IDE és külön bejegyzésben megnézheted, hogy mit láttunk.
Dehogy az a város is tele volt olyan sötétebb bőrűekkel... és mintha csak vadásztak volna a turistákra, hogy melyiket tudják meglopni vagy lelejmolni. Úgy éreztem mikor mentünk vissza a kocsihoz, mintha minket is kiszemeltek volna. Mondtam is anyának, hogy ennyi elég is volt, nem is baj hogy nem maradunk tovább, menjünk csak vissza az országunkba.

Ott várt még két vár. Épphogy a határon túl a mi oldalunkon - félig-meddig. Az pedig a Somoskői vár volt. Bár elvileg, az hivatalosan szlovák földön van, úgyhogy jártunk még egyszer külföldön meg nem is. Hál istennek itt a parkolásért már nem kértek díjat. És meg is értem.... szép szép, és milyen mutatós ez a vár, messziről is, meg tán még közelről is. De hogy a belépőt nem a felújításra fordítják az is biztos. Ez a vár még jobban az enyészeté és a gazé, mint a Füleki vár! Nézd csak meg külön bejegyzésben, hogy milyennek láttuk a várat, KLIKK IDE.
Itt-ott korlát, hogy azért meg lehessen nézni a romokat. De talán azért többet is ki lehetett volna hozni belőle. Megnéztük amit lehetett, főleg a csodálatos kilátást! És a másik várat is messziről! Ahova úgy gondoltam, hogy majd túrázva megyünk át. No de az a 2 km? a leírás szerint? valahogy sántított! Úgyhogy gyalogtúra a két vár között lefújva.
Inkább megkerestük még a természeti látnivalót, azokat az állítólagos bazalt orgonákat. Az utacska , azaz a a tanösvény könnyen odavitt, úgyhogy különösebb gond nélkül még azt is megcsodálhattuk. Bár visszafele, mintha megint a rossz irányba mentünk volna, de a Jóisten ezt csak azért akarta, hogy a bazalt tengert is megnézhessük, ha már úgyse megyünk végig teljesen a tanösvényen ami a vár körül volt. KLIKK IDE és láthatod, hogy mik is azok a bazalt orgonák.

Némi egyeztetés után arra jutottam, hogy talán akkor az utolsó, a negyedik várhoz is kocsival megyünk. Ha lehet... miért ne. És meg is találtuk! Még tábla és egy röpke kis infó is segített, hogy mennyit is kell még gyalogolni és merre. Gondoltuk ez meg már pláne belefér még a napba. Úgyhogy elindultunk, amerre a leírás írta. 

Bár a gyaloglás kicsit soknak tűnt, de lépésszámláló szerint kb. annyi volt a táv mint amennyit írtak... Csak épp az az emelkedő!! Az a nehezen járható emelkedő!! Azt elfelejtették említeni. No de nem sűrűn utazunk ennyit erre a vidékre, úgyhogy fel kell mászni és meg kell nézni. Nem volt annyira vészes, és még ha el is fáradtunk..... de az a kilátás!!! Az megérte! A Salgó várának hívják, ami nem is tűntik annyira várnak, inkább egy őrtoronyra hasonlított. De ahogy kimagaslik a hegytetőn, és 360 fokos panorámát biztosít! Naaaagyon szép volt! Láttuk onnan a Somoskői várat is, ahol előtte voltunk! És még annál is többet... messzi hegyeket, dombokat minden irányban. Varázslatos, lenyűgöző volt. Akkor és ott úgy éreztem, hogy még soha nem láttam ilyen szépet hazánkban. Nézd csak meg Te is, KLIKK IDE. Bár a képek csak sivár másai annak amit a szem ott láthat és a szív megélhet.

Ezek után már csak irány vissza a szálláshelyre. Hosszú az út vissza, főleg hogy egybe kell leautózni, de megérte ennyit utazni a várakért!

Persze nehogy zökkenőmentes legyen már a nap vége. Azért egy közúti ellenőrzést kifogtam! A frász jött rám amikor elkezdett a rendőr integetni. Azt hittem hirtelen hogy megint megbüntetnek. Bár nem nagyon tudtak volna, miután szinte egész nap csak totyogtam az útakon. De soha nem tudni, ezek a rendőrök mindig ki tudnak találni valamit. Tiszta ideg voltam, hogy vajon mit fognak kitalálni. De aztán semmit.... :) Elengedtek. Mint utólag megvitattuk anyával valószínű azontúl hogy látták hogy milyen messziről jöttünk, látták a sapkáinkat és tipikus turista kinézetünket, meg anya ölében a térképet. Nem lett volna szép tőlük két turistát megbüntetni. 

A visszaúton lett volna még egy látnivaló. A riolit tufa dombok és kövek. De sajnos az már nem fért bele az időkbe. S bár nem gyalogoltunk annyit, mégis... a sok kicsi sokra megy, és megvoltak a mai kilométerek. Úgyhogy így már a késő délután felé közeledve anya már nem akart még kb. 4 km túrautat bevállalni, és én sem nagyon. De nagyon bántam, hogy nem fért bele az időbe, mert biztos szép lett volna, hiszen azért néztem ki a neten, mint látnivalót. De nem baj... ez van. Ez most lemaradt... majd legközelebb.

Sok utazás után visszaértünk,... egészségben, egészben, …. irány a sátor! És alvás!

4. nap - Szerda

Siroki vár - Szent Ilona vízesés

A negyedik nap. Már kezdünk belejönni a kirándulásos nyaralásba. Mintha egy látnivaló kivételével behoztuk volna a lemaradásunk... már mint a legelső, mindent tartalmazó tervhez képest. Úgyhogy az elmúlt napok újratervezése után a mai napra a Siroki vár, és a Szent Ilona vízesés jutott. Gondoltam ez aztán már tényleg nem kell hogy megerőltető legyen. A várhoz szinte odavisz a kocsi, a vízesés meg összvissz 4 km ha van.

Persze ha ilyen egyszerű lett volna a valóságban is.

Szóval reggel kelés, mosdás, készülődés, reggeli, és indulás. Irány Sirok, hogy még a tűző nap előtt meglegyen, hiszen utána már erdőben lennénk, ami pont jól jönne ki.

És persze, hogy mint mindig én és a Szuzi hoztuk formánkat, és mivel még anya sem emlékezett, hogy előző évben hogyan is jutott fel a várba, ezért egy kicsit újra bolyongtunk. Közben közelről megnéztem, hogy milyen is lett volna a siroki kemping, amit még az utazás előtt néztem ki, hogy majd a 3. éjszakát ott töltjük. No ez elmaradt, de a kíváncsiság és a vak szerencse odavitt, és láttam, hogy hova is kellett volna menni. Végül is nem olyan baj, hogy nem úgy alakult, ahogy terveztem. Jó ez így, hogy egy szálláshelyen tovább vagyunk. Mégse kell állandóan a sátorral bíbelődni.
No de vissza a várhoz. Azért csak megtaláltuk. És hát persze hogy parkolódíj van! Csak azért hogy a kocsimmal megállhassak a tágas parkolóban a vár tövénél. Ezek az aljas pénzéhes emberek. No de mindegy... legalább normális helyen parkol a Szuzi.
Irány fel a várhoz, mert azért pár emelkedős kanyart meg kell mászni. De nem volt vészes... csak szusszal bírja az ember. Ahogy egyre jobban értünk felfelé, látni lehetett, hogy milyen szép a táj. De még milyen.... két hatalmas kőszikla mered kifelé a dombokból. És anya már mondja is hogy azok a Barát és Apáca sziklák. De hogy tavaly nem tudták már ők sem megnézni. Nézem, nézem, és hallgatom anyát, és rájöttem, hogy ezeket én is néztem a neten, csak épp valamiért nem kerültek fel a listára. Tán azért, mert egyszerűen nem volt akkor számomra egyértelmű, hogy ez szinte a vár mellett magaslik, és aki egyszer már elmegy megnézni a Siroki várat, az annyi erővel megnézheti már azokat a csudaszép természeti sziklaalkotásokat is.

Miután megbeszéltük, eldöntöttük, hogy azt is meg fogjuk nézni, úgyhogy talán nem lesz olyan gyors az a Siroki kirándulás, mint gondoltam.

No de előbb be a várba. Persze belépő ezerrel, szuvenir nix.... és még meleg is van.

Gondoltam jól elsétálgatunk hisz a vár az vár. De valahogy nem tűnt olyan nagynak. Először is találtunk egy filmvetítést. Nem is volt rossz. Vártak a székek, és a vízautomata!!! El sem hittük anyával, hogy gondoltak a szomjas kitikkadt látogatókra. És még a chips is előkerült! Tiszta mozifíling! Megnéztük a várról szóló érdekes jelmezes dokumentumfilmet, ettünk, ittunk, azt fel várnézésre, mert hogy tavaly anya mennyire élvezte. Sajna elég hamar kiderült, hogy épp most nincs annyi látnivaló, mert a várnak jó fele le van zárva, mert ott még régészeti munkákat végeznek. Ennyit az izgi, zegzugos várról. Erről én lemaradtam, anya meg csak áradozott, hogy tavaly milyen jó volt. No nem baj, talán azt akarja a Jóisten, hogy egyszer majd még erre járjak, és akkor már talán az egészet felújítva újra megnézhetem. De azért nem panaszkodom. Ez a vár is nyújtott valami újat. Méghozzá a kiállítás teremben voltak felpróbálható ruhák!!! Gyors konzultálás után anyával megállapítottuk, hogy valószínű, hogy azért vannak azok kiakasztva, no meg a teljes alakos tükör mellé kiállítva, hogy az olyan pihent agyúak mint én is, szórakozhassanak ilyennel, ha már nincs annyi látnivaló. És szórakoztam is. Nem kellett kétszer mondani. Nagyon mókás volt!

Ja és! kint az udvaron....hatalmas geológiai tudásommal megállapítottam, hogy feltehetően azok a nagy fehér kődombok a belső udvarban ( amin egyébként nagyon könnyű lett volna eltaknyolni, mert annyira porladós és csúszós volt ) azok is riolitufa kőzetek. Ha jutott volna időnk előző nap arra kirándulásra, akkor ilyet láttunk volna, csak nagyobbat és többet. Szóval akkor a felismerés pillanatában egy kicsit úgy éreztem, hogy nem is olyan nagy baj, hogy oda már nem jutottunk el, és talán a Jóisten ezért nem is akarta, mert tudta, hogy ma itt fogok ilyet látni. Külön bejegyzéshez és a képekhez KLIKK IDE.

Vár megvolt, fel hát a sétára a túloldalra, hogy megnézzük a szerelmes sziklákat.

Elég közel volt, ...kis séta.. még több meleg.... no meg bosszantó fiatalok. Pont amikor mi is arra mentünk, akkor jött az a fiatalokból álló banda, akik nem nagyon voltak semmitől odáig, és egyeseket nem is különösebben érdekelt semmi se. Eléggé hangulat romboló volt. Nem érdekeltek volna, ha nem rondítottak volna bele a fényképeimbe és nem okoztak volna nehézséget, hogy megörökítsem a mi élményünket. De hál istennek ők kicsit gyorsabban távoztak a kisebb érdeklődésükből fakadóan,  s így azért megvolt a mi kis örömünk is. A sziklákról a Siroki vár bejegyzésében olvashatsz.

Az ebédidő is utolért minket, úgyhogy pár falat, és indulás tovább a másik helyre, a vízeséshez. Persze előbb meg kell találni az oda vezető utat és a leágazót…. ami szokásunkhoz híven megint nem jött össze elsőre. Nem baj.... irány Parádfürdő, és kérdezünk. És lássunk csodát! Az égiek megint megsegítettek. Egy néni aki pontosan tudta az utat. És mint kiderült még közel is voltunk a célhoz, sőt, szinte csak tovább kellett gurulnunk az úton amire bekanyarodtunk. Szinte túl könnyű. A lényeg hogy kis kocsikázás után odaértünk, ahol mindenki más is letette autóját. Úgyhogy mi is.

Irány kirándulni....valamerre arra, de nem tudni merre, hát megyünk egy fiatal pár után. Túl hamar eltűntek, és mintha már mi se mennénk jó irányba... túl erdős, túl kihalt, és túl földes az út amerre anyát vitte az orra.....Valami gyanús... de nagyon.... Már nincs folyómeder se, és emelkedik az út. Egyre gyanúsabb. Tanakodás, és fordulás vissza, mert hogy eltévedtünk! Azt mutatom, hogy merről hallottam a hangokat. Átvágunk a kis patakmedren, és nicsak... ki gondolta volna.... a művi út, aminek a végén ugye parkoltunk. Ezen kellett volna végigmenni!!! ááááá! Legalább is a jövőmenő emberekből ítélve, igen. Úgyhogy mi is megyünk tovább a szép egyenes aszfaltos úton. Megyünk és megyünk, amíg anya megint nem gondol egyet. Megy az orra után. Egy nagy kanyarba vezetett a művi út, és pont egy autó jött le onnan fentről, amerre az út kanyarodott fel. Gondolá hát anya, hogy akkor kis mászással lerövidíthetjük az utat. Én persze utána, mert mit tehetnék. Bár csak ne tettem volna, és hallgattam volna belső megérzésemre, hogy azért addig a kanyarig és tábláig el kellett volna menni. Mert hogy megint teljesen rossz irányba indultunk. Mentünk, mentünk, és mentünk. Senki nem jött és ment, és egyre gyanúsabb lett. Tábla, kiírás, nuku. És miután anya csak ment és ment, és egyre több km volt már fáradt lábainkban.... Már nagyon gyanús volt, és még annál is gyanúsabb.... de valahogy nem akaródzott visszafordulni.... egészen addig, amíg meg nem láttuk a táblát! A nyíl, hogy arra a van a vízesés! Visszafelé mutatott!!! Pont arra, ahonnan jöttünk!!! ÁÁÁÁ!!  Mégse kellett volna levágni azt az utat, csak egyszerűen végigmenni rajta! No mindegy.... irány vissza.... a jel után, mert most már tudtuk, hogy melyik jelet kell követni. Persze itt is levágtuk az utat, ami egész gyorsan vitt lefelé. Szinte éreztem, hogy hol fogunk kilyukadni, és érzéseim beigazolódtak. Az aszfaltozott út elején a tábláknál lyukadtunk ki... újra ott, ahol egyszer már voltunk, és igyekeztünk a helyes útra térni.

Úgy tűnt, hogy nagyon tartoztunk egy úttal az ördögnek, mert így legalább 2 km-t tévelyegtünk.

No de most már fel a helyes útra, hogy megtaláljuk már azt a fránya vízesést. Járt utat járatlanért..... soha többet! Most már mi is a többi kirándulóval haladunk. Gondolhattam volna, hogy semmi embertelen terep nem várja az érdeklődőket, ha már ennyien vannak. De majd legközelebb okosabb leszek. Remélem.

Szóval mentünk, és mentünk. És ahogy gondoltam... ha már vízesést néz meg az ember, akkor ott pataknak, folyónak is kell lenni, és feltehetően a meder mellett kell hogy elvigyen az út. És így is volt. Végig a meder mellett mentünk. Hol kisebb, hol nagyobb vízfolyásokkal. Ez már sokkal szebb és mutatósabb erdőrész volt, mint ahol előtte jártunk.

Mentünk és mentünk. Fáradtan a sok fölösleges úttól olyan érzés volt, mintha soha nem akarnánk odaérni, pedig állítólag még 2 km sincs a túraút. Mentünk és mentünk, és valóban megérkeztek a hatalmas nagy kidőlt fák, ahogy a leírásban volt. Naaaagyon szép volt az egész erdő. S már a cél is közel volt. Találkozván egy-egy kirándulóval meg is nyugtatott, hogy ott van már nem messze a vízesés, és hogy még víz is van! Mi van? Hogy még víz is van? Mért van amikor nincs? És akkor potyára jön az ember? No mindegy... a lényeg, hogy látni fogjuk a vízesést!

Így is lett.... kirándulós sétatempónkkal csak odaértünk, és láss csodát.... a vízesés! Magyarország állítólag legnagyobb esésű vízesése. Nem volt olyan sok víz, de legalább volt. És nem volt olyan nagy szám sem.... de legalább volt víz és a vízesés élménye látható, érezhető és élvezhető volt. KLIKK IDE és láthatod az egész túránkat képekkel is! Megettük gyorsan a késő délutáni ebédünket. S majd anya kíváncsisága felvitt minket még a  vízesés tetejére is. Csak hogy megnézhessük, hogy vajon honnan is jön a víz. Megmászni a meredeket domboldalt nagyobb kihívás volt, mint amekkora élmény várt minket. De hát gondolhattuk volna, hogy semmilyen hatalmas víztározó nem fogad minket. De izgalmas volt. Azt meg is jött a “váltás”. Csupa fiatalokból. Meg mintha már szürkülne is, úgyhogy elbúcsúztunk a vízeséstől és irány vissza a kempingbe. Hiszen következő nap nagy nap vár. Sátort bontunk és költözünk!

5. nap - Csütörtök

Eger

Reggel a szokásos...fáradt kelés, készülődés. Majd sátorbontás... az első alkalom, hogy össze kell valahogy pakolni a sátrat. Ami elég gyorsan ment. Azt irány fizetni és let's go Eger. Mert hogy az 5. nap az Egerről szól. Először is az új terv szerint keresünk egy kempinget. Fél úton még tankolás és szörnyülködés az árakról, mert hát eddig bírta a teli-tank. 

Még jó, hogy felírtam pár nem potenciális kempingező helyet is, címmel is. Hátha.. ki tudja... és milyen jól tettem, mert kellett is. Egerben már nem volt előre eltervezett kemping. Mivel éreztem, hogy nem biztos, hogy tartani tudjuk az utazási tervet, s ezért majd útközben kell a szálláshelyet is igény szerint megválasztani, ezért a nagyobb állomásokon található szálláshelyeket kiírogattam, hogy legyen miből választani.

A kemping, ami megfelelőnek tűnt, hamar meglett. Sátort vertünk... egyre jobban megy. Így visszagondolva és visszanézve, úgy fél óra alatt komfortosra berendezve állt is a sátrunk.

A kempingező hely viszont nem volt olyan komfortos és modern mint az első kempinghely. De hát ez van, mondtam is anyának, hogy félő, hogy az első volt a legjobb placc és ettől már csak rosszabb lesz. Nem baj... azért elég kulturált volt, úgyhogy 3 éjszakát kibírunk itt. Ez volt a Tulipán kemping a Szépasszonyvölgyben. Ha érdekel, akkor KLIKK IDE és külön bejegyzésben láthatod, hogy milyen volt.
Innentől kezdve lightos nap lett volna. Csak egy egri városnézés volt napirenden. De az nem hogy gyalog megyünk be a városba a város széléről! Főleg úgy, hogy a gomolygó felhőkből elkezdett esni az eső!!! ÁÁÁÁÁ!! Elmossa a napunkat! Így nem lehet várat nézni!! Az eső miatt a plázába kényszerültünk menekülni, és ezzel értékes időt vesztettünk. És nem akart javulni az időjárás. Egy idő után már csak csöpörgött, amit anya nem is vélt látni... úgyhogy tovább indultunk. Ez gáz.... esernyővel kirándulni. És kezdtem fázni is. Arról nem volt szó , hogy a hőmérséklet is így visszaesik. Még jó hogy a Bazilikában nem esik, úgyhogy ott meg is pihentünk, miközben megcsodáltuk ezt a templomot is. KLIKK IDE, egy kis külön bejegyzés.

Tovább haladva a sétálóutcát jártuk, és a várat kerestük. És szerencsére meg is lett.

Az idő viszont robogott, mi meg nem. És ki gondolta volna, hogy a vár nyár kellős közepén, a szezon kellős közepén... nincs  minden látnivaló nyitva 5 után! áááááááá!!! nem értünk oda időben és egy csomó múzeumi rész már bezárt. No se nem baj, megnéztük azt amit lehetett. Az utolsó kazamatán körbevezetést még elértük. Egész érdekes volt, ott lent a föld alatt. Hát még a bácsi dumája és szövege, aki vezette a nem is olyan kis létszámú csapatot. Érdekes volt.

Aztán a várat még körbesétáltuk. És volt azért így is látnivaló. Kilátás, falak, épületek, lépcsők, ágyúk..... Jó volt! !Külön bejegyzés megtekintéséhez KLIKK IDE.

Egri várat eme módon megcsodálva, gondoltam , hogy visszamegyünk és eszünk egy jót az egyik étteremben. Ja ... gondoltam..... De ember tervez....

Anyának mindenképp fagyi kellet..... mire azt megtaláltuk. Aztán meg hogy ő meg akarja nézni a Minaretet. Ja jó, csakhogy az az ellenkező irányba van. Úgyhogy újra visszamentünk a térig meg még tovább, aztán újra vissza a sétálóutcába.... Ennyit menni.... Az éttermezés valahogy el is maradt :( . Ahelyett a bevásárlást választottuk, ha már ott volt a plázában a lehetőség. Egy kis kaja, egy kis nasi, ez is jó lesz vacsorára.... és egy kis dinnye!! áááá! és ki fogja azt visszacipelni?!? Nem vagyunk normálisak! Úgyhogy volt egy várostúra ez a városnézés. KLIKK IDE és megnézheted a képekkel külön bejegyzésben.

A lényeg hogy visszaértünk, vacsoráztunk, és a pihenés már kellett. Hát nem ez lett a legsikeresebb napunk!

6. nap - Péntek

Szilvásvárad

Ennek a napnak már tényleg lájtosnak kellett volna lennie. Mai program Szilvásvárad. Odamenni, kirándulni, nem eltévedni, vízesést megnézni, meg a többi felírt dolgot és visszaérni a szállásra. 

Majdnem így is lett. Csak valahogy itt sem tájékozódtam eléggé alaposan. 

Először is.... parkolódíj már a faluban?!?!? Hogy egyáltalán odamehess a kirándulós helyre? Há milyen világban élünk? No mindegy... sokáig maradunk, úgyhogy jöhet a drága jegy, és akkor legalább teljesen fel tudunk menni a hegycsúcsig. Szóval jegy megvéve. És legalább térképet is kaptunk! És tényleg jobb volt így, mert a hegyi kilátóhoz és kilátó helyekhez azért kellett még menni jócskán autóval is. Először azt is néztük meg. Amint a kereszteződéshez értünk mindjárt a kilátók felé vettük az utunk. A Millennium kilátó volt a cél. És persze hogy a rendes kilátóba való fellépcsőzésért is kellett fizetni belépőt! ÁÁÁÁÁÁ! mindenért, ez szörnyű. No mindegy.... csak ritkán járunk erre, úgyhogy üsse kő..... A kilátás szép volt, de nem vetekszik azzal a csodával, amit a Salgó várában láttunk.
De azért szép volt... tényleg. Nézd csak meg a külön bejegyzésben a képeket, KLIKK IDE.
Sajna a további feljebb lévő megállókban sem láttunk jobb kilátást, pedig a térkép szerint (amit kaptunk) több ponton is szép-kilátás nyílik a tájra.

No de mindegy is, nem is csak ezért jöttünk, hanem a vízesést megtekinteni. Vissza a parkolóba, és irány a nép után. Mert hogy itt is kibetonozott út vitt a cél felé. S nemcsak egy darabon, hanem mint kiderült végig! Ezt valahogy nem láttam és nem jött át a neten való böngészés során! Szinte papucsban is végig lehetett volna járni az egész utat. Mi meg úgy fel voltunk öltözve, mintha újra a bokrokkal és az erdővel kellett volna megküzdenünk. Szép kis meglepetés. De legalább itt nem tudtunk eltévedni. Még ha akartunk volna se tudtunk volna. S bár 'betontúra' volt, de így is nagyon szép volt a környezet és a táj. Hát még a cél, a Fátyol vízesés! Magyarországon nem sok ilyen természeti látnivaló van, úgyhogy ennek a relatíve kicsi kis csodának is örülni kell. És szép volt na. Csak néztük... ebédeltünk, és néztük. Szép volt. Hogy miként jutottunk el a vízeséshez külön bejegyzésben megnézheted, KLIKK IDE.

Viszont itt nem csak a vízesést lehet megtekinteni. Van ráadás is, mert hogy valami barlang is van még a közelben. Ez az Istállós-kői barlang. És persze hogy oda is elvitt a betonút. Csak a hegyoldalt kellett hagyományos terepviszonyok között megmászni. Korlátokkal ellátott földes túraúton lehetett feljutni a meredek hegyoldalban a barlanghoz. És felfelé úgy tűnt, hogy ez az emelkedő sem kutya, és sose érünk fel. De azért meglett. És ott volt a barlang.... egy egyszerű barlang, amiben a leírások szerint a régmúltban állatok, de talán még ősemberek is laktak. Aztán volt amikor feltételezések szerint istállónak használták, ezért nevezik úgy, hogy Istállós-kői barlang. 

Egy kis pihenés után irány vissza, hiszen azért jól elment ez a délután is. És talán akkor ezen a napon végre időbe visszaérünk a kempingbe.  Hihetetlen, hogy lefelé mennyivel gyorsabban megteszi az ember ugyanazt az utat mint felfelé.

Laza séta, mert hogy úgysincs már mint nézni a visszafelé úton, hiszen mindent láttunk.... gondoltam én. De aztán mégis kedvünkben jártak az égiek.... és megtaláltuk a saját kis skanzenjüket. Egy nyitott múzeumot a helyi régmúltbeli tevékenységekről. Érdekességek, hogy hogyan éltek a régiek. Fából faragott szobrok és hozzá a berendezések. No és az az interaktív vízimalom játék! Szupi volt! Nagyon tetszett. Igazi meglepetés volt, hogy ez ott van és hogy ilyen érdekes is tud lenni. Mindezekről a már említett bejegyzésben olvashatsz, hiszen aki a vízesést megtekinti, az a többi látnivalót is megnézheti és fordítva. Ezek ott mind egy útvonalra vannak felfűzve.

No de már tényleg sötétedett.... úgyhogy irány vissza a kemping. S csak sötét lett már mire vacsorához jutottunk. És hogy mennyire jó az a jó kis túlélős tésztás zacskós leves!

Még egy gyors tervezés, hogy merre is megyünk a holnapi napon, és már jó éjszakát is kívántunk.

7. nap - Szombat

Felsőtárkány gejzir - Szomolya Kaptárkövek - Eger fürdés

A programcsere miatt, csak hogy utazhassunk a kisvasúttal, a szombati napra került a felsőtárkányi gejzír meglátogatása. És mivel a kisvasút még így is csak 3 időpontban indul, ezért kora reggel sikerült elindulni, hogy mindjárt az első vasúttal felmehessünk. Így talán akkor még időben végzünk, és akkor lehet hogy még egy fürdés is belefér Egerben! Nagyon reménykedtem hogy így lesz. 

Szóval kisvasút. Szerencsére relatíve könnyen megtaláltuk, és még Szuzinak is volt helye ahol leparkolhatott. Nagyon izgi volt a vonatozás. Mintha újra gyerek lettem volna egy kicsit. Legalább is én nagyon élveztem.... tán még a gyerekeknél is jobban.

Érkezés után gyorsan megérdeklődtük, hogy akkor merre is van az az arra... meg a gejzír, meg valami barlang féléről is olvastam. Erre elmondták, hogy elvileg csak a jól kijelölt úton kell menni, de nem valószínű hogy lesz víz, mert hogy ilyenkor nincs. :( Ezt a szomorú hírt... mi az hogy nem lesz víz? ha tényleg így van, akkor még jó hogy vasúttal jöttünk, mert a semmiért nem lett volna jó oda-vissza 15-20 km-t gyalogolni. Legalább is ahogy azt a leírásban olvastam.

Úgyhogy halvány kis reménnyel és azzal az infóval hogy alig másfél óra múlva megy vissza majd a vasút, nekivágtunk a túrának a gejzír felé. 

Olyan Óbánya fílingje volt a túraútnak, a széles úttal és a mellette itt ott folyó kis patakkal. Csak sokkal hatalmasabb volt az övező partoldal meredeksége. Mintha egy V betű legmélyebb pontján gyalogoltunk volna végig, ami fölé emelkedik a két hegyoldal. Mentünk és mentünk. Jel nuku, nulla és semmi. Még jó hogy egy fiatal pár a babájukkal is arra ment. És ők már nem egyszer jártak arra, úgyhogy így legalább tudtunk, hogy végig jó irányba gyalogolunk. 

Azt megérkeztünk.... a végégre... ahol a csodálatos gejzírnek csak úgy köpködnie kellett volna a vizet felfele, mint ha valaki levert volna egy tűzcsapot a helyéről. De semmi. Nulla, zéró, semmi és még annál is kevesebb. Volt ott egy idősebb pár, akik már előbb odaértek és szomorúan nyugtázták ők is, és mondták, hogy bizony itt kellene legyen. Konkrétan itt. De semmi. A sziklából icike-picike kis erecske csordogált kifele. Itt-ott szinte sprickelt kifele egy kis sugár, mintha elromlott volna a vízcsap, vagy ereszt és a nyomásnál egy kicsit jobban pröcköl. Nézd csak meg a külön bejegyzésben a képeket - KLIKK IDE - látni, hogy nem látni semmit se :(
Ez van. Mondták hogy nem lesz víz. Még olvastam is hogy nem mindig van víz. Dehogy tényleg ne legyen, és hogy így kifogtuk. Nincs víz, nincs gejzír, és még az a barlang-féle sem nagyon megközelíthető, főleg nem úgy, hogy el akarjuk érni a kisvasutat.

Anya a párral jó nagy beszélgetésbe kezdett, és újfent kiderült, hogy milyen kicsi a világ. Tolna megyei gyökerekkel, vagy legalább is rokonsággal rendelkező emberekkel sikerült összefutni.

Fel a nyúlcipőt, és uzsgyi vissza a vonathoz, mert ha már felvonatoztunk, és még nem is láttunk semmit se, akkor visszafelé miért akarnánk már többet gyalogolni. Hiszen azzal csak elvennék a drága időt attól, hogy megnézhessük a többi látnivalót.

Vonat elérve. Mehetünk a következő célponthoz. Ja, ha anya nem kavargott volna el. Elment és azt sem tudtam, hogy hova. Lehet, hogy a tóhoz, amit a vonatból is láttunk. A kocsival úgyis el kell állnom, mert hát mi már nem vonatozunk és leszálltuk. Úgyhogy mentem  is.... anya talán a tónál lesz... ha nem, akkor majd megkeresem ha leparkoltam. Félelemeim beigazolódtak. Anya se itt, se ott.... de azért ahogy visszasétáltam megtaláltam és mondtam, hogy időközben odébb parkoltam, mert már nem néztek jó szemmel. De hogy ő csak WC-n volt! Hát honnan tudtam volna! No mindegy.... anya is megnyugodott, hogy nem hagytam ott. A helyi tavacskát és a szupi kis parkocskát is gyorsan megnéztük még. Szusszantunk egyet, azt irány tovább.

A Kaptárköveket gondoltam még megnézni, mert hogy az is elvileg egy rövid kis kirándulás. De hát abból kiindulva, hogy úgy tűnik, hogy mindig eltévedünk, és hogy az a 4 km is elég soknak hangzik, ezért azt gondoltam lehet hogy rámegy az egész délutánunk.

Mellénk szegődött a szerencse. A faluban táblák mutatták az irányt. És meglepetésünkre.... bár egész kavicsos úton... de mint kiderült a fel lehetett menni a természetvédelmi területig, ahol szinte már alig pár lépésre ott is volt a látnivaló. Kitaposott kis ösvényen csak végig kellett menni a sziklás hegyoldal tövébe és lehetett álmélkodni.
A kaptárkövek. Érdekes egy 'jelenség'. Ehhez foghatót és hasonlót még soha nem láttunk korábban. KLIKK IDE és megnézheted, hogy pontosan mik is azok a kaptárkövek.
Egy kis pihenőre és még ebédre is telt időnkből. Egész kellemes kis túra volt. Végre nem fárasztó és nem tévedtünk el! És hamar megvolt! Ami azt jelentette, hogy még időben visszaérünk, és még fürödni is fogunk tudni!! Szupi!
Bár volt még egy hely a tervemben, a noszvaji barlanglakások. De úgy döntöttem, hogy annyira az már nem fontos. Inkább pihenjünk a strandon. És a jóisten mérsékletességem megjutalmazta, mert visszafelé az útról lehetett látni, hogy mit is néztünk volna meg. Ott virított a messziben túlsó domboldalon a faluvégen... a barlanglakások. Lefényképeztem, és ezzel úgy éreztem, hogy mégse maradtam le teljesen, és örömmel mehetünk vissza Egerbe, hogy még pancsoljunk egyet.

