Markazi várrom
Észak-Magyarországi nagy kirándulásunk során több vár és várrom megkeresése is napirenden volt. Ezek közül az egyik a Markazi várrom. Az ötlet és a gondolat jónak tűnt, de a kivitelezés valahogy nem úgy jött össze mint gondoltam.
Kisnánai vár megtekintése után gondoltam pont jó lesz egy kis kirándulás-túra Markazon egy várromhoz fent a hegyen. A leírások és az összeszedett infók alapján nem is olyan sok és tán nem is olyan vészes az út. Persze ahhoz hogy ez így legyen, ahhoz nem épp a tűző napon délóratájt kellett volna hegyet másznunk. De gondoltam hamar meglesz. Ja.... gondoltam... meg hittem.... de tudjuk hogy hol kell hinni...
Szóval elindultunk. De valahogy nem voltam képbe, hogy hova kellene menni, melyik utca végére, hogy a legkevesebbet kelljen gyalogolnunk. Majdnem hogy hasra-ütve elmentem az egyik kis utca végéig, gondolván hogy ha felfelé visz az út, akkor biztos, hogy jó irányba megyünk. De hát nem volt egyértelmű, hogy hol is kötöttünk ki, úgyhogy kérdezni kellett.
És hát nem volt sok választás. Egy relatíve kétes állapotú ház ellőtt parkoltam le, ahol egy relatíve kétes külsejű ember jött ki a házból, akit mint egyetlent a környéken lehetett kérdezni. Anya meg már kérdezett is. És még választ is kaptunk! Úgy tűnt, hogy annyira nem vagyunk rossz helyen. Elmagyarázta hogy merre az arra, és mi már indultunk is.
Nem tűnt bonyolultnak, csak a jeleket kellett követni. Amik persze nem azok voltak mint az én leírásomban. Így utólag már tudom, hogy azok a leírások, amiket a netről szedtem, elég csekély mértékben találkoztak az általuk megélt valósággal. De hát ettől volt izgi.
Szóval mentünk és mentünk. Még szedret is ettem az út széli bokrokról.
De azt kezdett gyanús lenni a dolog. Elfogytak a turistajelek. Ennek ellenére mentünk és mentünk felfelé lépkedtünk az emelkedő aszfaltozott úton. És már nagyon gyanús volt. Ideje lett volna visszafordulni az utolsó jelig. És akkor az égiek megint segítségünkre voltak. Egy fát szállító nagy katonai teherautó jött épp arra, akik készségesen meg is álltak, és még útba is igazítottak minket. Szerintük a nagy kanyaron nem kellett volna túljönni, mert onnan van egy elágazó, és onnan srég irányba kell a hegyen felfelé menni. Megköszöntük és már indultunk is visszafelé.
Megint tartoztunk az ördögnek egy úttal. Hihetetlen, pedig ez még csak a második napunk! De legalább a jelet megtaláltuk! A kilátás viszont itt már nagyon szuper volt.
És találtunk még egy mutyi kis táblát is.....’vár’ arra.
Nagy volt az öröm, hogy végre jó irányba megyünk... meg korai is.
A nap csak úgy tűzött. A kilátás szép, de majd szomjan döglünk, és szusszal is alig bírjuk.
A kis kitaposott ösvény meg csak visz felfelé és felfelé és valahogy nem akar vége lenni, és nem akar a várcafat előtűnni!
Már erdős rész is jött! És már nagy kövek is voltak, amik azt az illúziót keltették az emberben, hogy az talán már az a várrom. DE Nem! Még mindig nem! Anya meg csak megy és megy és megy. Én meg már nem bírom... egyszerűen nem bírom szusszal.
Egy kis pihenő után irány anya után, hátha megtalálta már azt a fránya romot. De nem.... Még mindig emelkedő.... De aztán... Aztán úgy tűnt, hogy elfogy az emelkedő és megvan!
Felértünk és megvan a várrom! Szó szerint rom! No de még mindig több mint az ominózus Réka-vár a Mecsekben. S egy kis leírás Markaz község honlapjáról.
Nem mondom, hogy már csak ezért is megérte feljönni... de tök jó volt.
Az ominózus kereszteződés.
A markazi vár maradványai a falu központjától 1,5 km-re északnyugatra a 460 méter magas Várbérc déli oldalán találhatók. Megközelítése a zöld L jelzésen lehetséges.
Turistaút: A faluközpontban, a Postánál (Fő út 102.) található szélkakas jellegű útbaigazító tábla iránymutatása szerint a Dobó úton indulunk el, majd a következő útbaigazító táblánál – a Dobó és Kálvária út kereszteződésében – balra fordulunk a Kálvária útra, ahol a kanyart elérve jobbra térünk. A faluból kiérve - a Rasztya mellett - felkaptatunk a régi szánkópálya emelkedőjén, melynek felső részén jobbra a Veresföld található. A zöld L jelzésű turistaúton haladunk tovább. Utunkat keresztezi a zöld L jelzésű borút, itt pihenőhely található a várromról szóló bemutatótáblával, padokkal, asztallal, ahol érdemes megpihennünk. A zöld L jelzésen tovább haladva - a Tatármező szélét elhagyva - elérjük a természetvédelmi terület határát, ahonnan a köves kaptató végén, a gerincen balra fordulva és az egykori sáncon átkelve felérkezünk a Markazi vár romjaihoz.
No, mi biztos, hogy nem ezen az útvonalon jöttünk! De a lényeg, hogy valami csoda folytán felértünk.