Kár hogy megint gyalog kellett bemenni a városba a strandig, csak hogy ne fizessünk horribilis összegeket a parkolásért. Ez a sok gyaloglás! De odaértünk! És még jó hogy nem mentünk előbb! Az a pár óra is bőven elég volt! Egyrészről átépítés vagy felújítás alatt volt a strand. Másrészről az a sok ember!!És az a sok külföldi! Épp elég volt az az egy-két óra. Nem rossz az az egri strand. Elég nagy.
De hát hogy ennyi külföldinek is ott kell lennie. Rengetegen voltak. Még jó hogy mi a jegyünkkel maradhattunk volna még estig is. Sokan 6 körül már mentek el, így a végén már nem volt akkora a tömeg. De mivel anya sem szereti a vizet, meg a pancsit, meg a strandot, ezért mi se maradtunk sokkal tovább. Bár nem készült túl sok kép, sőt alig pár, de KLIKK IDE a külön bejegyzéshez.

Így még volt időnk elmenni egyet rendeset vacsorázni. Már annyi napja készülünk lemenni a völgybe, hogy ott megkeressük azt az éttermet, amit a kemping tulajdonosa ajánlott. Na ma este..... nekivágtunk.

És hát gondolhattuk volna, hogy szép nagy az ajánlott étterem. Előtte nap is abból az irányból jött a cigány zene. Bemerészkedtünk, és ettünk egy finomat... Jóóó nagy adag ételt kaptunk. Csak a felét tudtuk megenni. Sajna olyan fáradtak voltunk, hogy sem a magyaros hangulat, sem az élő cigány zene, de még az éppen ott tartott lakodalom sem dobott már fel minket.

Úgyhogy inkább irány vissza, alvás, hiszen holnap már hazafelé gurulunk!

8. nap - Vasárnap

Hazaút - Kecskemét - Haza

Ennyi volt a nagy kirándulás. Menni kell haza. És ha már nincs pályamatrica, meg amúgy is elutazzuk az időt, akkor kis-utakon mehetnénk Kecskemétnek, és akkor azt a várost is látnánk egy kicsit. A terv jónak hangzott. No de a kivitelezés....!

Az út nagyon hosszú volt a 40 fokos kánikulában. Szinte kiolvadtunk a kocsiból és nem lehetett meglenni. A sok falun keresztül csak lassan lehetett haladni. A nap égetett és pont a legmelegebb órákban utaztunk, míg elértünk Kecskemétre.

De legalább nagy nehezen odaértünk. Irány a pláza, hogy együnk is valamit! No meg hogy hűsöljünk egy kicsit. Utána még megnéztük a várost, ha már ott voltunk. Csak egy kis séta... azt látunk, amit látunk. Ugyebár a híres nevezetes Cifra Palotát nem lehetett kihagyni! KLIKK IDE és külön bejegyzésben láthatod a városi élményeinket.
Meglepetésemre egész jól összerakott kis város. A közlekedés pocsék! De a belvárosban a park, a templomok, és minden érdemleges látnivaló egy kellemes sétába belefért. Nem volt rossz, úgyhogy alig 3 óra múlva gurultunk is tovább, hogy hazaérjünk. Elvileg nem lett volna már hosszú és sok az út, de valahogy ebben az időben, ilyen melegben, az Alföldön keresztül utazva.... hát nem volt épp egy leányálom. Ebből is tanultam... hosszú utakat a pályán kell megtenni, és ha még városnézés és kirándulás is van útközben, akkor kell egy plusz éjszakát beiktatni. De ennyit utazni egyben, ilyen időben.

Örülök hogy Szuzi épségben hazahozott minket, és neki se lett semmi különösebb baja azon a kis kocogáson kívül. 

Az utunk hál istennek jól sikerült! Szép volt, jó volt, és majdnem mindent sikerült megnézni.

Igaz sokszor eltévedtünk, és emiatt sokkal többet gyalogoltunk mint kellett volna, ami miatt sokkal fáradtabbak voltunk minden nap, mint kellett volna. De ettől volt izgalmas és igazán kalandos,  no meg emlékezetes! És talán tanultuk is belőle.....talán.

Reméltem, hogy az Észak-Magyarországi kirándulás második fele is legalább ilyen jól sikerül majd.