A várat feltehetően az Aba-nemzetség Kompolthy-ágából származó II. Kompolt Pálnevű fia építtette az 1270-80-as években.Oklevelekből ismert első ura Kompolti Imre, a későbbi siroki várnagy volt (XIV. század első fele), fénykorát az 1200-as évek végétől 1421-ig élte.
A téglalap alakú építmény keleti és nyugati oldalfalának maradványa 32 méter hosszú, déli és északi fala, pedig 25 méter.
A keleti fal vastagsága 2 m, magassága, pedig 6 méter lehetett, a többi fal, amely meredekebb hegyoldalra épült, 180 centiméteres volt. Az északi rész falait – ahol a bejáratot kialakították – ma már a romtörmelékek teljesen eltakarják.
A várfalakat a középkorban szokásos módon mészhabarcsba „forrón” építették. A forró mészhabarcs, a helyben bőven található kőből épült falakat betonszilárdságúra fogta össze. Ezért még ma is – lerombolása után közel 450 évvel később – dacol az idő pusztításával s még romjaiban is hirdeti az utókornak a történelmi múltat. A várfalak északkeleti-délkeleti és délnyugati oldalát kívülről 8-10 méter széles, 3-4 méter mély – ma már nagyrészt romokkal feltöltődött – sáncárok vette körül. A nyugati meredek sziklákon nem volt szükség sáncárokra.
A markazi vár bejáratát az északi részről – a Várbérc és a Hegyestető felőli oldalon a sáncárkon átívelő felvonó hídon át képezték ki. A bejáratnál épült a kapuvédmű,fölötte a lakótorony. A lakótorony meglétére a bejárati résznél felhalmozódó, a többi résznél lényegesen magasabb romhalmaz utal. A kapu fölötti tornyot erősítették meg a legjobban, ennek első emeletén tartózkodott a néhány fős őrség, akik onnan kezelték a felvonóhíd és a kapuvédmű csigás, emelő szerkezetét. A kapuőrség szobája feletti szinten a várúr féltve őrzött kincseit és kiváltságairól szóló okleveleit helyezték el, őrizték sokszorosan megerősített vasalt ládákban.
A falakkal körülvett belső terület 860-900 m2 nagyságú lehetett, mivel a terület szűk volt, igyekeztek azt jól kihasználni. A belső épületek külső falait a várfalak alkották, közepén egy 10x16 méter nagyságú udvarnak jutott még hely.
A várpalota keleti és déli szárnya egy emeletes, a nyugati része pedig – ahol az építmény 3 méterrel alacsonyabb szintről épült – és a meredek hegyoldal jobb védettséget biztosított – két emeletes lehetett.
A nyugati meredek hegyoldal felől a várpalota belső részén 3,5 méter szélességű folyosó húzódott. Innen lépcsőn lehetett feljutni az udvarra, valószínűleg e folyosóról nyíltak a palota alatti pincék bejáratai is.
A vár vízellátását az alatta 200 méteres mélységben folyó várpatakon épített vártó biztosította. A vizet a patakon képzett tóból siklópályán, kötélen mozgatott edényekben, csigasor-szerkezettel húzhatták fel. A tónak és siklónak a nyomai ma is kivehetők a vár völgyén és a várhegy oldalán. A várnak lényeges hadászati, katonai jelentősége nem volt,tulajdonosai főként menedékhelynek valamint pihenés, vadászat céljára, főúri víkendháznak használták.
A Kompoltyak visontai ága – amelyhez a markazi is tartozott – 1421-ben kihalt s a vár és várbirtok a nánai ágazathoz tartozó Kompolti István kezére szállt, Markaz falu és a vár így része lett egy, az előbbinél többszörösen nagyobb vártartománynak, melyet a siroki illetve domoszlói Oroszlánkő várából igazgattak. Markaz várának ettől kezdve másodrendű szerep jutott. Nem ismerjük, hogy mikor, ki és miért rombolta le a markazi várat, de valószínűsíthetően a török betöréseknek köszönhető pusztulása. Az 1570-es évektől az okiratok már csak lerombolt palota, illetve várromként emlegették. A falai között zajló életet és tulajdonosainak emlékét is elmosta a pusztulása óta eltelt négy és fél évszázad. Ősi köveinek nagy része szétszóródott a környékére, főként a meredek völgybe, ahonnan falusi építkezések házainak alapjaiba, és útépítkezésekhez hordták el.
A vártól gyönyörű kilátás nyílik az egész környékre, jól látható a hegyek, szőlők és a gyümölcsösök által körülvett község.
A kilátás a távolabbi hegyekre is nagyon szép volt.
Szemet gyönyörködtető és lélekfelszabadító.
Meg is érte, de mégse. A látvány, a kilátás gyönyörű volt. No de ennyit mászni, és ilyen melegben! Vagy csak nem a legnehezebb utat jártuk végig?!?! Utólag az online turistatérképet visszanézve... meglehet hogy igen.
Nem is gondoltam, hogy ilyen lesz az út, és ennyire nehéz lesz a túra. Vagy csak mi nem csináltuk jól? Vagy csak jobban kellett volna készülnöm. No mindegy.... megvolt... szép volt. Irány lefele... hogy ez mennyire gyorsabban megy! Hogy milyen gyorsan leértünk!
A maga módján nagyon izgalmas és kalandos volt a várfelfedező túránk. Tanulság, hogy azért azt a turistatérképet jobban meg kell nézni, és a GPS-t is jobban meg kell kérdezni, és akkor legalább tudja az ember, hogy mibe vágja a fejszéjét. Jaaa! és 40 fokos déli időben nem túrázunk!
Viszont a várrom és a túra élménye felejthetetlen volt. Kár lett volna kihagyni.
Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése